Kiss Eszter Veronika
Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen főzeneigazgatója és ügyvezetője, aki egyszerre tölti be a zenei vezetői és menedzseri posztot az egyik legrangosabb vidéki együttesnél, nemcsak karmester, zongora- és orgonaművész, de a hazai polgári légiközlekedés egyik fontos szereplője, a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum igazgatója is. Lapunknak szerteágazó tevékenységei mellett a Kodály Filharmónia Debrecen terveiről, strukturális és művészeti átalakításáról is beszélt.
Amikor 2011-ben odakerültél a zenekarhoz, mire számítottál, és ehhez képest mi fogadott?
Nagyon fiatal voltam, alig harminc éves, és sok szempontból fordulatot jelentett az életemben az, hogy egy ilyen nagy múltú együttesben egyszerre lettem menedzser és zenei vezető. Ez zenei területen például azzal is járt, hogy szinte minden kollégám tapasztaltabb volt nálam. Előtte két zenekar-vezetési tapasztalatom volt, az egyik félprofi, a másik profi környezetben. Az előbbi a békéscsabai zenekar volt, ami egy nagyon szép szakasz volt az életemben, egy egészen pici költségvetésből és működési volumenből sikerült pár év alatt egy jegyzett szakmai színvonalat létrehozni (itt, a Zenekar újságban is akkor jelent meg az első cikk velem), a másik pedig a Budapesti Operettszínház, ahol ugyan csak tisztán karmesteri feladatot láttam el, de Kerényi Miklós Gábor és Makláry László vezetőként is nagy hatással voltak rám. A debreceni munkát tehát ilyen előzményekkel kezdtem, és menedzserként az volt a leginkább meglepő, hogy szervezetileg igazán az alapoknál kellett kezdeni az építkezést.
Milyen hiányosságok voltak?
Semmiféle kultúrája nem volt a márkaépítésnek, de sajnos a jegyértékesítésnek, közönségfejlesztésnek sem igazán. Ráadásul ugyan már fél évtizede össze volt vonva a zenekar és az énekkar, a két együttes együttműködése nem volt sem kitalálva, sem megoldva, ahogy a zenekar és a színház viszonya is kritikus állapotban volt. A zenekarnak saját törzsközönsége alig létezett, és a nagy elődök által felépített énekkari mítosz volt szinte az egyetlen, a szélesebb közönség számára is érthető érték, amin el lehetett kezdeni építkezni.
Neki is láttunk nagy erővel, és a sok szép zenei feladat egyre jobban felépítette a városon belül a zenekar megérdemelt imidzsét, elismertségét és társadalmi beágyazottságát, és a felsorolt hiányosságokat is sorra sikerült rendezni.
Létrehoztuk az új brandet, a Kodály nevet a kórustól építettük tovább,
mára a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus egyaránt a város megkerülhetetlen kulturális zászlóshajója, az élükön működő Kodály Filharmónia pedig azon túl , hogy a város hangversenyéletének szervezője, Debrecen nemzetközi zenei versenyeinek, az idén induló, Jeunesses Musicales-al létrehozott Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenynek és a Covid miatt halasztott Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenynek is szervezője, a Debreceni Zenei Tanács működtetője is, sőt ez évtől a Debreceni Ünnepi Játékok rezidens együttesei is.
Ezek a jövő építkezését is mind alapvetően meghatározzák, hiszen mint nemzetközi irányba tartó városnak, Debrecennek szüksége van a zene univerzális nyelvén történő kulturális kommunikációra, és valahol ebben is a legtöbb tartalékot jelentő műhelynek számítunk.
Bő egy évtized elteltével ezeket a folyamatokat akkor inkább pozitívan értékeled?
Ha visszanézek, akkor harcos, de nem eredménytelen 11 év van mögöttünk, amiben – ha nagy konfliktusokat kellett is felvállalnunk a fejlődés érdekében –, a város mindvégig a partnerünk volt.
Ugyanez elmondható a minisztériumról is, sőt az utóbbi években ez erősödött is. Úgy érzem, jó úton járunk, fantasztikus csapatunk van, a menedzsmentnek a nagy része hosszú ideje együtt dolgozik, amiből ki kell emelnem Fekete Katalin csellóművész-szólamvezetőt, aki kezdettől a Kodály Filharmónia operatív vezetője. Bízunk a következő időszak sikerében.
