Egy régi és egy új vezetővel indul a Miskolci Szimfonikusok újabb korszaka

0
264

Réfi Zsuzsanna

“Ott szeretnénk folytatni, ahol 2019-ben abbahagytuk”

Harmadik ügyvezetői ciklusára kapott megbízást Szászné Pónuzs Krisztina, aki azt mondja, szeretne végre már egy olyan esztendőt, ami nem a válságmenedzselésről szól. Legutóbbi ciklusa alatt ugyanis nemcsak a pandémia okozott gondokat, hanem az elszálló energiaárak miatti problémákkal is szembesülnie kellett. Bízik azonban abban, hogy a következő öt esztendő alatt végre felül is tudják múlni az 2019-ben elért eredményeiket. Az ügyvezetővel az utóbbi ciklus tapasztalatairól, tervekről, valamint az új művészeti vezetőről is beszélgettünk.

-Volt olyan esztendő, ami nem a válságmenedzselés jegyében telt?
– Talán egyetlenegy… Amikor átvettem a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetői posztját, azt gondoltam, az az időszak lesz a legrosszabb, majd a második ciklusomban jött a Covid, s a legutóbbi években pedig az energiaárak elszállásával szembesültünk. Először a fűtés, majd az áram. Idén pedig a vízhasználati díj nőtt több mint tízszeresére. Nem fogyasztunk sok vizet, de a legújabb kormányrendelet értelmében nekünk is kell rendszerhasználati díjat fizetni, ami egy évre több milliós tétel. Ráadásul ez az újabb kiadás az éves költségvetésünk elfogadása után derült ki. Ismét csak futunk az események után. A szállítás is jóval többe kerül ettől az esztendőtől, mint korábban, miközben sajnos a mi zenekarunknál már a 10 -20 milliós plusztételek is nagyon megterhelők… Mindebben a legrosszabb a tervezhetetlenség. Arra vágynék már a legjobban, hogy legyen végre egy olyan esztendőnk, amikor nem valami vészhelyzetet kell elhárítanunk, nem azon kell folytonosan gondolkodnunk, hogy miként lehet a kevés pénzt úgy csoportosítani, hogy jusson mindenre, hanem a normális működésre fókuszálhatunk… De persze, azért próbálok optimista maradni!

– Ezért is pályázott.
– Nem akartam folytatás nélkül hagyni az eddigi, egy évtizednyi munkát, hiszen azért valahogy mindig sikerült a víz felett maradnunk, s rajtam kívül nem is volt más jelentkező. Felelősséggel tartozom a kollégáknak, ezért is nyújtottam be a pályázatomat.

– Milyen tervekkel vág neki a harmadik öt esztendőnek?
– Ahogy a kollégáimnak is mondtam, szeretném, ha ott tudnánk folytatni, ahol 2019-ben tartottunk, ha azon az úton tudnánk továbbmenni, amit a Covid megakasztott. Az elmúlt négy esztendőben ugyanis lefelé tendáltunk, ami a számokban is megmutatkozott, nem tudtuk elérni sem a korábbi koncert-, sem pedig nézőszámot, így a bevételeink is elmaradtak az előző évek eredményétől. Sikerült persze évről évre javítanunk, jó irányba haladunk, de még nem tartunk ott, ahová a Miskolci Szimfonikus Zenekarral szeretnék eljutni. Örülnék, ha az a nemzetközi kapcsolatrendszer, amit felépítettünk, szintén kiteljesedne, s van meghívásunk nyárra, a Comói-tóhoz, valamint Cremonába is, ezeket már szép eredménynek érzem. Természetesen az elsődleges feladatunk az, hogy az országnak ebben a szegletében a társulat a legmagasabb minőséget produkálja, s időnként mutassuk meg magunkat a fővárosban és más városokban is.

