Kiss Eszter Veronika
Lendvai Györgyöt választotta elnöknek június 27-i tisztújító közgyűlésén a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége. A MÁV Szimfonikusok igazgatóját ezúttal a Szövetséggel kapcsolatos elképzeléseiről és a hazai zenekarok helyzetéről kérdeztük. „Én egyformán ki fogok állni az ország összes szimfonikus zenekaráért, és hiszek abban, hogy a minőségi élethez ezek az együttesek szervesen hozzátartoznak” – nyilatkozta Lendvai György lapunknak.
– Nehéz helyzetben vetted át a Szövetség elnöki tisztét. Mi motivált?
– Először is, még mindig fantasztikus a budapesti zenekari élet. Itt nem az a kérdés, hogy van-e aznap valamilyen koncert, hanem az, hogy melyikre menjünk. De az első mondat igaz az egész országra is. Külföldi partnereink, muzsikusok és menedzserek egyaránt csodálattal adóznak annak a hangversenykínálatnak, amely a hazai koncerttermeket jellemzi. Mindegyik együttesnek megvan a maga közönsége, gyakorlatilag telt házak előtt játszanak. Az utóbbi időben megindult luxusszálloda építések, a minőségi turizmus fejlesztése, mind abba az irányba mutatnak, hogy szükség lesz a minőségi programokra is. Azaz hangversenyekre, operára. Ebben a pezsgő zenei életben betölteni egy ilyen funkciót igazi megtiszteltetés. Vidéki születésű vagyok, így tudom azt, milyen felnőni egy pár ezres faluban, és hogy mit jelentett nekünk az, hogy rendszeresen lejártak hozzánk, és hallhattuk az akkori vezető művészeket, és a közeli két város szimfonikus zenekarát. Egy vidéki városban egy zenekar nemcsak hangversenyeket jelent, hanem esetenként vagy rendszeresen operát, kamarazenei életet, minőségi zeneiskolát, szakközépiskolát, amatőr zenekarokat, kórusokat, azaz zenei életet, amely kisugárzik a vonzáskörzetére is. Nem tudom értelmezni a Budapest kontra vidék problematikát. Ez is egy olyan dolog, amit jelenleg az átgondolatlan állami finanszírozás élezett ki.
– Milyen a mozgástere most a szövetségnek?
A legutóbbi Pearle konferencián Oslóban
a norvég kulturális miniszter büszkén mondta, hogy náluk nincsenek meglepetés törvények. Csak olyan jogszabály-tervezet kerül a döntéshozók elé, amely előtt a minisztérium, a munkavállalók és a munkáltatók képviselői egy háromoldalú tárgyaláson addig egyeztetnek, amíg a tervezetben mindhárman egyetértenek.
Szeretnénk itthon is valami hasonlót elérni.
– Nagyon sok az érdekellentét a zenekarok között. Hogyan lehet ezeket közös nevezőre hozni? Egyáltalán, melyek azok a sarokpontok, amelyekben mindenképp szükséges a közös álláspont?
– Én nem gondolom, hogy sok érdekellentét lenne a zenekarok között. A legfőbb kérdésekben egyetértünk: a közönségutánpótlás, a zenetanárképzés, zenei nevelés a közoktatásban, a zeneiskolák, a zeneművészeti szakközépiskolák, a zenei felsőoktatás, azaz a zenekari zenész utánpótlás, valamint a komolyzene társadalmi elfogadottságának és fontosságának a problémái, és a zenekari szektor társadalmi hasznosságának elismertetése mindannyiunkat ugyanúgy érintenek. Az állami finanszírozás átláthatóságának és tervezhetőségének a kérdése szintén közös érdek. De említhetném az Európai Uniót manapság leginkább foglalkoztató két problémát: a fenntarthatóság és a gender egyenlőség kérdését. A fenntarthatóság érdekében az MCC Klímapolitikai Intézetével együttműködve lemérjük a zenekarok CO2 lábnyomát, és ennek tükrében az Intézet javaslatokat fog kidolgozni az együtteseknek, hogy miképpen működhetnek zöldebben, energiatakarékosabban. A gender egyenlőség kérdése a szakma elnőiesedése miatt nálunk nem olyan markáns, mint a nyugat-európai országokban.
– A sok érdekellentét egyik fő oka az utóbbi évek finanszírozási aránytalansága. Gondolok itt a vidéki és fővárosi zenekarok között feszülő óriási támogatásbeli különbségre, de a fővárosi zenekarok között is nagyon nagy aránytalanságok voltak. Lehetséges ez ügyben közös álláspont, vagy ez már nem is szempont?
