„Nem kérdés, hogy a Zeneakadémiának segítenie kell a zenekari muzsikusok képzését”
Kiss Eszter Veronika
Elindítják a zenekari mesterképzést, a nemzetközi egyetemekkel posztgraduális képzéseket szerveznek, és tervezik, hogy minden erre nyitott hazai professzionális zenekarral együttműködnek a hallgatók zenekari gyakorlatát illetően. Farkas Gábor, a Zeneakadémia új rektora hangsúlyozta: addig, amíg a komolyzenész lét nem kap egyfajta reflektorfényt, és nem tölt be a zene Kodály, Bartók és Liszt országában fontos szerepet, nem várhatjuk el, hogy vonzó legyen a pálya.
Pályázatában kitért arra, hogy vendégprofesszorként nemzetközi sztártanárokat is szeretne a Zeneakadémiára vonzani. Történt ez ügyben előrelépés?
Már most is vannak vendégprofesszorok a Zeneakadémián, de hosszú távon szeretnénk bővíteni a kört, illetve más típusú együttműködéseket is kialakítani. A New York-i Juilliard School tanszékvezető professzora például áprilisban mesterkurzust tartott a zongora tanszéken – előtte épp Dániában zsűriztünk
együtt egy versenyen –, elvállalta az idei Bartók Világverseny zsűrielnöki tisztét is, október elején pedig én voltam náluk, New Yorkban zsűrizni. A találkozások alkalmával sokat beszélgettünk a Juilliard és a Zeneakadémia közös szólista programjáról, amelynek szervezése
folyamatban van. Igyekszünk olyan nemzetközi, leginkább posztgraduális képzésekben, együttműködésekben gondolkodni, amelyeket nem gátol az akkreditáció hosszadalmas és nehézkes folyamata, amikor is két különböző ország oktatási profilját kell egyeztetni.
A vendégprofesszorok ügye is folyamatosan terítéken van, de per
sze sokkal könnyebb helyzetben lennénk, ha megfelelő anyagi forrás állna rendelkezésre. Jó volna a nyugati, főként amerikai egyetemek mintájára a legnagyobb neveket megnyerni a szakmából, de őket nem tudjuk a magyar egyetemi fizetésekkel idecsábítani. Amíg erre nincs lehetőségünk, addig megpróbáljuk közös projektekkel, programokkal helyettesíteni ezt, és más formában összedolgozni a neves egyetemekkel, professzorokkal. A nyár folyamán, ázsiai turném során rengeteget egyeztettem több kínai egyetem re
ktorával és oktatási vezetőjével, meglátogattam például a Tokyo College of Music egyetemet is, ahol korábban tanítottam. Kiemelném a pekingi China Conservatoryt, amelynek rektorával egy nagyszabású zenekari projekt előkészítésén dolgozunk, amely bizonyos szempontból előfutára lesz a hazai zenekari zenészképzés elindításának.
„Jó volna a nyugati, főként amerikai egyetemek mintájára a legnagyobb neveket megnyerni a szakmából, de őket nem tudjuk a magyar egyetemi fizetésekkel idecsábítani.”
Ezt is posztgraduális képzés keretében tervezik?
