Nemcsak a zenei szervezetek, de a döntéshozók érdeke is az, hogy nyílt, értelmes szakmai vita előzze meg a döntéseket

0
88

Kiss Eszter Veronika

 

Több szakember érkezett Budapestre az Európai Zenei Tanács szakmai fórumára, mint a legutolsó 2019-es párizsi találkozóra, de sajnos a zenei élet hazai szereplői közül a vártnál kevesebben vettek részt az eseményen. Zsoldos Dávid, a Magyar Zenei Tanács Elnöke, a Európai Zenei Tanács elnökségi tagja és a Papageno igazgatója lapunknak adott interjújában arról is beszélt, mennyire fontosak azok a fórumok, amelyeken szakmai kérdésekről, szakmai alapon lehet beszélgetni, érvelni.

 

– 50 éves az Európai Zenei Tanács, amelynek a szakmai fóruma Budapesten volt. Milyen volt a visszhangja az eseménynek? Mik voltak a tapasztalatok, fontosabb témák?

– Nagy öröm és megtiszteltetés volt elnyerni az európai zeneipar legjelentősebb találkozójának rendezési jogát – és még nagyobb öröm volt látni a rendezvény sikerét. Azóta is kapjuk a pozitív visszajelzéseket, mindenféle csatornán, bőven többet annál, mint amit az udvariasság diktálna. Az egyetlen bánatom, hogy a zenei élet hazai szereplőit a vártnál kevésbé lelkesítette a lehetőség, hogy Budapesten találkozhatnak Európa legfontosabb zenei szakembereivel, a nemzetközi kulturális szervezetek vezetőivel. Ez van, lassan kezdem megszokni, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. De egy ilyen rendezvényt elsősorban a nemzetközi porondon mérnek meg, ott pedig fényes sikert arattunk: senki se merte remélni, hogy több szakember érkezik majd Budapestre, mint a legutolsó 2019-es párizsi találkozóra, amely annak idején nemcsak európai, hanem globális találkozó volt, és egyben a Nemzetközi Zenei Tanács megalapításának 70. évfordulója. Emellett úgy tűnik, a siker feladatot is hozott: jó esély van rá, hogy 2024-ben és 2025-ben is mi fogunk rendezni Magyarországon egy-egy jelentős nemzetközi szakmai eseményt.

– A Magyar Zenei Tanács 9 új taggal bővült. Számos területet lefed, és igyekszik válaszokat találni a zenei élet aktuális kérdéseire. A Zenei Tanács felvethet fontos témákat, szervezhet kerekasztal-beszélgetéseket, elindíthatja a társadalmi vitákat, eszmecseréket, de a megoldást maguknak a szereplőknek kell megtalálni. Hogyan tudtok ebben segíteni?

– Szerintem ezek a beszélgetések nagyon fontosak, még akkor is, ha néha evidenciákat fogalmaznak meg a szereplők, vagy épp nem találnak konszenzusra.

A hazai kulturális élet egyik legnagyobb problémája, hogy megszűntek azok a fórumok, amelyen szakmai kérdésekről, szakmai alapon lehet beszélgetni, érvelni – szemtől szemben.

Sajtóban üzengetni, nagyokat mondani, PR-mázzal tényeket leönteni csak addig lehet, ameddig nincs ott egy ellenérv, egy másik nézőpont, egy eltérő adat. Persze értem, hogy ma idehaza minden szakmai kérdésből két perc alatt politikai kérdést lehet kreálni – ahogy azt is, hogy aki szakmai beszélgetésre jön, az nem politikai diskurzusban akar részt venni. Épp ezért nagyra értékelem, hogy Káel Csaba elvállalta a részvételt a következő ilyen fórumon november 27-én a BMC-ben, ahol a zenei fesztiválokról fogunk beszélgetni – rögtön utána pedig a hazai jazzéletről. A Magyar Zenei Tanács nem csupán új tagokkal bővült, de ezek a tagok a zenei szektor olyan meghatározó súlyú szereplői, mint a Filharmónia, a Hagyományok Háza, a Müpa, vagy az Operaház. És elárulom: azóta is érkeztek jelentkezések. Idén nyári újraválasztásomkor már a harmadik ciklusomat kezdtem el az Európai Zenei Tanács elnökségében, így pontosan látom, hogy miben tud segíteni egy ernyőszervezet: az adatok és vélemények katalizálásában. Nemcsak a zenei szervezetek, de a döntéshozók érdeke is az, hogy nyílt, értelmes szakmai vita előzze meg a döntéseket – nem láttam még olyan minisztert, aki arra vágyna, hogy néhány ember tanácsára hallgatva rossz döntéseket hozzon. A mi feladatunk nem több, mint hogy teret adjunk a szakmai szereplőktől érkező különböző véleményeknek, és – ha van konszenzus, ha nincs – a döntéshozók és közvélemény elé tárjuk az adott kérdésben releváns pro és kontra érveket. A Magyar Zenei Tanács harmadik szerepe pedig a nemzetközi kapcsolatok ápolása, és a hazai szereplők nemzetközi beágyazódásának segítése. Minden zenész tudja, hogy ez a piac nem ér véget az országhatárnál – sőt, leginkább csak ott kezdődik. A Kreatív Európa-pályázatok és egyéb iniciatívák nemcsak forrást, de tudást és értékes partnerkapcsolatokat is jelentenek a résztvevőknek, ehhez képest nagyon kevéssé élünk ezekkel a lehetőségekkel.