Melyek azok a feladatok, célok, amelyek most következnek ebben az építkező munkában? Mi most a közvetlen cél?
Tettünk egy hatalmas lépést az elmúlt évben. A korábbi költségvetési szervként való működést magunk mögött hagyva, 2022-től közhasznú nonprofit gazdasági társaság általi működtetésre váltottunk, melynek tulajdonosa változatlanul az önkormányzat. Az átalakítás pozitív hatásait a menedzsmenten belül már tapasztaljuk – sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni, aminek biztosan egy-két éven belül látható eredményei is lesznek. Ezért a lépésért kritikusan sokat kellett küzdenünk, a harmadik ciklusom pályázatát csak ennek mentén vállaltam.
Korábban is egyértelmű volt, hogy nagyon számít ránk és a kultúra fejlesztésére a városvezetés, viszont a napi munka során nagyon jellemző volt, hogy bármilyen plusz forrást hoztunk be a rendszerbe – legyen az egy kiegészítő állami támogatás vagy egy saját többletbevétel –, ahhoz mi nagyon nehezen tudtunk hozzáférni. Ezt a jelenséget a vidéki zenekarok jól ismerik: az önkormányzat ilyenkor úgy kalkulál, hogy a tőle jövő támogatás csökkenhet, így pedig nem lehet egyről a kettőre lépni. A legrosszabb mégis az volt, hogy a nagy mixtúrában soha nem tudta se a fenntartó, se mi, hogy mennyi pénzünk van, így nem lehetett tervezni, nem volt saját gazdálkodásunk, hanem betereltek minket a városi intézményeket működtető központ alá, ami gazdaságilag az óvodáktól kezdve a szociális intézményeken át a művelődési házakig mindenért felelt. Vállalkozóként, üzleti fejjel ezt egy pont után már egyáltalán nem lehetett feldolgozni, hiszen itt éppen az nem tudott megvalósulni, ami minden vállalkozás alapja: ha az ember jól csinálja, akkor sikert ér el a piacon, több bevételhez jut, és ezzel tud fejleszteni.
Összefoglalva, az első ötéves ciklusban eljutottunk egy szimbolikus negatív tartományból a nullára, a másodikban nagy nehezen a nulláról az egyre, viszont addigra elfogyott a hitem abban, hogy a Kodály Filharmónia ebben a rendszerben fejleszthető pályán marad. De megszületett a döntés, hogy 2022. január 1-től közhasznú nonprofit kft működteti a Kodály Filharmóniát, és ez mindenképpen új időszakot jelent.
Szakmailag milyen változtatásokra készülsz?
Mindenképpen egy átalakulásban vagyunk sok szempontból, és ez a művészeti területen is megjelenik. Most az énekkarral kezdve, Kocsis-Holper Zoltánnal szerződtünk a Kodály Kórus művészeti munkájának az irányítására. Ez a nonprofit kft-vé átállással párhuzamosan zajlott, és a szakmai és közönség-visszajelzések is azt tükrözik, hogy olyan úton jár a Kodály Kórus most, ami azt a legendás időszakot idézi, amit Gulyás György és Erdei Péter neve fémjelez. Hosszú ideig kerestük ennek a lehetőségét; a Kodály Kórus jelenleg szárnyal.
Kocsis-Holper Zoltán érkezése után újabb nagyformátumú muzsikust igazol le a Kodály Filharmónia: Bényi Tibor Debrecenért sok év után elhagyja Salzburgot
Ami hasonló helyzetet okozhat a zenekarnál, az Bényi Tibor érkezése, aki hosszú tárgyalás és évtizedes várakozás után elhagyja Salzburgot Debrecenért, így egy valódi, Végh Sándori formátumú művész – aki egyszerre kamarazenész és a bécsi klasszika iránt kiemelten elhivatott dirigens – lesz az állandó karmesterünk a jövő évadtól. Ez a zenei műhelymunkát és a zenekar zenei arculatát is jelentősen meghatározó újdonságnak számít.
