Értékmentés helyett halálos ítélet?

0
16

Kiss Eszter Veronika

Egy éven belül a földdel tehetik egyenlővé a legendás 6-os stúdiót

Senki nem érti, kinek jó ez az egész ügy, hiszen itt mindenki sérül – mondja Kassai István, aki jó ideje próbál küzdeni a Magyar Rádió 6-os és 22-es stúdiójáért, illetve most már, hogy a Bródy Sándor utcai épületnek nagy eséllyel megpecsételődött a sorsa, legalább azért, hogy pótlásukra egy nagyméretű hangstúdió épülhessen az országban.

Hamarosan a földdel egyenlővé válik a legendás 6-os stúdió, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem – a Magyar Rádió korábbi épületeinek részleges bontásával járó – kampusz-építésének folyományaként. A hosszú ideje tartó, és a közvéleménytől számos részletet elzáró építési eljárás ellen tiltakozik Kassai István zongoraművész, amelyről a zenei élet szereplőivel sem egyeztettek. „Egyáltalán nem vették figyelembe a rádió stúdióinak használati értékét, ami azért végzetes, mert a Hungaroton stúdióját a közelmúltban adták el egy filmzene producernek, így töredékére csökken az igénybe vehető stúdiókapacitás.” A zongoraművész eleinte csak a műemlék stúdió megmentéséért küzdött, ma már úgy látja, ha már a 6-ost és a 22-est nem lehet megőrizni(?), legalább épüljön egy korszerű, kifejezetten komolyzenei felvételek céljára tervezett nagyméretű, korszerű hangstúdió, amely nem azonos az MR zenei együtteseinek próbatermével.

„Az a kormány, amelyik megmentette az Erkel Színházat, megépítette a Nemzeti Színházat és a Magyar Zene Házát, felújította az Operaházat, és most hosszan sorolhatnám, mennyi mindent tett a kulturális intézményekért, nem értem, miért akarja a földdel egyenlővé tenni a Magyar Rádiót legendás stúdióival együtt. A másik szereplőt, az Egyházat sem értem, hiszen az Egyház története kezdettől összefonódott a szent zenével, a Magyar Rádió stúdióiból adtak minden vallási műsort, XII. Pius pápa innen mondta az Eucharisztikus Kongresszus záróbeszédét. Az egyetemet sem értem, hiszen integrálhatták volna ezt a kultúrtörténeti emléket az új épületbe, létrehozva egy ehhez kapcsolódó, nemzetközi szinten is hiányzó komolyzenei hangmérnök és zenei rendező képzést, amelyhez a Nobel-díjas – egykoron Pázmányos diák – Békésy György által tervezett stúdió már adott” – fogalmaz lapunknak Kassai István, aki a lebontásra ítélt stúdiók ügyét műemléki kérdésnek is látja.

Hangsúlyozza: azt tekinti igazán stúdiónak, amely annak épül, nem pedig egy meglévő épület kompromisszumok mentén történő átalakítását. Kassai felhívja a figyelmet arra is, hogy ez a szükséges modern nagyzenekari stúdió nem lehet azonos egy próbateremmel, hiszen egy ilyen terem csak nagyon szűk idősávban állhatna rendelkezésre felvételek készítéséhez. Hasonló a helyzet más, különféle intézmények tulajdonában álló termekkel is. Azok a stúdió-megoldások, amelyek az elmúlt években felmerültek – mint például az MTVA Kunigunda utcai Vetítőterme, a Jókai utcai próbaterem, az Operaház stúdiója, MÜPA, Láng – nem alkalmasak a 6-os és a 22-es stúdió pótlására, nem csak az egyeztetés időkorlátai, hanem méretproblémák miatt sem, hiszen a 6-os az ország legnagyobb hangstúdiója, hasonló méretű hangstúdiónk több nincs.
„A Magyar Rádiónak az a közszolgálati funkciója, hogy a magyar zenei múlt és jelen dokumentálását elvégezze, ráadásul a lehető legjobb minőségben, az elmúlt évtizedekben fokozatosan háttérbe szorult. A nagy együttesekre írt művek döntő többsége a mai napig nincs felvéve. Ebbe beletartoznak az egyházi művek is, amelyek a nyolcvanas évek végéig ideológiai okokból is háttérbe voltak szorítva, utána pedig a gazdasági válság miatt pénzügyi okokból maradtak el a felvételek” – fogalmaz Kassai. Hozzáteszi: ma már nincs is igazán lemezkiadás, nincs értelme hagyományos lemezekben gondolkodni, de szükség van felvételekre, az értékfeltárás és értékmentés, illetve a tartalomgyártás szempontjából. Felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar zenetörténet zenekari és oratorikus irodalmának olyan művei sincsenek rögzítve, amelyek szerzői a hazai zenei élet legfontosabb formálói voltak, mint Erkel Ferenc, Mosonyi Mihály, Hubay Jenő, Dohnányi Ernő. Nem beszélve a számos ma már szinte ismeretlen, de a maguk idejében ismert és sikeres, felfedezésre váró alkotóról. „Ennek a nemzeti kincsnek a megmentése, átörökítése utódaink számára kötelességünk. A nemzeti érték feldolgozása közszolgálati feladat, amelynek profitja a társadalomban akkumulálódik. Identitásképző, kohéziót fejlesztő, országimázs erősítő tényező” – fogalmaz. „Ez a munka nem lehet kizárólag a kiemelt együttesek feladata. A magyar zenekari kultúra mind szakmai, mind mennyiségi téren elérte eddigi legmagasabb színvonalát, ebből következően a hatalmas anyag feldolgozásában a vidéki és a nem kiemelt fővárosi együttesek is részt kellene, hogy kapjanak.” Ugyanakkor Kassai István úgy látja, ha sikerülne létrehozni egy új és nagyméretű stúdiót, azt nem feltétlenül az MTVA, vagy a Pázmány kezelésében és fenntartásában kellene megoldani, célszerűbb volna, ha önálló intézmény, vagy egy újonnan alapított intézmény része lehetne.

