Malina János
Aram Hacsaturjan, ha elfeledettnek nem nevezhetjük is, nem tartozik a manapság legaktuálisabbnak tartott múlt századi mesterek közé. Mindenképpen súlytalanabbnak minősül Prokofjevnél vagy Sosztakovicsnál; pedig velük együtt kapta meg 1948-ban Zsdanovtól a Nagy Letolást formalizmusára, a néptől való elszakadására tekintettel. Szerencsére neki már egy év múlva minden meg lett bocsátva, és a nép átmeneti, kétszeres Sztálin-díjas ellensége a szovjet zeneszerző-szövetség titkára lehetett haláláig. (A formalizmus elejtett bunkósbotját mifelénk azután Mihály András vette fel, és mért vele csapást Bartók emlékére.)
Első Sztálin-díját Hacsaturjan éppen azért a Hegedűversenyért kapta, amelyet május 15-én a Miskolci Szimfonikus Zenekar adott elő Rico Saccani vezényletével, Francesco De Angelis szólójával. Művét hallgatva azon kapjuk magunkat, hogy hiába Hacsaturjan mélyen gyökerező, ráadásul elő is írt konzervativizmusa, mindannyiszor kicsúszik a kezünk közül, valahányszor megpróbáljuk őt kategorikusan leminősíteni. Mert a konzervativizmus annyi vitalitással, invencióval, polifon érzékkel, virtuóz hangszerelési tudással, ritmikai izgalommal és változatos népzenei fűszerezéssel társul nála, hogy nemigen erőszakolható bele sem az igénytelenség, sem az üres népszerűséghajhászás, sem a folklorizmus skatulyájába, egyáltalán semmilyen skatulyába. Ezt mutatja, hogy legnagyobb szovjet és külföldi kortársai közül is oly sokan elismerték tehetségét.
Az 1940-es, David Ojsztrahnak írt Hegedűverseny persze háromtételes és gyors–lassú–gyors elrendezésű, ahogy illik. De amúgy jóval invenciózusabb, érdekfeszítőbb, mint egy puszta rutinból írt „használati” hegedűverseny. Gondos kidolgozás és példás hangszerszerűség és a kifejezés gazdagsága jellemzi: lassú tétele kifejezetten szenvedélyes és megragadó, zárótétele pedig haydnosan szellemes és jelentékeny; Hacsaturjan invenciója nem fullad ki sehol. Nem csodálkoznék, ha a művet nem a szólista ajánlotta volna be a programba.
De Angelis pedig a lehető legelőnyösebben mutatkozott be: játékának alapvető könnyedsége jól illeszkedett Hacsaturjan derűs karakteréhez; hegedűhangja tiszta csengésű, makulátlan szépségű, intonációja imponáló, és legfőképpen érzékenyen, koncentráltan, karakterekben gazdagon zenél. Mindehhez pedig kidolgozott, virtuóz hegedűtechnikája járult hozzá. Saccani mester jól átgondoltan, de egy csöppet talán rutinból, erőit kímélve vezényelt – vagy talán nem volt jó fizikai állapotban? A zenekar és a szólista közötti koordinációt mindemellett jól biztosította, és pálcája alatt a zenekar is rendezetten, csiszoltan szólalt meg.
De Angelis ráadásképpen Bach C-dúr szólószonátájának Largo tételét adta elő; nagyon finom ízléssel, de talán kevesebb belső tűzzel játszott, mint a versenyműben.
A szovjet után orosz szerző művével, Csajkovszkij 4. szimfóniájával folytatódott a koncert. A zenekar egy-egy zenei gondolat erejéig kiemelkedő szerephez jutó tagjai és részei– oboa, klarinét, fagottpár, csellószólam, ütőhangszerek – ismételten remekeltek, és a Csajkovszkij által feltorlasztott szenvedélyek is kellően intenzívek voltak. Szívhez szóló és elringató volt a lassú tétel, s bár a pizzicatós Scherzo meglehetősen gyorsra sikerült, a középrész zenélőóra-karaktere és a tétel befejezése is szellemes volt. Hiányérzetet keltett, elsietettnek tetszett viszont a zárótételt nyitó két hatalmas, kacskaringós ostor- vagy villámcsapás; szokták ezt ennél elementárisabb erővel is megszólaltatni. Általában véve a részletszépségek ellenére olyasmit éreztem, mint a versenymű esetében: hogy tudniillik az – egyébként a művet kotta nélkül vezénylő – Saccani nem volt szívvel-lélekkel jelen, vezénylésén érezhető volt, hogy erősen támaszkodik hatalmas rutinjára.
A zenekar felkészültségét dicséri, hogy a finom utasításokban nem túlságosan gazdag irányítás ellenére maximálisan a helyén volt: az együttes koncentrációján, professzionalitásán nem múlott semmi. A közönség is hosszan ünnepelte az előadókat, amit azután ritkaságszámba menően, zenekari ráadással köszöntek meg: a drámai pillanatok derűs levezetéseképpen Csajkovszkij Az évszakok című zongoradarab-sorozatából a „Barcarolle” (Június) tétel zenekari átiratát játszották el hangulatosan.
