A BDZ közönségének harmada a fiatalabb korosztályba tartozik
„Abszolút nincs utánpótlás a hazai zenekari életben”
Albert Mária
Hollerung Gábort kérdeztük a nemzeti-, és a kiemelt minősítést nyert együttesek támogatásáról, a hazai zenei élet utánpótlásáról és az idei Zempléni Fesztiválról.
A nyertes tizenegyek, azaz a nemzeti minősítést nyert zenei együttesek támogatása jelentősen nőtt. A nyáron megjelent közlemény szerint 14 százalékkal (lásd az előző interjút). A mozgástér részben adott: a megyeszékhelyeken, a megyei jogú városokban működő, színházakkal, főiskolákkal, egyetemekkel kooperáló hagyományos társulatok egy része (Pécs, Szombathely, Győr, Miskolc, Debrecen, Szeged) tartozik ide. A többi öt helyen Nemzeti Fiharmonikusok, a Concerto Budapest, a Debreceni Kodály Kórus, a Nyíregyházi Cantemus Kórus és a Liszt Ferenc Kamarazenekar osztozik.Hogy-hogy a Budafoki Dohnányi Zenekar nem fért ebbe a „válogatottba” – kérdeztük Hollerung Gábor zeneigazgató-karmestert. Pedig ön szerint a BDZ portfóliója egyedülálló.
– Ha a nemzeti zenekarok besorolásának szempontjait tekintjük – mi ezt alaposan megvizsgáltuk –, a Budafoki Dohnányi Zenekar minden kritériumot teljesít. Egyetlen dolgot nem tudunk teljesíteni, azt, ami egyébként nem rajtunk múlik: hogy az állam (a minisztérium) kössön egy háromoldalú megállapodást az önkormányzattal és a zenekarral. Ez az állam döntése, nem a miénk.
Információim és emlékeim szerint az elmúlt esztendőkben nem folyt diskurzus arról, hogy bármilyen módon felülvizsgálják a minősítéseket. Hogy egy bizottság, talán a zenei bizottság, amelyben néhány évig jelen voltam, ezt kezdeményezi vagy nem teszi – nem tudom. Maradtak az automatizmusok. Ha egy döntés egy-két ember álláspontja alapján születik, az szükségképpen konfliktust teremt.
Ha nincs egy kézzelfogható, érthető, teljesíthető szempontrendszer, akkor az ember nem érti, hogy valójában milyen elmozdulási lehetősége van. Szerintem a magyar zenekari élet most már nevetségesen bemerevedett a rendszerváltás előtti mechanizmusokba. Rengetegen még mindig nem hajlandók tudomásul venni, hogy a kultúra is piaci termék. Az egész TAO-vita is ezt illusztrálta. Azok, akik kevés TAO-t tudtak beszedni, azzal érveltek, hogy ők a legmagasabb kultúrát adják, amire nincs tömegigény. Aki pedig nagyobb TAO-bevételre tett szert, az elárulta a kultúra minőségi értékeit. Isten tudja hány éve magyarázom, hogy a közízlést nem lehet leváltani. Ha a „magas kultúra” úgy dönt, hogy nem hajlandó tudomást venni a közízlésről és ahhoz semmilyen viszonyt nem hajlandó teremteni, akkor garantáltan nem segíti, hogy az értékes kultúra mégis eljusson a szélesebb tömegekhez, hogy legalább fölvillanjon bizonyos helyzetekben és pillanatokban az emberek előtt. Továbbra is úgy látszik, hogy Magyarországon a zenei élet legfontosabb eleme az, hogy ki milyen drága külföldi művészt hív meg, hová utazik vendégjátékra, fesztiválra, vagy csak haknizni. Eközben arról a kérdésről, hogy a magyar zenei élet hol tart, illetve hol kéne tartania, nem vagyunk hajlandók beszélni.
Önnek vannak tapasztalatai a műsorszerkesztésben és a fesztiválszervezésben egyaránt. Hisz a közönség- vagy közízlésbarát tálalásban?