A Magyar Rádió első stúdiója a későbbi 1-es stúdió volt, amelyet 1928-ban avattak fel az Operaház zenekarával, különlegességét az akusztika változtathatósága adta. A korabeli technika alapján ezt úgy érték el, hogy márványfalai voltak, amelyek hangvisszaverő hatását függönyökkel lehetett szabályozni, és a mennyezeten is voltak mozgatható hangelnyelő szövetek. A stúdióhoz – világelső megoldásként – egy karmesteri fülke is tartozott, amelynek jelentősége abban rejlett, hogy abban állva a karmester nem a stúdióban, hanem az éterben hallható, sokszor torzult akusztikai, dinamikai viszonyokat hallotta egy hangszórón keresztül, így érzékenyen tudta az arányokat a felvételhez, sugárzáshoz alakítani. Lényegében a keverőasztalt helyettesítette ez a korabeli zseniális megoldás. Mindez akkoriban nemzetközi szinten is óriási újdonságnak számított, sorra érkeztek a külföldi akusztikusok tanulmányozni. Bár az 1-es stúdió bármilyen műfajra alkalmas volt, a rádióadások bővítése révén hamarosan elkerülhetetlenné vált további stúdiók építése, amelyeket már speciálisan alakítottak ki, nem univerzális és változtatható, hanem fix akusztikai viszonyokra. A legendás 6-os stúdió akusztikai tervezője Békésy György Nobel-díjas biofizikus, akusztikus volt, aki korát meghaladó érzékenységgel, tudományossággal és igényességgel tervezte meg még az utózengés hangszínezetének beállításait is, ez utóbbi akkoriban általában még lehetőségként sem merült fel máshol.

Ugyan a II. világháborúban bombatalálat érte a Magyar Rádiót és több aknatalálat magát a 6-ost, három év küzdelmes felújítás után szebb lett, mint újkorában. Nagy tisztelet övezte a stúdiót, abban dolgozni hatalmas rangot jelentett. A következő nagyobb stúdióépítési folyamat az ötvenes években történt, ennek eredményeként 1960-ra elkészült a 22-es stúdió is, amelyet kifejezetten zenekari stúdiónak építettek Tarnóczy Tamás akusztikus tervei alapján, amely a legszebb hangú és legjobban felszerelt kamarazenekari stúdió. A 6-ost 1965-ben újították fel, és a magyar rádiózás történetében elsőként sztereósították, ám nyilván elsősorban tiszteletből, érdemben nem változtattak a Békésy-féle koncepción. Így, ebben az értelemben a 6-os igazi ipari műemlék maradt. Kiemelkedő jelentőségű művészettörténeti emlék is, hiszen a legendásnak számító felvételek hosszú sora készült ezen a helyen, ahol a magyar zenei és színházi élet szinte összes kiválósága dolgozott. Ennek a hihetetlen eszmei értékkel bíró stúdiónak tűnik el egy éven belül még a nyoma is.

A 6-os még a II. világháború előtti koncepciók alapján épült az akkor szokásos néhány ezer légköbméteres méretben, ám Nyugat-Európában már az ötvenes évektől a tízezer légköbmétert meghaladó, úgynevezett „nagyzenekari” stúdiókra váltottak. A hatvanas évektől hat tervdokumentáció készült egy új és korszerű 13 ezer légköbméteres „nagyzenekari” stúdióra, amelyet a Bródy Sándor utcai telephely beépítetlen Múzeum utcai telekrészére szántak, az egyik 1985-ös tervet Finta József jegyezte. Összetett – politikai, gazdasági, társadalmi és a médiát érintő – folyamatok eredményeként ez a terv azóta sem valósult meg. Most nagyobb szükség lenne rá, mint valaha.

Az MMA Zeneművészeti Tagozata felhatalmazása alapján a munkabizottság előterjesztést állított össze a kieső stúdiókapacitás pótlására. Nagyméretű új hangstúdió építését javasoljuk, amely egy új intézmény, „munkanevén” a Magyar Nemzeti Hangarchívum keretében működne. Feladata a zenei múlt és jelen feltárása, dokumentálása lenne, tudományos műhelyként és közszolgálati tartalomgyártóként, nemes és hasznos feladatot biztosítva a magyar zenekaroknak és kórusoknak. A tervezetet a tagozat elfogadta, az elnökség elé fog kerülni, akik elfogadás esetén a döntéshozók felé továbbítják.