Szabó Sipos Máté a kóruséneklés emberformáló erejéről, s a Magyar Rádió Énekkarának következő éveiről
Réfi Zsuzsanna
Víziói között szerepel, hogy a kórus öt év múlva, nyolcvanadik születésnapján a világ legjobb énekkarai közé tartozzon, amellett, hogy az egyre speciálisabb hangi és stiláris igényeknek is megfelelő, rugalmas, több formációban egyaránt működni képes legyen az együttes. Szabó Sipos Máté a Magyar Rádió Énekkarának új vezető karnagyaként szeretne ösztönzője és segítője lenni a hivatásos énekkari művész képzés elindításának, mely a többi társegyüttesben szintén régóta megfogalmazott igény. Úgy véli, mindez nagyban hozzájárulna az énekkari művész státusz rangjának megerősítéséhez is. A karnaggyal a kóruséneklés lélek- és emberformáló erejéről, a hazai énekkarok helyzetéről, számos tervéről, ötletéről is beszélgettünk, valamint arról, miért érkezett nagyon jó időszakban ez a rég várt lehetőség.
Milyen meghatározó koncertélményei vannak a Magyar Rádió Énekkarával a korábbi időkből?
Nem tudom pontosan, mikor volt az első közös fellépésünk, de emlékszem egy Ramirez: Missa Criolla-ra még az 1990-es évekből, azután 2011-ből egy izgalmas XX. századi magyar madrigálokat bemutató koncertet idézek vissza szívesen, 2018-ból pedig egy szép barokk műsort, amelyet az Anno Sacri-sorozatban a zenekarral és a gyerekkarral játszottunk. Három esztendővel ezelőtt, 2022-ben a Sapszon-bérlet első hangversenye volt még emlékezetes számomra, ahol egy nagyon szép munkafolyamat eredményeként Elgar, Poulenc, Rautavaara, Hindemith, Brahms kórusdalait szólaltattuk meg. Tavaly novemberben pedig — ismét az Anno Sacri keretében — Telemann ritkán hallható vihar ódáját, valamint Bach Jesu meine Freude motettáját adtuk elő nagy sikerrel a Mátyás-templomban. A motettából azután egy Zenebeszéd-előadás is készült másnap. Mindig más és más, de nagyon jó élmény volt együttműködni és együtt muzsikálni az együttessel.
Mikor döntötte el, hogy jelentkezik a vezető karnagyi pályázatra?
Amint meghallottam, hogy kiírják. Nagyon jó időszakban talált rám ez a régen várt lehetőség.
A pályázatomat azzal a vízióval indítottam, hogy az énekkar a 80. születésnapját ne csak az egyik legjobb hazai, de a világ legjobb kórusai közt elismertként ünnepelje. Ennek elérését tényleg komolyan gondolom. Ehhez persze sok minden kell. Legfőképpen hosszú távú, következetes szakmai munka, amely érinti a működés sokféle elemét a munkaszervezéstől, a foglalkoztatási és repertoár struktúrán át az utánpótlás-nevelésig. Bízom benne, hogy a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek vezetésével karöltve sikerül kialakítanunk azt a minden elemében optimális működési struktúrát, amiben ez a cél elérhetővé válik. Fontosnak tartom, hogy az énekkar alakulásakor kitűzött, alapvető feladatok és funkciók, a mai elvárások közepette is gerincét alkossák a munkának. Legyen az együttes továbbra is első számú és leghitelesebb tolmácsolója a magyar zenei örökség legjelentősebb alkotásainak, valamint a legértékesebb ma születő, hazai alkotásoknak. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával és a hazai vezető zenekarokkal közös projektek mellett szeretnék létrehozni olyan izgalmas koncertsorozatokat, eseményeket, melyek akár a műfaji határokat kiszélesítve, akár interdiszciplináris eszközökkel a fiatalabb kortárs közönséget is meg tudják szólítani. Mivel az énekkar tényleg a legjobb erőket egyesíti magában jelenleg is, ezt a vezető szerepet olyan, nagyobb kihívást jelentő művek műsorra tűzésével is deklarálnia kell, amire más együttesnek talán nincs lehetősége. Nagyon örömteli dolgozni a kórussal, mert nemcsak kiváló adottságú, hanem egy jól motiválható, lelkes közösség is. Ezt az értéket megőrizve és tovább erősítve kell megfelelnünk az egyre speciálisabb hangi és stiláris igényeknek ahhoz, hogy a minőségi versenyben elől maradjunk. A sokféle feladathoz egy rugalmas, több formációban is működni képes együttesre van szükség, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét és a motivációját. Az utánpótlás-nevelés is az egyik nagyon fontos eleme a hosszú távú gondolkodásnak. Szeretném, ha ösztönzője és segítője lennénk a hivatásos énekkari művész képzés elindításának, mely a többi társegyüttesben is régóta megfogalmazott igény. Ez nagyban hozzájárulna az énekkari művész státusz rangjának megerősítéséhez is.
