Immár hagyományosan nemcsak szép kivitelezésű, de informatív-áttekinthető műsorfüzetben tette közzé idén is az évad hangversenyprogramját a Zuglói Filharmónia. A hangsúly a bérleti koncerteken van (a műsorfüzet „alcíme”: Hangversenybérletek 2017/18), de szerepel egy összesítő táblázatban az évad valamennyi programja. A tájékozódást megkönnyítendő, a különböző helyszíneken rendezett bérleti sorozatokat eltérő színekkel tüntették fel, a Müpa-beli Stephanus-bérlet rozsdavörös, a Zeneakadémián rendezett Gaudeamus-bérlet zöld, a Téli bérlet pedig, amelynek a Vigadó ad otthont, kék. Ennek a programot is ismertető tájékoztatónak a megfelelő része kerül az egyes hangversenyek műsorismertető szórólapjára, praktikus információk társaságában. Csak egyvalamivel marad adósunk, a Gaudeamus-bérlet nyitókoncertjének prominens szereplőjéről, Dóczi Áronról nem árul el közelebbit.
Kevés utánjárással persze megtudható, hogy Veszprémben született, középiskolai tanulmányait Budapesten végezte (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola), majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott, ezt követően pedig Svájcban tökéletesítette tudását, Stuller Gyula növendékeként. Ott kezdte zenekari művészi pályáját is, miközben szólistaként és kamaramuzsikusként is szerepelt, majd 2011 óta a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekar koncertmestere.
A hosszú nevű együttes egyébként különböző formációkban lép fel; elsődlegesen a mindenkori műsor határozza meg, hogy mekkora apparátussal állnak közönség elé. Október 14-i hangversenyükön azzal lepték meg a közönséget, hogy a komolyzenei örökzöld, Vivaldi hegedűverseny-sorozata, A négy évszak megszólaltatásánál választékos continuo-hangzásról gondoskodtak. Már látványnak is figyelemfelkeltő volt a teorba, amelyet a barokk gitár „váltóhangszereként” szólaltatott meg Koltai Katalin. És ha hiányoltam a közelebbi információkat a hangverseny szólistájáról és koncertmesteréről (akit a bérleti közönség „látásból” évek óta ismerhet), fokozott mértékben teszem, amikor olyan vendég-közreműködő szerepel, akiről igencsak lenne mit írni szakmai életrajzként (de legalább a nevét mindenképp illett volna feltüntetni, ha már gondoskodtak ilyen választékos-szép hangzásról!).
A négy évszak vonóskarának 21 játékosa remek kamarazenekari hangzást produkált; szólisztikus felelősséggel játszottak, kamarazenei érzékenységgel illeszkedve a mindenkori hangzásba – s mindennek megvalósításához rendelkezésükre állt a (nagy)zenekari gyakorlat. Szándékosan nem a rutin kifejezést használom, nehogy elsikkadjon az előadás élményének központi tényezője: a muzsikusok elhivatottságról tanúskodó „személyes jelenléte”. Friss és üde volt a hangzás, korántsem csak újrahallgattuk tehát a közismert versenyműveket, hanem minden pillanatukat kiélvezhettük. Mondhatni, „bevállalós” volt az interpretáció – ilyenkor mindenki megerősödhet abban a meggyőződésében, hogy az élőzene-hallgatás semmivel sem pótolható.
A szünet után Csajkovszkij Vonósszerenádjában koncertmesterként irányította az együttest Dóczi Áron – de voltaképp nem is volt szükség a szó szoros értelmében vett irányításra, az összeszokottság ezúttal is kiegyensúlyozott-szép hangzást eredményezett. Széles dinamikai skálát jártak be a tételek során; a halk hangzás mindig magvas volt, a jól felépített fokozások pedig olyan fortét-fortissimót eredményeztek, amelynek hangossága mindig jóleső volt, sohasem érződött erőltetettség egyik szólam játékában sem.
Az ilyen hallgatnivalóhoz érdemes elvinni a gyerekeket is – akik a Zuglói Zeneház gyermek- és ifjúsági programjain tanulják a zenehallgatói „viselkedést”, a patinás környezetben további élményekkel gazdagodhatnak. S valóban, elenyésző kisebbségben voltak azok a gyerekek, akik a szülői környezetben fegyelmezetlenkedtek. Szemrehányás inkább a kísérőket illetheti, a mobiljukkal bánni nem tudó nagyszülőket, s a netfüggő okostelefonosok több generációját. Tőlük kapják a rossz példát a fogékony gyerekek (akiknek a figyelme – mint tudjuk – nem mindig épp arra irányul, ahová kellene), épp ezért társaságukban a felnőttek fokozott fegyelmezettsége szükséges.
Ideális a Gaudeamus-bérlet délutáni időzítése – ezúttal pedig azért is volt annak megkülönböztetett jelentősége, mert aznap este a Művészetek Palotájában a Zuglói Filharmónia megannyi művészének az a megtisztelő lehetőség jutott, hogy felléphetett az Amsterdami Concertgebouw Zenekarával, az esti hangverseny nyitószámában, Liszt: A bölcsőtől a sírig című szimfonikus költeményében. S aki nem a pódiumon kapott helyet, annak ott volt a helye a nézőtéren! Emlékezetes nap volt, sokunk számára. (Fittler Katalin)
