„Muzsikusaink bérének átlaga nem éri el a kezdő pedagógus bért”
Gyüdi Sándor konzerválódó bérkülönbségről, s a Szegeden nem igazán feltörő forrásokról
Réfi Zsuzsanna
Bérleteik, ifjúsági előadásaik mellett három új operában szerepelnek, közös produkciójuk született a Szegedi Kortárs Balettel, neves vendégművészek koncerteznek az együttessel, s rendszeresen turnéznak a határon túli városokban. Nagy sikert aratott a Fricsay Ferencről elnevezett karmesterversenyük is, s a közvetítés által a földkerekség minden pontján találkozhattak a zenekarral. A Szegedi Szimfonikusok változatlan aktivitással dolgozik, miközben a forráshiány ezt az együttest is sújtja. Nincs keret a bérek további emelésére, s a hangszervásárlásra szánható büdzsé is drámaian csökkent. Gyüdi Sándor igazgató biztatónak tartja, hogy az állami támogatás kiszámíthatóvá vált, azt viszont már kevésbé látja örömtelinek, hogy a keret a korábbi évekhez képest nem emelkedett, a külső források kapcsán pedig még nyilvánvalóbbá vált a vidéki együttesek versenyhátránya.
– Az elmúlt évad során a társulat nemcsak Szegeden, hanem Budapesten, Magyarkanizsán és az Aradi Kultúrpalotában is fellépett, emellett a Szegedi Nemzeti Színházban hét produkcióban, összesen 58 előadáson játszottak musicaleket, gálákat, operákat és operetteket – az idei szezonban is akadnak jócskán vendégszereplések és színházi fellépések?
– Aktivitásunk nem csökken. Hagyományos programjaink – bérleteink, ifjúsági hangversenyeink, három új operaprodukció és a könnyű műfajú zenés darabok műsoron tartása – mellett rangos koncertet adtunk a bicentenáriumát ünneplő Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, nagy sikerrel tartottunk újévi hangversenyt, és évtizedek óta fennálló művészi együttműködésünk folytatásaként Amadeus címmel újabb élő zenés produkciót hoztunk létre – ezúttal Mozart-művekből – a Szegedi Kortárs Balett társulatával. Ezt az előadást Szegeden kívül a Müpában is játsszuk. Több éves hagyományt követve az említett két határon túli, magyarlakta városban, a vajdasági Magyarkanizsán és a partiumi Aradon vendégszerepeltünk.
– A tavalyi interjúnkban említette, hogy az igazgatói kihívások elsősorban anyagi természetűek. Nyugodtabb tervezésre lenne szükség ahhoz, hogy nagyra törő művészi programot valósítsanak meg, s időben ismerniük kell az adott esztendőre eső támogatást. Van e téren változás? Milyen az idei büdzsé, mekkorával terveznek a következő szezonban?
– Kedvező változás következett be egy tavaly májusi kormányrendelettel, amely az előadó-művészeti törvény szerinti támogatáson felül a nemzeti minősítésű komolyzenei együttesek számára évekre előre garantál bizonyos állami támogatást. Ez utóbbi támogatáshoz a korábbi években csak a tárgyév tavaszán – tehát az éves költségvetés tervezését, sőt elfogadását jócskán követően – lehetett hozzájutni pályázati formában. A kormányrendelet szerint a támogatás értékállóságát évenkénti felülvizsgálat fogja biztosítani. Pozitívum tehát a kiszámíthatóság, kevésbé örömteli, hogy a kétféle támogatás összege 2025-ről 2026-ra nem emelkedett, és ez ugyebár most, az induláskor nem jelent értékállóságot. Összeségében az állami támogatáshoz járuló önkormányzati támogatással együtt a működésre fordítható forrásaink várhatóan nem változnak az előző évhez képest, de az intézményi költségvetés majd a városi költségvetés elfogadásával véglegesül.
– A harmadik közös év során milyennek látja az együttműködésüket Dubóczky Gergellyel? Változott valamely téren a közös munka? Említette korábban a művészeti vezető nagyívű elképzeléseit. Mennyiben kell visszafognia az anyagi lehetőségekre hivatkozva?
– Művészeti vezetőnk kreativitása változatlan, és ez óriási pozitívum. Természetesen az lenne a jó, ha minden megálmodott program megvalósítására lenne forrásunk, de azt hiszem, ez a világon sehol sincs így. Az anyagi lehetőségek korlátokat jelentenek, ebből következően az ötleteket mérlegelni kell, és közülük felelősségteljes – néhol fájdalommal meghozott – döntésekkel kell kiválasztanunk a finanszírozható terveket.