– A tálalás szó némileg megtévesztő, mi – a hasonlatnál maradva – nem a hogyant, hanem a mit tartjuk a legfontosabbnak. A tálon legtöbbször különböző, olykor egymással látszólag össze nem illő fogások vannak, ami kis magyarázattal mindenki számára élvezetessé tehető. A BDZ 22 esztendeje a Zempléni Fesztivál rezidens zenekara, a muzsikusaiból alakított 7-8 kamaraegyüttessel együtt. Hívunk neves vendégeket itthonról és a világból, de a fesztivál gerincét a BDZ és együttesei adják. Ezek a kamaraformációk megtanulták, hogyan kell egy műsort összeállítani, hogy kell az emberekhez szólni. Idén volt egy kirobbanó sikerű koncertünk a Zeneakadémián, Brahms g-moll zongorakvartettjét játszottuk, roppant hatásos, de azért nehéz darab. A műsort a fesztiválon, Sárospatakon is előadtuk. A koncertet Szüts Apor vezette be, akinek nem tőlem kellett tanulni azt, hogy magyarázzon, mert ez az igény benne is megvan. És tessék elképzelni: 150 ember tombolt egy Brahms-zongoranégyes hallatán. A nyitóhangversenyen a zenekar Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét, illetve a szünet után Bartók Concertóját játszotta, ami szerintem szintén elég bátor választás volt. Előtte legalább 10 percet beszéltem a Concertóról. Csodálatos élményem, hogy az előadást követően tucatnyi ember jött oda hozzám, hogy elmondja, mennyire hálás, hogy ráismert mindarra, amire felhívtam a figyelmét, és így követni tudta és megértette a darabot. A közönség nem zenetudományi tolvajnyelven írt fejtegetést vár, sem szóban, sem műsorfüzetben, hanem akár évszázadokat átívelő kapcsolódásokat a jelenhez. A lényeg az, hogyan bánunk a hallgatóval, mit és hogyan tálalunk számára. Megmutathatjuk pl., hogy Holst vagy Korngold, bár klasszikus zenét ír, nagyban hozzájárult a filmzene kialakulásához, rávilágíthatunk, hogy Bach vagy Rossini művészete mennyire sok populáris, adott esetben dzsesszes vagy rockos elemet tartalmaz. Igazán nagy öröm számunkra, hogy Budapest déli agglomerációja, így Vecsés, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós állandó vendégei vagyunk. Éppen azért, mert az emberek boldogok, hogy az újévi, tavaszköszöntő vagy nyárbúcsúztató koncerten az abszolút klasszikus darabok mellett megszólalnak populáris számok is, melyekben rámutatunk a közös gyökerekre.
Az újévi koncertünk pl. szerintem az ország legeslegszenzációsabb hangversenye, lassan egy évtizede. Minden évben rosszalkodunk benne, a közönség imádja, és a legmagasabb szintű kultúrát adjuk. Akinek Bernstein, Gershwin vagy John Williams nem az, magára vessen.
A normatív támogatás szempontjait teljesítették?
– A normatív támogatás szempontjai egy szép tavaszi napon megszűntek. Helyette él a „tavaly is ennyit kaptál, idén is ennyit kapsz” szisztéma az egész támogatási struktúrában. A BDZ-től például tavaly egy tollvonással elvették az előadó-művészeti többlettámogatás felét, és ez az idén is így maradt. A szempontrendszert senki nem vizsgálja. Hogy pl. mi a különbség egy nyolc próbával abszolvált és egy ismétlő koncert között? Hogy esik latba három fuvolista gyerekprogramja és egy nagyzenekari koncert? Hány százalék kortárs zenei mű hangozzon el, miközben az sem tiszta, hogy mi a kortárs zenei mű? Mindemellett a zenei életnek meg kellene értenie, hogy a politikához való dörgölőzés nem hoz hosszútávú eredményeket, azonban egy értelmes párbeszéddel eredményesebb lehetne a zenei élet jövője. A politika számára érveket kell letenni az asztalra. Én azt gondolom, súlyos veszély a gazdaság és a társadalom számára is, ha a politika nem fogékony annak felismerésre, hogy a következő generációk egyre alacsonyabb szintű kulturális élmény háttérrel vagy élmény tartalommal élik az életüket. Kisebb motivációjú, kisebb kreativitású, kisebb szociális kommunikációra képes emberek nem lesznek képesek az ország gazdasági teljesítményét növelni. Fejlődés csak magas színvonalú oktatásból és értékes mentális és kulturális élményekből jön létre. Ha ezt nem vesszük komolyan, akkor előbb-utóbb magyar ugar lesz az ország, kulturális értelemben biztosan.
A tárca szerint számos célzott támogatási konstrukció van.
– Akár 1- 2 millió forintot is el lehet nyerni, azonban az adminisztráció rengeteg időt és még több fáradtságot igényel. Voltak idők, amikor ezek az összegek jelentősnek számítottak, csakhogy az infláció a kultúrát is elérte, nem is kevéssé. Nyilván, akinek saját háza, saját koncertterme van, azt kevésbé. Az idei Zempléni Fesztivál technikai költsége mintegy kétszerese a tavalyinak. Pedig nem dupla annyi esemény volt, hanem kétszer annyiba került.