– Hogyan állnak büdzsé terén? Hiszen a számos vészhelyzetben, amit kezelni kellett, az anyagi gondok is szerepet játszottak kezdetektől fogva…
– Az már látszik, hogy a következő időszakban sem fogunk dúskálni. Elég talán csak annyit mondanom, hogy nominálisan néhány tízmillió forinttal haladjuk csak meg a 2008-as működési költségünket… S ismét azt mondom, nem is a kevés támogatás, hanem az esetlegesség, a kiszámíthatatlanság a legrosszabb. Hiszen az év elején csak a normatív támogatást látjuk, s a büdzsé egészéről fogalmunk sincs, így szinte vakrepülésben megyünk neki az évnek….
Ami viszont némi előrelépés, hogy húsz százalékos bértömeg-növeléshez kaptunk forrást az önkormányzattól. A muzsikusok közül volt, aki ezt egyszerűen csak tudomásul vette, akadtak, akik örültek, s persze olyanok is, akik méltatlankodtak az összeg miatt. Ugyanis ezzel a többlettel együtt is a fizetéseink elég alacsonyak más zenekarokhoz vagy a pedagógusbérekhez képest. Több kolléga is vállal tanári állást, hiszen anélkül felkopna az álla, viszont nekem is tudomásul kell vennem, hogy nem én vagyok az egyetlen foglalkoztató… Sajnos, sokszor élnek azzal vissza, hogy a muzsikusok túlnyomó része hivatástudatból választja ezt a pályát, s kevesebb fizetés miatt sem vált állást… S mindehhez még társul a kiszámíthatatlanság! Amikor irodavezetőként a 2010-es években a miskolci társulat irodavezetője lettem, természetes volt – s nagy előny is persze -, hogy már szeptemberben tudtuk, májusban melyik nap mi történik. Ma pedig már annak is nagyon örülünk, ha néhány hónapot stabilan látunk előre. De ez igaz szinte az élet minden területére… Arról nem is beszélve, hogy a kulturális élet pozíciója világszerte romlott. Sajnos, ilyen időket élünk.
Annak mégiscsak örülök, hogy a nehézségek ellenére változatos és látogatott programjaink vannak. Szinte valamennyi hangversenyünk teltház előtt zajlik. Fejleszteni tudtuk gyermek- és ifjúsági programjainkat és sikerült újabb helyszíneken is megvetni a lábunkat.

– Mit szól a központosításról terjengő hírekhez?
– Szomorúnak tartom, hogy ennek az előkészítő munkájában nincsenek benne a zene- és táncművészeti szervezetek. Amiről pedig eddig olvasni lehetett, úgy vélem, abban a formában nehezen valósítható meg. Bízom benne, hogyha tényleg ez történik, akkor csak jóval enyhébb formában kerül majd rá sor…

– Akad azért egy pozitív hír is. Sok éves keresgélés zárult le tavasszal, hiszen új művészeti vezetőre találtak Török Levente személyeben.
– Így van, s azt érezzük, hogy Leventét az égiek küldték. Az édesapjával többször is dolgozott a zenekar, Levente pedig tavaly az év elején vezényelte az együttest, a Müpában és Miskolcon. Hosszú időt töltött velünk, a zenekar nagy többségében igen jó benyomást keltett, s ő is jól érezte magát a társulattal. Fiatal, kreatív, lelkes, s most lesz időnk, hogy alaposabban megismerjük. A szavazáson több mint a zenekar 90 százaléka voksolt a személyére. Fontos, hogy frissüljön az együttes, s Levente nagy elánnal vetette bele magát a munkába, rengeteg jó ötlete akad, s az eddigi jól működő programjainkat is szívesen teszi a magáévá. A következő évad kialakítása már az ő elképzeléseit tükrözi. Bízom a sikeres együttműködésben.

– Ügyvezetőként mit vár el az új művészeti vezetőtől?
– Szeretném, ha lendületével magával ragadná, motiválná a tagságot, ezzel is kihozná a társulatból a maximumot. Jó volna, ha a külföldi kapcsolatainkat is erősítené. A Miskolci Szimfonikusok eddigi hatvan esztendős története alatt négy művészeti vezetőnk volt: Mura Péter, Kovács László, Gál Tamás és Antal Mátyás. Remélem hát, hogy ez a közös munka nemcsak három évre szól…

Török Levente nemzetközi kapcsolatokról, különleges programokról


“Olyan művészeket igyekeztem hívni, akik perspektívát tudnak mutatni a társulatnak”

A jövő szezon már tervei szerint épül fel, de jócskán akadnak hosszabb távú tervei is Török Leventének, aki nagyon tudatosan építi a karrierjét, mióta eldöntötte, a zenét választja hivatásául. A fiatal dirigens olyan vendégeket hívott a következő szezonba, mint Francesco De Angelis, Gyenge Tibor vagy Rico Saccani, és ismét karmesteri pulpitusra lép Kovács László is. A régiós jelenlétet erősíteni kívánja, a helyi kamarakoncerteket újraéleszti, s már a jövő évadra olyan produkciókat tervez, amelyre országosan is felfigyelnek. A Miskolci Szimfonikus Zenekar új művészeti vezetőjével műhelymunkáról, társulatépítésről, repertoárról egyaránt beszélgettünk.

