Ha azt írom bevezetésként, hogy a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál A Lutherek című ősbemutatója kapcsán beszélgettem a zeneszerzővel, akkor nem biztos, hogy elsőre tudja mindenki, kiről van szó. Azonban ha hozzáteszem, hogy interjúalanyom egy „komoly bohém”, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője, hegedűművész,-tanár, fesztiváligazgató, boldog apuka, akkor leszűkült a kör. Magyarország unikum számba menő, hihetetlen sokoldalú zenésze dr. Ittzés Tamás és felesége Mudrák Mariann énekesnő mesél a szokatlan mű megszületéséről, a kulisszatitkokról, a klasszikus és jazz zene kapcsolatáról, na meg a véletlenekről.
- június 18-án vasárnap délelőtt a Miskolci Nemzeti Színház büféjében ülünk néhány órával a világ második ragtime-operájának ősbemutatója előtt.
– Őszintén szólva meglepett, amikor a nevedet a programfüzet zeneszerző rovatában olvastam.
Ittzés Tamás: Harminckét éve alapítottam a Bohém Ragtime Jazz Band-et. A kezdetektől én hangszereltem a ragtime-okat.
– Miért fordultál a jazz felé?
- T.: Ez teljesen véletlen volt, mint ahogy a fontos irányváltások mindig véletlenek következményei. A kecskeméti pedagógus kórusban énekeltem, s az év végi buli előtt egy kórustársam kért, hogy hangszereljek meg egy Joplin rag-et.
– Mennyi idős voltál ekkor? Mikor történt mindez?
I.T.: Másodikos konzis voltam, 1984 májusában. Senki nem játszott akkor ilyen zenét, érdekes színfolt volt. Nekünk is tetszett és így maradtunk. Rám, mint zenekarvezetőre hárult minden. Nem voltak kották. A hangszerelés zeneszerzési műhelymunkaként ezzel együtt járt. Aztán elkezdtem rag-eket írni. Az emberek többsége a Bohém fellépéseimről ismert, nem a Kodály Iskolából.
– Mivel foglalkoztál még?
I.T.: Három évig voltam a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertmestere. (Abbahagytam, mert nehéz volt összeegyeztetni a többi elfoglaltságommal.) Aztán jött a doktori, amit azért végeztem el, hogy a kötelező anyagként előírt Bartók-műveket, a második hegedűversenyt és a szólószonátát megtanuljam.
– Úgy látszik, Neked kellenek a kihívások.
I.T.: Ha nincs egyéb, csinálok magamnak külső kényszert. Többször eljátszottam például a három Bach hegedű partitát és a három szólószonátát egy koncerten. Először úgy, hogy hónapokig nem volt időm kézbe venni a hangszert, erre kitettem egy plakátot egy hónappal későbbi időpontra, és megvolt a kényszer, keményen gyakorolnom kellett.
– Ritka magyar zenei berkekben, hogy valaki úgy lubickoljon a klasszikus és a jazz világában, mint Te. Segíti egymást a kettő?
I.T.: Rengeteget tanultam a ragtime-jazz vonalból. Csak hogy egyet említsek: diákként átlagon felüli szolmizációs hangközhallásom volt nulla harmóniahallással. Amikor elkezdtem a Bohémet, akkor két év múlva folyamatosan írtam a bendzsó szólam akkordjait, ahogy hallgattam a felvételeket. Az is biztos, hogy kellettek hozzá a komolyzenei alapjaim.
– Hogyan született az operád? Mesélj a komponálási folyamatról!
I.T.: Általában a dallamból indulok ki, de rögtön megharmonizálva hallom. Ha jön az ihlet, gyorsan leskiccelem, majd leülök a zongorához és javítok rajta, ha kell. Az operám úgy született, hogy elkezdtem egy dossziéban gyűjtögetni ezeket a papírfecniket. Aztán egymásra találtunk Lanczkor Gáborral, a szövegíróval. Prezentáltam neki a történet ötletét, majd a különféle dallamokat, jelezve, hogy mit milyen jelenethez gondolnék, s ezekre ő ráhúzta a magyar szöveget. Amikor összeállt az egész, akkor elmentem Hévízre egy szállodába és egy hét alatt megírtam. A nyitányt a stúdiófelvétel előtti éjjel este tíztől reggelig hoztam össze. Az elkészült zenei anyagot fölvettük cd-re, mely később segítséget nyújtott a színrevitelnél. Úgy érzem, sokszínű, zeneileg eklektikus, mégis egységes lett.