A Kodály Filharmonikusok mindig is rendkívül sokszínű volt, az operától a hangversenyeken keresztül, a kortárs zenétől az operettig, a barokk kamarazenétől az oratóriumig minden műfajban jelen van. De annak nagyon örülök, hogy a különböző funkcióknak egyre inkább épül a saját karaktere és a saját értéke, nagy mértékben köszönhetően Kollár Imre vezető karmester kollégámnak, aki a szimfonikus építkezésért felel, ahogy az operajátszás területén nagy reményeket fűzök Ács Jánossal való közös munkánkhoz is.
Mindehhez fontos tényező, hogy sok a fiatal a zenekarban, az elmúlt évek építkezése kifejezetten a fiatalokról szólt, sok és nagyon jó fiatal művészt tudtunk leigazolni, és ez mind a közönségfejlesztés, mind a zenei minőség szempontjából a jövőt jelenti. A Kodály Kórusnál ez nehezebb ügy, a zenekarnál viszont egy kifejezett sikertörténet volt az elmúlt években. Bényi Tibor érkezése viszont nemcsak a zenekar szempontjából áttörés, hanem az Debreceni Egyetemnek is meghatározó lépés, hiszen a Zeneművészeti Kar is szerződik vele, és ezért biztos vagyok benne, hogy az egyetemi képzés vonós vonzereje is jelentősen erősödni fog. Ez egyrészt az egyetem és a Kodály Filharmónia szakmai kapcsolatát meghatározza majd, másrészt a zenekar utánpótlás ügyét is erősen támogatni fogja, tehát Tibi egy igen messziről is jól látható zenei alternatívát fog építeni a jövőben meggyőződésem szerint.
Említetted az Egyetemet. Van most is velük érdemi kapcsolata a zenekarnak?
Vezető zenészeink természetesen tanítanak ott, és igyekszünk időben megszólítani a legjobb fiatal zenész-hallgatókat. Egy nemrég a Nagytemplomban tartott, nagy látogatottságú jótékonysági koncertünkön mindkét intézmény zenekara játszott, és ott is látszott, mennyi átfedés és közös pont van. Ugyanakkor azáltal, hogy lesz egy “közös”, kiemelt művészünk, aki mindkét helyen fog dolgozni, jelentősen építeni fogja a szinergiákat.
Idén indul a Kodály Zenei Verseny is.
Ahogy mondtam, az átalakulással a Kodály Filharmónia, bár anyagi támogatás nélkül, de megkapta a hatalmas feladatát a nagymúltú Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenynek (BBCC), és egy vadonatúj nemzetközi zenei verseny létrehozásának a feladatát – ez lett a Kodály Zenei Verseny. Az élet úgy hozta, hogy ebben már szorosan együttműködünk a Debreceni Egyetemmel is. Idén egy vonós hangszeres verseny lesz, aminek bemutatkozását most júniusban tartjuk. A BBCC következő éve 2024 lesz, akkor már egy új formátumot kap, így biennálé rendszer áll fel: kórusverseny lesz a páros években, a páratlan években pedig a Kodály Zenei Verseny.
Itt is érdekes szempont, hogy 2023-ban a Kodály Filharmonikusok 100 éves lesz, úgyhogy azt gondolom, hogy a Kodály Zoltán Zenei verseny különleges módon kerül majd be a zenekar ünnepi feladatai közé, terveink szerint egy oratórium vezénylési karmester-verseny formájában, ami igazi debreceni specialitás lesz, ilyen még nincs sehol a világon. Ráadásul a Psalmus Hungaricus is egyidőben lesz 100 éves, így természetesen ez kiemelt műve lesz a karmester-versenynek.
Mi egykor a zeneszerzés-szakon találkoztunk. Ebből mi maradt?