– Szerencsés, hogy már megtervezhette a saját évadját…
– Valóban, bár az első szezon megtervezése sosem könnyű, hiszen nagy kérdés, hogy az ember mennyire tartja tiszteletben az együttes múltját, tradícióit, illetve azokat a művészeket, akikkel eddig szívesen és rendszeresen dolgoztak együtt, és ehhez mit és mennyit tud hozzáadni, ami a sajátja, hogy így ötvöződjön a hagyomány és az újdonság. Új művészeti vezetőként ugyanis az ember szeretne friss szeleket is fogni a vitorlájával…

– Persze eközben még a zenekar büdzséjére is tekintettel kell lennie…
– Itt válik igazán fontossá, hogy az elmúlt években Nyugat-Európában tevékenykedtem, és jó kapcsolatba kerültem olyan művészekkel, akik a közös muzsikálás élménye vagy a személyes kötődés miatt eljönnek Miskolcra baráti összegért is. Roppant szerencsésnek mondhatom magam, mert az ilyen jellegű meghívások, amelyeket az első évadra terveztem, mind megvalósulni látszanak. Fellép például Gyenge Tibor, aki a drezdai Staatskapelle koncertmestere és Francesco De Angelis, a milanói Scala koncertmestere is. A tavalyi izlandi fellépésem alkalmával találkoztam Rico Saccanival, akit gyerekként sokat hallhattam dirigálni a budapesti Operaházban és ő szintén szívesen igent mondott a miskolci felkérésünkre. A valenciai karmesterversenyen szerzett győzelmem kapcsán ismertem meg Carlos Riazuelot, aki korábban a caracasi zenekar főzeneigazgatója volt, sok éven keresztül pedig amerikai egyetemeken tanított. Ő is olyan mester, aki biztosan perspektívát tud majd nekünk mutatni és két-három olyan meghatározó gondolatot adni, amit a társulat a következő évekre is magával vihet és annak épülésére szolgálhat. Az utóbbit ugyanis a zenekar szempontjából most talán a legfontosabbnak találom. Nagy öröm, hogy velünk muzsikál például Könyves-Tóth Mihály, az Operazenekar világszínvonalú trombitása. Szeretnénk a Miskolci Szimfonikusokat nemcsak Budapesten, hanem a térségben is láthatóbbá tenni, ezért hálás vagyok Somogyi-Tóth Dánielnek, akinél értő fülekre talált a tervünk, hogy jövőre egymás bérletében adjunk egy-egy koncertet. Így a Kodály Filharmonikusok Miskolcon, a mi együttesünk pedig Debrecenben lép majd pódiumra. Természetesen jönnek fiatal magyar dirigensek is: fellép nálunk például Dubóczky Gergely, valamint Mészáros György is, aki épp most lett a düsseldorfi Tonhalle ifjúsági zenekarának zeneigazgatója. Ami pedig a méltó, átveendő örökséget illeti: továbbra is dolgozunk Antal Mátyással, Kovács László pedig tavasszal olyan nagysikerű koncertet adott velünk, hogy a következő bérletes sorozat egyik hangversenyére is őt kértük fel. Lorenzo Castriota Skanderbeggel, akivel az elmúlt években gyakorta indult itáliai vendégszereplésre a társulat, szintén folytatjuk az együttműködést.

