A fiatal orosz zongoraművészt Polina Charnetckaia-t köszönthetünk a pódiumon a Nemzeti Filharmonikus Zenekar március 13-i hangversenyén 19.30 órakor a Zeneakadémia termében. Egy ritkán hallható versenyművet szólaltat meg, Saint-Saëns V. zongoraversenyét, amelyet „Egyiptomi melléknévvel szokták emlegetni. A koncert nyitányaként Bizet közkedvelt koncertdarabja, az Arles-i lány kísérőzenéből az I. és II. szvitből szólalnak meg részletek Hamar Zsolt vezényletével, míg az est második részében Berlioz Fantasztikus szimfóniája csendül fel, amely – huszonéves szerzője feljegyzése szerint – egy szerelmes fiatal művész álomszerű látomásairól, képzeletbeli kalandjairól szól.
Léon Carvalho, a párizsi Vaudeville Színház igazgatójaként kísérletet tett a francia melodráma műfajának felélesztésére. Georges Bizet-t kérte fel, hogy komponáljon kísérőzenét Alphonse Daudet Az arles-i lány (L’Arlésienne) című színművéhez. Bizet a nem túlságosan sikeres bemutató után a kísérőzene részleteiből egy nagyzenekari szvitet állított össze, ezt ismerjük ma Az arles-i lány I. szvitjeként. Az arles-i lány II. szvitjét a zeneszerző halála után barátja, Ernest Giraud állította össze. Mindkét szvit négy tételből áll, részletei gyakran felhangzanak zenekari hangversenyeken.
Saint-Saëns kiváló zongorista és orgonista volt, és az utazás szerelmese: részben koncertkörútjai révén, részben kedvtelésből bejárta nem csak Európát, de eljutott Afrikába, Dél-Amerikába és Kelet-Ázsiába is. Különösen kedvelte Afrika északi részét: gyakran töltött hosszabb-rövidebb időt Egyiptomban és Algériában. Ötödik zongoraversenyét az „Egyiptomi” melléknévvel szokták emlegetni, részben azért, mert a mű 1896-ban Egyiptomban keletkezett, részben pedig középső tételének keleties hangzású dallamai miatt. (Az „egzotikus” tétel egyik témája a szerző visszaemlékezése szerint egy nílusi hajóút során hallott núbiai szerelmes dalt idéz.) A mű világosan tagolt, szonátaformájú nyitótételén Beethoven, illetve a korai romantikus mesterek (Mendelssohn, Schumann) hatása érződik, sajátosan francia színekkel-ízekkel fűszerezve. A szólista technikai felkészültségét igencsak próbára tevő, parádés finálé már-már a szórakoztató műfajok felé kacsintgat: könnyed, táncos zene, amely – egy kortárs találó jellemzése szerint – mintha az egyiptomi utazás végén „a párizsi bulvárokra való boldog visszatérést” jelenítené meg. A hangverseny szólistája Polina Charnetckaia, aki 1991-ben született az oroszországi Mitiscsiben. Hat éves korában kezdett el zongorázni, tanulmányait vezető moszkvai zeneiskolákban végezte. Számos zenei fesztiválon vett részt, ahol gazdag tapasztalatokra tehetett szert különféle kamarazenei együttesekben és énekművészek kísérőjeként. Polina sok nemzetközi zenei versenyen gyűjtött be elismeréseket, díjakat. Európa több országában lépett fel sikerrel. A zürichi művészeti akadémia mesterképzésén 2014-ben oklevelet szerzett, és Konstantin Scserbakov irányításával jelenleg is ott készül az újabb diploma megszerzésére.