– Az evangélikus egyház pályázati kiírása adta az ötletet?
I.T.: Ragtime-opera írással már korábban is kacérkodtam. A reformáció 500 éves évfordulója adta számomra a keresett témát. Luther Mártonnak zeneileg nem nagyon lehet köze a ragtime-hoz, Martin Luther King-nek viszont annál inkább. Akkor már csak az volt a kérdés, hogy hogyan hozzuk össze a két Luthert, és hogy hogyan lehet összeegyeztetni az alapvetően szomorú témát a jazz zenével, illetve az amerikai szinkópált ritmikát a magyar prozódiával.
– Ha elindultok vele világhódító útra, nem okoz majd gondot a magyar szöveg?
- T.: Megvan az angol nyersfordítás. A Memphis Boogie-t és az Altatót már előadtuk egy amerikai néger énekesnővel.
– Mióta próbáljátok a darabot a miskolci ősbemutatóra?
Mudrák Mariann: A teljes társulattal nagyjából két hete. Összesen négy próbánk volt a főpróbával együtt. Azt gondolom, hogy azért állt össze az egész rövid idő alatt, mert mindenki nagyon jól megtanulta a maga részét.
– Ti kerestétek meg a debreceni Csokonai Színházat?
I.T.: Az úgy volt, hogy Kesselyák Gergely felesége meg az enyém kommunikáltak egymással. Gergő azonnal azt mondta, hogy neki ez kell, érdekli. Ő javasolta a debrecenieket, akikkel már régi munkakapcsolata van a miskolci színháznak és az operafesztiválnak. Díszletes, öltöztető és minden egyéb munkással együtt nyolcvanöt főt foglalkoztat a produkció. Ötvenöten vagyunk színpadon: 15 tagú zenekar, 3 énekes, 2 prózai színész, 27 fős kórus (ami elbírna többet), 8 táncos plusz 160 ruha.
– Miben más a miskolci helyszín?
I.T.: A Miskolci Nemzeti Színházban kisebb a színpad mélysége és három méterrel szűkebb a függönynyílás. A jazzband a színpadon foglal helyet, felette egy erkélyen a vonósnégyes és két oldalon van díszlet, amelyek így közelebb kerülnek egymáshoz. Megpróbálták a debreceni viszonyokat rekonstruálni, de érezhetően kisebb a hely.
– Kik alkotják a vonósnégyest?
I.T.:Debreceni növendékeink.
– Gondolom kottából játszik a band is.
I.T.: Minden kottába van rögzítve két zongoraszólótól eltekintve. A hangok le vannak írva, de a frazeálás, dinamikai arányok nincsenek mindig jelezve. Én mutatom.
I.T.: Te vagy a karmester a saját darabodban? Azt gondoltam hegedülsz benne.
I.T.: A színpadon zongora mögül irányítom a zenekart.
– A zongorát is gyakorolni kell, nem igaz?
I.T.: Kellene! Én örök blattoló voltam. Hat éves koromban kezdtem hegedülni és nyolc évesen zongorázni. Volt otthon pianínó. Hegedülni nem szerettem annyira, mert macerás volt a hangszert elővenni a tokból. A zongoránál fölnyitottam a tetőt és bumm, mehet! Mivel apámnak – kis túlzással – megvolt a teljes zeneirodalom, az ő zongorakivonataiból játszogattam vasárnap délelőttönként. Aztán elmentem focizni.
– A szüleid is zenészek?
I.T.: Karvezetést végeztek a szüleim. Ők inkább elméletibb zenészek, de volt otthon elég indíttatás, zenehallgatás, meg hát a kottatár.
