Kiss Eszter Veronika
Ha nincs forrásoldalról indoka, miért merül fel újra és újra a zenekarok csökkentésének a kérdése?
Hogyan alakulnak a koncertre járási szokások a hosszú bezártság mindenkit utolérő, életvitelt érintő változásai kapcsán? Az online koncertekkel újonnan megszólított közönség kikből áll, és vajon pénzért is beülnének a hangversenyterembe? Építhető-e a streamelt koncertekből üzletág? Többek között ezekről a zenekari életet érintő, fontos kérdésekről beszélgettünk Horváth Zsolttal, a PFZ igazgatójával, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnökségi tagjával.
Milyen programokkal, hogyan próbálja a Pannon Filharmonikusok átvészelni a jelenlegi helyzetet?
Nagyon aktív időszakot élünk a Covid-járvány idején, igaz volt ez a tavaszi leállás alatt is, amikor home office munkára kényszerült a zenekar, ennek ellenére sok zenei anyagot dolgozott fel online a vezető karmesterekkel. Nyáron, ahogy lehetőség nyílt a hangversenyéletre, igyekeztünk a legtöbb elmaradt koncertünket pótolni, és az ősz is aktívan telt. Elő tudtunk készülni a második hullámra, ugyan üres nézőtérrel, de folyamatosan dolgozunk, és az online térben jelentkezünk hangversenyekkel. Ehhez hozzájárul, hogy ideális környezetet teremt számunkra a pécsi Kodály Központ, amelynek rezidens zenekara vagyunk, és bár közönséget nem lehet fogadni, de valamennyi zenekari próbát a nagyszínpadon tudunk tartani, egy sokezer köbméteres légtérben. Így aztán folyamatosan dolgozunk, és ezek az adottságok lehetővé teszik, hogy a zenészek elhelyezése távolságtartással történhessen, természetesen maszkban. Ezeknek a körülményeknek is biztosan szerepe van abban, hogy mindezidáig a zenekaron belül minimális volt a fertőzés, soha nem kellett emiatt leállnunk. Nagyjából két streamelt koncerttel, különböző műsorral jelentkezünk havonta. Intenzív időszakon vagyunk túl, hiszen december 9-én ünnepelte 209. születésnapját a zenekar, és pár nappal később, 16-án volt 10 éves a Kodály Központ. Egy fesztivál-jellegű programsorozattal készültünk, ezek nagy része nem valósulhatott meg, de az ünnepi koncertjeinket megtartottuk. Természetesen más együttesekhez hasonlóan újratervezett programokkal jelentkezünk, valamennyi külföldi szólistát hazaira, a hatalmas zenekari apparátust igénylő műveket kisebb létszámú, „Beethoven-zenekarral” megoldható darabokra cseréltük. A következő hónapok is így telnek, januárban két koncertet is a Müpából streamelünk, és februárban is egyrészt onnan, másrészt a Zeneakadémiáról, illetve a Kodály Központból jelentkezünk.
Milyen a jelen helyzetben a közönséggel való kapcsolattartás?
Nagyon fontos a közönséggel való együttlét, ha csak az online térben, akkor ott. A zenekarunk mindig azt tartotta szem előtt, hogy közösséget építsen és ne közönsége legyen. Szerves része legyen a társadalmi környezetének, a muzsikájával úgy, mint a társadalmi szerepvállalásával. Most csak egyet említenék, tavasz óta a zenekari tagok folyamatosan és aktívan segítenek, bevásárolnak a környezetünkben élő egyedülálló idős embereknek. Közösség részeként, és annak a felelősségét magunkra vállalva éljük az életünket. Ezt nem lehet zárójelbe tenni, nem lehet felfüggeszteni a pandémia idejére. A másik közösség maga a művészeti társulat. Nagy szükségünk van egymásra, az együtt muzsikálásra, ez érződik azon is, mekkora munkakedvvel dolgozik most a zenekar.
Milyen tapasztalatokat tudnak hasznosítani a tavaszi leállás idejéből?
Bár nagyon intenzív volt a home office-ban való munka, egyénileg jó szinten is voltak a kollégák, mégis, amikor három hónap után leültünk próbálni, nagyobb kopások mutatkoztak, mint egy nyári szünet után. Ez persze gyorsan rendeződött, de intő jel volt arra nézve, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni a folyamatos közös munkára.
Meglehetősen túlpörgetett a zenekarok élete a mindennapokban, általában egymást érik a koncertek és nagyon behatárolt az idő a felkészülésre. Ez a járvány miatt kissé lelassult időszak mennyire ad lehetőséget az elmélyültebb munkára?
