A Szegedi Szimfonikus Zenekar – s ezt kevesen tudják –, immáron évek óta nem egy, hanem több ajándék-hangversennyel lep meg bennünket. Az augusztusi Dóm téri koncertek igen nagy népszerűségnek örvendenek: a Szabadtéri Játékok nézőtere valamennyi alkalommal színültig megtelik (anakronizmusként megkockáztatnám: talán még a régi, 6500 fős monstrum esetében is telt-házasok lennének ezek az estek). Jó lenne, ha minél többen fedeznénk föl, hogy nagyszerű zenekarunk júniusban is ad színvonalas ingyen hangversenyt: ilyenkor saját otthonába, a Korzó Zeneházba várja a közönséget, s mindig kortárs zeneszerzők műveit tűzi műsorára. Az idei koncert június 13-án volt, s aki elfogadta a zenekar szíves meghívását, az hatalmas élményben részesült. Különösen nagy zenei élvezet volt e koncert a fuvola kedvelőinek, hiszen két briliáns fuvolaversenyt is meghallgathattunk, e kettő között pedig egy nagyon szép kürtversenyt.
Madarász Iván Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző régóta kedves vendégünk, barátunk, szinte már művészi családtagunk; az ezen az esten felcsendülő Concerto FLA c. fuvolaversenye pedig szintén régi ismerősünk: 2009. december 3-án a Vántus István Kortárs-zenei Napok záró hangversenyén a sajnálatosan hamar eltávozott Gyöngyössy Zoltán szólójával hallhattuk először Szegeden. Madarász zsenialitása, sokszínűsége újra és újra ámulatba ejt bennünket, ő az, aki egymásután ontja a tökéletes műveket, melyek megismerésével a kortárszene legmakacsabb opponensei is megszelídülnek. Matuz Gergely – kinek szegedi gyökerei is vannak – hatalmas professzionalitással és játékos könnyedséggel játszotta el a FLA-concertot, a lehető legtermészetesebbnek érzékeltetve a mű időnként rendkívüli kihívásait.
Malek Miklós a magyar könnyűzene egyik kiemelkedő alkotója, a klasszikus könnyűzenéé, mely a tehetségen kívül maximális szakmai felkészültséget igényel. (Tegyük hozzá azonnal: Malekhoz hasonló könnyűzenei zeneszerzők ma már alig vannak.). Kürtversenye rendkívül üde, kellemes része volt a „kortárs-korzónak”: e darab felépítésében szakszerűen követi a műfaj törvényeit, ugyanakkor eredeti anyagokból készült, egyetlen mozzanatában sincsenek áthallások. Kecskés György Szeged egyik kimagasló művésze, aki köztünk vált már sok-sok évvel ezelőtt hangszere egyik legkiválóbb reprezentánsává, hajlékonyságát, líraiságát, ugyanakkor virtuozitását e műben is megcsodálhattuk. A szerző maga vezényelte művét, elegánsan, mosolyogva.
Örvendetes, hogy a koncert szervezői megismertették a szegedi közönséggel Mezei Szilárd vajdasági, zentai zeneszerzőt és többhangszeres művészt, s igen szerencsés volt a műválasztás is, hiszen az alkotó a Versenymű fuvolákra c. művében számos oldalát mutathatta föl. Most is fölkaphattuk a fejünket, mint már annyiszor: mennyire keveset tudunk a tőlünk alig 20-30 kilométerre, de a határon túl élő alkotókról, művészekről. Felfedezés volt Mezei, aki pedig már tiszteletre méltó életművet és zenei előadóművész pályát mondhat magáénak. Most hallott művének egyedülálló érdekessége, hogy lényegében valamennyi fuvolatípus megszólal benne, a ritkán hallható basszusfuvolától a piccoloig. A szerző e hangszereket teljes tudással alkalmazza, a kortárs zenének pedig minden csínját-bínját mesterien használja fel, különös előszeretettel az aleatóriát. De éppen e sűrű környezetben válik megható mozzanattá, amikor egyszer csak egy régi magyar népdal csendül föl a szólista előadásában. Ittzés Gergely művészi teljesítményére már alig lehet felsőfokú jelzőket találni. Önmagában a többféle fuvola egymásutáni megszólaltatása is komoly felkészültséget igényel; Mezei pedig a végsőkig tágítja a hangszer(ek) játéklehetőségeit, a sok improvizatív és fél-improvizatív részlettel pedig egyaránt ad lehetőségeket és felelősséget szólistának, zenekarnak.
A Mi Zenekarunk a koncert nem mindennapi kihívásainak igen magas színvonalon tett eleget: valamennyi hangszercsoport magasan teljesített, bizonyítva, hogy a szegedi szimfonikusok a kortárszene világában épp olyan otthonosan mozognak, mint az olasz operákéban. E koncert két legnehezebb művének (Madarász, Mezei) dirigense a Liszt-díjas Gyüdi Sándor volt (aki július 1. óta ismét a zenekar igazgató-karnagya), a két mű maximálisan tökéletes betanításával és vezénylésével ismét nagyot alkotott.
Remek gondolat, hogy minden mű előtt hangulatos beszélgetésre került sor mindhárom, jelen lévő szerzővel; e beszélgetések házigazdája Lukácsházi Győző volt, aki barátságosan, természetesen, poentírozva kérdezgette komponista vendégeinket. Ezt a remek hangversenyt június 14-én megismételte a zenekar Magyarkanizsán is: itt a Madarász- és Mezei-fuvolaverseny hangzott fel.
Örömmel várjuk a kortárs korzó további koncertjeit; reménykedjünk abban, hogy egyre több érdeklődőt sikerül megnyernünk e hangversenyek közönségének. S bíztatjuk a Szegedi Szimfonikus Zenekart: játsszon minél több XX. századi és kortárszenét, mert nagyon jól játssza e korszakok műveit. S az élő szerzők meghívása mellett ne feledkezzen meg a már az Örökkévalóságba költözött, a múlt század második felében élt mesterekről, köztük a szegedi születésű zseniális komponistáról: Durkó Zsoltról sem, kinek utoljára 19 éve szólalt meg nagyszabású műve (Zongoraversenye) szülővárosában…(Kiss Ernő )