– Hogy áll repertoárépítés terén?
– A színes repertoár a színes kapcsolatépítéssel kéz a kézben jár. Ezért is szeretném a Cantemus Kórussal különösen elmélyíteni a kapcsolatot, ennek jegyében adjuk elő közösen Verdi Requiemjét Miskolcon és Nyíregyházán is. Jövőre a fővárosban is többet jelentkezünk: két hangversenyt tervezünk az Olasz Intézetben, amelyből az elsőn Kodály és Rimszkij-Korszakov alkotásai mellett Vajda János, miskolci születésű zeneszerző Last Minute Tourja is felhangzik a vezényletemmel. A második alkalommal pedig Saccani mester és De Angelis közös koncertjét ismételjük meg Budapesten.
– Koprodukciót álmodtunk a Hagyományok Házával is: Kelemen László ír számunkra egy darabot. Ezen az esten Pál István Szalonna és Bandája is muzsikál majd: népdalok, átiratok, Bartók-, Kodály-művek szerepelnek a programban, illetve egy másik különlegesség is, hiszen ez alkalomra a miskolci társulat szólófuvolistájának, Siklósi Tamásnak fia, Kristóf, aki Berlinben zeneszerzést tanul, is ír számunkra egy csokornyi darabot, ismert magyar szerzőkre emlékezve. Az egész hangversenynek a dirigense pedig Cser Ádám lesz, aki jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója, vele lesz kerek a szépszámú miskolci képviselet. Lesz egy bábos Diótörő-produkciónk is, a korábban nagy sikernek örvendett kamarabérletet is újraindítjuk Belvárosi Zenei Esték címmel, amelyen elsőként Kelemen Barnabás és Kokas Katalin fia, Kelemen Gáspár is hegedül, aki a legutóbbi Bartók Világversenyen különdíjban és számos meghívásban részesült. Ebben a bérletben lesz amúgy még szólózongora-est, fellép az In Medias Brass rézfúvós együttes is, Dinyés Somával pedig egy barokk est csendül fel.

– Kivel folyt ez évadtervezés?
– A programösszeállításon Fehér Jánossal dolgoztam, aki nagyszerűen ismeri nemcsak a térséget, az itt élőket, hanem az egész szakmát is. Kiválóan tudtam vele ötletelni, hatalmas segítség ő a zenekarnak és nekem is. Nagy szerencse, hogy a tervezgetésünk végén Pónuzs Krisztina is mosolyogva bólintott rá ambiciózus terveinkre.

– Milyen hosszútávú tervekkel kezd neki a miskolci munkának?
– Az a célom, hogy három év múlva a zenekar gyümölcsözőbb zenei életet éljen, lassan emeljünk az általános színvonalon és egységes csapatszellemet kovácsoljunk. Bár mindig a következő lépésre kell koncentrálni, már 2025-re és 2026-ra is vannak álmaim, amelyek, ha megvalósulnak, akkor az országos ingerküszöböt is megütik majd.

– Említette, hogy megválik a schwerini Mecklenburgi Állami Színháztól, ahol az utóbbi években első karmesterként dolgozott, s Bécsbe helyezi át a székhelyét.
– Igen, hiszen onnan könnyebben tudok majd Nyugatra utazni és Miskolcra is ingázni. Számomra ugyanis elengedhetetlenül fontos, hogy az együttes ne csak a saját koncertjeimen találkozzon velem, hanem a vendégdirigensek próbáin, hangversenyein is. Tégláról téglára szeretnék építkezni velük, és valódi műhelymunkát folytatni. Ezért is vártam többet, mint sokan a kortársaim közül, azzal, hogy elvállaljam egy társulat művészeti vezetését. Hiszen ebben az esetben nem csupán egyes koncertek sikeréről van szó, hanem bizalmi kapcsolatra van szükség a kollégákkal. Ebben sokat segít az az alap, hogy elképesztő módon a zenekar több mint kilencven százaléka szavazott bizalmat nekem, és jó hasznát látom annak is, hogy anno nem mentem el valamelyik nagy ügynökséghez, hanem végigjártam a szakmai ranglétrát. Bécsi zeneakadémiai főtárgy tanáraim fontosnak tartották, hogy játsszunk olyan hangszeren is, amellyel beülhetünk a diákzenekarba, megtapasztalni a „világ ellenkező perspektíváját“, így megismerhettem a szakmát nemcsak az alapoktól, hanem a „másik oldalról“ is. Ezért is voltam korrepetitor, asszisztens karmester, vezényeltem színpadi zenét, balettet, kortárs alkotásokat és biztos vagyok benne, hogy így sokkal több alázattal és talán már némi bölcsességgel is foghatok most neki ennek a nagyszerű feladatnak.

