„Csak ajánlani tudom, hogy egy karmester tanuljon vonós hangszereken is játszani”

Kiss Eszter Veronika

Interjú Maxim Rysanovval

Több kortárs művet komponáltak már számára, beszélgetésünk idején is egy ilyen mű ősbemutatójára készült, a DJ-ként is ismert Prokofjev-unoka, a lemezjátszóra írt versenyművével közönségkedvenccé vált Gabriel Prokofjev Brácsaversenyének szólistája és karmestere is egyben. Magyar felesége révén rengeteg időt tölt Magyarországon, magyar zenészekkel. Maxim Rysanov brácsaművész-karmesterrel beszélgettünk kortárs zenéről, a magyar zenei életről, valamint a vonós muzsikusok előnyéről a karmesteri pályán.

Brácsa nélkül nem lehet meglenni, különösen a kamarazenében nem. Szükség van rá, akár a levegőre – mondtad egy interjúban. A szólóbrácsa-repertoár viszont kisebb, és kevésbé ismert. Pēteris Vasks viszont neked dedikálta a Brácsaversenyét, de emellett rengeteg más kortárs művet mutattál be. Melyik az a mű, amelyik a legkedvesebb ezek közül a számodra?

• Nincs kifejezett kedvencem, nagyon sok művet szeretek. A kortárs zene bonyolult kérdés. Általában időbe telik, amíg kiderül, az adott mű jó vagy sem. Szerencsére jó érzékem van hozzá, általában az első megérzésem helyes. Van egy zeneszerző, rengeteg műve van, a felesége brácsás, és néhány brácsaversenyt is írt. Próbált győzködni, hogy játsszam ezeket a műveket, és egyszer nagyon őszintén beszélgettem vele arról a tényről, hogy mindent ír, csak saját zenét nem, túl sokat másolja a kedvenceit, és nem tesz bele saját gondolatot. A jó zeneműnek lennie kell egy különleges, sajátos és magával ragadó részének. Persze, gyűjthet az ember információkat, mintákat korábbról, bár manapság ez sem egyszerű, hiszen mára a zene egy hatalmas gyűjtőtégely, minden benne van, ami eddig történt: a neoklasszicizmustól a dodekafóniáig, a neoromantikától a minimalizmusig, bármely stílust megnevezhetünk a 20-21. századból. A kortárs zene mostanra nagyon szabaddá vált, nem kell egyik irányzathoz, egyik stílushoz sem tartozni, a zeneszerző azt tehet, amit csak szeretne. Van néhány olyan zeneszerző, akikkel szorosabb munkakapcsolatban voltam, a legismertebb közülük Peteris Vasks. Mindig is szerettem a zenéjét, sokat voltam Lettországban. Azon gondolkoztam, hogy szükségem lenne egy új, jelentős

  

  brácsaversenyre. Megemlítettem neki, és először azt mondta: egyáltalán nem tervez semmi ilyesmit. Mondtam neki, hogy sok műve készült hegedűre, csellóra, és nem lenne fair, ha semmit nem komponálna brácsára. Végül beleegyezett, és egy csodálatos művet írt. Imádom játszani a brácsaversenyét, persze egyben kihívást is jelent a mű. Valahányszor színpadra lépek vele, a közönség mindig azt mondja, hogy nagyszerű volt, nem is feltétlen az én előadásom, hanem a darab nagyszerűsége miatt. A másik zeneszerző Dobrinka Tabakova, aki jó barátom, velem egykorú, ugyanarra az egyetemre jártunk. Ő nagyon különleges, mély és megindító zenét komponál. Nemcsak a brácsaműveit szeretem, de a kamarazenéjét és a zenekari műveit is. Komponált nekem egy Fantasy Hommage to Schubert című művet brácsára és vonós zenekarra néhány éve, amikor az in Schubert’s company című lemezem műsorát állítottam össze. Ez egy gyönyörű darab! A darab cselekménye egy valósághű utazás az űrbe, amely élettelen és hideg, elhaladva a csillagok és a bolygók mellett, végül megérkezve a Földre, és a műnek ezen a pontján megszólal Schubert C-dúr Fantáziája hegedűre és zongorára. Ez egy rendkívül megható pillanat. A legutóbbi együttműködésem során Gabriel Prokofjevvel dolgoztam, aki Szergej Prokofjev rokona, az unokája. Nagy-Britanniában lakik. Nagyon élveztem a lemezjátszóra komponált concertóját, amely a youtube-on is megtalálható, ha hallgatom, egyszerűen nem tudom abbahagyni, annyira jól megírt mű. Nagyon más stílus, mint amit Vasks képvisel, aki nagyon érzelmes, Gabriel pedig nagyon ritmikus és elektronikusan kezeli a zenekart, hiszen ő egyébként is ír elektronikus zenét és DJ is egyben. Keresgéltem egy új versenyművet, amelyik talán egy kicsit különbözik azoktól, amelyeket eddig játszottam. Arra az elképzelésre jutottam, hogy mivel karmester is vagyok, olyan darab lenne jó, ahol eljátszhatom a szólót is, és irányíthatom a zenekart is. Így készült Gabriel Prokofjev Brácsaversenye, ahol egyszerre vagyok szólista és karmester. Most a hétvégén (január 14.) lesz az ősbemutatója Bonnban a Beethoven zenekarral.

