Fennállásának 25. évfordulójához érkezett a Nemzeti Kulturális Alap. A születésnap alkalmából különleges programokat, konferenciákat, a határokon átívelő fesztivált rendez a testület „25 év, 25 nap, 25 esemény” címmel.
Az ünnepi programsorozat meghirdetésére szeptember 12-én került sor a pesti Vigadóban. A találkozón Fekete György, az NKA egyik alapítója és egykori elnöke elmesélte, hogy a testület létrejöttét öt évvel annak megalakulása előtt egy művészekből, kultúrával foglalkozó szakemberekből álló csoport beszélgetése előzte meg. Többen is felismerték, hogy a háború óta nem történt meg a visszarendeződés – a kultúra működésének visszaállításához, az értékek széles körben való megismertetéséhez szükség van egy olyan testületre, amely gondoskodik ennek anyagi bázisáról; már csak azért is, mert az európai gyakorlatban a civil szféra körülbelül 80%-ban fedezi a kultúrával kapcsolatos kiadásokat, ami Magyarország esetében mindössze 20%-ban valósul meg. A kezdeményezés 1988-ban a politikai helyzet miatt még nem juthatott el a döntéshozók elé, de Mádl Ferenc támogatásával később már igen, így 1993-ban megalakulhatott az NKA. Fekete György örömmel adott számot arról, hogy a 25 év alatt körülbelül 170 milliárd forintot osztottak szét olyan programok, alkotói munkák támogatására, amik nem valósulhattak volna meg ilyen típusú mecenatúra nélkül. Lőrinczy György, az NKA leköszönő alelnöke beszédében a jubileumra összeállított programok sokszínűségére hívta fel a figyelmet; elmondása szerint a fesztivál eseményein mind a 20 kollégium tevékenységének képviselői lehetőséget kapnak arra, hogy megmutassák a nagyközönségnek ismert, illetve a jellegéből adódóan nem a nyilvánosság előtt zajló munkájukat.
A 25. évforduló szeptember 23-i nyitó eseményének a MÜPA ad otthont. Ezen az NKA által támogatott előadó-művészeti területek olyan prominens képviselői lépnek fel, akik már a szervezet első évében, vagyis 1994-ben támogatást nyertek. Mellettük egy-egy ifjú tehetség áll színpadra a jelenlegi pályázói körből. Az erre az alkalomra születő produkció – megjelenítve az Alapra jellemző állandóságot és megújulást – képviseli az adott művészeti ágat. Jelen lesz többek között Molnár Piroska, Balázs János, Bíró Eszter, Novák Péter és a Fölszállott a páva fiatal tehetségei, a Zsuráfszky Zoltán vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Győri Balett, valamint a Vashegyi György művészeti vezetésével működő Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus.
A rendezvény különleges helyszínekben is bővelkedik: egy hajón valósul meg a 2018/2019-es évadban 25. életévüket betöltő alkotóművészek műveiből nyíló tárlat, illetve „A Föld mélyétől a csillagokig” címmel barlangtúrára, barlangi koncertre várják az aggteleki Baradla-barlangba az érdeklődőket. Nagyváradon a Szigligeti Színházban az Imre Zoltán Program nyerteseinek táncelőadását tekintheti meg a közönség, a szlovákiai Nagyszelmencen, a szlovéniai Lendván és a szerbiai Szabadkán a Határtalan kultúra – megtartó közösségek és az ezerarcú művelődés címmel a Közművelődés Kollégiuma tart rendezvényeket.
Az NKA kiemelkedő fontossága miatt több programmal kapcsolódik a Családok Évéhez, így lesz Szent Mihály-napi fesztivál a szentendrei Skanzenben a Népművészet Kollégiuma és Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium, és Táncpark a Millenárison a Táncművészet Kollégiuma és az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium szervezésében. A Családok Évének gondolatisága jelenik meg a Magyarországi Bábszínházak Találkozóján is; ez a rendezvény Kecskeméten fogja felvonultatni az ország legjobb bábegyütteseit (Színházművészet Kollégiuma).
A legkisebbeket is várják a pécsi Zsolnay Negyedben megvalósuló Családi NKA Minifesztiválon (Kulturális Fesztiválok Kollégiuma) vagy a Sétálj, gyalogolj, bringázz! címet viselő kulturális örökség túrákon (Közgyűjtemények Kollégiuma) az ország több városában. Ezeken a túrákon kerékpárral 25, gyalogosan 2,5 kilométert kell megtenni a vállalkozó szellemű résztvevőknek, és az út során kulturális és természeti örökségi helyszíneket – arborétumokat, kolostorokat, múzeumokat, várakat és könyvtárakat – látogathatnak meg.
Nagyszabású, több ezer nézőt szórakoztató rendezvénynek ígérkezik a Nagykoncert Aréna a Könnyűzene Kollégiumának szervezésében, ahová a közönséget egyszeri és megismételhetetlen produkciókkal várják. A Pesti Vigadóban a Zeneművészet Kollégiuma szervezésében a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjét hallgathatják az érdeklődők.
„A költő öltönyben nem költő” címmel Kaposváron prózai és verses pódiumműsorral készülnek a Szépirodalom Kollégiumának szervezői, a Könyvkiadás Kollégiuma pedig a jubileumra megjelentet egy antológiát, amiben az Alap által felkarolt szerzők kapnak helyet. E könyvbemutatónak a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont és Snétberger Ferenc muzsikája teszi majd feledhetetlenné az estét.
Számos kiállítás nyílik a rendezvénysorozat idején: 25 év legjobb munkáit gyűjti össze a Fotóművészet Kollégiuma Kaposváron, a Képzőművészet Kollégiumának tárlata pedig a Semsey Kastélyban, Hódmezővásárhelyen és Szentendrén látható.
A Közgyűjtemények Kollégiuma a Hungaricana nevű virtuális közgyűjteményi portál digitalizálási eredményeit mutatja be Miskolcon, amely ezt követően országos vándorkiállításra indul.
A Puskin Mozi 5 termében 25 filmet vetítenek szeptember 26-án, felidézve az elmúlt 25 év – NKA-támogatásával megvalósult vagy forgalmazott – kiemelkedő alkotásait. Több konferenciát is szerveznek: a jubiláló testület az Akvárium Klubban rendezi meg szakmai konferenciáját, ahol a kollégiumok működéséről és a pályáztatási rendszerről kaphat információt, aki október 1-jén ide látogat. A Magyar Építőművészek Székházában Az építés, mint teremtés – építészet ma, virtuális térben címmel tartanak szakmai napot, az örökségvédők az Aquincumi Múzeumban találkoznak a Múltunk jövője jelen időben – Eredmények és lehetőségek – konferencián.
Az NKA25 fesztivál részletes programjai a www.nka.hu oldalon, valamint érdekességek, kulisszatitkok a facebook.com/nemzetikulturalisalap oldalon olvashatók. A fesztivál hivatalos kisfilmjében egy igazi hungarikum, a Rubik kocka válik a sokszínűség jelképévé. A rövidfilmben a hivatalos szlogen is elhangzik: „Kultúra? Alap!” (Mechler Anna)