Konrád György 1924-ben született Szegeden, ahol tízéves korától tanult hegedülni Perényi László növendékeként, majd a Fricsay Ferenc vezette városi színház zenekarának tagja lett.
1944 óta volt aktív zenész. Szegeden konzervatóriumban tanult, majd munkaszolgálatot kellett teljesítenie. Családjának több tagját elvesztette a holokausztban. Szeged szovjet felszabadítása után a városi színház zenekarának hegedűse lett.
1949-ben költözött Budapestre. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tagja volt, 1951 és 1976 között a Székesfővárosi, majd annak utóda, az Állami Hangversenyzenekar brácsása lett. 1976-tól a Magyar Állami Operaház szólóbrácsása volt, de 1980-tól a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarában is játszott. Alapító tagja volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak.
1959-ben csatlakozott a Tátrai-vonósnégyeshez, melynek feloszlásáig tagja maradt. Az együttessel bejárta a világ legnevesebb koncerttermeit, több mint száz hangfelvételt készített, repertoárja felölelte a teljes klasszikus-romantikus kvartettirodalmat, emellett több tucat zeneszerző új művét mutatta be.
Konrád György 1983-tól 1998-ig tanította a Zeneakadémián a következő generáció brácsásait.
Munkásságáért 1985-ben Érdemes Művész, 2012-ben Kiváló Művész elismerést, 2006-ban Weiner Leó-emlékdíjat, 2019-ben Bartók–Pásztory-díjat vehetett át.
A Zenekar újságnak többször is adott interjút. 2019-ben így fogalmazott: „Én tulajdonképpen egy hegedűs vagyok, aki brácsázik. Nekem majdnem mindegy, hogy melyiken játszom.”
De számára az is mindegy volt, hogy szólózik, vagy kamarázik, teniszezik vagy focizik, minden tevékenységében kiváló volt.
