„Grand Opening – Összefogás koncert”: hangzatos cím, ugyanakkor némiképp félrevezető is. Ugyanis arról van szó, hogy júniusban az első hétvégén került sor az „első élő közös kulturális találkozás”-ra, országszerte 14 helyszínen. A vállalkozás nagyszerűségét jelzi az egyidejű „mozgósítás”, a „nyitás” örömében való egyidejű részeltetés. Ami a szervezők (Filharmónia Magyarország és a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége) részéről speciális feladat, abból keveset érzékelhet a kedvezményezett, a hallgató, hiszen ő egyetlen rendezvény élményében részesülhet. Viszont egyfajta virtuális közösségi érzést kelthet a ténynek a tudata.
A szervezők – érthető módon – elsősorban a közreműködőkre koncentráltak, ám nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a potenciális célközönséghez alig jutott el az információ. Vagy talán eleve úgy tervezték, a résztvevő együttesek feladata a saját-közönség szervezés?
A Szent István Filharmonikusok aktivitásának köszönhetően értesültem arról, hogy a Környezetvédelmi Világnapon szabadtéri hangversenyt adnak Vácott, a Március 15-e téren, a Fehérek temploma előtt. Kedvezett az időjárás is, így megvalósulhatott a beharangozó ajánlata („kellemes kirándulós-sétálós nap végén kitűnő kikapcsolódás lehet”). Más kérdés, hogy a helybeliek körében szinte „meglepetésnek” hatott a rendezvény. A helyszín előkészítése, majd a hangszeresek megjelenése érdeklődést váltott ki, és nem kevesen éltek a nem-tervezett kikapcsolódási lehetőséggel.
Az ingyenes hangversenyhez mintegy 50 műanyag székkel gondoskodtak a hallgatóság kényelméről – amellett a tér padjai és a környező vendéglátóhelyek teraszai további férőhelyeket biztosítottak az alkalmi rendezvényhez. És a „kihasználtságra” aligha lehetett panasz!
A 2020 decemberétől Szent István Filharmonikusok névvel szereplő zenekar Záborszky Kálmán vezényletével népszerűségre méltán tartó műsorral jelentkezett. A hét órai sokszólamú harangszó mintegy szignálként szolgált – először Erkel zenéje szólt: az Ünnepi nyitányt követően két részlet a Bánk bánból (a Hazám, hazám ária, valamint a Magyar tánc), utána két szám J. Strauss Cigánybárójából (Szaffi, majd Barinkay belépője). Liszt zenéjét a II. magyar rapszódia képviselte, azt követően Vincze Zsigmond Hamburgi menyasszony című operettjéből csendült fel a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország. Kodály méltán kedvelt Intermezzója a Háryból, majd a Székelyfonóból az A csitári hegyek alatt, és Kálmán Imre Marica grófnőjéből a Szép város Kolozsvár az énekes muzsika rajongóinak jelentett örömet – a finálé a főszereplő zenekaré volt, Berlioz Rákóczi indulójával és ráadásként Strauss Éljen a magyar! gyorspolkájával.
Az „Istvánosok” egykori neveltjét, a zenekarhoz szólistaként rendszeresen visszajáró Geszthy Veronikát mindig öröm hallgatni; elsősorban az operett népszerűsítésében elhivatott szoprán szinte színpadot varázsol maga köré – most gyönyörködtető öltözékével is fokozta e hatást. Sokan talán épp e fellépés alkalmával tanulják meg az énekes partnereként fellépett Turpinszki-Gippert Béla nevét. A szólisták hol mikroporttal, hol mikrofonnal énekeltek – a gondos előkészületnek köszönhetően nem lehetett panaszunk a kihangosításra sem.
Komoly feladatot jelentett a többféle alkalmazkodás a zenekar számára; önmagában az együtt-játék a kényszerűen „böjtös” időszakot követően, a közönség előtti szereplés-szituáció régóta nélkülözött élménye, a rövid számok (részben stiláris) gyakori váltásai, a szabadtéren a dinamikai arányok összerendezése, valamint az énekesek kísérete – szerencsére hamar működésbe lépett a jó értelemben vett rutin hatása, és az együttes művészeti vezetőjének irányításával olyan produkciót tudtak nyújtani, amelyen nem érződött a kényszerű szünet hatása. Nyáresti hangverseny volt, könnyed kikapcsolódás, népszerű muzsikával. Legnagyobb értékét az „élő” jelleg adta. A remekül teljesítő fiatal cimbalmos nevét viszont érdemes lett volna legalább a szórólapokon kinyomtatni.
Fittler Katalin