Szenvedéllyel beszél arról, hogy milyennek látja a közönséget.
– Büszkén mondhatjuk, hogy a BDZ közönségének harmada, néha talán majdnem fele a fiatalabb korosztályba tartozik. A budafokiak boldogan járnak az ottani koncertterembe és mindig megtöltik. Bár mindössze 400 személyes, de szép és jól hangzó terem. Felújítottuk, koncertteremmé varázsoltuk, de tudomásul kell venni, hogy ott a közönségben erős réteg nyugdíjas. Gyakran hangoztatom, figyeljünk, mert az átlagéletkor már nem 60, inkább 70 plusz. A Müpában más a helyzet, de oda is tulajdonképpen ugyanaz a relatíve szűk, jó értelemben sznob, a magas művészetre fogékony közönség ül be. Versengünk egymással, de már nem igaz, hogy a zenekaroknak teljesen szeparált a publikuma. Zemplénben nemrég találkoztam valakivel, aki nagy BFZ-rajongó és nagy Zempléni Fesztivál és BDZ-hívő is. A 40-es, 50-es korosztály ugyanis egészen másképpen nézi a világot.
A Wagnertől Donizettin át Williamsig terjedő repertoárhoz elég képzett muzsikus áll rendelkezésre?
– Előbb általánosságban: nem látom, hogy törődnének azzal, ki fog itt muzsikálni 10 év múlva. Eddig 20-at mondtam, az idő azonban felgyorsult, és abszolút nincs utánpótlás a hazai zenekari életben. Magyarországon egyelőre nincs olyan domináns külföldi jelenlét, mint a bécsi zeneakadémián, ahol fél Ázsia és Kelet-Európa kiemelkedő tehetségei tanulnak. Egyébként, ha megnézzük bármelyik európai zenekart, kisebbségben vannak a saját nemzet zenészei. Koncertmestert keresünk, nyilván egy másik zenekarból vagy külföldi együttesből lesz jelentkező. Hogy nincs friss kínálat, nem csak a Zenakadémia hibája. 15-20 éve látjuk a folyamatot: alsófokon ugyan nagyon magas a zeneiskolás gyerekek száma, de négy év elteltével csak töredékük folytatja. Aki eljut a konzervatóriumi jelentkezésig, azt kénytelen fölvenni a konzi, különben be kellene zárni az ajtajait. Négy-öt évig bajlódik a jobb vagy kevésbé jó gyerekekkel, a legjobbak megpróbálják a Zeneakadémiát. Őket is föl kell venni, másképp a Zeneakadémia is bezárhatja a kapuit. És itt áll a magyar zenei élet, a kérdésekkel, kik lesznek a jövő első fúvósai, kik a szólamvezetői és a színvonalas tuttistái és így tovább… Felkészületlenül jönnek a gyerekek, de ez nem az ő hibájuk, hiszen nem zenekari muzsikálásra készítik fel őket az oktatási intézmények.
A másik tragédiája a magyar zenei életnek, hogy az amatőr kórusmozgalom sorvad. Úgy tekintenek rá, mint valami zártkörű klubra, amelyben néhány papa, mama meghallgatja a kórusokat, ez lenne az ő kis mániájuk. Ami egyáltalán nem igaz. 1986-ban még minden középiskolában voltak kórusok. Akkor hoztam létre a budapesti középiskolák egyesített kórusát, amiben a tanárok is szívesen részt vettek, komoly műveket szólaltattunk meg. Azt hittem a rendszerváltáskor, hogy ennek vége lesz. 1990 februárjában azonban a gyerekek kerestek meg, hogy ők folytatni akarják! Így a kórus nem szűnt meg, sőt, 2005-re országossá tettük, így lett az Énekel az ország. Most ünnepeltük a 40. évfordulót, és úgy döntöttünk, hogy újra elindulunk a középiskolás korosztállyal. 380 gyerek állt a Müpa színpadán, és énekelt Carmina Buranát, úgy, hogy nem hittünk a fülünknek. Hatalmas a jelentősége annak, hogy a fiatalok ne csak hallgatással, hanem az aktív részvétel élményével kapcsolódjanak a zenéhez. Adjunk feladatokat, adjunk értelmet a dolgoknak. Ha ez nincs meg, akkor a magyar zenei élet hosszú távon nem lesz képes egészségesen működni.