– “Elodázhatatlan a komolyzenei terület magas művészi színvonalon teljesítő szereplői közötti égbekiáltó jövedelmi különbségek csökkentése” — nyilatkozta a múltkori beszélgetésben. Miként látja, történt e téren valamilyen változás? Mit tehetnének az együttesek, hogy elinduljon végre a harmonizáció folyamata?
– Ágazatunkban január elsejével állami forrásból béremelés történt, melynek 15 %-os aránya meghaladja a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének mértékét, tehát méltányolható. Ugyanakkor a magas színvonalon teljesítő együttesek bérszínvonalának általam égbekiáltónak mondott különbségei az azonos arányú emeléssel konzerválódtak, a bérekben meglevő nominális különbségek éppenséggel tovább nőttek. Ami a változtatás lehetőségeit illeti, az ágazati kommunikációban már kevésbé szerepel a közpénzen kívüli források fokozott bevonásának szükségessége, ami egyébként véleményem szerint a magyar viszonyok között irreális volt, és a fővároson kívül működők ebből a szempontból is nyilvánvalóan versenyhátrányban vannak. A közjó érdekében, tehát indokoltan közpénzből kell orvosolni a problémát. Az idén sokat idézett Klebelsberg Kuno szerint „a magas műveltség, a tudomány, az irodalom és a művészet nem mezei virág, hanem üvegházi növény, amely csak akkor virul, ha tisztes megélhetésnek magasabb hőmérséklete veszi körül”.
Ágazatunkban január elsejével állami forrásból béremelés történt, melynek 15 %-os aránya meghaladja a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésének mértékét, tehát méltányolható. Ugyanakkor a magas színvonalon teljesítő együttesek bérszínvonalának általam égbekiáltónak mondott különbségei az azonos arányú emeléssel konzerválódtak, a bérekben meglevő nominális különbségek éppenséggel tovább nőttek.
– Tavaly is beszéltünk arról, hogy a bérek terén az olló tovább nyílt, s a jövedelmek felzárkóztatása lehetetlen. Hogyan élik meg ezt a szegedi muzsikusok?
– Rosszul élik meg, teljes joggal! Kollégáim természetesen örülnek a 15 %-os központi béremelésnek, de pontosan látják, hogy a zenekarok támogatásában meglevő aránytalanságok miatt éppen a kevésbé ellátott zenekaroknál, azaz nálunk és sorstársainknál nincs forrása a bérek további emelésének, tehát az olló egyre csak nyílik. Szeged Önkormányzata átlagosan 6 % béremelésre biztosít forrásokat intézményei dolgozóinak, ezt az emelést a 15 %-os, a központi költségvetésből származó béremelés mellé megkapják a kulturális szféra szereplői is. Ezzel együtt muzsikaink bérének átlaga nem éri el a kezdő pedagógus bért.
– Az elmúlt évben is említette, hogy a hangszerpark bővítésére, felújítására fordítható keret csökken, ez az évek óta tartó folyamat hosszabb távon komoly aggodalomra ad okot. Milyen téren kezd még egyre súlyosabb gondot okozni a források szűkössége?
– Az idei költségvetésünk terveiben szereplő, hangszerek vásárlására fordítható keretösszeg nominálisan körülbelül ugyanannyi, mint amennyi negyedszázada volt; nem kell mondanom, hogy ez reálértékben milyen drámai csökkenés. Általában beruházásra többet tudunk költeni, de például a formaruhák pótlására, az informatikai eszközparkunk elkerülhetetlen korszerűsítésére fordítandó összegek ugrásszerű növekedése elvonja a forrásokat a hangszerpark fejlesztésétől. Többletforrásra lenne szükség a nyilvánosság előtti megjelenés korszerű eszközeinek igénybevételére, azonban ezen a téren is tízmilliók hiányoznak.
– Bár a büdzséjük nem túl magas, ebben a szezonban is nagyon gazdag a kínálatuk. Milyen programokat, vendégeket, helyszíneket emelne ki — igazgatói szempontjai alapján — az idei szezonból?
– Az évadban megvalósult, már említett, jelentősebb programokon kívül bérleti hangversenyeink közül kettőt emelnék ki: folytattuk Dubóczky Gergely Mahler-sorozatát, ezúttal a III. szimfóniával, és decemberben állt pódiumunkra jubileumi alkalomból Pál Tamás, akit ötven éve neveztek ki szegedi főzeneigazgatónak. Tavasszal kiváló vendégművészeket várunk, többek között Kelemen Barnabást, Várdai Istvánt, Balog Józsefet, Giovanni Guzzót. Ugyanakkor nem kevésbé kedves számunkra az a rengeteg hangverseny, amelyet gyerekeknek viszünk szegedi és környékbeli iskolákba a Lázár Ervin Program keretében.