Nem kevesebb, mint 14 változatban fogalmazta meg Berlioz Fantasztikus szimfóniájának költői programját. A változatok közt persze nincs jelentős eltérés: a „művész” mindegyikben a mű képzeletbeli főhőse, akit egyetlen rögeszme – a szerelem – gyötör. Az első tételben hosszú bevezető után jelenik meg a C-dúr akkordfelbontással kezdődő „idée fixe”, azaz rögeszme-dallam. A másodikban hősünk egy képzeletbeli bálon tűnik fel: itt látja viszont álmai ideálját. A jelenet a mezőn egyfajta pihenő. A művész mintha feledést keresne a természetben. Pásztorok sípját, a közelgő vihar hangjait hallja, de itt sincs menekülés a rögeszme elől. A csalódott szerelmes öngyilkosságot kísérel meg, ám túl kevés ópiumot vesz be, ezért csak elkábul és képzelődik. Azt képzeli, megölte szerelmét, s most a vesztőhelyre viszik. Végül az ötödik tétel egy boszorkányszombat látomása. Az egykori ideál, a művész szívének hölgye itt is feltűnik – dallama bizarr módon eltorzul. Felhangzik az utolsó ítélet zenéje is: a középkori, Celanói Tamásnak tulajdonított ún. „sequentia” félelmetesen ódon dallama, a Dies irae…1830.december 5-én mutatták be Párizsban a szimfóniát. Hogy a programnak önéletrajzi vonatkozásai vannak, azt többé-kevésbé mindenki sejtette. Harriet Smithson kisasszony is, akinek Berlioz néhány évvel korábban szerelmet vallott, hiába. A szőke angol színésznő végül is nemes bosszút állt a boszorkányszombat-zenéért. Sürgősen férjhez ment – Berliozhoz.
2018. március 13. kedd, 19:30 Zeneakadémia
BIZET: Az arles-i lány – részletek (Szvit No. 1: Prelude, Minuetto, Adagietto, Szvit No. 2: Farandole)
SAINT-SAЁNS: V. zongoraverseny (F-dúr), „Egyiptomi”, op. 103
BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia, op. 14
Zongorán közreműködik: POLINA CHARNETCKAIA
A Nemzeti Filharmonikus Zenekart HAMAR ZSOLT vezényli
Következő hangversenyünk!
2018. március 22. 19.30 Pesti Vigadó, Budapest
Boldoczki Gábor és Medveczky Ádám
Liszt Hungária – szimfonikus költemény
Balassa Sándor Trombitaverseny
Weiner Leó Csongor és Tünde – szvit, op. 10/b
Km.: Boldoczki Gábor trombita, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Medveczky Ádám
Nem gyakran hallhatjuk a világhírű magyar trombitaművészt, Boldoczki Gábort hazai koncerten játszani, hiszen az év nagy részében külföldi meghívásoknak tesz eleget. A lemezeivel számos díjat elnyert muzsikus volt az első trombitaművész, aki szólistaként meghívást kapott a Salzburgi Fesztiválra. Azon kevesek közé tartozik, akik egyaránt szívesen művelik a klasszikus és a kortárs repertoárt, és ősbemutatók fűződnek a nevéhez, például Penderecki Trombitaversenyét is ő mutatta be 2015-ben. A magyar zeneszerzők egyik doyenje, Balassa Sándor 2004-ben írta meg a háromtételes klasszikus felépítést követő Trombitaversenyét, amely nyilvános hangversenyen most hangzik el először. Előtte Liszt Ferenc szimfonikus költeményét hallhatjuk, amely a Hősi induló magyar stílusban című zongoradarabból fejlődött tovább a szerző műhelyében, és amelyet Liszt viszonzásul szánt Vörösmarty Mihálynak, őt dicsőítő ódájára. Szintén a nagy magyar költőhöz kapcsolódik az est második részében felcsendülő szvit, amelynek zenéjéről így írt Molnár Antal 1916-ban: „Vörösmarty még nem a 48-as idők népies költője, magyaros mivolta e tündér-játékban finom, diszkrét színekben érvényesül. Így Weiner zenéjének magyarossága is, bár jelen van, mintha a mese-világ fátyolával volna letakarva. Egy-egy motívumból kicsillog, de oly otthonos természetességgel, milyet csak akaratlanul hoz napvilágra a művészi stiliszta.”
