A Magyar Rádió Művészeti Együttesei, Honvéd Férfikar 2023. augusztus 27. – Budapest Kongresszusi Központ

0
78

Kovács Ilona

Még nem ért véget a nyár (javában tombolt a kánikula a koncert napján), és még nem kezdődött meg hivatalosan a hangversenyévad, a Magyar Rádió Zenei Együttesei – a Szimfonikus Zenekar (Káli Gábor vezényletével), az Énekkar (karigazgató: Pad Zoltán) és a Gyermekkórus (karigazgató: Dinyés Soma) – a Honvéd Férfikarral (karigazgató: Riederauer Richárd), négy énekes szólistával – Ádám Zsuzsannával, Csővári Csillával, László Boldizsárral, Kovács Istvánnal –, valamint hat ifjú színésszel – Gábor Márkóval, Jerger Balázzsal, Kiss Eszter Júliával, Sipos Áronnal, Sipos Imrével és Szina Kingával – karöltve zenetörténeti jelentőségű előadáson adták elő újból több, mint kilencven év után Hubay Jenő (1858–1937) Petőfi-szimfóniáját (op. 119, 1923).

Az „újrafelfedezés” apropóját az évfordulók adták: ebben az évben emlékezünk Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára, és éppen száz évvel ezelőtt, a költő születésének centenáriumára kért a Petőfi Társaság megemlékező kompozíciót Hubaytól. Persze, azt se feledjük, hogy – ha nem is a „legkerekebb” évforduló, de – 2023-ban ünnepeljük a zeneszerző születésének 165. évfordulóját. Műfajilag talán az oratorikus szimfónia kategóriájába sorolható a mű, mivel az énekelt szövegek lehetőséget adnak arra, hogy a zenekar játéka mellett a költő versei is elhangozzanak. A Hubay-vezényelte, 1923. február 26-i premier egyedülálló társadalmi eseménye volt a magyar elitnek. A bemutatón az akkori politikai és kulturális élet színe-java tiszteletét tette. Jelen volt Horthy Miklós kormányzó, József királyi főherceg, Csernoch János hercegprímás, gróf Bethlen István miniszterelnök, gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter – hogy csak a legnagyobb méltóságokat említsük –, de tiszteletüket tették a Budapestre akkreditált nagykövetek, a magyar arisztokrácia képviselői és az akkori kulturális élet legjelesebb szereplői is. A bemutató sikere óriási volt, olyannyira, hogy arra még Magyarország határain kívül is felfigyeltek. 1926-ban szintén Hubay vezényletével Finnországban is előadták az alkotást (a Petőfi-verseket finnül énekelték), két évvel később a Budapest Ének- és Zenekaregyesület 150. jubileumi hangversenyén hangzott fel, majd 1930-ban Debrecenben ez a mű emelte a fényét annak az ünnepségnek, melyen Klebelsberg Kuno kultuszminiszter felavatta a Déri Múzeumot.

Vajon mi lehet az oka, hogy ezt a nagyformátumú alkotást az elmúlt száz év alatt mindössze négyszer adták elő 2023 augusztusáig? Többféle válasz is lehetséges. Például az, hogy a magyar nyelvű versek – Hubay éppen egy tucat Petőfi-verset zenésített meg – nem érthetők a külföldiek számára. Ennek persze ellentmond a finnországi turné, és az, hogy a bemutatón a vendégeknek ötnyelvű műsorfüzetet nyomtattak a műben megszólaló Petőfi-versek teljes fordításával. Nyomósabb érv – különösen a mai nehéz gazdasági helyzetben –, hogy óriási apparátust kér a zeneszerző, a bemutatóról szóló kritikák több mint ötszáz szereplőt emlegetnek. (Itt és most nagyjából háromszázan léptek fel, és még így is kicsinek bizonyult a Budapest Kongresszusi Központ színpada. A nézőtérből vettek el helyet a zenekar számára, a színpadon pedig a szólisták és a kórusok foglaltak helyet.) És valljuk be, Hubay Jenő elsősorban kiváló hegedűművész- és pedagógus volt, zeneszerzőként inkább a rövid, saját hangszerére írt karakterdarabokban alkotott jeleset. A rövid, sokszor magyaros jellegű zsánerdarabokban teljesedett ki zeneszerzőként – főleg, ha saját hangszerét helyezte az előtérbe. A Petőfi-szimfóniában azonban nem nagyon tudta kezelni a nagyformát. A négy tétel nagyjából azonos sémára épült: a zenekar hangulatképet festett a tételben elhangzó költeményekről, majd következett a szólista a verssel, amit a kórus fellépése zárt le. Az első két tétel (1. Születés. Nemzet öröme. Honszerelem; II. Szülőföld) tisztán erre a szerkezetre épült. Gyakran hallottunk pasztorális jellegű megszólalásokat. Sok dolguk volt például a II. tételben – az Est című verset illusztrálandó – a tücsökciripelést és madárcsicsergést imitáló fuvolának, a tárogatót utánzó oboának és a klarinétnak is. Különleges, ritkán használt hangszerek is segítettek megrajzolni a falusi idillt, így a kolompot felidéző ütőhangszer, vagy a cimbalom szerepeltetése is. A tétel egyes fordulatai mintha Erkel Bánk bánjából a Tisza-parti jelenetet idézték volna. A jellegzetes bővített szekundos dallamok is a Petőfi számára oly kedves magyar Alföldet igyekeztek megjeleníteni. Szinte az újdonság erejével hatott, hogy a III. – Júlia – című tételben megtört a korábbi rend és ezúttal a kórus, méghozzá a női kar indított. Ide két költeményt választott a zeneszerző – az Sz. J. kisasszony emlékkönyvébe és a Minek nevezzelek? című verseket –, édes, optimista hangulatú dallamokkal kifejezve a szöveget. Az utolsó tétel programja (Szabadságharc. Búcsú. Halál. Megdicsőülés) aztán éles kontrasztként szolgált a szerelem ábrázolásához képest. A hangszerelésben immár a rézfúvósok és az ütők domináltak, itt csatlakoztak a Honvéd Férfikar kiváló énekesei, a megdicsőülést pedig a Gyermekkar angyali hangzása tette teljessé. A fentiekből is kitűnik, hogy minden közreműködőtől nagyfokú koncentrációt igényelt a mű megszólaltatása, és valóban, minden tekintetben példaértékű előadást hallhattunk. Szerencse, hogy nemcsak a Bartók Rádió közvetítette egyenesben a hangversenyt, hanem kamerákkal is felvették az eseményt. Remek volt a zenekar, csakúgy a kórusok is. A szólisták közül magasan kiemelkedett a Petőfit megszemélyesítő László Boldizsár. Nemcsak azért, mert vállán vitte az előadást (végig a színpadon volt, és minden tételben jelen volt), de ő érzékeny hangszínekkel, artikulációval és kifinomult dinamikával valóban értelmezte és megjelenítette a szöveget, nem utolsó sorban pedig kristálytiszta, mindvégig érthető szövegmondásával tűnt ki. Dicséret illeti az est karmesterét, Káli Gábort is, aki remekül összefogta ezt a hatalmas zenei apparátust. Vezénylése az utóbbi években egyre letisztultabbá válik. Most már kerüli a felesleges mozdulatokat, jelzései éppen ezért egyértelműbbek, világosabbak a muzsikusok számára. Örömteljes esemény volt a Petőfi-szimfónia „felébresztése” és csak remélhetjük, hogy nem kell hosszú évtizedeket, vagy éppen egy jeles jubileumot kivárni ahhoz, hogy újra hallhassa a közönség Hubay Jenő Petőfi-szimfóniáját.