A Müpa az évad végéig zárva tart, ám április 22-23-án elindul a jegyértékesítés a 2020/21-es szezon egyes előadásaira, koncertjeire

0
412

A Müpa a látogatók és a munkatársak egészségét szem előtt tartva a 2019/20-as évad hátralévő részében zárva tart, azaz minden tervezett előadását lemondja július 7-ig.

A jegyek visszaváltása ezen az oldalon lehetséges, illetve egy kifejezetten erre a célra fejlesztett felületen elindították az idei elmaradt bérletes produkciók jegyárának visszatérítését is.

 

Három előadásuknak is van új őszi időpontja, amelyre a korábban megváltott jegyek automatikusan érvényesek lesznek. Roy Ayers koncertje május 22. helyett október 7-én, a Recirquel Újcirkusz Társulat My Land című produkciója május 14. helyett szeptember 17-én, május 15. helyett szeptember 18-án, a Magyar Állami Népi Együttes Ezerarcú Délvidék című előadása pedig május 30. helyett október 3-án valósul meg. Ha mégis úgy döntene, hogy az említett előadásokra szóló jegyét szeretné visszaváltani, erre június 30-ig lesz lehetősége, ellenkező esetben a jegye a megadott őszi időpontra szól majd.

Emellett a rendkívüli helyzetre való tekintettel a megszokottnál hamarabb, április 22-én és 23-án bontanak bérletet a 2020/21-es évadra, így ekkortól már szólójegyeket is lehet vásárolni várva várt előadásainkra.

A Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjai április 22-én 10 órától, az Arany tagok pedig 14 órától válogathatnak a jegyek között, az Ezüst szint számára 23-án 10 órakor, a nagyközönség számára pedig 14 órakor nyílik meg a lehetőség. (MÜPA)