– Miskolc mellett milyen egyéb felkérései akadnak a következő időszakban?
– Vannak külföldi koncertfelkéréseim és a budapesti Operaházba is visszavárnak, idén nyáron pedig a Gars am Kamp-i Szabadtéri Fesztiválon a Szerelmi bájitalt vezénylem, bécsi Staatsopert megjárt énekesekkel. A legjobban azonban most az izgat, miként fogad majd művészeti vezetőként a miskolci együttes és a publikum, illetve meddig tudunk eljutni ezen a most kezdődő, közös utunkon…

Török Levente 1993-ban, zenész családban született. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola (zongora- és zeneszerzés szak) elvégzése után a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol karmester szakon Mark Stringer és Yuji Yuasa, korrepetitor szakon pedig Konrad Leitner növendéke volt. Már a konzervatóriumi évei során, Oberfrank Géza vezetése alatt a Magyar Állami Operaház Operastúdiójának korrepetitora volt. Operakarmesterként 2014 májusában Mozart Don Giovannijával debütált a Schönbrunni Kastélyszínházban. A 2014/2015-ös szezonban a Bécsi Állami Operaház karigazgatójának asszisztenseként az akkor frissen megalapított Kórusakadémiát vezette.
Számos rangos zenei fesztivál asszisztens karmestereként, illetve korrepetitoraként is dolgozott. 2014-től a fesztivál megszűnéséig a welsi Wagner Fesztivál állandó asszisztens karmestere volt, ahol Ralf Weikert vezetésével többek között Wagner Lohengrinjét és Tannhäuserét készítette elő. 2016-ban, a Fesztivál Lohengrin-vendégjátéka alkalmával, az ománi Royal Operába is eljutott. 2017 márciusában, a Baden-badeni Ünnepi Játékok keretében Sir Simon Rattle-lel a Tosca produkció korrepetitoraként dolgozott együtt, illetve ugyanez év őszén Teodor Currentzis asszisztense volt a Bohéméletben.
2015 és 2018 között a Regensburgi Színház vezénylő korrepetitoraként tevékenykedett, ahol saját betanításai mellett már több mint száz repertoár-előadást vezényelt.
2018 őszén lett az Ulmi Színház első karmestere, ahol többek között A bolygó hollandi, az Ariadne Naxos szigetén, a Rigoletto, a Lammermoori Lucia, A sevillai borbély, a Jancsi és Juliska, a Fidelio, a Figaró házassága, a Hamupipőke (Massenet), a My Fair Lady és a Der Vetter aus Dingsda karmestereként lépett fel.
2019 áprilisa óta a Magyar Állami Operaház visszatérő vendége, ahol Kodály Háry Jánosa mellett, Erkel Hunyadi Lászlóját, Britten A szentivánéji álom című operáját és Gluck-Strauss: Iphigénia Tauriszban című alkotását is vezényelte.
2020 nyarán, a Weinviertler Festspiele-n, egy Bolygó hollandi-produkció zenei vezetője volt, ahol többek között Tomasz Konieczny-vel és a Győri Filharmonikus Zenekarral dolgozott együtt.
2021 júniusában megnyerte az 1. Nemzetközi Karmesterversenyt Llíriában, Valenciában, melynek köszönhetően a legnevesebb spanyol zenekarokhoz kapott meghívást, többek között a Spanyol Állami Zenekarhoz, a Spanyol Rádió- és Televízió Zenekarához, a Málagai Filharmonikusokhoz, a Sevillai Királyi Zenekarhoz, a Valenciai Zenekarhoz.
2021 decemberében a bécsi Musikverein Nagytermében egy karácsonyi koncertet vezényelt, 2022 júliusában a Magyar Nemzeti Filharmonikusokat vezette a martonvásári Beethoven-napokon.
Az 2022/2023-as évad óta volt a Mecklenburgi Állami Színház első karmestere. Itt a klasszikus operairodalom alkotásai mellett (Bohémélet, Carmen, Tannhäuser, A varázsfuvola stb.) a kortárs repertoárt is előszeretettel vezényelte (pl. Thomas Ades ́Powder Her Face ́ operája).
2023 januárjában debütált a Művészetek Palotájában a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. 2023 márciusában, az Izlandi Operában a Pillangókisasszonyt mutatta be.
Az idei évadban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Pannon Filharmonikusok, a Budafoki Dohnányi Zenekar, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Spanyol Rádió és Televízió Zenekara élén mutatkozott be, illetve visszatért a Miskolci Szimfonikusokhoz, továbbá a Magyar Állami Operaházba is, ahol Puccini Toscáját vezényelte.