Liszt Ferenc Kamarazenekar – 2023.december 3. Zeneakadémia

0
28

Malina János

Úgy volt, hogy az osztrák születésű klarinétos Ottensamer-testvérpár két tagja közül a fiatalabbik, a Berlini Filharmonikusok szólóklarinétosa, Andreas fogja dirigálni a Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezető: Várdai István, koncertmester: Tfirst Péter) december 3-i zeneakadémiai hangversenyét, és azon belül – Weber Esz-dúr klarinétversenyének szólistájaként – a bátyját, Danielt, a Bécsi Filharmonikusok szólóklarinétosát is. Daniel Ottensamer azonban sajnos megbetegedett, és helyére Andreas Ottensamer berlini szólamtársa, Matic Kuder ugrott be. A versenymű előadóját így ha nem is a saját öccse, de a saját szólamvezetője vezényelte ezen az estén.

A koncert annyiban is kivételes volt, hogy mindvégig egy kibővített Liszt Ferenc Kamarazenekart hallottunk. Ez ebben az esetben nem (csak) a fúvósokkal történő szükség
szerinti kiegészítést jelenti, hanem annak is köszönhető, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel közös Mesterjáték projekt keretében ezen a koncerten az alapzenekarhoz tapasztalt zenekari zenészek és tehetséges hallgatók csatlakoztak, a három előadott darabban egyre növekvő számban. A műsor ugyanis fordított időrendi sorrendet követett, de egyre nagyobb zenekart igényelt.

A nyitószám Stravinsky 1946-os vonószenekari darabja, a Concerto in D volt. Bevallom, ez a műsorszám gyakorolta rám a leghalványabb benyomást. Minden megbízhatóan megszólalt, de az érezhető volt a produkción, hogy Ottensamer csupán néhány éve kísérletezik vezényléssel. Nyilvánvaló, hogy kitűnő zenészről van szó, de hát ez a karmesteri pódiumon nem elég az üdvösséghez: az igazi szuggesztivitás, a zenei gesztusok feszültsége, pregnáns megformálása hiányzott ebből a vezénylésből. A dirigens hatalmas, marionettszerű mozdulatai kellő rendet tartottak, de nem inspirálták eléggé a játékosokat. Legkevésbé a kemény hangzású nyitótétel nyitját sikerült meglelnie Ottensamernek; a lassú tételnek már inkább volt határozott karaktere. De azért mind a három tétel hagyott valamelyes hiányérzetet maga után.

Weber klarinétos szerzeményeinek tündéri és kecses hangvétele megkönnyíti az előadók dolgát annyiban, hogy folyékonyan és elbűvölően gördül előre, s ragadja magával a zenészeket is. Ha a karmester nem eléggé jelentékeny, akkor segít a zenekar kiemelkedő játékkultúrája és a szólista muzikalitása. Matkic Kuder klarinéthangja talán nem olyan nemes szépségű, mint a legeslegjobbaké, de ízléssel zenél, remek legato íveket rajzol, és egy vagy két igen magas hangtól eltekintve technikája is briliánsnak, ritmikája magabiztosnak bizonyult; legfőképpen pedig megvolt játékában a weberi könnyedség. A tempók, karakterek ezúttal is rendben voltak, és szépen megszólalt a lassú tételben a szólóhangszer és a zenekar – átmenetileg – drámai dialógusa. Éltek a zárótétel szinkópái is, bár ezúttal mintha a zene spontán, örömteli jellege hiányzott volna a karmester palettájáról.

Az egyre bővülő zenekar és a karmester dicséretére legyen mondva, hogy a koncert legélményszerűbb részének a zárószám, az est legnagyobb súlyú kompozíciója, Beethoven 2. szimfóniája bizonyult. Az első tételben már a gyors rész meggyőzően, lendületesen indult, s kellemes meglepetést jelentett az előadás addig nem hallott temperamentuma, a fokozás élettelisége: ezek itt atmoszférát tudtak teremteni. A lassú tétel azután megint halványabbra sikerült: kevésbé voltak markánsak a dinamikai ellentétek, s ez a legnagyobb együttes nem is csiszolódott minden tekintetben teljesen össze, miközben a „kemény mag” minősége azért meghatározó volt.

A scherzóban ismét éltek az akcentusok, viszont itt a főrész tempója túlhajtottnak hatott, és elvesztek vagy éppen nem voltak teljesen szinkronban az apró részletek. A zárótétel alaptempója viszont egészen biztosan túlzott volt, és ez azzal járt, hogy nem volt átélhető a zenei poén: egymásra bukott a nyitó tüsszentés vagy csuklás és a rá feleselő zenei gesztus. A későbbiekben azonban kárpótolt ezért a kissé frivol kezdést ellensúlyozó, komoly-melodikus anyagok melegséggel áthatott, érzelmektől fűtött megszólaltatása.