Fittler Katalin
A Budafoki Dohnányi Zenekar hivatásos együttessé válásának 30. évfordulóját szeptember 24-én ünnepelte a BDZ-NAP rendezvénysorozatával. Erről csakúgy, mint életének kisebb-nagyobb mérföldkő rangú eseményeiről azok is rendszeresen tájékozódhatnak, akik valamely másik (fővárosi) zenekar „elkötelezettjei” (bérletesei): a zenekar Hangoló című időszaki magazinja rendre megtalálható a Müpában. Az őszi számban a „BDZ-extrái” között jó előre beharangozásra került az Újévi koncert, a folyóirat koncertnaptára pedig további információkat kínált: Újévi koncertre 6-án Dunaharasztiban, 7-én a Müpában, 12-én pedig a Klauzál Házban került sor. Időközben örvendetesen módosult ez a kínálat, amennyiben a Müpában az esti hangversenyen kívül délelőtt is előadták ugyanazt a műsort.
A BDZ korábban is vállalkozott hasonló erőpróbákra (amikor egy nap kétszer meghallgattam megismételt produkciójukat, és örömmel konstatáltam, hogy nincs közöttük minőségi különbség, tehát, hogy sem a délelőttit nem tekintették az esti főpróbájának, sem pedig az estit afféle utánjátszásnak). Úgy tűnik, a Hollerung Gábor nevelte együttes sajátosan juttatja érvényre az energiamegmaradás törvényét: nem állítják „takarékra” az energiájukat – tudják: az nem vész el, s ha jól irányítják, zenévé, a nagyközönség számára (is) élvezhető muzsikává alakul. Vagyis, élményforrás lesz. Többnyire valószínűleg nekik maguknak is.
Ez történt január 7-én is. A „meglepetés”-műsor immár hagyománnyá vált – és lehet-e megbízhatóbb visszajelzés a korábbi hasonló vállalkozásaikra, mint hogy mindkét alkalommal megtelt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem? És biztosra vehető: a közönség-érdeklődésnek lesz folytatása.
A programösszeállításban Hollerung Gábor kiforrott koncepciója érvényesül. Az alkalmi műsor több szálon tart kapcsolatot a zenekar különböző tematikájú koncertsorozataival, tehát a „bérletesek” otthonosan érezhetik magukat, ugyanakkor az érdekességek-ritkaságok minden szempontból többletet jelentenek a számukra. Aki pedig ilyen alkalommal találkozik első ízben a zenekarral, késztetést érezhet, hogy közelebbről megismerje az együttes évadbeli programjait.
A szempontok közül érdemes kiemelni a személyességet. A műsor azzal a Fanfárral kezdődött, amelyet Gyöngyösi Levente, a BDZ rezidens zeneszerzője 2019-ben komponált, s a 2020-as Újévi koncert óta több ünnepi rendezvény kezdetén csendült fel. A személyesség mutatkozik meg abban is, hogy a „többfunkciós” muzsikusok időről-időre lehetőséget kapnak tehetségük kamatoztatására. A zenekar első vendégkarmestere, Guido Mancusi például zeneszerző is – Gyorspolkája a műsor első részének érdekessége volt (a darabot életre hívó „alapélményét” is felkonferálta a műsorvezető tisztét hagyományosan magára vállaló karmester). A második részben pedig a zenekar fennállásának 30. évfordulójára szánt, alkalmi Scherzója csendült fel.
Két zenekari klarinétos, a szólamvezető Szepesi Bence és Horváth Marcell szólista-lehetőséget kapott Enescu I. román rapszódiájának Kovács Béla által készített átdolgozásában. Ez a mű jó alkalmat kínált az ismeretterjesztésen túl ember-nevelésben is jeleskedő karmesternek, hogy felhívja a figyelmet: ne csak a különbséget, hanem a hasonlóságokat is vegyük észre a különböző népek zenéjében (kultúrájában), vagyis, kimondatlanul is a bartóki „népek testvérré válásának eszméjét” sugallta, s ezzel rímelt arra a mindmáig érvényes-aktuális kodályi gondolatra is, amelyet Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere idézett a BDZ születésnapi köszöntőjében (ideírom, jusson el minél többekhez: „Korszerű világunkban a pozitív érzelmek kihalóban vannak. De fontos, hogy összes érzelmünket vállaljuk és mások számára elfogadható formában közvetítsük. Ezt meg kell tanulnunk, és meg kell tanítanunk a következő generációknak.”).
A következő generációk érdeklődésének figyelembevétele mutatkozik meg a Gamer-műsorokban, s ezt a vonalat képviselte a zongorista-zeneszerző kettős funkciójában szereplő Szűts Apor műve (Tetris) a műsor második részében, rímelve az első félidő zárószámára, a Super Mario szimfonikus változatára.
A felkérések korántsem „belterjesek” – mint megtudtuk, a Zempléni Fesztiválon hallotta Hollerung Gábor Oláh Krisztián produkcióját – s ennek köszönhető a BDF legújabb műsorszáma (amelyben az együtteshez az improvizáló szerző társult a zongoránál, valamint két énekes, ezúttal Csereklyei Andrea és Balogh Eszter, akik egy-egy operaáriát énekeltek, új kísérettel).
Sőt, az együttműködés nem marad országhatárokon belül, amennyiben például a fanfárt követő nyitószám zenei anyagát a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarától kapták. A Babilon Berlin film főcím-dalában a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Bakos-Kiss Gábor működött közre.
Átiratban-feldolgozásban Tiger Rag (Benny Goodman), Star Wars (John Williams), Leroy Anderson Classic Juke Boxa, Hacsaturján keringője (a Masquerade-ból), befejezésül Pérez Prado Mambója – valamennyi műsorszám arról gondoskodott, hogy ne lankadjon az érdeklődés. De minden bizonnyal nem állok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a műsor csúcsteljesítménye a két énekesnőnek köszönhető, akik az énektanítás szellemes paródiájával könnyeket csaltak a szakmabeliek szemébe, ugyanakkor – észrevétlenül – fejlesztették a közönség egészének zenei érzékenységét. S akinek ennyi jó kevés: az „énekóra” keretében karikírozott Mozart-duett (a Figaro házasságából) után a Cosi fan tutte duettjével (Fiordiligi, Dorabella) adtak valódi komolyzenei élményt.
Élménnyel gazdagodva távozott a közönség a Müpából – de hadd osszak meg egy ellesett beszélgetés-foszlányt (az Illetékesekkel is!): a szünetben, mintegy überelve a friss élményt, egy hölgy arról lelkendezett (érezhetően alkalmi ismerőseinek), hogy milyen csodálatos esemény a Megérthető zene sorozat valamennyi programja. Legyen ez elgondolkodtató mindazoknak, akik a közönség megnyeréséért, fiatalításáért az értékek, a minőség feladásának gondolatával kacérkodnak…
