2023. május 17-én megtartotta közgyűlését a Magyar Zenei Tanács. A közgyűlést megelőzően szakmai beszélgetéseket tartottak a vidéki zenekarok szerepéről és helyzetéről a zenekarok igazgatóival, valamint a középfokú művészetoktatás helyzetéről az intézmények vezetőivel.
Főváros kontra vidék
Önmagában is jelzésértékű, hogy a hat nemzeti kategóriás, vidéken működő nagy zenei együttes vezetői összeültek Budapesten a BMC Könyvtárában, ahol a Magyar Zenei Tanács szervezésében, annak elnöke, Zsoldos Dávid vezetésével egy, a korábbiaknál szókimondóbb kerekasztalbeszélgetésen vettek részt. Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója, Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója, Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója, Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője mellett Ignácz Ervin, a Szolnoki Szimfonikusok ügyvezetője is jelen volt a megbeszélésen. A vidéki zenekarok vezetőivel folytatott beszélgetés témái főleg a fenntartói támogatások csökkenését és az utánpótlás nehézségeit érintették. Bár jelenleg úgy tűnik, a vidék és Budapest között van a választóvonal, mégis több dolog köti össze a zenekarokat, mint amennyi elválasztja. Valójában a zenekarok működési lehetőségei között jelentkező egyre nagyobb különbség ennél sokkal összetettebb, és sokkal mélyebben kell keresni a problémát kiváltó okokat.
A legjelentősebb kihívásokban nem értelmezhető a vidék-főváros megkülönböztetése, hiszen a legtöbb zenekar ugyanazokkal a nehézségekkel küzd: meg tudják-e őrizni a likviditásukat, tudják-e az elvárt magas szintű működésüket finanszírozni vagy sem, illetve tudják-e biztosítani a kvalifikált, jól képzett muzsikus-utánpótlást. Utóbbi területen van hátránya a fővároson kívüli előadó-művészeti szervezeteknek, hiszen a magyar társadalom nem mobil.
Ezekkel a fontos témákkal indította a beszélgetést Horváth Zsolt. Azzal minden jelenlévő egyetértett, hogy a vidék nem tudja felvenni a versenyt Budapesttel a tehetséges zenészek szerződtetésében, főleg a fiatalabb korosztálynál. Még úgy sem, hogy tisztességes, az átlagbérrel egyező fizetést ajánlanak, hiszen a fiatalok többsége inkább marad Budapesten, ahol haknikból és egyéb pénzszerző zenei tevékenységekből jobban megél, és nem érzi azt a röghöz kötést, amit egy folyamatos zenekari munka jelent. Emiatt a próbajátékokon is nehezen találnak megfelelő zenészt, ha mégis, azok jellemzően nem a magyar felsőoktatási képzésből érkeznek, és bár megtalálni is nehéz a jó muzsikust, megtartani még nehezebb. Szászné Pónuzs Krisztina úgy fogalmazott: korábban mindig az volt a téma a zenekari közgyűléseken, hogy lesz-e 10-20 év múlva közönség, aki eljön meghallgatni a koncertet, most már inkább az, hogy lesz-e zenész, aki muzsikáljon?
Somogyi-Tóth Dániel ugyanakkor a mérleg másik serpenyőjét és a vidéki zenekari lét előnyeit is kihangsúlyozta: a vidéki zenekarok nem küzdenek identitászavarral. Amíg Budapesten mindegyik zenekarnak meg kell találnia a maga funkcióját és egyéni misszióját, addig a vidékiek egy nagy regionális központnak látják el a teljes spektrumát, az operától az ifjúsági koncerteken keresztül a nagy, esti szimfonikus koncertekig.
»A vidéki zenei élet nem oldható meg budapesti importtal«
Gyüdi Sándor hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a nehézségek és az aránytalanságok ellenére ugyanolyan színvonalon kell muzsikálni, ezekre hivatkozva nem lehet engedni a minőségből. Jelezte azt is, hogy bár a környéken nincs másik zenekar, amelyik elszívja a közönségüket, mint a budapestieknek, konkurenciájuk mégis bőven akad a Filharmónia által a régióba hozott fővárosi együttesek miatt. Azt többen is említették a beszélgetés során, hogy a közönséggel kialakított, hosszú múltra visszanyúló jó kapcsolat eredményeként a saját koncertjeiket sokkal könnyebben eladják, mint a vendégzenekarokét, legyen szó akár a Fesztiválzenekarról vagy a Nemzeti Filharmonikusokról, így ebből a szempontból valóban látszik, a vidéki zenei élet nem oldható meg budapesti importtal. A vidéki zenekarok, főleg a határhoz közeli székhelyű együttesek sokat tehetnek a határon túli magyarok kulturális életéért, Győrből már hosszabb ideje járnak Dunaszerdahelyre, Szombathelyről Burgenlandba, a Miskolciaknak testvérvárosi kapcsolat is erősíti a kassai jelenlétét, de újabban a határ túloldalán lévő Borsi településen is rendszeresen koncerteznek. Ebből a szempontból Szeged nehezebb helyzetben van, hiszen a romániai magyarság elég jól ellátott magyar kulturális programokkal, a Vajdaságnak viszont kifejezetten szüksége lenne erre a magyar zenei jelenlétre is, azonban mivel nem EU-s ország, vámkötelezettség terheli még azt is, ha csak egy vonósnégyes utazik át egy vendégszereplésre. Ilyen értelemben számukra ez fokozott kihívás.
