Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében meghirdetett Szőke Tibor-mesterbérlet kezdettől afféle „Best of MÁV”, amire mindig érdemes odafigyelni. Így volt ez az idei évad záróestjén is, amikor az együttesnek 2012 szeptembere óta művészeti vezetője és vezető karmestere, Csaba Péter, akit idén a francia köztársasági elnök a Francia Köztársaság Becsületrendjének „az irodalom és a művészetek lovagja” fokozatával tüntetett ki a francia kultúra és zeneművészet terjesztéséért, francia szólistával ismertette meg a közönséget. A karmester 1983 óta Lyonban él, ahol több együttest alapított – a Lyoni Konzervatórium kürt-tanárát, David Guerriert hívta meg, bemutatva a szólista különlegességét: két rézfúvós hangszer művésze. A trombita volt első hangszere, ezt követte a kürt, majd barokk trombita-játékot is tanult. Ő volt a műsor első részének főszereplője, R. Strauss I. kürtversenyének, majd Arutjunjan Trombitaversenyének szólistájaként.
Megvallom, a szívem mélyén van valami mélységes ellenérzés az olyasfajta „mutatványok” iránt, amikor valamely képességet vagy tudást „sarkítva”, poentírozva tárnak a nagyközönség elé. A művészet és a bűvészet közötti egy betű különbségét nagyon jelentősnek érzem. (Ilyesfajta „bravúr” nem egyedülálló a művészet piacán – Salzburgban az adventi időszakban a Festungnak az elsősorban turisták számára rendezett hangversenyein évről-évre megcsodálhatjuk azt a teljesítményt, hogy valaki egymásután kürtön és alpesi kürtön játszik. Mindkettőn versenyművet, majd mintegy ráadásként, két további alpesi kürtössel, népszerű-népies dallamokat.)
Jó érzékkel tervezték meg a műsor sorrendjét; R. Strauss versenyműve volt a nyitószám, amely egyúttal a zenekarnak is igényes játszanivaló, majd következett a trombitaverseny-irodalom slágerdarabja. Kürtösként David Guerrier kürthangjának sokszínűségére figyelhettünk fel (néha az intonációs pontosság rovására is). Elhitette velünk, hogy a kürt nemcsak abból a szempontból dallamjátszó hangszer, hogy egyszólamú hangadásra alkalmas instrumentum, hanem azért is, mert lehet rajta „énekelni”. Szépek puha-finom hangjai is, érződött, hogy tudatosan képes karakterizálni a hangzást, a zenei kifejezés szolgálatában. Arutjunjan Trombitaversenyében a virtuozitás megcsillogtatása a legfőbb erény (a változatos hangszín-világot a középrészben a sordino-használat biztosítja). A hatásosan felépített mű szinte automatikusan vonzza a kitörő tapsot – ráadásként a mű záró szakaszának még virtuózabb (felszabadultabb) előadását kaptuk, itt érvényesült igazán a játék felszabadultsága.
A zenekari játék és főiskolai tanítás mellett szólistaként is koncertező művész számára szokatlan volt a Müpa nagy pódiuma. Leszögezve állt a neki kijelölt mikrofon előtt, és voltaképp szólista-produkciót adott elő, tökéletes szinkronban a karmester által irányított zenekarral. Másként fogalmazva, elhanyagolható jelentőségű kontaktus érződött közte és muzsikustársai között (beleértve a karmestert). Pedig a kölcsönös egymásra figyelés, s ami azzal együtt jár, a megszülető hangzásvilág közös kialakítása éppen a versenyművek kivételes lehetősége.
A zenekar számára kétségkívül fontosabb volt a műsor második része: Mahler I. szimfóniájának négytételes verziója. Ritka alkalom a MÁV Szimfonikusok életében, hogy Mahlert játszhatnak; ráadásul olyan művet, amely a szerző legismertebb kompozíciói közé tartozik, tehát ki-ki megannyi hangzásélmény birtokában közelíthetett szólamához. A hatásos előadás alapfeltétele a biztos szólamtudáson túl a mindvégig kitartó intenzitás a hangszeresek részéről, a karmestertől pedig az, hogy túl a megannyi kényes belépés „beintésén”, tehát a partitúra korrekt megszólaltatásának igényén, a hangszercsoportok-szólamok dinamikai összerendezettségéről is gondoskodjék. Mert másként hat a fafúvósok vagy épp egy-egy vonósszólam fortissimója, s legalább annyira igényes feladat a halk tónuson belül is a hangszerelés érvényre juttatása.
Csaba Péter alapos műismeret birtokában intenzíven irányította az együttest, és volt igénye megannyi részlet szinte kamarazenei igényű kidolgozására is. Rengeteg munkát igényelhetett a felkészülés – érdemes lenne az eredményeket többszöri ismételt előadással hasznosítani, hogy az előadók mindinkább hallgatói is tudjanak lenni az előadott kompozíció egészének. És akkor még inkább ráéreznek a mahleri fanyar hangzások sajátos ízére, és még hatásosabban merik interpretálni azokat a részleteket is, amelyek most még inkább a lejátszás hatáskörébe tartoztak.
Az előadás színvonala lemérhető volt a közönség figyelmén, s nem utolsó sorban a rendkívül hatásos, viharos finálét követő lelkes tetszésnyilvánításon. Szép búcsú volt az idei évadtól. (Fittler Katalin)