A kinevezése január 5-től szól. Mi lesz az első közös fellépés, s mennyire tudta erre az évadra az ön által fontosnak tartott programokat beépíteni a műsorba?
Nagyon előre tervezett az együttes élete, hiszen számos felkérésnek kell eleget tennie. Éppen ezért az idei szezonba még nem volt érdemben beleszólásom, sőt a 2026-27-es évad is szinte készen van, de azért ott már lesznek saját koncertprogramjaim is. Idén március 6-án, a Mátyás-templomban lesz az első általam dirigált közös koncertünk az énekkarral, amelyen a XX. századi francia repertoárból Marcel Dupré, Frank Martin, Daniel Roth, Louis Vierne két orgonára és dupla kórusra komponált ritkán, vagy Magyarországon még soha nem előadott művei hangzanak el.
Milyennek látja ma a hazai énekkarok helyzetét?
Nagyon sokszínű a paletta. Nincs itt most mód erről részletesebben beszélni, de egy-két elgondolkodtató példát mondhatok. Felemelő volt látni tavaly novemberben a KÓTA által rendezett X. Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen, hogy a résztvevő, közel ötven énekkar milyen magas színvonalon énekelt, kicsiktől a felnőttekig, bizonyítva, hogy él, sőt néhány helyen virágzik a kórusélet Magyarországon. Köszönhető mindez néhány minden elismerést megérdemlő, megszállott, rendíthetetlen tanár, karnagy elhivatottságának és áldozatos munkájának, melyet sokszor kemény ellenszélben kell végeznie. Mert ezen a versenyen a legjobbak voltak, de az általános kép nem ilyen rózsás. Az énekórák száma lecsökkent, a nem zenei osztályokban már szinte alig van kórus, a gimnáziumokban még nehezebb a helyzet. A jobban preferált sport-edzések elveszik az időt és a lehetőségét a próbára járásnak – már ahol egyáltalán van kórus és védett kórusidő. A tradicionális nagykórusok száma csökken. és a meglévők is fokozatosan öregszenek. A fiatalok egzisztenciális gondjaik miatt sem tudják már idejüket áldozni erre. Aki gyerekkorban nem énekel, az felnőttként, szülőként sem tarja ezt fontosnak, hiába köztudott a zenei nevelésben részesülő gyermekek minden másban is megnyilvánuló jobb teljesítménye. Bizonyítják ezt a kórusiskolák végvárai (Nyíregyházán, Kecskeméten, Budapesten és még egy-két elszánt iskolában), ahol generációkat nevelnek a kultúrára évtizedek óta. Ezekből a kóruscsaládokból kinövők azután kisebb együtteseket hoznak létre, és továbbviszik a magas szintű kóruséneklés gyakorlatát. Ezt nagyon jó látni, mint ahogy a közösségi éneklés új eszközeivel sok fiatalt tömörítő, népszerű csoportokat is. Ezek a tendenciák más országokban is mutatkoznak, azonban míg egy évtizede még sorra hoztunk díjakat nemzetközi kórusversenyekről, addig ma már résztvevőként is alig vagyunk jelen azokon, miközben a Baltikum mellett a távol-keleti országok együttesei elképesztő minőséget produkálnak ebben is. Ezeken a szinteken az amatőr és profi közti különbség sokszor már nem a minőség, csupán a működési státusz jelzője. Nagyon nagy a verseny a hivatásos együttesek világában is. A hazai, funkciójában “mindenevő” együtteseinknek is nehéz versenyre kelni az egyre specializáltabb zenei igényeket kielégítő nemzetközi kínálattal.
