Bakáts tér
A tavaly hagyományteremtő szándékkal elindított Bakáts Feszt idei kínálatában, különös tekintettel a Kodály Emlékévre, megkülönböztetett hely jutott Kodály műveinek. Ferencváros augusztus 24-e és 27. között megrendezett, négynapos (a kerület életében legnagyobb) kulturális fesztiválja keretében két kompozíciója került előadásra, a Nagyszínpadon a Székely fonó, az Assisi Szent Ferenc templomban pedig a Missa Brevis.
Érdemes volt figyelmesen tanulmányozni előre a szép kiállítású programfüzetet; abból kiderülhetett, hogy a 20.30-as kezdettel meghirdetett Székelyfonó előtt 20 órától a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusának van rövid fellépése – tehát érdemes jó előre érkezni. A lebonyolításban akár csak kevéssé járatosak is biztosra vehették, hogy késéssel kell számolni.
Már a 8 órai kezdés sem volt pontos, a kórusszámok közötti „átállások” pedig vontatottá tették a gyerekek műsorát – aminek a levét a háromnegyed 9-kor kezdődő főműsor itta meg. Mert az elsősorban a gyerekekre kíváncsi, szülő-gyermek hallgatóságnak fél 10 táján nagyon mehetnékje támadt, s lévén a rossz példa ragadós, az idősebbek is vették a bátorságot, hogy a daljáték előadása közben hagyják el a helyszínt (ami nem mindig sikerült zajmentesre). Az előadókat szerencsére a legkevésbé sem zavarta ez a – szabadtéri előadásoknál nem példátlan – járkálás.
A Kodály-daljáték műsorra tűzéséért csak elismerés és köszönet jár a szervezőknek. Különleges élményhez jutottak az érdeklődők, hiszen az előző este Pécsett nagy tetszéssel fogadott produkció látványként is szenzációs volt (s már csak emiatt is érdemes lett volna minden érdeklődőnek kitartania!): a színpad hátterének óriáskivetítőjén az Arany Medve-díjas Cakó Ferenc homokanimációs filmje „élőben” elevenítette meg a darabot. Aki ilyet még nem látott, még inkább álmélkodhatott, mint a hasonló produkciók ismerője – annál is inkább, mivel ezúttal a mintegy 70 perces darab teljes időtartama alatt, megszakítás nélkül, összehangoltan a zenével történt a megjelenítés. Elképesztő teljesítmény, még a kétségkívül profi művésztől is.
Ugyanakkor, ez a látványvilág – épp azért, mert szándéka szerint a darab megelevenítésére törekedett – nem vonta el túlzottan a figyelmet a hallgatnivalóról. Annál is inkább, hiszen a daljáték egyes jelenetei széleskörű ismertségre számíthatnak. Hogy a kórus (a Strausz Kálmán vezette Stúdió Kórus neve lemaradt a műsorból) és a zenekar közötti téren a szólisták és a Misina Néptáncegyüttes mennyiben tudott hozzájárulni a fonó légkörének megteremtéséhez, nyilvánvalóan helyfüggő. A Nagyszínpad feladta a leckét a nagy előadógárdának, amelyet Kocsár Balázs rutinosan igyekezett összetartani. Nagyon kellett figyelnie a kórusra (amely igencsak hátrányos helyzetbe került a mikroportos szólisták mögött), éppen ezért a zenekarra kevesebb figyelme jutott. A MÁV Szimfonikus Zenekar vonóskara egységes tónussal játszott, a szólista-lehetőségekkel mindig élményt adóan élő fúvósok szokás szerint remekeltek, az ütősök pedig néha csak magukra számíthattak, mert velük foglalkozni csak a legexponáltabb helyeken jutott ideje a dirigensnek. A szólisták közül feltétlenül említésre méltó a Háziasszony szerepében remekül helytálló Gál Erika, aki nemcsak, hogy szinte mindig érthető szövegkiejtéssel énekelt, de alkalmanként szinte „mondta” a népdalokat, vagyis dalolt, egymástól elválaszthatatlannak tekintve a szöveget és a dallamot. Méltán kapott spontán nagy tapsot a Kittyrákotty mese után.
A szokatlan körülmények közötti előadásnál sokat segít a rutin – ezt példázta a Rossz asszony balladájának hangulatos megszólaltatásával, a rendelkezésére álló mozgástér szűkösségét mintegy feledtetve Wiedemann Bernadett. S nem jött zavarba a Kérő, amikor mikroportja „akadozott” – de a hasonló tapasztalatok hiányával menthető, hogy a Fiatal leány szerepében Kriszta Kinga szövegéből csak szórványosan érthettünk valamit. A szabadtér „működésének” kiismeréséhez időre van szükség.
Egy szép nyári este Kodállyal – ez volt a cél, s ez meg is valósult. Mindenki kapott annyi élményt, hogy a továbbiakban is keresse a találkozást Kodály-művekkel. S ami a legfontosabb: 70 percig Kodályként a zeneszerzőnek jutott figyelem, az előadás közönségétől, s azoktól a vállalkozó kedvűektől, akik „kintről”, állva (vagy gondosan előkészülve, magukkal hozott széken) hallgatták a művet. Az ismert-szép népdalok pedig megragadhattak sokak emlékezetében. (Fittler Katalin)