– Jobban izgulsz így, hogy játszol is a művedben?
I.T.: Nem szoktam izgulni. Ezen már túl vagyok.
M.M.: Én nem olyan régen tanulom a jazzt. A kezdeti improvizációs ötleteimet még Tamásnak sem mertem megmutatni. Aztán az ember eljut odáig, hogy a színpadon találja ki a zenét, már nem is írja le otthon. Ettől felszabadultság érzése lesz, ami utána megmarad.
– A jazz kapcsán a kulcs ezek szerint a felszabadultság és az alkotás…
M.M.: Volt hogy klasszikus zenét játszottunk együtt. A diplomámon Tamás egy Bach-kantátában hegedült. Két közös cd-nk van már. Az egyik a Lutherek a másik egy Joplin cd, ami idén készült el. Abban elhangzik az első ragtime-operából egy ária, amit én éneklek.
I.T.: Ez az, amit Scott Joplin 1911-ben írt. Így a Lutherek a második ragtime-opera. A színházi világ komplexsége mindig vonzott. Ami általában folyik egy színházban a felesleges várakozással, semmit tevéssel eltöltött óráktól kezdve a züllésig, pedig az, ami mindig is taszított.
– Azt tapasztalom, hogy a modern operák rendezése egyre durvul.
M.M.: A Lutherek rendezése szép, tradícionális, mondhatni klasszikus. A jelmezek is gyönyörűek. Nyugodtan meg lehet nézni.
– Ezt is felügyelted, vagy eleve így gondolta a rendező?
I.T.: Megvan az a rossz tulajdonságom, hogy hajlamos vagyok a beledumálásra. De itt ennek ritkán éreztem szükségét, Gemza Péter nagyon jól közelítette meg a dolgot, alapvetően egyetértettünk, ahogyan a díszlet-jelmeztervező Mészáros Zsófiával is.
– A klasszikus éneklési módodat kellett-e a mű kedvéért változtatnod?
M.M.: A két női karakter közül Coretta King képviseli a klasszikus éneklési vonalat. Ő eredetileg ténylegesen énekes lett volna, csak otthagyta a pályát, hogy Martin Luther King felesége, társa lehessen. Az ő szerepében ezt Tamás meg is jeleníti. Az én három dalom közül az Angyaldalban és az Altatóban a kettő keveredik. A Memphis Boogie azonban – mely a második felvonás első jelenete –, jazzéneklést és torokhangot kíván. Az Álomdal lemegy kis f-ig. Mivel szoprán vagyok, ilyen mélységem nem volt, de megkerestem.
– Hogyan tanulod a jazz stílus éneklését?
M.M.: Egyelőre én tapasztalom ki, mit hogyan csináljak. (Tegnapelőtt vettem át Pécsett a klasszikus magánénektanári diplomámat.) Elég jól ismerem a hangomat és nagyon sok felvételt hallgatok.
– Magadtól mentél volna a jazz felé, ha nem találkozol a férjeddel?
M.M.: Biztos, hogy nem. Ahogy őt megismertem, szerettem volna vele zenélni és szépen belefolytam a jazzbe.
I.T.: Ez is amolyan véletlen…
– Talán még korai kérdés, de a kisfiútokat zenei pályára akarjátok terelni?
M.M.: Szinte elkerülhetetlen, hogy zenész legyen. Már másfél éves kora óta azt játssza, hogy zenél. Mi semmit nem tanítunk neki. Mindenre magától jön rá. Nem szeretném forszírozni, sőt hangszert sem akarok neki választani. Igazából minden gyerek azt tanulja el, amit otthon lát. Mi egész nap zenélünk.
I.T.: Marci (Ittzés Márton – a szerk.) polihisztor zenész lesz. Két és fél éves most és mindenféle hangszeren kamarázik velünk. Az ilyen gyerekeket nem egyszerű mederbe terelni.
– Apropó együtt zenélés. Kamarazenészként is mindig vezetsz?
