Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – 2023. november 23. Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

0
248

Malina János

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara az együttes fennállásának 170. évfordulójáról a november 23-án a MÜPÁ-ban rendezett „nagykoncerten” emlékezett meg. A műsor első, „hazai” félidejében Madaras Gergely vezényelte magyar szerzők kompozícióit; a második, „nemzetközi” részben olasz vendégkarmester, Marco Comin dirigálta Dvořák „Újvilág” szimfóniáját a zenekar élén.

A nyitó darab a névlegesen Erkel Ferenc, sejthetően azonban nagyobbrészt fia, Erkel Gyula által komponált Ünnepi nyitány volt. Ez a műsorszám mindenesetre hallhatóvá tette, hogy a zenekar első kürtöse rendkívül puha, szép hangon fúj, s hogy általában jó állapotban van a zenekar.

A nyitányt ősbemutató követte. Vajda Gergely Bolondmese – Scherzo zenekarra című darabja afféle jutalomjáték a komponista által jól ismert együttes számára, bár éppen „scherzo” jellegének némileg ellentmond, hogy a darab elején a Székely keserves siratódallamának felismerhető töredékeit idézi fel a szerző. Utólag értesültünk csak a műsort ismertető Becze Szilviától, hogy Vajda Gergely Kodály-paródiának (is) szánta a darabot. Ha ezt előre tudjuk, úgy hallgatjuk… Az elvarázsolt és groteszk pillanatokat egyaránt felidéző, kaleidoszkópszerű színességgel hangszerelt „mese” persze így is élvezetesnek bizonyult, sőt, mozgalmassága és képszerűsége vágyat gerjesztett a hallgatóban egy gyermek-mesebalett iránt, amelynek a Bolondmese a zenéje, és értelmezi a benne foglalt zenei eseményeket, beleértve a művet frappánsan lezáró Nagy Bummot. Talán egy napon ezt a balettet is megírja majd a színpad iránt amúgy is beható érdeklődést mutató Vajda Gergely.

A hangverseny újabb színvonalas, de közönségbarát kompozícióval, Dohnányi Ernő Szimfonikus percek című öttételes – mondjuk így – zenekari szvitjével folytatódott; szervesen, hiszen azt a születésnapját ünneplő zenekar egy korábbi, 90 évvel ezelőtti jubileumára komponálta az akkori elnök-karnagy. A szerény cím mögött rejtőző szellemes, ötletes és hangulatos zenét az együttes Madaras Gergely egyszerre könnyed és robbanékony irányításával élvezetesen és csiszoltan adta elő. Érzéki szépséggel szólaltak meg a két lassú tételben is fontos szerephez jutó angolkürt-szólók, és az egymást váltó képeket, a tündéri könnyedségű capricciót, az esti pusztai idillt, a sétagaloppot és a szilaj, helyenként egzotikus ritmusú táncjelenetet egyaránt karakteresen formálta meg a zenekar. Érdekes asszociációkra adott alkalmat a cseleszta fontos kolorisztikus szerepe a variációs tételben, három évvel Bartók Zenéjének komponálása előtt…

A koncert második felében Marco Comin vette át Madaras Gergely helyét a karmesteri pulpituson. Hálás feladata az egész klasszikus-romantikus szimfónia-repertoár egyik legnépszerűbb darabjának elvezénylése volt. Ha a dinamikus lendület, a felszabadultság és az elegancia a karmesteri teljesítmény mércéje, akkor Comint kitűnő – és mindenképpen rendkívül rutinos – dirigensnek kell tekintenünk. De az expresszivitásnak sincs híján, és bizonyos mértéktartás is jellemzi: Dvořák ihletett és invenciózus, az igazán bombasztikus megoldásokat legtöbbször sikeresen elkerülő darabját – az egészet tekintve – kifejezetten a szerző szellemében, a túlzásokat eltekintve interpretálta. A részleteknek azonban már nem mindenütt szentelt kellő figyelmet. Így a nyitótételben – helyesen – differenciált tempókat vett ugyan, de egyes, apróbb értékekben mozgó anyagok így is elsietettnek hatottak vagy éppen pontatlanul szólaltak meg. A koncert folyamán szinte mindvégig pontosan és összeszedetten játszó zenekar koncentrációja a szimfóniában itt-ott kihagyott – a második tételben például a rendezetlenül megszólaló nyitóakkord vagy a zárás előtti pillanatnyi fúvós-hamisság formájában –, Comin vélhető „nagyvonalúságának” jeleként. Más részletek, így az újabb angolkürt-szólók, a zárótételben a csellószólam vagy a szólófagott átszellemülten éneklő megszólalásai viszont továbbra is figyelmet keltettek.
A hangversenyt ráadásként egy szláv tánccal koronázták meg az előadók, ugyancsak Dvořáktól – minden tekintetben stílusosan és élvezetesen.