Egyáltalán: mi ma egy énekkar feladata? A XXI. században miként változott a szerepe ezeknek a társulatoknak?
A kóruséneklés számtalan jótékony hatása változatlan. A művészi élményen túl, lélek és emberformáló, együttműködésre nevelő, közösségformáló és megtartó szerepét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Mai atomizálódó társadalmunkban ez a szerep nagyon felértékelődik. A magány legjobb ellenszere. Éneklés közben közösségben vagyunk, együttműködünk, egymásra figyelünk, elfogadjuk egymást. Itt saját szerepünket és személyiségünket nem elnyomni vagy kihangsúlyozni kell, hanem megtalálni, és a közösségi alkotás létrejöttében kiteljesíteni, feloldani. Ez ma, ebben az egymás ellen uszító világban szinte terápiás segítség. Éneklés közben nem félünk, és megtanulunk bízni egymásban. Ezért is fontos, hogy tovább éljenek és alakuljanak ezek az éneklő közösségek.
Visszatérve a Magyar Rádió Énekkarára, milyen mérföldkőnek látja ezt a felkérést?
35 éves pályámat alapvetően meghatározta a hivatásos kórusokkal való együttműködés. 11 évig voltam a Nemzeti Énekkar szólamvezetője és énekese, majd két ciklusban, 8 esztendőn keresztül a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya, 11 évig a Magyar Állami Operaház karigazgatója. Rengeteg tapasztalat, ismeret, gondolat, szándék gyűlt össze bennem ez alatt az idő alatt, ezért nagyon hálás vagyok, hogy most a Magyar Rádió Énekkarának vezetőjeként mindezzel segíthetem a közös munkát. Számos megvalósításra váró ötletem, művészi tervem van még, amit reményeim szerint sikerül majd ezzel a kiváló együttessel a magunk és a közönség örömére valóra váltani. Számomra a legjobb időszakban érkezett most ez az új lehetőség.
Mindez mennyiben érinti az egyéb feladatait, az Egri Szimfonikus Zenekart, az operafesztivált, vagy a Regionális Zenekarok Szövetségét?
Próbálom úgy alakítani az életemet és a teendőket, hogy mindez felelősséggel továbbra is beleférjen, hisz az Egri Szimfonikus Zenekart már 30 éve vezetem más munkáim mellett is sikerrel, az Egri Kamaraopera Fesztivál pedig szintén fontos szívügyem. A Regionális Zenekarok Szövetsége és a KÓTA elnöki teendőit is igyekszem ezután is ellátni, de szerencsére ott is sok nagyszerű segítőtársam akad.
Hány évre szól a megbízatása, s hová szeretne eljutni a ciklusa végén?
A szerződésem határozatlan időre szól, de szeretném, ha öt éves távlatban sikerülne már kialakítanunk azt a jól működő struktúrát, amely hosszú távon szolgálja majd a minőség fenntartását, miközben inspiráló, megújuló lendületben tartja az együttest. Friss és újszerű, komplex élményt nyújtó programokkal szeretném bevonzani a fiatalabb közönséget is. Bízom benne, hogy hatékony részvételünkkel addigra kiépülhet a hivatásos énekkari művész képzés és utánpótlásnevelés rendszere is, mely tovább erősítheti a magas szintű kóruséneklés rangját. Szeretném elérni továbbá, hogy az együttes visszakerüljön a legrangosabb nemzetközi vérkeringésbe úgyis, mint a magyar zenei örökség leghitelesebb interpretátora.
A közönség mindebből mikor és mit vesz majd észre a koncerteken?
Sok mindenhez idő kell, de remélem, napról napra egyre hallhatóbb lesz az eredmény!