A PFZ a 2003-as megújulásakor többek között azt határozta meg, hogy mindig annyit próbálunk a koncertekre, amennyi a minőségi előadáshoz szükséges, tehát mi egyébként is kifejezetten nagy próbaszámokkal működő együttes vagyunk. Folyamatosan fenntartjuk a műhelymunka igényét, nem koncertekre készülünk, hanem repertoárt építünk. Ezzel együtt ez az időszak valóban lehetőség erre. Nagyszerű példa a most zajló időszak. Január 22-én a Magyar Kultúra Napján játszunk Gilbert Varga vezető karmesterünk vezényletével, az egyik mű Bartók Divertimentója, amellyel technikailag, zeneileg sem lehet eleget foglalkozni. A koncertet egy workshop előzte meg Gilberttel, ami kifejezetten a Bartók Divertimento köré épült, hat napon keresztül minden egyes szólammal külön foglalkozott, így lehetőség nyílt kitérni akár intonálási, akár hangképzési kérdésekre is, és a második hét volt a konkrét koncertre való felkészülésre. Márciusban egy ugyanilyen periódust tervezünk Eötvös Péter vezényletével, az Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét dolgozza fel. Ezek valóban dupla próbaperiódusnyi idők. Osztom azt a nézetet, hogy ez az időszak amennyire korlátoz, annyira lehetőséget is teremt olyan jellegű munkára, amelyre az évi hatvan körüli koncertszám és harmincöt különböző műsor mellett ritkábban van lehetőség.
Mindenhol az a tapasztalat, hogy az online koncertek növelték a közönség létszámát.
Nagyon fontos, hogy a megfelelő következtetést vonjuk le, mert meggyőződésem, hogy a járvány elmúltával nem ugyanoda tér vissza az élet, ahol korábban félbemaradt. Valóban jelentek meg új hallgatói a komolyzenének, de hogy kik ők, és milyen gyakorisággal teszik, ez nehezen nyomon követhető. Amennyire nagy a glóbusz, annyira össze is zsugorodott az online tértől. Mindenki az online térben van, és így a zenebarátnak lehetősége nyílik arra, hogy rengeteg produkció közül válogathasson, amelyeket élőben nem mind érne el. Egy koncertteremből nem megy ki a néző, de a képernyő előtt végig ott tartani teljesen más megoldásokat kíván. Ebben a primer zenei minőség mellett a képminőségnek, a zenei rendezésnek és sok minden másnak is szerepe van. Ennek van egy módosító, ösztönző hatása is. Ha viszont a látogatószámról is akarunk beszélni, akkor sokkal árnyaltabb a helyzet. Magyarországon az értékesített koncertjegyek száma Európai összevetésben megállja a helyét. Ugyanakkor az elemzésekből tudjuk, hogy bár Magyarországon a kulturális fogyasztás összességében nagyon magas, ezt sokkal kevesebb ember sokkal többszöri fogyasztása idézi elő, mint tőlünk nyugatabbra. Engem az a kérdés foglalkoztat, vajon azoknak a zenebarátoknak, akik eddig évente 30-40 alkalommal vettek jegyet komolyzenei koncertre, mennyire változik meg az életmódja ebben a hosszú bezártságban. Vajon ugyanolyan intenzitással térnek vissza a koncertekhez? Arra nem számítok, hogy a komolyzene hallgatót veszít, sőt, ez az időszak még ahhoz is hozzájárulhat, hogy bővül a kör. Ugyanakkor ez egyáltalán nem biztos, hogy együtt jár azzal, hogy a koncertre járók vagy az eladott jegyek száma növekszik. Nincs kétségem afelől, hogy a stadionkoncerteknek megmarad a teltháza, de ha valahol negatív hatása lesz ennek a helyzetnek, akkor az éppen a nagyon vájtfülűeknek szánt műsorokat érinti, márpedig ezeknek a jelentőségét nem kell bizonygatnunk. Ösztönzöm a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségében és a teljes szakmában is, hogy erről a kérdésről beszéljünk, hiszen ez közös érdek.
Mire alapozza, hogy ennyire megváltoznak a szokások?
Lassan egy éve élünk bezárva, és ezeket az estéinket most is töltjük valamivel. Azt a felszabadult időt, amit egyébként közösségi terekben, színházakban, koncerttermekben töltöttünk volna, belakja az életünkben más, és az a realitás, hogy ez nem a magaskultúra. Az olvasást egyáltalán nem befolyásolta a karantén, sőt, kifejezetten kedvezett neki, mégis a szépirodalmi művekből szinte kevesebbet adtak el. Ellenben egyértelműen látszik, hogy nőtt a közösségi média fogyasztása az idősebb korosztály körében is, megugrott a Netflix-előfizetések száma, az időnket és a pénzünket lekötöttük mással. Ez már annyira sok ideje tart, hogy tartós életvitelbeli változást okozott. Ez nem jelenti azt, hogy az emberek elpártoltak volna a komolyzenétől, csak talán az új életmódjukba a koncertre járás korábbi gyakorisága nem lesz egy csapásra visszailleszthető. Másfél év facebookozás után nehéz lesz lekapcsolni az oldalt, vagy a megkezdett sorozatokat félbehagyni.
