MÁV Szimfonikus Zenekar –2020. augusztus 29. – Nemzeti Múzeum Díszudvar

0
227

Fittler Katalin

A MÁV Szimfonikus Zenekar évadkezdő programként a 6. Nemzetközi Masterclass Budapest Karmesterkurzus zárókoncertjét hirdette meg. A finn karmester-oktatás doyenje, Jorma Panula foglalkozik ilyenkor a nagyszámú jelentkező közül kiválasztott kilenc szerencséssel. A tervek szerint az évad finn esttel folytatódott volna, Jorma Panula vezényletével. Az élet azonban többszörösen „felülírta” az elképzeléseket. Panula, aki augusztus 10-én töltötte be 90. évét, orvosi tanácsra nem vállalhatta a repülőutat, így a finn est elmaradt – azonban a karmesterkurzus internet segítségével realizálódhatott. Panula, aki korát meghazudtoló érdeklődéssel már korábban is élt a technika-kínálta lehetőségekkel, tanítása során gyakran készített video-felvételeket, amelyeket kielemeztek növendékeivel. Jól jött ez a szemlélet és gyakorlati tapasztalat most, amikor „távoktatás” jelleggel foglalkozott az ígéretes pályakezdőkkel. Ebben az esetben a szükségből erényt kovácsolva, a zenekar voltaképp többet profitált a dirigens instrukcióiból, mint ha a megannyi korrekció jobbára az érdekeltek magánügye maradt volna. A zárókoncertről is készült felvétel, úgyhogy ezúttal nem költői túlzás, hogy Panula lélekben jelen volt…

A tervezett helyszín a Magyar Nemzeti Múzeum Díszterme lett volna, ám itt is közrejátszott a véletlen: a légkondicionáló berendezés meghibásodása miatt a programra a Díszudvaron került sor, tehát a járványügyi óvintézkedések fokozottan érvényesülhettek. Kamaraprogram lett valójában a rendezvény, a játékosok többen voltak, mint a távolságtartással elrendezett székeken a hallgatók. Mondhatni, a hangversenyre „elmerészkedők” számára örömteli élőzene-hallgatási lehetőség – ugyanakkor a zenekar számára aligha jelenthetett többet ez a gyér látogatottság, mint egy nyilvános főpróbát. Nekik az esemény jelentőségét az adta, hogy a produkció – felvételen – Panula elé kerül…

Három finn, két német, valamint egy-egy résztvevő Szlovénia, Hollandia, az Egyesült Királyság és Japán képviseletében – hét fiatalember és két ifjú hölgy kapott lehetőséget, hogy immár ne csak próbáljon, hanem fellépjen zenekarral. A műsorösszeállításban a finn résztvevők hazai (tehát általuk anyanyelvi szinten ismert) műveket kaptak (nyitószámként a Finlandia csendült fel, a szünet után pedig Sibelius 2. szimfóniájából került előadásra finn irányítással az I. és II. tétel, amelyet a japán Ayaka Ueda vezényletével követett a mű zárótétele. Hasonlóképp a III. tétel maradt ki Brahms 3. szimfóniájából, amely a Finlandiát követően hangzott el, német, szlovén és holland irányítással. Ügyetlen megoldás volt, hogy a folytatásban a szerző egyik legnépszerűbb kompozícióján (Variációk egy Haydn-témára) ketten „osztoztak”, a téma és az első öt variáció jutott az egyik német karmesternek, míg a 6-8. variációval és a Fináléval kellett beérnie a brit jelöltnek. A karmesterekre koncentráló hallgatók így a mű-egészet megszakítva értékelték a produkciót. Itt hasonlított leginkább iskolai (nem pedig művészi) eseményre a délutáni hangverseny, kellemes szabadtéri zenehallgatásként.

Az udvar remek akusztikáját valamennyien élvezhettük – a fiatalokon aligha lenne jogos számonkérni a dinamikai „finomhangolást”; többségük felszabadultan vezényelt, olyan magabiztosan, hogy a hangszeresek a játszani valóra koncentrálhattak. Kilenc többé-kevésbé kiforrott muzsikus-egyéniség, egyazon mester instrukcióinak követőjeként. Érdekes volt megfigyelni a produkciók alapján a visszatérő gesztusokat, vagyis, az eredményből a munkafolyamatra következtetni. A műsor jellegével is összefüggően, a bal kéz folyamatot rajzoló, széles vízszintes mozdulatai rendre eredményt hozóan érvényesültek, és a pregnáns karakterváltások remek előkészítése általános jellegzetességként könyvelhető el. A fiatal dirigenseket először látó-halló érdeklődő néha azt is felismerni vélte, hogy hol vált belsővé, sajáttá az instrukció, és hol maradt meg az irányítás követésének szintjén. A zenekarnak is hasznos tapasztalat lehetett finn irányítással játszani a Sibelius-tételeket, míg a Brahms-műveknél jobban megismerhették a karmesterek egyéniségét. Telitalálat volt a Brahms-szimfónia lassú tételét a szlovén Andreja Šolarra bízni, aki bensőséges-szép hangszíneket hozott ki az együttesből. Az agilis fiatalemberek a ritmikus profilt rajzolták élesre, kevesebb figyelmet fordítva a tényleges hangzásra. És első látásra észrevehető, melyikük próbálja a gyakorlatban kamatoztatni a felvételekről ellesett, gyakran sztár-allűr jelentőségű mozdulatokat.

A műsor egyaránt jelentett élőzenehallgatási élményt és kínált nyersanyagot technikai műhelytitkok kifigyelésére.