Fittler Katalin
„…ZenePlusz – beváltotta ezzel a plusszal ígéretét a cím, akkor is, ha a zenei élmény ezúttal kevésbé maradandóra sikeredett…”
Az érdeklődő zenehallgatónak ezúttal több lehetősége volt, hogy „felkészülten” érkezzen a hangversenyre: a Müpa Magazin novemberi számában „Szimfonikus tánclépések” címmel olvashatott beharangozót az előadásról, és jó ideje rendelkezésre áll a Budafoki Dohnányi Zenekar időszaki magazinjának, a Hangolónak az őszi száma is, ahol a ZenePlusz bérlet második előadása iránt Feledi Jánossal készített interjú kelti fel az érdeklődést.
Zene plusz tánc – látványként a műsor második részében valósult meg ez a kettősség, az első részben zenekari muzsika szólt, az együttes első vendégkarmesteri posztját (2018 óta) betöltő Guido Mancusi /fotó: mancusi-guido ffl/ vezényletével. A végleges műsor-sorrend úgy alakult, hogy először a dirigens-komponista műve csendült fel, majd Raveltől a Daphnis és Chloé 2. szvitje. A Klangfiguren für Orchester szerzője le sem tagadhatná a gyakorlatban szerzett zenekari tapasztalatait: dallam- és harmóniavilága kifejezetten „hasznos” a zenekari játékosok számára a tekintetben, hogy kontrolláltan helyezkedjenek bele a szimfonikus hangzásvilágba. A szólamokon belül könnyen kihallható (lenne) a legkisebb pontatlanság is – tehát a tempóbeli (metrikus) figyelem alapfeltétel a pontos megszólaltatáshoz. Ugyanakkor a szólamok nem rejtenek technikai nehézségeket/buktatókat, ily módon a hangszereseknek gondoskodnak a játéköröm lehetőségéről.
A zenekarnak a közönségcsalogató programok széles skálájáról gondoskodó repertoárján viszonylag periférikus hely jut a francia zenének – és épp e stiláris sokféleségben való alapvető jártasság nehezíti, hogy a rendelkezésre álló idő alatt elmélyülten szerezzenek beható ismereteket például Ravel stílusának jellegzetes sajátosságairól. A népszerű 2. szvit műsorra tűzése annyiból mindenképp szerencsés választás, hogy feltételezhetően nem itt és most találkozik számos hallgató e kompozícióval. Ráadásul az ismert-népszerű műveknek nem abba az „örökzöld” kategóriájába tartozik, ahol a vájtfülűek óhatatlanul is korábbról megismert interpretációkkal vetik össze. A nagyzenekari apparátuson belül lelkiismeretesen kidolgozott szólókat hallhattunk, és ha a hangszín-paletta nem is tartalmazott ritkán kikevert hangszín-árnyalatokat, a mű egésze kétségkívül lekötötte a figyelmet. A táncfinálé pedig mintegy előkészítette a talajt a második részhez.
„A csak tánc már nem elég!” – ez az idézet szerepel mintegy mottóként az említett Feledi-interjú élén. És a 2010 óta működő Feledi Projektet minősíti, hogy igényes zenékhez gondoskodik vizuális élményről. A művet elsősorban felvételekről ismerő hallgatóban pillanatokra felmerülhet a gonoszkodó kérdés: „A zene már nem elég?”, akkor is, ha eredetileg is színpadi produkciónak készült.
Nos, ez a Pulcinella sajátos rokonsági kapcsolatot tartott az „eredetivel”. Közismert a több verzióban terjedő „keletkezéstörténet”, amiből annyi a biztos, hogy Gyagilev balettet rendelt Sztravinszkijtól híres társulata, az Orosz Balett számára. Hogy végülis pontosan hogyan, milyen forrásokból jutott a kiválasztott zenei anyaghoz a szerző, filológusok számára jelent érdekes kutatnivalót. Tény, hogy a felhasznált darabok között Pergolesi mellett több (időközben elfeledett) olasz szerzőtől származik a „nyersanyag” jelentős része, amelyből ízig-vérig Sztravinszkij-zene született. Eredetileg 33 hangszerre, valamint hangszerként alkalmazott három énekhangra készült műben ezúttal hiába vártuk a vokális tételeket. Helyüket Vivaldi-részletek foglalták el, s mint Tóth Anna ismertetőjéből kiderült, „a barokk korszak szellemét idéző Respighi-tételek” is helyet kaptak ebben a verzióban. Aki nem tájékozódott előre, meglepve tapasztalhatta, hogy a karmester egyszer csak odaül a csembalóhoz…
Mint előre borítékolható volt, a látvány, a Feledi Projekt produkciója háttérbe szorította a zenét. Mondhatni, háttérzenéről gondoskodott a zenekar, ily módon mindaz megannyi frappáns-szellemes sziporka, amely önmagában is élvezetes hallgatni valóvá teszi a neoklasszikus remeket, elsikkadt. Pontosabban, nem jutott el a befogadókig.
Bizonyára vannak koncepciózus okai a zenei anyag módosításának – hogy kitől származik ez a verzió, nem derült ki. A Pulcinellából a habkönnyű látványvilág emléke maradt meg – s legfeljebb az a késztetés, hogy ki-ki utánanézzen ez eredeti sztorinak, vagy továbbmenve, a sokat emlegetett commedia dell’arténak.
ZenePlusz – beváltotta ezzel a plusszal ígéretét a cím, akkor is, ha a zenei élmény ezúttal kevésbé maradandóra sikeredett.