– Az évad a Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversennyel indult, másodszor rendezték meg a seregszemlét. Karmesterként hogy látja, milyen tanulságai voltak a megmérettetésnek, s mikor lesz a következő?
– A lezajlott két karmesterverseny igazi nemzetközi siker volt: minden lakott kontinensről, összesen 52 országból volt résztvevőnk, a verseny egész folyamatában láthatók voltunk a földkerekség minden pontján. Díjazottjaink nagy tehetségek, pályájuk indulásában örömmel segítettünk. A versenyen keresztül hatékonyon tudjuk a nemzetközi zenei világ előtt megjeleníteni, hogy Fricsay Ferenc, minden idők egyik legnagyobb karmestere a mi zenekarunknál töltött be leghosszabb ideig vezető pozíciót. A karmesterversenyek sorozatát 2027 őszén folytatjuk.
– Mintegy fél évszázados vágy a városban a koncertterem. Esélyek?
– A kérdés a döntéshozók számára nincs napirenden. Ez nem helyi probléma: egyetlen önkormányzat – nemhogy vidéki, fővárosi sem – tudott ilyen léptékű beruházást végrehajtani állami források nélkül. Az ország legjobb koncertterme, a pécsi Kodály Központ túlnyomó részben európai uniós, kisebb mértékben állami, minimális arányban helyi forrásból jött létre. Szegeden egyelőre nem buzognak ezek a források.
“A zenekar koncertjeinek komoly híre megy”
Dubóczky Gergely inspiráló repertoárbővítésről, s egy nem mindennapi sikertörténetről
Úgy véli, az együttes egyre láthatóbb, és egyre többen kíváncsiak arra, mi történik a Szegedi Szimfonikusok háza táján. A művészeti vezető szerint az elmúlt időszakban még mélyebbé vált kapcsolatuk a zenekarral, s lenyűgözőnek tartja, hogy ilyen leterheltség mellett is képesek megőrizni fantáziájukat, nyitottságukat, az új dolgok felfedezése iránti kíváncsiságukat. Izgalmas művészi munka folyik az együttesnél, rendhagyó előadásokkal, kivételes muzsikusokkal.
– Az elmúlt évad leglátványosabb újítása a zenekar kamarazenekari bérlete volt. Akad ebben a szezonban is ilyen újdonság?
– Az Esterházy-bérlet hatalmas siker, dacára annak, hogy az idei évadban viszonylag későn tudtuk elindítani, de láthatóan még a kezdetinél is nagyobb lelkesedéssel vették a bérleteket. Hosszú idő után most be tudtunk illeszteni a programba egy újévi koncertet, illetve Szeged városa – és a szimfonikus zenekar is – csatlakozik a Kurtág 100 fesztiválhoz. A Kurtág 100 eseményeit azonban sikerült még ennél is izgalmasabban bővíteni: összehoztunk egy kiállítást a Kurtág Györgyhöz köthető képzőművészek, illetve Kurtág munkáiból, és a szegedi moziban levetítik premier előtt az új Kurtág-dokumentumfilmet. Az a törekvésem, hogy minden évben legyen néhány olyan új, a köztudatba berobbanó esemény, ami felhívja a figyelmet arra, hogy milyen izgalmas művészi munka folyik a zenekarnál – ez ebben az évadban is sikerült szerencsére.
– Mennyiben köszönhetnek új közönséget a Kövér Béla Bábszínházzal való együttműködésnek? Meséljen erről a sorozatról és a folytatásáról is!
– A bábszínházzal nem újkeletű az együttműködés, és nagy öröm, hogy Kiss Ágnes igazgató partner a közös gondolkodásban. A Csipkerózsikát, a Brandenburg Ádám által jegyzett kortárs gyermekoperát a bábszínház nagy sikerrel tűzte műsorra, tehát elmondhatjuk, hogy repertoár előadás lett egy kortárs magyar mű. Ez nem mindennapi sikertörténet, és természetesen tervezzük a folytatást is.
– Hogy telt eddig a szezon? Milyen koncerteket, műveket, művészeket emelne ki?
– Az egész évadban csodálatos, nagyszerű művészek jönnek hozzánk, de akit most mindenképp kiemelnék, Radek Baborák kürtművész. A világ egyik legjobb kürtöse először jött Magyarországra, és a szegediekkel eljátszotta Reinhold Glière kürtversenyét. Ez önmagában is kuriózum, de azzal együtt, hogy a Világsztárok Műhelye című mesterkurzus-sorozatunkban mesterkurzust is tartott, igazi szenzáció volt az esemény, amire az egész országból érkeztek kürtösök – és természetesen pótszékes teltház volt ezen a hangversenyen is.
