Fischer Ádám kettős jubileumról, az új Parsifalról és utolsó Ringjéről
Réfi Zsuzsanna
A sorozat ebben az esztendőben két évtizedre visszanyúló jubileumát ünnepelheti, ráadásul lett egy új társ-művészeti vezetője Rajna Martin személyében. Az idei, június 5-e és 30-a között rendezett fesztiválon vezényli utoljára a Ringet Fischer Ádám, akivel fiatal karmestertársáról, a bayreuthi évforduló magyar vonatkozásáról, a jövő évi Wagner-napokról, salzburgi Mozart-operáról, valamint lemezdíjakról és felvételekről is beszélgettünk.
– Nyilatkozta, hogy az idei az utolsó Tetralógia, amelyet vezényel. Miért hagyja abba a Ring dirigálását?
– A Nibelung gyűrűje idén húsz éves, ideje hát egy új Tetralógiát készíteni, ami óriási vállalkozás. Annak idején két esztendőn keresztül tartott, még úgy is, hogy több időnk jutott a próbákra. A Müpa még nem volt annyira népszerű, mint ma, számos szabad estéből válogathattunk, ráadásul a Rádiózenekar főnökeként magam oszthattam be az együttest, így volt alkalmunk alaposan felkészülni a sok órás sorozatra. Mostanában azonban nemcsak a Duna-parti palotában nehéz szabad időponthoz jutni, hanem a Rádió együttesének is megsokszorozódtak a feladatai. Nem akarok hát egy új Ringet betanítani. Ez persze nem jelenti azt, hogy a következő Wagner-napokon nem veszek részt, dirigálni fogom a többi zenedrámát, a Tetralógia karmesteri pulpitusán azonban más áll majd.
– Ettől az évtől kezdve társ-művészeti vezetője a Budapesti Wagner-napok sorozatának Rajna Martin.
– Igen, tavaly eldöntöttem, hogy át akarom adni a felelősséget és a kontrollt egy fiatal kollégának, s Martin nagyszerű karmester. Láttam dirigálni, s a nemzetközi meghívásai is mutatják, mennyire értékelik a tehetségét. Még csak harminc esztendős, de ősztől már a Luxemburgi Filharmonikus Zenekarnak lesz a zeneigazgatója, s a legkiválóbb együtteseket vezényelheti a Berlini Filharmonikusoktól a Londoni Filharmonikusokig. Ennyi idősen nekem még nem voltak ennyire rangos felkéréseim… A Wagner-napok élén az átmenet lassú lesz, azonban a végén teljesen ő fogja átvenni a vezetést, én pedig majd vendégként lépek pódiumra. Martin ragaszkodott a közös irányításhoz, azt mondta, nélkülem nem tudja és nem is akarja ezt a feladatot elvállalni. Így együtt dolgozunk, s számomra is fontos a segítsége, neki kell már most is figyelmeztetnie, ha valamit elfelejtek. Hatalmas munka a fesztivál szervezése, amelynek nem a karmesterség a legnehezebb része. Állandóan keresni kell az énekeseket, figyelni az új tehetségekre. Az operában egyetlen biztos pont van: biztosan nem az történik, amit terveztünk. Váratlan események mindig adódnak. Az is lényeges, hogy aki a fesztivált vezeti, lássa át a helyzeteket, legyen tisztában a hazai viszonyokkal. Örülök, hogy Martin szívesen vállalkozott minderre, és teljes erőbedobással végzi a feladatokat. Nagyon szeretném, ha a Wagner-napok sorozata túlélne engem! A fesztivál az én gyermekem, szeretnék hát addig fellépni rajta, amíg csak bírom erővel.
– A fesztivál ráadásul idén kettős jubileumot is ünnepelhet.
– Igen, hiszen a Wagner-napok sorozata húsz éves, a Ring pedig a 150. évfordulóját köszöntheti, ahogy Bayreuth is. Az egész világ ünnepli ezt a másfél száz esztendős jubileumot, nem is volt hát könnyű idén összeszedni a megfelelő énekesgárdát, mert mindenfelé igyekeznek színre vinni A Nibelung gyűrűjét.
