Pannon Filharmonikusok – 2023. május 5.

0
91

Fittler Katalin

Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Újabb sikeres évadot zárt ezzel a koncerttel a Pannon Filharmonikusok, az országos zenekari paletta mind jelentősebbé váló színfoltja. Tovább erősödhetett abban a meggyőződésében a vezetőség, hogy jó döntés volt fővárosi bérletsorozatra vállalkozni. A rendszeres teltházas érdeklődés mindenképp inspiráló hatású a muzsikusokat illetően, s ha hozzávesszük, hogy rendszeres gyakorlatukká válhatott a két remek koncertteremben való rendszeres fellépés (a Müpa mellett a pécsi Kodály Központban), érezhetik a produkcióik iránt megmutatkozó érdeklődést. A kétségkívül feszített munkatempó mellett további örömforrás lehet a nemzetközi zenei élet megannyi szereplőjével való együttmuzsikálás, legyen szó karmesterről vagy versenyművek szólistájáról.

A budapesti évadzáró koncert dirigense az ukrán Andrij Jurkevics volt. Mint egy interjúból megtudtuk: neki köszönhető, hogy az est szólistájaként a Németországban élő japán szoprán mutatkozott be nálunk. Eri Nakamura volt a címszereplője a Jurkevics által Japánban vezényelt Traviatának – és az eredményes együttműködést követte a felkérés. Nakamurának szép emléke fűződik Richard Strauss zenéjéhez, amennyiben korábban az ő dalával nyert meg rangos nemzetközi énekversenyt. Örömmel vállalta tehát a Hat dal Clemens Brentano verseire című ciklus előadását. Ez a szűk félórányi mű tette ki a program első részét, majd szünet után Mahler órányi időtartamot meghaladó V. szimfóniája következett.

E Strauss-dalok, melyek – mint a műsorismertetőből megtudtuk – egészen a Négy utolsó ének megjelenéséig a szerző legnépszerűbb dalciklusának számítottak, napjainkban viszonylag ritkán hallhatók a koncerttermekben. A már-már bevettnek számító gyakorlat, miszerint feliratozással könnyítik meg a szövegértést (ezúttal kizárólag magyarul), szokatlan hatást váltott ki: magára vonta a figyelmet, vagyis, szinte elterelte a zenéről! Miután azt olvashattuk, hogy „a hős durungja a lucskos föld ölébe csusszan” – s ez olyannyira megragadta a vizuális és nem-vizuális típusú hallgatók fantáziáját, hogy a szünetben is mind többen idézgették beszélgetések során -, a lényeg, a zene szinte járulékossá vált. Csak amikor a szerelmi témák után váltás következett, a háborút is idéző záródalnál jutott megérdemelt figyelem az előadóknak. A japán szoprán (aki éveket töltött német operaházakban) finom érzékkel követi a dalok érzelmi-indulati váltásait, és intenzív szépséggel formálja meg a széles gesztusú melodikus fordulatokat. Az arányos zenekari kíséret érezhetően igyekezett nem elnyomni a szólista hangját.

Jurkevics jelentős operakarmesteri gyakorlata mellett rendszeresen vezényel zenekari esteket is. A szimfonikus terméshez való közelítése a nagyformákra fókuszál. Felkészült együttesekkel való szereplésekor ennek elsősorban a jó oldalát érezzük: számít a zenekari játékosok „aktivitására”, tehát a partitúra sokszínűségét nem ő kívánja árnyalni, hanem engedi hangzó életre kelni. Tehát, amelyik hangszercsoport éppen „fontos” szegmenssel járul hozzá az összhatáshoz, szinte maga tervezheti meg, milyen intenzitással teszi. Ettől vált izgalmassá az egyes tételek „domborzati térképe”, lehetőséget adva akár gyakran elsikkadó részletek észrevételére. A Pannon Filharmonikusoknál jól bevált ez a módszer – ugyanakkor nem veszélytelen, amennyiben kevésbé felkészült játékosok kerülnek az irányítása alá. Mahler-partitúrát ilyen kevés „beintéssel” rábízni az előadókra, kockázatos. Ugyanakkor megmutatkozott az is, hogy mennyire nem felesleges a karmesteri figyelem gesztusa: az instrukciók nélkül is gyönyörű tónussal játszó mélyvonósok minőségi többletet produkáltak, valahányszor feléjük fordult a dirigens. Az oldott légkör, ez a feltűnően nagy bizalom felszabadította a zenekari játékosokat – vagy épp a felelősségérzetüket növelte? Mindenesetre olyan intenzitással játszottak, amely vélhetőleg számukra is emlékezetessé tette ezt az estét. Az Adagietto általában a szimfónia leginkább szívhez szóló tétele – ezúttal sem tévesztette el hatását, a vonóskar és a hárfa harmonikus összjátékának köszönhetően.