Amfortas soha nem gyógyuló sebéhez hasonlóan fájó, mély sebet ütött 2019. május 29-ének drámai éjszakája a budapestiek – s velük a város – szívében. A ragyogó napsütésben fehéren tündöklő hajókban gyönyörködve sokunkban fel sem merült, hogy ez a többnyire békésen hömpölygő, méltóságteljes folyam, amelynek szilaj áradása a fiatal Liszt Ferencet nemzeti identitása felismerésére késztette, és amely a legtöbb külföldi szemében egy kicsit a városlakók attribútumává is vált, egyszer majd ismét könyörtelenül áldozatokat követel tőlünk.
A Hableány még a Duna mélyén feküdt, még javában zajlott az eltűntek keresése és az elhunytak azonosítása, amikor felröppentek az első híradások, hogy az egyik – méltán ünnepelt – fővárosi zenekar és dirigense bejelentette, hogy június végén esedékes „dél-koreai turnéjának koncertjeit a dunai hajóbalesetben elhunyt áldozatok emlékének szenteli.”
Ezzel egy időben egy másik, kevésbé ünnepelt, szintén kiváló fővárosi zenekar kilenc napra tervezett és ugyancsak hónapokkal korábban leegyeztetett júniusi dél-koreai hangversenykörútját a budapesti hajóbalesetre való hivatkozással lemondták. Utóbbi zenekar a szervezők kérését tiszteletben tartván „az elmaradt koncertek csendjével emlékezik az áldozatokra”. Beszédes csenddel…