Horváth Zsolt felvetette a kérdést, hogy ha a nemzeti kategóriás zenekarok ülnek a kerekasztalnál, akkor miért nincs ott a Nemzeti Filharmonikusok vagy a Concerto Budapest vezetője, miért csak a vidéki székhelyűek beszélgetnek? Szólt arról, hogy a magyar egyetemes zenekultúra szimfonikus zenekari vonatkozásban abban a rendszerben épül föl a mai előadó-művészeti törvény mentén, amely minősíti az együtteseket és ebben vannak a nemzeti kategóriás zenekarok, a kiemelt kategóriás zenekarok és így tovább a különböző kategóriák. – Ezek nem geopolitikai megközelítések, nincs arról szó, hogy kinek mi a helyrajzi száma és az irányítószáma, tehát ez a mai kör nem teljes, legalább három szervezetnek a vezetője hiányzik. Azért vagyok egy kicsit provokatív ennek a kontextusnak a felvállalásában, mert meggyőződésem, hogy egy modern Magyarországon meg kell tudnunk haladni a kultúra szervezésében azt a fajta szemléletmódot, ami a főváros kontra vidékre épül – fogalmazott. –
»Nagyon kevés olyan szituáció volt, amikor stratégiai döntés született a területünket illetően akár egy-egy együttesről, akár a szcéna egészéről.«
Én egy olyan együttest képviselek, ahol stratégiai döntés született 2003-ban, amikor igazgató lettem és az első sajtótájékoztatókat, mára úgy gondolom, elhibáztuk, hogy Budapesten tartottuk, ahol arról beszéltünk Hamar Zsolt kollégámmal, hogy a Pécsi Szimfonikus Zenekar megszűnik és helyette lesz a Pannon Filharmonikus Zenekar. Amikor felrajzoltuk, hogy ez az együttes hova pozícionálja magát, akkor szó nem volt arról, hogy ennek egy vidék kontra főváros tengelyen kellene elhelyezkedni, amely tengely jelentsen akár finanszírozást, minősítést, minőséget – tette hozzá. Mint mondta, készült a beszélgetésre, és a kezébe akadt egy kiadvány, ami a pécsi Kodály Központ 5 éves fennállására íródott. – Nem mondom, hogy klasszikust idézek, csak az épp akkor regnáló kulturális államtitkár szövegéből olvasnék egy kicsit:
„kormányunk célja minden régiót hozzásegíteni ahhoz, hogy polgárai helyben találkozhassanak a minőségi kultúra értékeivel, kiemelten fontosnak tartjuk a kulturális decentralizációt, vagyis azt, hogy a hagyományos kulturális régiók központjai visszakaphassák a magyar szellemi életben betöltött vezető pozíciójukat, sőt tovább fejlődjenek, megcélozva a nemzetközi kulturális teret”
– olvasta fel a szöveget.
Szóba kerültek a szponzoráció lehetőségei is, amelyeknél előny lehetne akár a lokálpatriotizmus és a helyi jelenlét, ennek kapcsán Kiss Barna elmondta, hogy hiába van Szombathelyen három jól prosperáló cég, ha ennek a három cégnek az összes kifelé fordítható lehetősége a városra irányul, és a város sok mindent ebből kénytelen eltartani, akkor a zenei szférára jóval kevesebb jut. Szászné Pónuzs Krisztina elmondta, bár Miskolcon sok az ipartelep, a cégek székhelye budapesti, ezért a szponzorációs pénzt nem helyben költik el, így a mecenatúra is főváros-központú. A szponzoráció kapcsán elhangzott, hogy annak sem a hagyománya, sem a stimuláló feltételei nincsenek megoldva, utóbbi leginkább egy megfelelő adókedvezmény volna.
Somogyi-Tóth Dániel viszont arról beszélt, hogy a zenekarok menedzsmentjei azért nem motiváltak a szponzori pénzek megszerzésében, mert a tulajdonosi jogokat gyakorló fenntartó ilyenkor visszaél ezekkel az adományokkal, és amennyiben befut egy szponzori juttatás, annak összegével kevesebbet ad ő maga, így végül egyáltalán nem jutnak több bevételhez. Mint mondta, az egyik fő bajnak azt tartja, rendszerezetlen és szabályozatlan ez a terület, nincs meghatározva, hogy az állam vagy az önkormányzat a fontosabb szereplő, a zenekar működéséhez biztosított támogatási arányuk pedig folyamatosan változott. – Az elmúlt években az volt a jellemző, hogy nagyon erősen megemelkedett az állami részvállalás és ezzel párhuzamosan, illetve ellentétesen elkezdett ugyanúgy csökkenni az önkormányzati hozzájárulás, mondván, az állam úgyis eltartja a zenekart, és akkor ugyanott tartunk, ahol a part szakad, és ezért nem tudtunk egyáltalán előre lépni – fogalmazott. Hozzátette: az állam mindegyik zenekar esetében sokkal több pénzt tesz bele, mint az önkormányzat, így mindannyian elmondhatják, hogy „de facto állami fenntartású zenekarok önkormányzati tulajdonossal vagy fenntartóval”.