– A zenekarok támogatása két nagy alapból történik. Az első, a felosztási szabályzat szerinti elosztás, ahol a döntések egyfelől a minősítés alapján elnyert nemzeti, vagy kiemelt besoroláson, másfelől az egyes szervezetek által szolgáltatott mutatószámokon alapulnak. Ez az elosztás tükrözi a kormányzati kultúrpolitikai szándékot. Az évek során kialakult egy többé-kevésbé elfogadott arány a zenekarok között. Nagyobb morgás csak akkor volt, amikor ebbe a rendszerbe kézi vezérléssel belenyúlt a döntéshozó. A másik nagy alap, az előadóművészeti többlettámogatás. Már az is abszurd, hogy egy pótlólagos támogatás többszöröse az alaptámogatásnak. Az elosztás elvei nem világosak, szakmai szempontokat nem tükröznek, a fent említett kormányzati szándékkal pedig egyenesen szembe mennek. Egyébként ebben a kérdésben is van közös álláspontunk. A finanszírozás legyen egycsatornás, átlátható és kiszámítható. Ez lenne minden zenekar érdeke a nyugodt munkához és az évekre előre történő tervezéshez. Jelenleg nagyon messze vagyunk ettől. Persze, hogy zavar van a zenekarok között. Csak azt kell látni, hogy
a Szövetség nem azért nem egységes, mert a benne ülők nem kompromisszumkészek és nem tudnak megegyezni alapkérdésekben, hanem azért, mert az átgondolatlan és szakmaiatlan állami finanszírozás óriási feszültséget generált az együttesek között.
Az elmúlt négy év támogatási anomáliái oda vezettek, hogy néhány zenekar működése az ellehetetlenülés közelébe került, miközben más együttesek többszörösét kapják a korábbi támogatásnak. Teljesen felborult a budapesti és a vidéki zenekarok támogatásának az aránya is. Ez érthetetlen és elfogadhatatlan. Ezek után cinikusnak érzem azt elvárni, hogy „először a szakma tegyen le egy egységes álláspontot a finanszírozásra vonatkozóan.”
– A jelenlegi helyzetben hogy látod a jövőt? Marad ez a szövetségi forma, vagy átalakul kisebb érdekcsoportok összefogására?
– Úgy gondolom és remélem, hogy megmarad ebben a formában, jóllehet a Szövetség sokszínű. Vannak csoportok, amelyek valamilyen módon hasonlóan működnek, és így közösek a problémáik és az érdekeik is. Támogatom azt, hogy ezen érdekcsoportok fogjanak össze, egyeztessenek, dolgozzanak ki javaslatokat. Adott esetben ezt szövetségi ajánlással, vagy akár a Szövetség javaslataként tudjuk előterjeszteni a döntéshozó felé.
– Kicsit kitekintve a Szövetségen túlra: amikor megkongattátok a vészharangot, hogy a próbajátékok tapasztalatai alapján problémák merültek fel a képzéssel kapcsolatban, a Zeneakadémia tagadta a saját felelősségét, ugyanakkor számos alulról jövő kezdeményezés indult a megoldás keresésére. Gondolok itt például a Zenei Tanács kerekasztal beszélgetéseire alapfoktól felsőfokig, illetve egyre többször jelent meg a zenekari képzés fontossága a közbeszédben. Mit tehet a Szövetség az ügy érdekében? Van-e közös elképzelés arra nézve, hogyan lehetne segíteni a zenekari képzést, hogy a helyzet javuljon?
– Az elnökséggel már foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Vannak ötleteink, amelyet meg szeretnénk vitatni a tagsággal a november végi közgyűlésen. Felvettem a kapcsolatot több vezető zeneakadémiai tanárral, akik nyitottak voltak az együtt gondolkodásra. Az, hogy a Zeneakadémián most egy átmeneti állapot van a rektorváltás miatt, nem könnyíti meg a helyzetet, de ennek ellenére lépnünk kell ez ügyben.
– Nemrég jöttél vissza a MÁV Szimfonikusok olaszországi turnéjáról. Hogy sikerült, milyen volt a visszajelzés?
– A MÁV Szimfonikus Zenekar 2023. október 25. és 27-én Olaszországban vendégszerepelt Elena Casella vezényletével és Kinga Augustyn hegedűművész közreműködésével. Az első helyszínen Milánóban, a Teatro del Verme Grand Hallban, majd két nappal később egy festői helyen lévő észak-olaszországi városban, Verbaniában, a Lago Maggiore partján lévő Il Maggiore Sala Teatrale-ban játszott a zenekar. Ez a multifunkcionális épületkomplexum egy modern, lenyűgöző építészeti remekmű, amelyet egy nemzetközi csoport tervezett és 2016-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
Mindkét koncert telt ház előtt zajlott, és nagy sikert aratott. Milánóban és Verbaniában a múlt év nyarán is fellépett már a zenekar, az újbóli meghívás egyrészt megtisztelő volt számunkra, másrészt nagy öröm volt visszatérni ezekre a gyönyörű helyekre éppúgy, mint újra együtt dolgozni Elena Casella karmesterrel, aki Olaszországban nagy népszerűségnek örvend zenekari és operakarmesterként is, de vezényelt már a New York-i Carnegie Hall színpadán is.