– Ön vezényli még máshol is a Ringet?
– Nem, csak Budapesten. Korábban volt egy sorozatom Münchenben, de máshol már nem dirigálom. Tényleg a budapesti két Ring lesz az utolsó. A szereposztással — a mostani állapotában — igen elégedett vagyok, nem volt azonban egyszerű összeszedni azokat az énekeseket, akiket szerettem volna. Ez minden évben nagy mutatvány, hiszen az ember összeállít egy általa elképzelt listát, aztán — különböző okok miatt — a végső szereposztás teljesen más lesz… Sosincs egyetlen névsor, hiszen már egyetlen apró eltérés, egy próba kihagyása is láncreakciót indít el. S jelenleg nemcsak a betegségek miatt aggódom, hanem amiatt is, hogy a kerozinhiány miatt hány változtatást kell végrehajtanunk… Bízom azonban benne, hogy Tomasz Koniecznytől Magdalena Anna Hofmannon, Kurt Rydlen át Jürgen Sacherig, a legnépszerűbb Wagner-énekeseknek tapsolhat majd a budapesti publikum.
– Idén is lesz Parsifal, annak idején ennek a darabnak a részben szcenírozott, koncertszerű előadásával indult útjára a Budapesti Wagner-napok.
– Igen, a mostani azonban egy új Parsifal lesz. Viszont a legelsőnek, a nyitóprodukciónak akad egy jubileumi vonatkozása, hiszen a 2006-os produkció színre vivői, Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra most a Bayreuthi Ünnepi Játékokon mutatkozhatnak be! Ők nyitják a 150 éves fesztivált egy olyan darabbal, amely még sosem került színre a Festspielhausban, a Rienzivel. A Müpában pedig ebben az évben egy új Parsifalnak tapsolhat a közönség, ami részemről izgalmas kísérlet, és ha sikerrel járok, az a Wagner-napok jövőjére is óriási hatással lehet. A zenekart ugyanis a színpadra ültetem, s így minimális szcenikai jelzésekkel lesz látható az előadás. Ismét a zenét helyezzük a fókuszba, ahogy ez a Wagner-napok kezdetétől igaz a fesztiválra. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremnek a legnagyobb értéke az akusztika. Nekünk nem szabad belemennünk abba, hogy versenyezzünk a többi operaházzal. A Müpában a zenei megvalósítás, a hangzás a lényeg, ezt mutatja meg az új Parsifal is. S ha a produkció tetszést arat, akkor az a következő fesztiválokra is nagyon erős hatással lesz!
– Jó, hogy még mindig szeret kísérletezni.
– Muszáj néha friss szemmel nézni a művekre. Az operairodalom jelentős hányada félig koncertként, félig operaként született. A XVIII. századi zenerajongók és színházrajongók két külön csoportot alkottak, utóbbiak kimentek az áriák alatt, míg az előbbiek a recitativókat hagyták ki. Úgy vélem, ezeket a műveket elegendő koncertteremben színre vinni, hiszen némi szcenírozással érthető a történet, az áriák alatt pedig megállhat az idő… Az operai és a koncertközönség nyolcvan százalékban különbözik egymástól, én azonban ezt a két eltérő publikumot szeretném összehozni az előadásaimon. Ilyen volt tavaly a salzburgi fesztiválon Mozart Mitridate, Pontus királya című operája a vezényletemmel, ami nagy tetszést aratott. Ebben az évben is folytatom a sorozatot, mégpedig egy másik Mozart-művel, a Lucio Sillával. Tudomásul kell venni, hogy más korban, a közönség más elvárásai szerint születtek ezek a darabok. Mozartnak például ki volt kötve a szerződésében, hogy az áriákat ismétlésekkel együtt kell játszaniuk, a recitatívóknak pedig pontosan öt és fél percig kell tartania…Nekünk is mindenkit ki kell szolgálnunk, úgy előadva a műveket, hogy odaszögezzük a székhez mind a koncert-, mind az operarajongókat.