A posztgraduális képzés előnye, hogy nem kell akkreditáltatni, mi azonban olyan projekttel nyertünk egy európai uniós pályázaton, amelynek keretében négy különböző ország zeneművészeti egyeteme összefogásával indulhat zenekari mesterképzés. A Zeneakadémián kidolgozzuk a zenekari mesterképzés anyagát, amely hiánypótló lesz Magyarországon, és bízunk benne, hogy az akkreditáció gyorsan megtörténik – egy új szak esetében ez is másfél-két évet vehet igénybe.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem eddig elsősorban a szólista- és a pedagógusképzésre fókuszált, így, ha ezt a zenekari zenész képzést sikerül elindítani – márpedig most erre nagyon nagy esélyt látok –, az valódi áttörés lesz. Május 15-én vettem át a rektori tisztséget, és az egyik első dolgom az volt, hogy egyeztettem különböző hazai zenekarok vezetőivel, ennek ugyanis csak úgy van értelme, ha Magyarország legjobb együtteseivel karöltve tudjuk megvalósítani. A növendékeinknek ezen a téren is szükségük van tapasztalatszerzésre, a posztgraduális képzés pedig azért lenne fontos, hogy azok a hallgatók se szenvedjenek hiányt a zenekari képzésben, akik a mostani rendszerben diplomáznak, vagy esetleg már végeztek. Ők mesterdiploma után kétéves posztgraduális képzés keretében tudnának ebbe bekapcsolódni, amely a zenekari repertoárismeretet és a zenekari játékot helyezné előtérbe. Nagyon fontosnak tartom ennek a képzésnek az elindítását, de ne feledjük, hogy a növendékeink már most is szép számban részt tudnak venni zenekari projektekben. Tavaly például az oszakai világkiállításra sikerült egy japán-magyar kamarazenekart létrehozni itt a Zeneakadémián, és nagyon szép koncertet adtak a világkiállításon. Ez minden résztvevő hallgatónak nagyon sokat jelentett: a japán hallgatóknak, akik itt tanulnak, de Japánban élnek és a magyar hallgatóknak, akik most először jutottak el Japánba. Bízom abban, hogy a kínai turné is hasonlóan emlékezetes és sikeres lesz a kínai-magyar közös zenekar létrejöttével, a China Conservatoryval való együttműködés részeként. Szeretném, ha a Zeneakadémia növendékei látnák, hogy ha valaki jól képzett zenekari muzsikus, körbe tudja járni a világot, miközben a legnagyobb szakmai színvonalat képviseli és a magyar kultúra hírét is viszi.
Külföldön sokkal inkább nemzetközi a zenekarok összetétele, de a magyar zenekarok részéről nagyon erős az igény, hogy magyar zenészekkel töltsék fel az együtteseket, hiszen ennek hagyományai vannak itthon. Talán ezért is hallatták a zenekarok vezetői ebben a témában sokszor a hangjukat.
Megértem a panaszos hangokat, ugyanakkor a mértékét túlzásnak érzem. A tavalyi évben három hallgatónk nyert felvételt a Nemzeti Filharmonikus Zenekarba, és mind a vonósok, mind a fúvósok rendre sikeresen teljesítik a próbajátékok követelményeit a különböző zenekarokban. Sőt, ha végignézzük a magyar zenekarokat, szinte kizárólag a magyar Zeneakadémián végzett hallgatókból állnak. Értem azt is, hogy ennek oka van, hiszen a másik oldalról nézve nem tudom, melyik az a magyar zenekar, amelyik esetleg képes lenne megfizetni egy nyugatról érkezett, mondjuk németországi zenekari múlttal rendelkező muzsikust. A magyar zenekari fizetéseket nem lehet még egy németországi „B” kategóriás fizetéssel sem összehasonlítani. Nagyon sok külföldi zenekarral is játszottam szólistaként, és azt kell mondjam, hogy a magyar zenekarok színvonala egyáltalán nem marad el a külföldiek színvonalától. Bár az eddigi zeneakadémiai hangszeres képzés nem a zenekari zenészek képzésére fókuszált, általánosságban elmondható, hogy olyan kiváló hangszeres művészeket nevelünk, akik zökkenőmentesen be tudnak illeszkedni a zenekari életbe. A zenekari tapasztalat részben a kamarazenéből alakul ki, a kamarazene-oktatásunk pedig évtizedek óta nagyon magas színvonalú. A kamarazenei műhelyeink jól működnek, a hallgatóknak igényük is van rá, rengeteg a felőlük érkező kezdeményezés is.
Gondolkoznak-e a zenekarokkal együttműködésben, és ha igen, csak bizonyos együtteseket vonnának bele ebbe a közös munkába, vagy mindegyik hivatásos zenekar, amelyik szívesen csatlakozik ehhez, részt vehet benne?