Nettó befizetők vagyunk – jelentette ki Fűke Géza, aki kiszámolta, hogy tulajdonképpen az állam nyer bevételt a zenekaron saját támogatásával, a hiányzó összeget pedig az önkormányzat fizeti ki. – Végeztem egy számítást, 2021-ben kiszámoltam azt, hogy a mi 400 millió forintos állami támogatásunk mentén a Győri Filharmonikus Zenekar a magyar költségvetés tekintetében nettó befizető az SZJA, a TB, az ÁFA és a többi révén. Nettó befizetők vagyunk, tehát a magyar államkassza a Győri Filharmonikus Zenekar finanszírozásán keresztül több pénzt szed be, mint amennyit nekünk ad – fogalmazott. – Nyilvánvalóan, aki a legnagyobb terhet viseli ebben a történetben, tekintve, hogy az állami szubvenciók központosítva lettek, az a város – tette hozzá.
Fűke Géza egy olyan mecenatúra-modellt említett, ahol a jótékonyság felől közelítik meg a témát, és az együttes társadalmi beágyazottságát erősítik lokálisan. Saját maguk állnak civil szervezetek mellé és jótékonysági rendezvények élére, nem pusztán közreműködőként, hanem szervezőként. Ezeken az eseményeken megjelennek a potenciális mecénások, hiszen az ő imázsukhoz hozzátartozik a jótékonyság, sokkal inkább, mint a kultúra támogatása, viszont ezeken az eseményeken kezet fognak, beszélgetnek, megismerkednek a zenekarral, mint főszponzorral. Barátságok, ismeretségek köttetnek, és ennek folyományaként eljönnek később néhány exkluzív koncertjükre is, amelynek eredményeként a zenekar támogatóivá válhatnak. A Somogyi-Tóth Dániel által említett problémát, hogy a nagy munkával megszerzett szponzori pénzt végül a fenntartó lecsípi az éves támogatásból, Győrben egy alapítvánnyal oldják meg, amelynek pénzügyeibe a városnak nincs beleszólása. Fűke szerint a megoldás, hogy
»a kötelező bevételi összeget kell csak a zenekar saját büdzséjébe befizetni, az e felett szerzett összeget viszont már a város számára lényegében láthatatlan alapítványba kell gyűjteni.«
A vidéki zenekarok sokat tehetnek a szűkebb pátriájuk turizmusáért, azonban kiderült: ez elsősorban nem a zenekarokon, hanem a helyi turisztikai felelősökön múlik. A nagyobb rendezvényeken ugyan a zenekarok részt kapnak akár egy koncert révén, azonban annak a műsorát jellemzően nem tudják saját arculatukhoz igazítani. Elsősorban akkor működik jól a zenekar, mint a turizmus egyik pillére, ha a város a turisztikai elképzeléseinél számol az együttessel. Az is elhangzott, hiába képviselnek magas szakmai minőséget a vidéki zenekarok, azokról az országimázs szempontjából jelentős külföldi turnékat, amelyeket a vezető, velük egy kategóriában lévő, úgynevezett nemzeti kategóriás zenekarok létre tudnak hozni, a vidékiek állami támogatás híján nem is álmodhatnak. A zenekarok a külföldi kapcsolataikat jellemzően személyes barátságokra, ismeretségekre építették, rendszerszintű kapcsolatok nem igazán vannak, a személyes ismeretségekre épülő kapcsolatok pedig az idő múlásával kikopnak.
A legtöbb vidéki zenekar városában működik zeneművészeti kar, az ezekkel való együttműködés széles képet mutat, van, ahol kreditpontért szakmai gyakorlatra a zenekarhoz mehetnek a hallgatók, van, ahol más típusú az együttműködés, az azonban jól látszik, hogy az utánpótlás mindezek ellenére súlyos nehézségekkel küzd. A fiatalokat nehéz vidéken tartani, ráadásul a felsőfokú zenei képzés eredményével is általános elégedetlenség fogalmazódott meg a frissen végzettek szakmai tudásából kiindulva. A Magyar Zenei Tanács következő oktatási kerekasztal-beszélgetése éppen ezért ezt a témát járja majd körül a magyar zenei felsőoktatás képviselőivel.
A beszélgetés itt megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=aM-EQhLHKOw