– Egyre nehezebb helyzetben vannak a hazai zenekarok, és ennek nem feltétlenül a kultúrára költött összköltség az oka, sokkal inkább az elosztás aránytalansága, például a főváros és a vidék relációjában. Mi a meglátásod, tud ez a kérdés rendeződni, vagy jelen pillanatban inkább csak szélesedni fog az olló?

Hadd legyek rövid és optimista: abban bízom, hogy lesz megoldás, mert senkinek sem érdeke, hogy minden évben orosz rulettként pörögjön az együttesek feje felett, hogy mely zenekarok kerülnek krízishelyzetbe. És nemcsak bízunk, hanem dolgozunk is rajta.

Ami a vidék-főváros ellentétet illeti: ez a szembeállítás teljesen mondvacsinált, semmi értelme. Egy kétmilliós metropolisz kulturális és turisztikai piaca és szerepe teljesen más, mint bármelyik vidéki zenei központé – másképp kell mérni, mást kell produkálnia.

Az ugyanakkor igaz, hogy a vidéki központokat a jelenlegi káros alulsúlyozás helyett érdemes lenne akár felülsúlyozni is: ma már a nemzetközi porondon nagyjából evidencia, hogy egy sikeres kulturális stratégia alapvetően decentralizált. Verseny nélkül nincs minőség, csak elkényelmesedés. Azon is segíteni kellene, hogy a jelenlegi szabályozási környezetben egy zenekar gyakorlatilag nem tud érdemben forrásokat bevonni a forprofit szektorból. Az állam bátran csökkenthetné a közvetlen kulturális támogatásokat, ha egyben megteremtené a kiszámítható, piacvezérelt környezetet és az incentívákat a kulturális és a forprofit szektor együttműködéseihez. Nem a TAO-t kell visszahozni – sok jó nemzetközi példa van, ami szerintem idehaza némi módosítással kiválóan működne.

A zeneoktatás is egyre nehezebb helyzetben van, aminek szintén nem az alacsony bérezés a legnagyobb problémája, hanem a kulturális élet fókuszának az átrendeződése. A jövő zenei élete a ma oktatásában dől el, az is, milyen irányba indul, az is, mennyire maradhat meghatározó tényező ennyire kivéreztetve a világ zenei élvonalában, a korábban világszínvonalú magyar zeneoktatás.

– Ha a zeneoktatásról beszélünk, a teljes rendszer egészét kell nézni.

Bárki lehet és bármit tehet a Zeneakadémia rektora, ha az alsó- és középfokú zenetanári bérek nem rendeződnek, vagy ha Miskolcon és Debrecenben tartósan és jelentősen kevesebbet keres egy muzsikus, mint Temesvárott vagy Marosvásárhelyen – mert jelenleg ez a helyzet.

Az alapok még állnak, a felépítmény viszont már nincs túl jó állapotban: nem érdemes azzal áltatnunk magunkat, hogy nem fogunk megszenvedni később minden egyes elvesztegetett évet. Nagyon meg kellene becsülnünk az olyan kivételes intézményeket, mint például a Kodály Zoltán Kórusiskola, ahol nemcsak a jövő zenészeit, de a jövő zeneértőit és zenerajongóit is nevelik. Rossz érzéssel olvastam nemrég, hogy két éve hiába örültek annyira a rég várt felújításról szóló döntésnek, most végül mégsem jut rá forrás. Tudom, most rengeteg beruházás kukába kerül, de néha nehéz megérteni a prioritásokat.

– És hogyan látod a Papagano vezetőjeként a 2023-as évet?

– A Papagenóval idén üzletileg nehéz, de szakmailag kimagaslóan sikeres évet zárunk – egyre fontosabbak a nemzetközi együttműködéseink, és a továbbiakban egyre inkább szeretnénk erre építeni. A korábbi projektek, valamint az ICMA (International Classical Music Awards) és IMZ-tagságunk révén mára olyan kapcsolatrendszerünk épült ki, amely idehaza versenytárs nélküli, és egyre hasznosabb lesz a hazai partnereink számára. Tele vagyunk tervekkel, félig kész fejlesztésekkel – a kérdés mindig az, hova helyezzük a prioritásokat, mire van még energiánk, erőforrásunk, és mi az, amit ezen a hazai piacon még érdemes megvalósítani. Bár a 2024-es év borítékolhatóan még nehezebb lesz a kulturális szektor számára, mint az idei volt, bennem van egy óvatos optimizmus: a válságok mindig a legjobbat hozzák ki az emberekből, és bízom abban, hogy a Papageno kiváló, összeszokott csapatára ez fokozottan érvényes.