Örömmel fogadjuk a zenekaroktól érkező megkereséseket. Tavaly Takács-Nagy Gábor vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekarral Beethoven-szimfóniák előadásában vettek részt hallgatóink, egy év múlva pedig megismételjük ugyanezt a projektet. Tárgyaltam a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával, ahol hasonló együttműködést kezdeményeztek, de számos együttessel leültem már beszélgetni arról, hogy milyen formában tudnák bevonni növendékeinket. Támogatom az együttműködést, az együtt gondolkodást, és úgy érzem, ez a folyamat jó úton halad. Tény, hogy hiába világszínvonalú a szólistaképzésünk, a legjobbaknak is csak kis százaléka tud szólistaként érvényesülni, és ők sem kizárólag szólistaként élik le az életüket. Különösen a vonósok körében jellemző, hogy döntő többségük pedagógus lesz, vagy zenekari zenész, vagy mindkettő. Nem kérdés, hogy a Zeneakadémiának segítenie kell a zenekari muzsikusok képzését is, de ezt a gyakorlatot csak úgy lehet elsajátítani, ha vannak partner zenekaraink. Természetesen nekünk is vannak saját zenekari projektjeink: van fúvósegyüttesünk, szimfonikus zenekarunk, számos különböző kamaraformációnk. Ha egy hallgató aktív és fejlődni szeretne, most is minden lehetőség adott számára, hogy ezekben a projektekben részt vegyen, az új képzés pedig még inkább fókuszba helyezi ezt a területet.
Egyre sürgetőbb probléma az alap-, közép- és felsőoktatás egységének újragondolása vagy finomhangolása, esetleg teljes átalakítása. Az látszik, a világ annyit változott, hogy az a modell, amely az ’50-es években sikeres volt, ma már nem működik. Kevésbé vonzó a zenei pálya, a zeneiskolába járók száma is jelentősen csökken.
Már a rektori pályázatomban is szerepelt, hogy szeretném visszaállítani a szakfelügyelői rendszert, és sokkal jobb, szorosabb kapcsolatot kialakítani a konzikkal és a zeneiskolákkal. Az első néhány hónapban ömlesztve zúdultak rám a teendők, de távolabbi terveimben az egyik fontos megoldandó ügy éppen ez a kérdés. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy beszélgessünk a komolyzenész lét presztízséről, illetve arról, hogy ez hogyan jelenik meg a magyar zenei életben. Egészen addig, amíg a komolyzenész lét nem kap egyfajta reflektorfényt, és nem tölt be a zene Kodály, Bartók és Liszt országában fontos szerepet, nem várhatjuk el, hogy sok jelentkező legyen a konziban. Azok a gyerekek, akik zenében a legtehetségesebbek, többnyire minden másban is azok. Természetes, hogy amíg a zenész lét a társadalomban alulértékelt, addig az ilyen gyerekeknek azt mondják a szülei, hogy legyenek inkább ügyvédek, orvosok, mérnökök, vagyis válasszanak olyan szakmát, amiből a későbbiekben jobban meg tudnak élni. Nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is meg kell becsülnünk ezt a hivatást.
„Egészen addig, amíg a komolyzenész lét nem kap egyfajta reflektorfényt, és nem tölt be a zene Kodály, Bartók és Liszt országában fontos szerepet, nem várhatjuk el, hogy sok jelentkező legyen a konziban.”
Ázsiában már bizonyított, hogy a zeneoktatást érdemes minél korábban elkezdeni; a háromtól hatéves korig terjedő időszak az „arany évek”. Ázsiában minden óvodában nagy hangsúlyt fektetnek a zenei nevelésre, kiválóan zongoráznak vagy játszanak különböző hangszereken az óvodapedagógusok, és minden egyes óvodában van zongora. A gyerekeket egész pici kortól zeneileg képzett pedagógusok vezetik be a zene világába játékos formában, kezdve a kis ütős hangszerektől a hangszerválasztásig. Ettől válik a zene presztízzsé, az alapműveltség részévé. Én főként Japánra látok rá: ott az amatőr szimfonikus zenekari szövetség több mint száz együttest képvisel, amelyek mindegyike komoly művészekkel játszik. Mivel dolgoznak, csak évi két-három koncertet tartanak, de azok mind magas minőséget képviselnek. A fuvolista mérnök, a koncertmester sebész, a csellista ügyvéd, de mindegyiküknek egyformán fontos a zene.