I.T.: Ez személyiség kérdése. Egy kamarazenei társulatban valaki előbb-utóbb magához ragadja a kezdeményezést és az általában én szoktam lenni. Ha jobb lesz a dolog, akkor a többiek hagyják. Ha meg nem értünk egyet, úgyse fogunk többet kamarázni.
– Mennyi időd jut a tanításra?
I.T.: Szerdán-csütörtökön tanítok a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Nekem az a hegedűgyakorlás. Debrecenbe általában nem is viszek hegedűt, mert annyi cuccom van. Kikapdosom a növendékek kezéből a hangszert, bár a saját hegedűmet is kellene időnként rezonáltatni. Ebben már a határokat súrolom, vagy már túl is léptem.
– Te menedzseled a band-et. Két nagyszabású fesztivált szervezel.
I.T.: A Bohém Fesztivált idén 26. alkalommal és tavaly rendeztük először a szabadtéri JAZZFŐVÁROS fesztivált.
– Kecskeméten zajlanak ezek?
I.T.: Igen. Lokálpatrióta vagyok.
– Nem költöztél Budapestre vagy külföldre, követve a jelenlegi tendenciát. Miért maradsz és működsz zenészként Kecskeméten?
I.T.: Szerintem ez a jelenség csupa olyan emberre igaz, aki árulja a tudását. Létrehoz egy produkciót, de a szervezeti kereteit már nem. Ha én megteremtem a hátteret is, akkor minek menjek el, mikor itt ismerem a közeget? Az egyik amerikai ragtime guru azt mondta, hogy ha ott kint élnék, már rég többszörös milliomos lennék. És ha igen? Mi lenne? Medence meg pálmafa? Na de angolul beszélnének az óvodában a gyerekemmel!
– Mi a tervetek a közeljövőre?
M.M.: Száz éve született Ella Fitzgerald, ezért gondolkozom egy emlékkoncertben.
I.T.: A zenekar miatt legfőbb szempontom, hogy időről-időre meg tudjunk újulni. Legyenek olyan feladatok, mint most A Lutherek, melyek miatt új, vagy más szintre emelhető a zenekar. Pár nap múlva indulunk Dániába, rá egy hétre egy tíz napos angol turnéra. Ott szeretnek minket, csak nagyon messze van.
– Mivel mentek? Autóval?
I.T.: Igen. Én vagyok a sofőr. Azért az odaút 2200 km egy fenékkel.
– A család ilyenkor megy Veled? Fel lehet fogni nyaralásnak?
M.M.: Mi Marcival nem megyünk velük. A nyolctagú férfikarral nem annyira nagy élmény az utazás…
– Maradtok-e a bemutatót követően az Operafesztiválon?
I.T.: Sajnos most nem tudunk maradni. Egyébként soha nem jutok el nyári fesztiválokra, csak akkor, ha játszunk vagy ha én szervezem.
M.M.: Jövőre szeretném beiktatni családi programnak, ha már nagyobb lesz Marci. Énekesként is kíváncsi vagyok.
– Kedvet kaptál-e komolyzenei művek komponálásához?
I.T.: Most vannak kötelezettségeim, mert az NKA-hoz beadott alkotói pályázatommal nyertem. Írnom kell egy hegedű-klarinét concerto grosso-t és egy Joplin utánérzésű zongoraversenyt zongorára és szimfonikus zenekarra.
– Jövő évadban A Lutherek szerepel Debrecenben a színház programkínálatában.
I.T.: Általában az Kesselyák Gergely koncepciója, hogy ha ők hozzájárulnak a színpadra állítás költségeihez, az a kőszínháznak jó. Ő kéri – ahogy fogalmazott – az „első éjszaka jogát”, tehát a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon van az ősbemutató és aztán játszhatja az évad folyamán a színház. Így mindenki jól jár.
Utószó: A Lutherek előadása teltházzal és nagy sikerrel megtörtént. Gyanítom – bár nem vagyok jós -, hogy egy-egy betétdala slágerszámként bekerül majd a köztudatba, s talán fütyülni fogjuk az utcán. Az is lehet, hogy nem csak mi magyarok…
Írta és a fotót készítette: Zsekov Éva Mónika
