Fedoszov Júlia
Kodály Filharmonikusok – 2019. április 12.
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminál
Az egykori Malév színes, felújított Ikarus buszai április 12-én már negyed 7-kor a Deák téren várakoztak, hogy egy nem mindennapi koncerthelyszínre, a Ferihegyi repülőtér 1-es termináljába vigyék a közönséget. Mint az egy nosztalgiajárathoz illik, a sofőr, egykori Malév alkalmazott jó hangulatban elbeszélgetett egy egykori reptéri dolgozóval, most koncertlátogatóval. A városból kijutva az utazóközönség közt érezhető kellemes izgatottság egyre fokozódott.
Az 1939-50. között felépült, 2005-ben felújított műemléki épület immáron harmadszor adott helyet a Somogyi-Tóth Dániel vezette debreceni Kodály Filharmonikusok koncertjének. A terminál remek helyszínnek bizonyult, központi csarnokának akusztikája közel tökéletes, szépen zengő. A „Tűz – víz – föld – levegő” címet viselő koncerten Baráti Kristóf közreműködésével Vivaldi Négy évszakát, Sztravinszkij két fiatalkori zenekari művét, a Tűzijátékot és a Tűzmadár szvitet, valamint Debussy Elsüllyedt katedrálisának Stokowski által meghangszerelt változatát hallhattuk.
Sztravinszkij 4. opusza, a Feu d’artifice sajnos megsínylette az előjáték szerepét. Sem a közönség, sem a zenekar nem érkezett még meg lélekben eléggé, hogy a 26 éves szerző nem csak hangszerelésében zseniális kis darabja kellő figyelmet kapjon. Csak remélni tudom, hogy a zenekar repertoáron tartja a Tűzijátékot, s hogy igazságot szolgáltat ennek a rövid remekműnek.
Vivaldi négy versenyművét Baráti Kristóf a tőle megszokott csiszoltsággal, eleganciával és könnyedséggel játszotta. Somogyi-Tóth Dániel csembaló mellől irányította a zenekart, amely kis megingásoktól eltekintve a szólista abszolút méltó partnerének bizonyulta. A minden mesterkéltséget nélkülöző előadás, azt gyanítom, nem csak engem győzött meg: ezredszer is szívesen halljuk ezeket a tételeket, ha ilyen jó előadásban hallhatjuk. A lassú tételek halkabb pillanataiban időnként egy-egy felszálló repülő fénye és halk zúgása – inkább szórakoztatóan, mintsem zavaróan – emlékeztetett rá, hogy hol is vagyunk voltaképpen.
Baráti ráadásként Eugène Ysaÿe op.27-es, több ponton a Dies iraet variáló Szonátájának 1. tételét adta elő, újabb lendületet adva a szűnni nem akaró tetszésnyilvánításnak.
Debussy hatalmas romantikus zenekarra meghangszerelt zongoraprelűdje gyönyörűen felépített, remek előadásban szólalt meg. A tér akusztikája azonban, mint mondtam, sajnos csak majdnem tökéletes. Ha ugyanis egy ekkora együttes fortissimo játszik, sajnos szinte fülsiketítően hangos és enyhén összezeng. Emiatt talán szerencsésebb lenne, ha ezen a helyszínen inkább kisebb apparátust igénylő művek szólalnának meg.
A Sztravinszkij Tűzmadár a zenekar tagjainak a lendületes, összecsiszolt, pontos és remek összjáték mellett pazar szólókra is alkalmat adott, s a Kodály Filharmónia tagjai éltek is a lehetőséggel. Az életre kelt mesében a tűzmadár tánca kecses, magával ragadó, Kascsej hátborzongató, a nászharangok pompásak voltak! A hallgatóság alighanem sok szép pillanattal lett gazdagabb.