Meggyőződésem, hogy nemcsak a professzionális zeneoktatást kell előtérbe helyezni, ha ezt a társadalmi elismertséget vissza szeretnénk hozni. Európában az amatőr zenélés évszázadokon keresztül meghatározó módon volt jelen, természetes volt, hogy a patikus a vasárnapi ebéd után kamarazenélt az orvossal. Európából, a klasszikus zene bölcsőjéből egyre inkább kihalni látszik ez a kultúra. Ezen a téren nagy összefogásra lenne szükség, a zenész szakmának egységesen kellene képviselnie a zenei nevelés jelentőségét már óvodáskortól. Nagyon kevés ország büszkélkedhet olyan jó zeneiskolai és középiskolai hálózattal, mint Magyarország, ahol szinte ingyen lehet zenét tanulni magasan képzett tanároktól, jól felépített tanmenet alapján –. ehhez társulhatna az időben megkezdett óvodai zenei nevelés. Ha már a gyerekek életében kicsi kortól kezdve jelen van a zene, nagyobb eséllyel lehet majd velük komolyabban foglalkozni akár az iskolai énekórákon, akár a zeneiskolákban. Ha növekszik az alapfokon zenét tanulók száma, az a konziba jelentkezők számát és színvonalát is emeli. A Zeneakadémián is hozott anyagból dolgozunk: csak azokból tudunk választani, akik ide eljönnek felvételizni. A színvonal tekintetében még nincs okunk panaszra, de ennek hosszú távú fennmaradása érdekében nagyon fontos lenne hangsúlyt fektetni az óvodai, az általános iskolai és a zeneiskolai zeneoktatásra.
Visszatérünk a saját farkába harapó kígyó esetéhez, hiszen az általános iskolai ének-zene tanároknak a legrosszabb a társadalmi presztízse, akár a tanári karon belül is.
Ha végigtekintünk a történelmen, világosan látszik, hogy mindig a kultúra volt az első, amely megszenvedte a válságokat, ez az a terület, ahonnan először el lehet vonni a forrásokat, pedig a mentális egészség szempontjából ilyenkor ez lenne a legfontosabb támogatandó terület. A második világháború idején Angliában éppen a koncerteket állították vissza elsőként, hogy azokban a nehéz időkben az embereknek lehetőségük legyen lelkileg feltöltődni, vigasztalódni, erőt meríteni. A zenének gyógyító ereje van, ugyanakkor a diplomáciai kapcsolatteremtés egyik fontos eszköze is hosszú idő óta, ebben szintén érdemes gondolkodni.
Égető a helyzet a Bartók Konzi épületével és hangszerparkjával kapcsolatban is.
Ha lenne elég pénzünk arra, hogy hangszereket vásároljunk, az első a Bartók Konzi lenne. De ennek épületén kívül ott van a kollégium, a Régi Zeneakadémia, a Semmelweis utcai épület felújítási igénye, miközben gyakorlatilag olyan hangszereken oktatunk, amelyek régóta cserére szorulnának. Különösen fúvósok esetében rossz a helyzet: ha van egy használható hangszer, akkor az körbejár, mint a véres kard, és azzal jár mindenki egymás után próbajátékokra. Orgona sincs sok, így a hallgatók különböző templomokban próbálnak gyakorlási lehetőséghez jutni. Méltatlan állapot, nem vitás. Ezeket minden évben leírjuk, a zongora tanszék vezetőjeként is leírtam éveken keresztül, mégsem történt semmi változás. Összehasonlítva mondjuk Béccsel – Ázsiáról nem is beszélve, ahol hihetetlen minőségű hangszerparkkal rendelkeznek – nagyon nagy hátrányban vannak a magyar zeneakadémisták. Japánban egyébként egy kicsit más a helyzet, hiszen ott vannak a nagy japán hangszergyártók, mint a Yamaha vagy a Kawai, így a jó hangszerek beszerzésével a gazdaságukat is föl tudják lendíteni. Vonós hangszerekben persze nem erősek, de arra is megvan a hálózatuk. Nagyon sok, gyűjtők alkotta alapítvány létezik náluk, amelyek a legjobb zenészeknek, a legnagyobb versenyeken díjazott hallgatóknak használatra adnak világszínvonalú hangszereket. Itthon ez a nagyon távoli jövőben valósulhat meg.
A kiutat azonban most is keressük, és igyekszünk megállapodásokat kötni különböző hangszergyártókkal. Annyi biztatást azért kaptunk az államtól, hogy a Magyar Közlönyben megjelent: a Zeneakadémiának megítéltek egy hatmilliárdos összeget épületfelújításokra 2025 és 2030 között. Remélem, hogy ez a pénz valóban ideérkezik, és akkor el tudjuk kezdeni a munkálatokat. Kisebb támogatásokat is megítélnek: a kollégium tetőszerkezetére, vezetékek felújítására 70 millió forintos támogatást kaptunk, és a minisztérium 150 millió forinttal segíti a 150 éves ünnepi rendezvényeinket, amiért nagyon hálás vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is lesznek célzott támogatások, adott esetben hangszerek vásárlására is.