– A zenerajongóknak is külön csoportját jelentik a wagneriánusok. Miben változott a Wagner-zenedrámákkal a kapcsolata az eltelt két évtized alatt?
– Természetes, hogy ma másképpen vezénylem ezeket a műveket, hiszen húsz évet öregedtem én is. Egyébként is igaz ezekre a darabokra az az operai szabály, hogy nem szabad az embernek olyan szigorúan lefektetni a zenei elképzeléseit, mint egy koncert esetében. Meg kell ismernem az énekeseket, dolgozni velük, hogy lássam, mit tudnak, mire képesek, és ebből kiindulni. Mindig valamennyire az énekesekre kell szabni az előadást. A saját ötleteim, elképzeléseim csupán egy részét jelentik a zenei megvalósításnak, hiszen ezeket az előadók személye is befolyásolja. Mindig azt hajtogatom, hogy nem az a jó karmester, akinek az előadás végén azt mondják a zenészek, hogy milyen jól vezényelt. Az a jó dirigens, akinél a produkció befejeztével a muzsikusok és az énekesek egyaránt azt érzik: hú, de jó voltam ma! Úgy kell dirigálnom, hogy azt csinálják, amit én szeretnék, de közben azt higgyék, azt teszik, amit ők akarnak.
– A Wagner-napok és a salzburgi fesztivál mellett mi mindenre készül még ebben a szezonban?
– Volt május elején Düsseldorfban, a Tonhalléban egy három koncertből álló sorozatom, amelyben Mahler I. szimfóniája mellett Bartók Csodálatos mandarinját dirigáltam. Koppenhágában ismét lesz Mozart Fesztivál szeptember elején, ezeket az előadásokat elvisszük Grazba is. A Dán Kamarazenekarral folytatjuk a lemezfelvételek sorát. Saját magam remake-jén is dolgozom, hiszen újra rögzítem az utolsó húsz Haydn-szimfóniát. Düsseldorfban szintén folytatjuk az albumok sorát, nagy örömet okozott ugyanis az együttesnek, hogy az egyik Mahler-felvételünk díjnyertes lett. Készülünk a Schubert-évre, sőt még Johann Strauss-műveket is rögzítünk. S már ők is látják, hogy egy lemezre való felkészülés másra is hat. A Mahlerrel való foglalatosságnak köszönhetően akár A sevillai borbély is jobban szól az operában… A budapesti Wagner-napokhoz pedig idén is kapcsolódik egy kurzus, amelynek keretében arról beszélek, hogy ki mit nem tud, azaz a különböző anyanyelvű énekeseknek különböző problémáik adódnak a német szöveggel. Nagyon érdekes, hogy mire kell vigyázni, ha egy olasz énekel Wagnert, vagy ha egy magyar. A kiejtés és a deklamáció eltérő megoldásokat igényel, s korrepetitorként tanultuk is, mit kell mondanunk a művészeknek, hogy elérjük a kívánt eredményt.
– Visszatérve a Müpa fesztiváljához, bár két évtizede indult, most is akadnak a Rádiózenekarban olyan zenészek, akik az első fesztiváltól kezdve játszanak a Wagner-napokon.
– Jó, hogy sokan a kezdetektől vesznek részt mindebben, évről-évre nagy segítséget jelent a próbák során, hogy nem a nulláról indulunk. Óriási megterhelés a Ring, főleg így, hogy tíz napon belül kétszer eljátsszuk. Jövőre egyébként nem szerepel a fesztiválon a Tetralógia, ha pedig majd megszületik az új előadás, Martin vezényli. Más darabokban azonban — például a Trisztán és Izoldában — találkozhat velem is a közönség. Nem mondok hát le Wagnerről, csak ez a négy, egymásutáni este nagyon sok. A zenészek tudják, hogy Wagner úgy komponálta meg a darabokat, hogy minden hangszercsoportnak jut szünet, 5-6 perc, ami alatt kicsit ki tudják pihenni maguk. Egyetlen kivétel van: a karmester. Ezért a tizenhat órányi, szinte folytonos zenét nem biztos, hogy 80 évesen is nekem kell vezényelni…
