A Fúvós Tanszék egykori tanszékvezető tanára 85 évesen távozott.
Prőhle Henrik 1936-ban született Pozsonyban. A Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában Jeney Zoltánnál tanult, majd 1956-ban felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol 1961-ben végzett Hartai Ferenc növendékeként. Részt vett Aurèle Nicolet mesterkurzusán.
1957-től első fuvolista volt a MÁV Szimfonikus Zenekarban, 1961-től pedig a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarában. Rendszeresen játszott versenyműveket a Budapesti Filharmónia művészeként és a Miskolci Filharmonikusokkal, valamint együtt dolgozott többek között Ferencsik János, Kórodi András, Mura Péter, Lukács Miklós, Lamberto Gardelli, Gianandrea Gavazzeni és Giuseppe Patanè karmesterekkel. A Budapesti Bach Trió tagjaként 1978-tól tizenöt éven át adott hangversenyeket Horváth Anikó csembalóművésszel és Kiss Domonkos Judit gordonkaművésszel.
Számos magyar bemutató, rádió- és lemezfelvételek sora fűződik a nevéhez, a Zeneműkiadónál megjelent átirataival a fuvolairodalom bővítésében jelentős szerepet játszott.
Tanári pályája a Győri Zenei Szakközépiskolában 1964-ben indult, majd folytatódott 1971-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatán. 1975-től tanított a Zeneakadémián, előbb docensként, majd 1992-től egyetemi tanárként, 1996 és 2006 között a Fúvós Tanszék vezetője volt.
A magyar zenepedagógiai élet aktív részeseként az Országos Zenepedagógiai Szakosztály fafúvós tagozatának vezetője volt. Tantervek írásában, továbbképzések, fuvolás találkozók szervezésében és közreműködésében vett részt.
Munkásságát 1986-ban Bartók–Pásztory-díjjal, 1992-ben az Operaház Komor Vilmos-emlékplakettjével, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, 2001-ben Doppler-díjjal, 2006-ban a Magyar Felsőoktatásért-emlékplakettel ismerték el.
Prőhle Henriket a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.
(LFZE)
Emlékére Lakatos György fagottművész sorait csatoljuk:
És akkor mind elmennek….mind a jók,a Legendák, a Tanárok, az Emberek, a Bölcsek. Az utolsók is, az utolsó is…..És itt már nem maradnak, odafönt meg tele.Tudod, mi van odafönt? Mondjam a névsort?
Nekik már nem fáj, csak neked.Te meg itt maradsz és csak nézel és nézel…meg sírsz.
Elindultál annak idején tele lendülettel, erővel, elképesztő önbizalommal, hogy majd megtalálod, hát persze,hogy a Bölcsek kövét. Azt hitted, hogy csak ott fekszik az út szélén,meg hogy az végtelen….hát persze, hogy nem az.
Így jártál a Tudás nagy Fájával is. Azt se tudtad melyik ösvényen,csak szerencséd volt, mert volt, aki megmondta, merre,aki, ha mocsárba léptél kihúzott, mert Ő még gondozta azt a fát,ültette,táplálta,ismerte minden levelét,viharban óvta,napsütésben átadta, művelte.Tudod mi az,hogy művelte? Aztán átadta,neked,sok ezer, sok száznak.
Na most ők mennek,s ha nem jegyzeteltél, nem írtál,nem emlékszel,akkor késő,már nem veszi fel a telefont,nem jön el egy kávéra…. vagy próbáld meg minden szavát, mosolyát, köhintését még visszapörgetni,mert az az, amit keresel….az .Tele tudással, értelemmel, tapasztalattal, életlátással, nyelvek beszélésével, csendes bölcsességgel.
Na most ilyen nincs már, vagy csak alig….aki összetéveszthetetlen kontúrjával fénylő homlokával feje búbjával, egyedülálló oldalt két hajpamacsával visszanéz rád, mosolyogva,csillogó kék szemmel, benne a száz év mindene és azt mondja: Gyurikám….
Te meg itt maradsz és nézel és nézel, meg azt mondod ….nem mondod…csak sírsz.
A mai nap a sírás napja, legyen az….. a következők meg az el nem felejtett szavaké, hogy majd egyszer Te is megtaláld…
Henrik bátyám nem engedlek,nem felejtelek!
Prőhle Henrik tanárom, kollégám, barátom emlékére