A Zeneakadémia 150 éves fennállása kapcsán a márkatulajdonos Yamaha egy vadonatúj, 100 millió forint értékű Bösendorfer Vienna Concert hangversenyzongorát adott a Nagyterembe használatra, a brand és a Zeneakadémia 150 éves múltjára való tekintettel, hiszen Liszt, Bartók és Dohnányi is Bösendorfer-művész volt. Ez a hangszer óriási segítséget jelentett az idei Bartók Világverseny méltó megvalósításában, és bízom benne, hogy a jövőben lehetőségünk is lesz megvásárolni.
A mecenatúra sajnos gyerekcipőben jár Magyarországon. Még ezen a téren is az állam szűkös kereteire van utalva a szakma.
A lehető legjobb befektetés pedig éppen a kimagasló értékű hangszerekben van, egy Stradivari- vagy Amati-hangszer ára folyamatosan emelkedik. A zongora ilyen szempontból sajnos olyan, mint egy új autó: ahogy kihozzuk a szalonból, már esik az értéke egy bizonyos százalékot. Ugyanakkor fontos megjegyezni azt is, hogy vannak bizonyos művészek, akik már a szerződésükben is lefektetik, hogy ötévesnél idősebb hangszerhez nem ülnek le játszani. Vagyis amennyiben nem tudjuk megoldani az új hangszert, nem tudjuk meghívni a világ legnagyobb művészeit.
Időszerű a bérrendezés kérdése is, amely nem a Zeneakadémián múlik. Hogyan látja a lehetőségeket?
Számos minisztériumi találkozón túl vagyok, és bízom abban, hogy idővel ez is terítékre kerül. Számos pozitív gesztust kaptunk már a minisztérium oldaláról, köztük például azt, hogy az intézmény 150 éves fennállásának megünneplésére eredetileg megítélt 100 millió forintos keretet felemelték 150 millióra. Mi ezekből a gesztusokból pozitív jövőképet látunk.
A különféle tehetségkutatók világát éljük. Számtalan formában megtaláljuk Magyarországon is ezeket a kezdeményezéseket, a televíziós vetélkedőktől kezdve az országjáró tehetségkutató versenyekig. A Zeneakadémia tervezi, hogy valamilyen formában részt vesz ezekben?
Nem vagyok annak a híve, hogy meglévő folyamatokba becsatlakozzak, jobban vonz az új dolgok kitalálása. A tehetségek tudatos kutatását azonban fontosnak tartom, mert jó pár alkalommal voltam zeneiskolai versenyeken, és hihetetlenül magas színvonallal találkoztam. Jó volna ezeket a tehetséges magyar növendékeket bevonzani, megmutatni nekik a zenész élet szépségeit, mert ez a hivatás minden nehézsége ellenére igenis nagyon szép. Szándékunkban áll létrehozni a Zeneakadémia saját zeneiskolai tehetségkutató hálózatát, hiszen ehhez minden lehetőségünk adott, és az is a célja, hogy a felfedezett tehetségeket bekapcsoljuk a Zeneakadémia vérkeringésébe.
Szeretnék megteremteni egy nyitott Zeneakadémiát. Nem szerencsés, ha az emberek egyfajta elefántcsonttoronyként tekintenek ránk, hiszen itt is hús-vér emberek dolgoznak, az idejáró fiatalok is a mai fiatalok életét élik. Fontos, hogy mi is közeledjünk a közönséghez, hogy aktív, jó kapcsolatunk alakuljon ki velük. Ennek első lépéseként október 22. és november 14. között számtalan olyan rendezvényünk volt, amelyek alkalmával a Zeneakadémia valóban minden értelemben kinyitotta a kapuit a közönség előtt. November 8–9-én például ingyenes Nyitott hétvégére vártuk a közönséget, fiatalokat és idősebbeket egyaránt – a hozzánk látogatók növendékeink vezetésével fedezhették fel csodálatos főépületünket, betekinthettek zenekari próbákba, interaktív módon ismerkedhettek meg 150 éves múltunkkal, de volt intézménytörténeti és a könyvtárunkat bemutató előadás, koncertvetítés és táncház is.
