Kocsis Zoltán halálának harmadik évfordulóján ismét (bérleten kívüli) emlékkoncerttel adózott korábbi főzeneigazgatójának a Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben november 6-án tartott est megtervezésére és kivitelezésére egyaránt a műgond jellemző. A műsorválasztás (megannyi hasonlóképp értékelhető verzió egyikeként) Kocsis munkásságának különböző területeire egyaránt tekintettel volt; a Ravel által részlegesen kiszenekarra is meghangszerelt Le tombeau de Couperin ciklus egésze Kocsis hangszerelésében csendült fel (a műsorfüzetben a cím Couperin sírjaként olvasható – talán szerencsésebb a korábbi Couperin emlékezete fordítás, hiszen Couperin említése a nagy francia előd stiláris „megidézését” jelenti, az emlékezéssel viszont Ravel a háborúban hősi halt barátaira utal). Gesztus-értékű, hogy e mű irányításánál Hamar Zsolt átadta a karmesteri dobogót a fiatal amerikai-magyar dirigensnek, Thomas Kornélnak (a Savaria Szimfonikus Zenekar asszisztens karmesterének, akit a fővárosi közönség az Eötvös Alapítvány karmester mesterkurzusának egyik résztvevőjeként is ismerhet). A folytatásban Chopin e-moll zongoraversenyét hallhattuk, Érdi Tamás szólójával. E műsorválasztás arra is utal, hogy 2007-ben ezt a művet Kocsis vezényletével játszhatta (a Pannon Filharmonikusokkal). Chopin zenéjéhez megannyi szállal kötődik Érdi Tamás, az életéről szóló könyv címe is erre utal (Akinek a madarak is Chopint énekelnek), és sokat idézett értékelő megjegyzésében Kocsis Zoltán is chopini mértéket említett (Parlando, 2010). És valóban, a dinamikai árnyalatok területén – kiváltképp a halk hangzások régiójában – rendkívüli élményt nyújt Érdi játéka. A monumentális hangversenyteremben persze az is eszünkbe juthatott: milyen intenzitású lehet ennek hatása szalon-méretű kis helyiségekben…
Érdi Tamásnak e hónapban lesz a 40. születésnapja – Kovács Zoltán, a második részben felcsendülő kompozíció szerzője, idén ötven éves. Tavaly a debreceni XXVIII. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitókoncertjén volt a most felcsendülő Missa Pannonica első, rövidebb változatának a bemutatója – most ezt a verziót is bemutatóként élhettük meg. Ebben négy szólista – Kolonits Klára, Bakos Kornélia, Horváth István és Kovács István – mellett szerepet kapott a Nemzeti Énekkar is. Megbánhatják, akik megelégedtek az első rész kínálta élményekkel, és nem tértek vissza a terembe a szünet után, mert értékes zenei élményről maradtak le. Maga a kompozíció nem támaszt speciális elvárásokat a hallgatókkal szemben – a miseszöveget annyira ismertnek tekintették a szervezők, hogy feleslegesnek ítélték a feliratozást. És valóban, még aki nem is tudta részletesen követni a latin szöveg jelentését, a zene és az interpretáció együttesen biztos érzelmi tájékozást biztosítottak. Kovács Zoltán, aki interjúkban szívesen hangsúlyozza a történeti zenékkel való szoros kapcsolatát (fagottosként több évszázad repertoárjában bizonyosodott meg a mindmáig érvényes/érthető zenei kifejezésmódokról, legyen szó dallamról, harmóniáról, stb.), olyan ciklust komponált, amely észrevehetően kapcsolódik a történeti zeneirodalomhoz. Mintákra-modellekre ismerhetünk akár, szerkesztési technikákra, és valamely tartalmat hatásosan közvetítő kifejezésmódokra a ritmika és a hangszerelés területén is. Mindezt nem kell tudatosítani a hallgatónak, a hatás – kinek-kinek a korábbi zenei emlékkészlete aktiválásával – működik. Hamar Zsolt, aki zeneszerzés-szakon maga is Petrovics-növendék volt, egykori diáktársának kompozícióját elhivatott felelősséggel vitte sikerre. És minden gyönyörködés közben is jutott figyelem a szép szólista-megoldások és a tudatosan megtervezett, hatásos kórusrészletek értékelésére. Ehhez az interpretációhoz minden bizonnyal Kocsis Zoltánnak is lett volna pár jó szava…(Fittler Katalin)