Mostanra a koncertek streamelése nagyon bejáratódott. Ha visszatér a hagyományos élő koncert, mennyire marad meg a párhuzamos online tér?
Azt gondolom, hogy megmarad. Én ebben előnyt és lehetőséget látok. A fontosabb koncertjeinken van látogatónk Dél-Amerikából, aki a chat falon is visszajelez, őt miért veszítenénk el? Arra készülünk, hogy a járvány lecsengése után a nagyobb volumenű koncertjeink mindenképpen maradnak az online térben is. Azok a nagy együttesek, mint például a Berlini Filharmonikusok, akik a Covid előtt is streameltek, jelen voltak online a koncertjeikkel, nem elsősorban anyagi okokból tették, hanem márka- és imázsépítés miatt, a népszerűségük növelése érdekében. A sorok mögött az a kérdés is foglalkoztat, hogy vajon ebből építhető-e üzletág?
Vagyis ingyenessé vagy fizetőssé kell-e tenni a koncerteket?
A magam részéről markánsan a fizetős megoldást képviselem, és igyekszem ösztönözni a szakmát, hogy ebben a kérdésben egységes álláspontot alakítsunk ki. Nagyon rosszul jön ki, ha jobb anyagi háttérrel rendelkező együttesek ingyenessé teszik a teljes évadot, másoknak meg fontos lenne minden egyes forint bevétel. Jelen pillanatban ez nem a bevételről szól, másodlagos, hogy az online koncertekből van-e pár százezer forint bevétel. Hosszú távon viszont nem mindegy, hogy az online jelenlétben az imázsépítési lehetőséget látjuk, vagy ezt a zenekarok üzleti modelljének az egyik oszlopaként közelítjük meg. Ez egy még le nem folytatott vita, és egyelőre nagyon eltérő gyakorlatokat látunk.
Már tavasszal elindult a vita erről, sokan azt képviselték, nem a bevétel a fontos, hanem az, hogy a társadalom érezze, a zenészeknek a zenélés munka, a munkáért, a minőségi szórakozásért fizetni kell.
Én is ezt képviselem, a bevétel az ok-okozati összefüggésben csak a második elem, az első a tartalom értéke.
A magyar zenei élet hosszú idő alatt jutott el a Covid előtti szintre, az utóbbi időben kifejezetten progresszív időszakát élte, részben a támogatások stabilitásának köszönhetően. Mennyire várható, hogy ez a gazdasági helyzet hatására sérül?
Sokan úgy látjuk, hogy a magyar zenei élet aranykorát éljük. Igaz, eltérő mértékben, de mégis egyértelmű minőségi fejlődés jellemezte a zenekarokat az elmúlt évtizedekben, minden téren erősödött a hazai zenei élet. Soha nem volt annyi pénz a magyar zenei életben, sem szám szerint, sem GDP-arányosan, mint most. Ezt meg kellene becsülnünk, és arra használni, hogy ebből biztosítsuk a zenei élet holnapját és holnaputánját. A zenei ágazatnak jónéhány olyan kérdése van, amelyről nem beszélünk, amelyeket nem vitattunk meg, és nem jutottunk ezekben kompromisszumra. Ilyen például a zenei képzés, az utánpótlás kérdése, illetve a már említett online koncertek fizetőssé tétele.
A rendszerváltás óta visszatérő téma a közbeszédben, noha egyetlen kormány sem vállalta fel, hogy túl sok a magyar zenekar, meg kellene néhányat szüntetni. Reális ez a veszély?
Önmagában el kellene gondolkoztasson bennünket, hogy időről-időre miért kerül elő ez a kérdés, miközben egyébként forrás oldalról nincs indítéka a kérdésfelvetésnek. Sosem úgy merült fel ez a téma, hogy az adott kormány drasztikusan csökkentette volna az ágazat támogatását, és az elvonások következtében került ez szóba. Most ráadásul éppen az ellenkező folyamat zajlik, ez a kérdés mégis napirenden van. Ha úgy tetszik, a témának kultúrpolitikai felvetése van, amelynek a közép- és hosszútávú megválaszolása a szakmának a dolga. Ebben látom a saját felelősségemet is, hiszen a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének harmadik ciklus óta vagyok az elnökségi tagja. Hosszú ideje nem tudjuk megbeszélni a kényes témáinkat. Egy kamarai szintű együttműködésre kellene törekednünk, amely a legtöbb szakmában eredményesen működik, és így egységesen és nagy hatásfokkal képesek a saját érdekeiket a társadalom és a döntéshozók felé képviselni és érvényesíteni. Ebben mi, zenészek nem vagyunk elég hatékonyak. Ez a kérdés egy felkiáltójel. Ma még nem érzékeli az ágazatunk a Covid gazdasági hatásait, de nekünk ezt az időszakot arra kellene használnunk, hogy a hasznosságunkat, a fontosságunkat és a szükségességünket egységesen és megfelelően képviseljük az egész társadalom irányába.