Leonard Slatkin azt mondta lapunknak adott interjújában novemberben, hogy minden karmester számára kötelezővé tenné a hegedűtanulást, legalább alapszinten, hiszen egy karmester a legtöbbet a vonósokat instruálja. Mi a tapasztalatod erről?

• Rendkívül hasznosnak érzem, ha a karmester vonós muzsikus is egyben, számos okból kifolyólag. Ha szükségét érzem, saját magam alakítom ki a vonásokat. A vonások nagyon fontosak, és messze nem annyit jelentenek, hogy mikor húzzuk fel és le: a vonások sokkal inkább a frazeálásról szólnak. A frazeálás az első számú feladat számomra, a legfontosabb. Akár egyénileg tanítok, akár a zenekar előtt állok, rengeteget beszélek a frazeálásról. Persze, nem minden vonást magam döntök el, de a fontosabbakat óhatatlanul is mutatom a kezemmel, és ezt a zenekar is megbecsüli, sokszor hallom, hogy megköszönik, és nagyon jónak tartják az elképzelésemet. Ez az első számú haszna. A második, hogy a vonósoknak el tudom magyarázni az egyes meneteket, futamokat, részeket, ennek különösen akkor van jelentősége, ha új és ismeretlen a darab. Tudok segíteni, akár ujjrendben, fekvésekben, akár az artikulációban. A zenekar mindig értékeli ezt, nem megy az idő feleslegesen, látják, hogy a karmester alaposan ismeri a művet. Nem tudom, vajon a karmester a legtöbbet a vonósokhoz beszél-e, mert amikor a kéz már nem elég, kevés mutatni, és beszélni kell, akkor általában a zenéről beszélünk, az pedig mindenkihez szól. Ugyanakkor tényleg nagyszerű javaslat, hogy a karmesterek ne csak zongorán tudjanak játszani, hanem valamelyik vonós hangszeren is, vagy legalább értsék a hangszeres játék különböző aspektusait. A fúvósoknál is hasznos, ha a karmester tudja, hogyan veszik a levegőt, hogyan és milyen levegővel kell megoldani például egy magas hangnál a pianót. Bármilyen tapasztalata van a karmesternek a zenekari hangszerek terén, az csak hasznos lehet. Nagyon sok vonós hangszeres művész, elsősorban hegedűművészek, egyben karmesterek is. Ez az a pont, ahol már nem is tudjuk, hogy nevezzük őket, hiszen végső soron zseniális muzsikusok, akik a karrierjüket vonós szólistaként kezdték, aztán egy nagyon magas szintre jutva úgy érezték, ezt a tudást meg kell osztaniuk a nagyobb együttesek zenészeivel is, karmesteri ambíciók is voltak, és talán tehetségük is a vezényléshez. A karmesterré válás egy hosszú folyamat, nem is tudom, volt-e valaha bárki, aki gyorsan jutott el a mesterség magas fokára. Visszatérve a kérdésre: egyetértek, és csak ajánlani tudom, hogy egy karmester tanuljon vonós hangszereken is játszani.

Szorosan kötődsz Magyarországhoz is, és sok magyar zenésszel dolgoztál együtt. Milyenek a benyomásaid a magyar zenei életről és a magyar zenekarokról?