Az maradt, aminek gyerekkoromban is szántam. Soha nem akartam zeneszerző lenni, de a fantasztikus tanáraim – akik közül Kertész Lajost és Eckhardt Gábort mindenképpen ki kell emelnem – azt mondták, hogy a komplexebb látásmód, amit akkor látni véltek bennem, azt igényli, hogy ne csak egy tanszakot csináljak a konziban, hanem kettőt, a zongora mellett a zeneszerzés legyen mindenképpen a másik. Ez olyannyira koncepcionális volt, hogy az orgona képzést szigorúan ki is iktatták egy időre, hogy rendesen tanuljak meg zongorázni. Zeneszerzés oktatónak kifejezetten Fekete-Győr Istvánt javasolták. Ez így is lett, és életem nagyon meghatározó ajándékai közé tartozik, hogy tőle tanulhattam, mert az a nyelv, az a letisztultság, ahogy ő a legnagyobb zenék struktúrájáról beszélt, sehol máshol nem talált volna meg engem. Ez nagyon sokszor foglalkoztatott az elmúlt időszakban, többször is találkoztam tanár úrral, és beszélhettem vele arról, mennyire fontosak nekem a tőle kapott zenei értékek. Ez a helyzet Kertész Lajossal is, akitől a konzi előkészítő osztályában tanultam zongorát, ő már a 97. életévében van, és rendszeresen találkozom vele mostanában is. Azt hiszem, olyan időszakomat élem, olyan jelentős változások és új helyzetek alakulnak körülöttem, hogy valamiért igazán fontosnak érzem, hogy élő kapcsolatban lehessek a zenei gyökereimet jelentő, hatalmas formátumú gondolkodókkal.
Meghatározó maradt a zongora és az orgona is az életedben.
Igen. És bárcsak még meghatározóbb lenne, már nagyon várom azt az időszakot, amikor még inkább a zenével és egy kicsit kevesebb menedzseléssel kell foglalkoznom.
Amióta a zenészek szabadúszók lettek, ez a menedzselési probléma fennáll…
Igen, de én szeretem is, ráadásul azt gondolom, értek is hozzá, ami nem minden zenészről mondható el. Persze, hozzá kell tennem, hogy szerencsés vagyok, mert olyan remek kollégáim vannak, akiken biztosan nem múlna, hogy többet üljek a zongora vagy az orgona mellett.
Mert hogy a repülés szintén meghatározó része az életednek. Ez gyerekkori álom?
Teljes mértékben gyerekkori és otthonról hozott dolog. Ebbe születtem bele. Teljesen logikus lenne, ha most egy légitársaságnál lennék pilóta. Azt, hogy nem erre a pályájára megyek, a konzi előtt döntöttem el, és racionális alapon.
Azt gondoltam, hogy ha légitársasági pilóta leszek, akkor a professzionális zenei pálya teljesen kizárt, de ha a zenei pályát választom, akkor valamilyen formában a repülés meg tud maradni.
Arra azonban magam sem számítottam, hogy ilyen szintet fog jelenteni, mert azok a folyamatok, amelyek mögöttem vannak és amik most zajlanak, jelentősen túlmutatnak azon, hogy az ember szereti a repülést. Ennek két lába van. Az egyik, hogy megteremtettük a magyar polgári repülés ismeretterjesztő központját, ez a Légiközlekedési Kulturális Központ, ami a ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum üzemeltetője, az ottani élményprogramok szervezője – a YouTube csatornáján keresztül széles tömegekhez szól, de közben az ország egyik leglátogatottabb múzeuma is egyben (ebben az évben, ha minden jól megy, akkor a százezret is elérheti a látogatószám). A másik az aktív repülés, ami egyfajta légitársaság-építkezést is jelenthet. Ennek az első elemét már lehetett látni, amikor februárban a hidroplánunkkal leszálltunk a Dunán, ami a magyar repülésben évtizedek óta várt áttörést jelent. Újrateremthetjük tehát itthon a hidroplán repülést, amikor a repülő a szárazföld mellett a vízfelületre is le tud szállni. Ez a startup építkezés Aeroexpress néven egy komplex légitársasági szolgáltatás felépítéséről szól, ennek a különböző lépései most zajlanak. Ha én magam egyedül repülök, az a vitorlázórepülést jelenti, de az utóbbi években ez teljesen elmaradt, mert ezek a folyamatok már semmi szabadidőt nem engednek. Egyszer majd talán annak is újra eljön az ideje. Azzal szoktam nyugtatni magam, hogy ha én repülök, az csak nekem jó, de ha komoly folyamatokat szervezek a magyar repülésben, az mások számára is hasznos lehet és majd, ha ezt elegendő mértékben sikerül megvalósítani, akkor kiélvezem én is jobban a repülés szabadságát. Valahol ez ugyanaz az összetett folyamat, mint ami a zene területén vesz körül.
