Interjú Szokolay Balázs Liszt-díjas zongoraművésszel
Kiss Eszter Veronika
Immár hét éve él teljes mozgáskorlátozottságban, ágyhoz kötve Szokolay Balázs Liszt-díjas zongoraművész, aki a nyáron ünnepelte 65. születésnapját. Az ALS-ben szenvedő művész laptop és szemegér segítségével hallgat zenét, saját régi felvételeit megosztja youtube-csatornáján, ezáltal újraéli a régi szép időket, a nehézségeken pedig a hite segíti át.
Ez az interjú Somogyi Imre közreműködésével jött létre, aki ABC tábla segítségével írta le a válaszokat.
„Bárcsak el tudnám mondani vagy zongorázni mindazt, amit öt és fél év alatt tanultam!” – fogalmazott egy üzenetében. Miben változott meg a szemlélete a zenével és az élettel kapcsolatosan a betegsége alatt?
Ezt nagyon hosszan tudnám kifejteni, de megpróbálom a legfontosabbakat. Megtanultam, hogy ne nyüzsögjek és rohanjak innen oda, hogy egy napba legalább 30 órát belepréseljek… Megtanultam nyugodtabban elmerülni egy dologban. Megtanultam végtelen türelemmel kivárni mindent és nem stresszelni, ha valami nem rögtön sikerül. Két dolgon felesleges idegeskedni: az egyik az, amin úgysem tudok változtatni, a másik pedig az, amin tudok változtatni!
Másképp lát most zenei, művészeti kérdéseket? Változott-e a fókusz a művek, stílusok, műfajok tekintetében, úgy értem, esetleg más értelmet nyertek bizonyos művek, vagy teljesen más aspektusból váltak érdekessé?
Nem változott, csak így felülnézetből jobban értek mindent… És pont most nem játszhatok.
Hogyan látja egy művészember a saját belső világának a fejlődését és mennyiben van ez hatással az életére, illetve az élete a művészetére, a művészettel való viszonyára?
Jó ideig fejlődött egyes tanáraim, illetve a tanulás által, később inkább változott, amikor Ázsiában és Amerikában éltem. A legmeghatározóbb fejlődés és változás akkor volt, amikor apa lettem, és egy szülés katarzisának tanúja lehettem. Életem legnagyobb élménye volt!!!!! Ezek az óriási hatások mind beépültek művészetembe, gazdagabb lett a lelkem és zongorázásom. A zenélés által Isten közelében lehetek, és minden, amit megélek, végül a hangokban teljesedik ki. Csodálatos kölcsönhatás…
Hogyan tudott megbirkózni művészileg a nehézségekkel?
Mindennek alapja a hit!!! A kihívások mindig izgattak. Felnőni a feladatokhoz nemes cél… A darabok vázát tartottam fejben memorizáláskor. Sokat terveztem, de nem mindent. Technikai problémáknál elképzeltem a vadállatokat, mert az ember hajlamos bonyolítani. Küzdenem kellett magammal is, mert általában izgultam… De végül erősebb volt a művek és köztem lévő elválaszthatatlanul szoros kapcsolat, tehát a szeretet!
Mit üzen azoknak, akiknek kétségei vannak saját magukkal szemben?
Nagyon összetett kérdés. Sokan nem azt csinálják, amihez a legjobb képességeik volnának, és amit tényleg szeretnek. Ha a szülők döntik el, sokszor már késő, mire kiderül, hogy egy belső görcs miatt nem megy… Ha nagy tehetség és szeretet is van hozzá, de önbizalom nincs, akkor gondoljunk az óriásokra, akik hasonló problémákkal küzdve lettek nagy művészek! Tanárként igyekeztem minél több sikerélményhez juttatni növendékeimet, az segíthet…
Mennyiben tudja ezt a fizikai bezártságot oldani az a művészeti tudás és az a sok művészeti élmény, amit az aktív évek alatt felhalmozott?
Régi különböző minőségű felvételeimet, amelyeket még viszonylag vállalok, hetente megosztom húgom és férje áldozatos segítségével. Ezzel fejben újraélem a szép időket, ami erőssé tesz – nemcsak egyfolytában fekve sajnálni magamat – ez némileg kárpótol… Legtöbbet ez segít elviselnem a helyzetemet, sőt néha boldog perceket is okoz!
Amikor egy ilyen súlyos betegséggel bezárul a külső világ, mi az, ami ki tudja tölteni a tudatot, és ami segít átlendülni a nehéz pillanatokon?
Furcsán hangzik, de kicsit talán jó is, hogy a jelen hanyatló világ ki lett zárva az életemből, mert kevésbé nyomaszt, amerre haladunk… Így megengedhetem magamnak, hogy csak örök értékekkel foglalkozzak, és gondolatban visszamenjek, akár korábbi évszázadok művészvilágába. Ha pedig újrakezdhetném, mondjuk az előző húsz évet, akkor figyelnék rá, hogy minden hétvégén pihenjek a családommal! Tény, hogy túlhajtottam magam…
Mit üzen azoknak a fiataloknak, akik a zenei pálya mellett döntöttek?
Sokat hallgassatok mindenféle zenét minden korból, lehetőleg egyedül, amikor semmi nem sürget vagy zavarhat! Fogjátok fel úgy a hivatásotokat, mint egy missziót, hogy a nagy zenék eljussanak minél több ember lelkéhez! A közönségből, ha csak pár embert meghat, akkor már érdemes volt annyi sokat gyakorolni, dolgozni érte.
Mennyire tud a zenével foglalkozni a betegsége mellett?
Hála ápolóimnak, nem vagyok depressziós, nagy türelemmel naponta segítenek számomra legjobban beállítani a laptop elé, és én szemegér segítségével szoktam a YouTube-on sok zenét hallgatni. Korábban jó ideig nem tudtam, mert felkavart…
Életigenlése és tartása sokaknak példa. Honnan merít ehhez erőt?
Istentől és a zenéből… Életben tart az, hogy két fiamnak átadjam mindazt, amit már tudok az életről, a zenéről.
Ha összegzi a pályáját, mi az, amit kiemelne, mint a legfontosabb eseménye, tanulsága?
Az egyik, amit kiemelnék egy szólóest Franciaországban, a híres Festival de La Roque-d’Anthéron, aminek nemcsak rangos színvonala, de csodás helyszíne is felejthetetlen. A másik az, amikor megkaptam Weimarban a professzori állást, ahol Rados Ferenc is a zsűriben volt, és mondhatom, hogy nehezebb megmérettetésben soha nem volt részem! Ott később szerveztem három fesztivált, amelyekre szintén büszke vagyok…
Mi az, amit mindenképpen el szeretne mondani még?
Ezúton is hálás köszönetem minden nagylelkű támogatómnak, Isten áldjon mindannyiótokat!!!!! Örök hálám annak, aki hat éve kitart mellettem és önfeláldozóan segít mindenben, Isten áldja Bora ápolómat!!!!! Isten kegyelmének bizonyítéka drága Orsi húgom, aki nélkül rég megállt volna az életem. Apánk odafent ámulva csodálná, hogy csak szeretetből intézi minden ügyemet. Velem együtt hisz a csodában, hogy feltalálják azt, amitől meggyógyulok… A természet maga az élet… Azért imádom, mert ilyen volt régen is évszázadokon át… Brahms is ilyennek látta. De hogy ilyen is maradjon unokáinknak, ahhoz kellene segítenünk! Nagyon kérem, hogy legalább mi tegyük, amit tehetünk érte, mert minden élet drága!!!