• Magyarországról nősültem, egy csodálatos csellóművésznőt, Kokas Dórát vettem feleségül, és van egy gyönyörű kislányunk is. Természetesen sokat játszunk együtt, és sokat játszunk a FAB Ensemble-lel is, ami nem egy állandó kamaraegyüttes, hanem egy részben állandó tagokból álló, részen folyamatosan cserélődő társaság, amely az adott művektől függően bármennyi tagból állhat, és a londoni Nash Ensemble mintájára alakult, a Fesztivál Akadémiához kapcsolódik. A pandémia alatt csak streamelt koncerteket adhattunk. Gyakran játszom a szélesebb családom tagjaival, Kokas Katalinnal, Kelemen Barnabással, és más magyar művészekkel, például Baráti Kristóffal, akivel számos alkalommal zenéltem együtt, például nemrég a Pannon Filharmonikusokkal játszottunk Mozart-, Britten-, Bruch-műsort. A magyar zenei hagyomány nagyon gazdag, már csak annak következtében is, hogy Ausztriával kapcsolatban állt, elég, ha csak Mahlert említjük, aki a budapesti Operaház igazgatója volt, vagy Haydnt, aki az Eszterházy-család szolgálatában állt.

És műveinek egy jelentős részét Magyarországon komponálta…

• Igen, és emiatt rengeteg magyar táncokból eredő zenei elemet találunk a műveiben, de mondhatnánk Brahmsot és a Magyar táncait is. Vagy említhetnénk a magyar szerzők közül Bartókot, aki hihetetlen tradíciót teremtett. És természetesen rengeteg tehetséges zenész van Magyarországon, és nagyon sok A-kategóriás zenekar! Budapest lakossága két millió körül van, és ugyanannyi A-kategóriás zenekara van, mint a 9 milliós Londonnak. Nagyon élveztem a közös munkát az Óbudai Danubia Zenekarral, amelyet októberben vezényeltem, azt, ahogy felkészültek a koncertre. Általában a jó zenekarok megragadnak a saját szintjükön, néha nagyon nehéz változtatni a dolgokon, mert megvannak a jól bevált standard megoldásaik, a stabil hangzásuk. A Danubia zenészei nagyon lelkesek voltak azért, hogy mindent úgy csináljanak, ahogy én kérem, és nagyon jól is sikerült a koncert. Említhetném Fischer Ivánt és Fischer Ádámot, a Budapesti Fesztiválzenekar a világ egyik legjobb zenekara. A Nemzeti Filharmonikusokkal Bartók Brácsaversenye csodálatosan szólalt meg! Kocsis Zoltán vezényletével szerettük volna közösen előadni, és felvenni a művet. Az volt ugyanis az elképzelésem, hogy minden egyes brácsaversenyt az adott nemzet zenekarával, vagy legalább karmesterével veszek fel lemezre. Bohuslav Martinu Rapszódia concertóját ugyan a BBC zenekarával, de egy cseh karmesterrel, Jiří Bělohlávekkel rögzítettem. Hasonlóan terveztük Kocsis Zoltánnal Bartók Brácsaversenyét, csak sajnos ő közben meghalt, így nélküle játszottam a Nemzeti Filharmonikusokkal. Talán egyetlen dolgot mondhatok Magyarországgal kapcsolatban, ami egyfajta meglátásom. Nagyon sok a tehetség, és persze minden tehetség szólista akar lenni. Jól ismerem a helyzetet, mert a Szovjetunióban is így volt. Én is Moszkvába mentem, a Szovjetunió központi zeneiskolájába, ahol nagyon sok tehetséges gyermek tanult. Természetesen ennek az iskolának a fő iránya a szólista-képzés volt. A különbség, amit itt tapasztaltam, és amit aztán később Londonban kaptam, az a kamarazene oktatása volt.
  Talán lehetne nagyobb szerepe a kamarazenének a magyar oktatásban.
  Nemcsak az állandó együttesekben, hanem általánosságban. Amikor az ember kamarazenél, az egymásra figyelésnek, a nyitottságnak egy teljesen más szintjét éli meg. Nemcsak a saját szólamunkat kell jól játszani, de hallgatni kell a másikat is, reagálni és együttműködni. Ez az agy működésének több mechanizmusát aktiválja. Ezt sokkal jobban lehetne fejleszteni. Nem reklámozni akarom a Fesztiválakadémia Budapestet, de volt néhány projektünk, foglalkoztunk növendékekkel, nemcsak egyénileg, de kamarában is. A Bartók konziban is volt néhány kamaraegyüttesem, és a növendékekkel együtt nagyon élveztük a közös munkát. Ezen a területen lehetne még fejlődni. Hiszen hiába nagy egy szimfonikus zenekar, az is ugyanúgy működik, mint a kamarazene.

