Immár Miskolcon is újra lehetőség nyílik az analóg zenefogyasztásra – reméljük, az indiai variáns is így gondolja majd, és az idei nyitás hosszabb életű lesz a tavalyinál. Mindenesetre a Miskolci Szimfonikus Zenekar június 25-i, a Művészetek Házába meghirdetett hangversenyét (egy korábbi bérleti előadás pótlását) az ez alkalomból kissé alábbhagyó hőhullám sem tudta meggátolni, és az együttes – művészeti vezetője, Antal Mátyás vezényletével – Wagner–Bruch-programmal kedveskedhetett hűséges közönségének.
Első számként Wagner Szerelmi tilalom (Liebesverbot) című korai operájának nyitánya csendült fel a maga tüntető harsányságában, kasztanyetta- és triangulum-túltengésében, ám feszesen, precízen, szuggesztíven. Miután a képzeletbeli függöny így a magasba emelkedett, s a koncert érdemi része háromnegyed évszázaddal később keletkezett darabokkal: Max Bruch két kései kompozíciójával folytatódott. Közülük az első az op. 85-ös, mélyhegedűre és zenekarra írt F-dúr Románc volt Dirk Hegemann német brácsaművész közreműködésével. A szerző által sötétbarna színekben tartott zenekari szövethez jól illett Hegemann ugyancsak sötétbarna tónusú brácsahangja, ám az egész elégikus darab – gondolok itt mind a kompozícióra, mind pedig a szólista teljesítményére – nem bizonyult igazán emlékezetesnek, a zenekar dicséretes igyekezete ellenére.
Ennél lényegesen jobb benyomást keltett Bruchnak az utóbbi időben gyakrabban megszólaltatott e-moll versenyműve klarinétra, brácsára és zenekarra (op. 88) – pontosabban a mű szólóklarinét helyett szólóhegedűre adaptált változata. Ezt a hegedűszólamot – Dirk Hegemann oldalán – Soo Eun Lee Németországban élő koreai hegedűművésznő játszotta. Van valami megkapó ebben a hamisítatlan brahmsi szellemben (Bruch mindössze pár évvel volt fiatalabb példaképénél) komponált, kitárulkozóan és nemesen érzelmes darabban, amely történetileg úgyszólván csak másodpercekkel előzte meg a Verklärte Nacht, a Kékszakállú vagy a Sacre bemutatóját. Ez azonban nem zavarja a hallgatót ennek a behízelgő, a megelőző románcnál jóval mesterkéletlenebb zenének az élvezetében, amelyet a két szólista külön-külön talán nem különlegesen értékes hangon, mégis finoman alkalmazkodva, kristálytisztán, őszinte kifejezéssel adott elő, a zenekarral és a karmesterrel egyetemben kidomborítva a mű rokonszenves, időtlen báját.
Kevésbé meggyőzően indult a Wagner-operák zenekari részleteiből összeállított második félidő, jóllehet ebben oroszlánrésze volt a helyszín minimum hálátlan művház-akusztikájának is. Mindenesetre a Siegfried Erdőzsongását indító két örökmozgó csellószólamot szerencsésebb hangzási viszonyok között sem igen tudná összesen öt csellista illúziókeltően előadni. A többi vonós, majd különösen a fúvósok bekapcsolódásával viszont konszolidálódott a helyzet, és Antal Mátyás gondos vezénylésével kidolgozottan szólaltak meg a partitúra varázslatos színei. Kifejezetten élményszerűen idézte fel az erdő madarainak énekét a kitűnő fuvolista.
Egészében véve is meggyőzően szólalt meg Antalék interpretációjában a Parsifal Nagypénteki varázsa, a tisztán és friss hangon megszólaló kürtökkel, mint az összhangzás biztos alapjával. De ami igazán fontos: a kései Wagner hangszínvilága, a puhán összeolvadó valőrök, az a hangzás, amely – Debussy szavaival – olyan, mintha hátulról volna megvilágítva, itt érzékletesen és kifejezően, s az opera számunkra már idegen, túlhajtott szüzesség-kultuszára rácáfoló érzékiséggel hangzott fel. Kiemelést érdemel az első oboista kantábilis, expresszív játéka, s az, hogy maga a karmester is felülmúlta önmagát a kifejezés intenzitásával, utat engedve a zenében rejlő szenvedélynek.
A zárószám, a Nürnbergi mesterdalnokok nyitánya azután már kifejezetten a himnikus szárnyalásig jutott el, miután bejárta útját az opera jellegzetes témáin, érzelmi és dinamikai hullámain keresztül a monumentális befejezésig, amely a nagyszerűen felépített fokozás után, a tétel tetőpontján befejezésül a telt és tutti hangzás szépségével is megajándékozta a közönséget.
Reméljük: ősszel rendben megkezdődhet az új szezon is, új tervekkel, reményekkel.
Malina János
