Malina János
A Concerto Budapest január 17-i zeneakadémiai hangversenyének különleges vonzerejét a nagyszerű német származású amerikai hegedűművész, Augustin Hadelich vendégszereplése jelentette. Az ő szólójával – és Keller András vezényletével – megszólaltatott Mendelssohn-hegedűverseny valóban a koncert tetőpontja volt – de a többi műsorszám is megérdemelt sikert aratott.
A programban, nem tipikus módon, két szimfónia fogott közre egy versenyművet, s a három darab egyszersmind a romantikus kor három különböző időszakát képviselte, kronologikus sorrendben. Legelőször Schubert harmonikus, bájos és lendületes, szinte még kamaszként komponált 3., D-dúr szimfóniája szólalt meg letisztult és kiegyensúlyozott előadásban, áttetsző zenekari hangzással. Ahogyan megszokhattuk, Kaczander Orsolya fuvola- és Klenyán Csaba klarinétszólói egyaránt ékkövei voltak az előadásnak, és Mohai Bálint fagottozásának intenzivitása és expresszivitása is feltűnt, különösen a Menuetto tétel triórészében. Az Allegretto tempója egy csöppet talán nyugtalanra sikerült, de ettől eltekintve nagyszerűen „ültek” a karakterek, pikánsan fűszerezték a zenét a Menuetto főrészének „rossz” akcentusai, és különösen szép volt, ahogyan a könnyed és mozgalmas zárótétel fokozatosan eksztatikussá vált.
Az a hatalmas lendület, amellyel Mendelssohn e-moll hegedűversenyének nyitótétele kirobbant, úgyszólván előre jelezte a hallgató számára, hogy pár pillanaton belül nem mindennapi művészegyéniség csatlakozik a zenekarhoz, és hogy együttműködésük szuggesztív zenei élményt jelent majd. Valóban így is lett: Hadelichnek nem csupán a technikája, hangképzése, de egész zenélése és kifejezőereje is a tökéletesség, a befejezettség és lekerekítettség érzetét kelti, mégpedig úgy – és talán ez a legszemélyesebb sajátossága –, hogy mindez mélységesen egyszerűnek és abszolút magától értetődőnek hat. Hadelich – a legnagyobbakhoz hasonlóan – nem egyszerűen interpretál, hanem megnyilatkozik. S ez magába foglalja a részletekben való elmélyülést és játékának árnyalatos differenciáltságát is.
A Mendelssohn-koncertnek ez az előadása Hadelich teljesítményén túlmenően azért volt igazán jelentékeny, mert Keller András irányításával a zenekar rendkívül precízen, és ami a legfontosabb, fokozott érzékenységgel alkalmazkodott a szólistához. Hangzáskultúrájuk színvonala megfelelt a szólista élményszerű, dús hegedűhangjának, az Andante tételben követni tudták átszellemült poézisét és szenvedélyességét, a zárótételben pedig ugyancsak egy nyelvet beszélve – és a hegedűszólammal a legnehezebb helyeken is teljes szinkronban maradva – idézték fel a tétel Mendelssohn ifjúkori műveiből megőrzött hamvas báját és pajkosságát.
Csajkovszkij szünet után felcsendülő 4., f-moll szimfóniája, szerzőjének ez a bizonyára legváltozatosabb, legkiegyensúlyozottabb, ha tetszik, legklasszikusabb szimfóniája jelentőségben méltó folytatása volt az első félidőnek, és az addigiaknál is nagyobb kihívást jelentett a zenekar számára. A kihívásnak karmester és zenekara magas szinten tett eleget – talán egyetlen ehhez mérhető, Budapesten hallott Csajkovszkij Negyediket tudok felidézni emlékezetemben. A zenekar vonós szólamainak – meg a négy kürtnek – az összecsiszolt hangzása hamar feltűnt, és az egész nyitótétel előadását valódi pátosz és erőteljes szenvedély jellemezte. Keller András biztos kézzel mutatta meg a tétel meghökkentően modern effektusait, a finom agogikai tagolásokat és a robbanásszerű pillanatokat egyaránt érvényre juttatva. Mindeközben megint oda kellett figyelnünk Mohai Bálint fagottozására, és a Fábry Boglárkának köszönhetően bársonyosan halk és puha, szívdobbanásszerű timpani ütésekre. Az Andantino tételben a gondosan kikevert zenekari színek mellett a középrész háborítatlan derűje is nagyszerűen érvényesült, s a szerző egyik személyes névjegye, a zárótételt exponáló, lefelé cikázó, hatalmas dörrenésbe torkolló villámcsapás-motívum is elementáris erejű volt. Majd pedig ismét elismeréssel nyugtázhattuk azt, hogy a Concerto Budapest a legmagasabb hőfokú zenei pillanatokban is megőrzi maximális fegyelmét és koncentrációját.