A Covid-lezárások a kezdetekhez képest sokat lazultak, ma már újra vannak élő koncertek. Mennyire alakult át a koncertélet a lezárások után? Van-e olyan tanulság, amelyet haszonsítani tudnak a művészek ezekből a bizonytalan hónapokból?

• Nagyon beszűkültek a lehetőségek a lezárások alatt. Eleinte senki, én magam sem gondoltam, hogy ilyen hosszan eltart majd. Az előadóművészek rászorultak a kormányok, a szponzorok segítségére. Amikor az első hullám elindult, mindenkinek abba kellett hagynia a munkát, az emberek, a szponzorok nem adtak több pénzt, illetve volt néhány olyan zenekar is, amelyet teljesen bezártak egy időre, mint például a MET. Voltak zenekarok, amelyek semmilyen kompenzációt nem kaptak, de voltak olyanok is, Németországban és Magyarországon, ahol az állami juttatásokért cserébe ingyen tettek közzé korábbi koncertfelvételeket. A magyar állam alapvetően sokat segített anyagilag. Ha viszont valaki nem volt munkavállalóként tag egy együttesben, akkor nem kapott pénzt. A második hullámban jöttek a streamelt koncertek. Üres teremben játszottunk, persze, sok felvételt készítettem korábban is, engem az üres tér nem zavart, az viszont furcsa volt, hogy nem lehetett újra venni. A mikrofonok nagyon érzékenyek, rendkívül felkészülten kellett játszani, és bizony nem mindig volt elégedett az ember, amikor utólag visszahallgatta. Ami ennek a jó oldala, hogy a koncerttermek a fennmaradáshoz jó minőségű felvevő eszközöket vásároltak, és ezek később is megmaradnak. A lezárásoknak nagy nehézsége volt, hogy az egész zenei élet egy rendkívül összetett gépezet, és mindenki egymásra van utalva. A zenészek a közönségre és a különböző menedzserekre. Az én személyes menedzseremnek Londonban például hitelt kellett felvennie, hogy túlélje ezeket a hónapokat. De hogy a zenéről is beszéljünk, engem nagyon idegesítettek az első időszak rossz minőségű home-videói, amelyeket szerencsére később nagyon jó koncertfelvételek váltottak fel. Számomra azért öröm is volt az ürömben, mert a feleségem a lezárások előtt néhány hónappal lett várandós, és így ezeket a meghatározó hónapokat koncertlemondások nélkül tölthettem vele, majd a kislányunkkal. Ez számomra nagy ajándék volt az élettől.

Mik a tervek a következő időszakra? Milyen művekkel, zenészekkel, zenekarokkal készülsz? Illetve van-e olyan mű, amit a következő időszakban mindenképp eljátszanál, vagy elvezényelnél?

• Most Gabriel Prokofjev már említett művének bonni ősbemutatójára készülök, amikor is brácsázom és vezénylek egyszerre, és ezt a művet többször is előadom, mert öt zenekarral van megbízásom, a bonni Beethoven zenekar mellett például a BBC Wales-i Nemzeti Zenekarral Cardiffban. Most a hétvégi dupla koncerten a darabot egy Prokofjev és egy Csajkovszkij szimfónia társaságában adjuk elő, de Cardiffban és később Tanyejev 4. szimfóniáját is vezénylem, amelyik kicsit olyan, mint Richard Strauss orosz stílusban. Játszom Schubert Arpeggione szonátáját, dirigálom Wagner Siegfriedjét, Dvořáktól a Bibliai dalokat. Meghívtak Hongkongba a Premier Performances fesztiválra. Az egyetlen probléma Kínával, hogy most megint teljes lezárás van, és a tájékoztatás szerint 3 hét karantén vár a beutazókra, egyedül egy szállodaszobában, de még tájékozódom, mert ez az aktuális helyzettől függ.