– A tavalyi beszélgetésben említette azt is, mennyire nyitott és érdeklődő a szegedi közönség. Most milyen újdonságokkal örvendeztetik meg a publikumot?
– A további repertoárbővítés változatlanul inspirálja a közönséget, a mostani Kurtágnak szentelt programunkat szintén nagy kíváncsisággal fogadják, ami azért is nagyon jó, mert nem túl sok ilyet játszottak korábban Szegeden.
– Egy interjúban elmondta, hogy az eddigi két év fantasztikus út volt, s csak remélni merte, hogy az együttessel eddig jutnak el. Minek tulajdonítja, hogy ilyen jól tudtak haladni, és hol tart most a zenekarépítő munkában?
– A zenekar rendkívül nyitott az új impulzusokra, és külön lenyűgöző az, hogy ilyen terheltség mellett is marad bennük fantázia és kapacitás új dolgokat felfedezni. Ezt pontosan tudjuk, milyen nehéz, és mennyit kell dolgozni azért a muzsikusnak, hogy megőrizze friss lelkületét és kíváncsiságát. Érzésem szerint a zenekarral egyre mélyebb a kapcsolatunk – de ez tulajdonképpen rendben is van, ahogy egyre több idő telik el közös munkával. Persze ettől még nem kevésbé megtisztelő a bizalmuk, sőt.
A zenekar rendkívül nyitott az új impulzusokra, és külön lenyűgöző az, hogy ilyen terheltség mellett is marad bennük fantázia és kapacitás új dolgokat felfedezni.
– Büszkén mesélt arról, hogy egyre több egyetemista tölti meg a harmadik emeleti karzatot. Sikerült még tovább növelni a fiatalok számát? Mit mesélnek a diákok, milyen élmények miatt választják a hangversenyeket?
– Rengeteg az olyan visszajelzés, amit a városban a legkülönbözőbb helyeken kapok ismeretlenektől. Ezek a reakciók nagyon sokfélék, a fiatalok visszajelzései közül több arra vonatkozik, hogy először jártak koncerten, és akkora hatást tett rájuk a zenekar, hogy ezentúl járni szeretnének rendszeresen a koncertekre. De volt már arra is példa, hogy egy számomra teljesen ismeretlen úr az utcán a szegediek Mahler ländlerjének karakterét hasonlította össze Abbado interpretációjával. Ez önmagában is lenyűgöző, de ha hozzátesszük, hogy ez egy véletlen utcai találkozás, akkor azért ad egy képet Szeged kultúrájáról.
– Említette egy tavaly decemberi interjúban, hogy szeretné elérni, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar országosan is mérvadó együttessé váljon. Hogy látja, mik az ehhez vezető mérföldkövek?
– Ez hosszú út, de tény: a zenekar koncertjeinek komoly híre megy, a mesterkurzusok, a fantasztikus szólisták, a repertoárválasztás mind segítik ennek a folyamatát. A tavalyi teltházas zeneakadémiai hangverseny sikere után idén remélhetően újra megyünk majd, részt veszünk a Kurtág 100 fesztiválon, komoly összművészeti együttműködéseink vannak. Röviden összefoglalva: az együttes tevékenysége egyre láthatóbb és egyre többen kíváncsiak arra, mi történik a Szegedi Szimfonikusok környékén.
– Hol tart most a saját dirigensi karrierje?
– Én talán kevésbé szokásos utat futok be: eleve későn indultam, és ehhez jön még az a belső késztetés, ami inkább a zenekarépítés felé terel. Ez nem kifejezetten az utazó karmester intenzív és megterhelő létformája felé irányítja az embert. Engem az a lehetőség vonz, hogy egy zenekarral hova tudunk hosszabb távon eljutni – ehhez például a Szegedi Szimfonikus Zenekar ideális terep, de említhetném szélsőséges példaként a Semmelweis Egyetem hallgatói zenekarát, a Medikus Zenekart, amely egy könyvtárszobából indulva mára oda jutott, hogy Mahler 2. szimfóniáját játssza húsvétkor. A Budapest Sound Collective változatlanul a kísérletezés izgalmas terepe, és szerencsére bőven akad vendégkarmesteri felkérés. Most csak két koncertet kiemelve: nemrég voltam a Zágrábi Rádiózenekarnál, illetve az Operaházban Schönberg Gurre-dalok című művét fogom vezényelni májusban.
