100 milliós lemaradásban

0
439

Szászné Pónuzs Krisztina a fenntartható fejlődésről, és újabb öt évről

Pályázatában a műsorkínálat sokszínűségét, az ifjúsági programok szem előtt tartását, a széles rétegekhez eljutó marketing tevékenységet is kiemelte a szakmai bizottság, amikor újabb öt esztendőre bizalmat szavaztak Szászné Pónuzs Krisztinának. A Miskolci Szimfonikus Zenekar élén 2024 őszéig szól a megbízatása, de úgy látja, lehet, hogy bizonyos szempontból nehezebb dolga lesz, mint a korábbi időszakban. Az ügyvezetővel terveiről, a fenntartható fejlődésről, az együttes szezonjáról, valamint arról is beszélgettünk, mennyivel nehezebb ugyanazokat a számokat, mind a koncertek, mind a bevételek tekintetében teljesítenie egy vidéki zenekarnak, mint egy fővárosinak.

– Könnyen meghozta a döntést, hogy ismét pályázik?
– Gondolkoztam rajta egy ideig. Nem is a zenekar, hanem inkább magánéleti okok miatt. De úgy éreztem elégedettek a munkámmal, így megírtam a pályázatot. Úgy látom, hogy nehezebb öt évem lesz, mint az ezt megelőző időszakban. Bár igaz, akkor nagyon rossz volt az együttes helyzete, tudtam, hogy honnan hová szeretnénk eljutni. Most azonban rengeteg a bizonytalanság. Sokszor azt sem látom előre, hogy mi lesz két hónap múlva… Persze ezektől a külső körülményektől függetlenül a zenekar helyzete jó, sok a koncert, a vendégkarmesterek elégedetten távoznak, jó hírünket viszik, a közönség megtölti a produkcióinkat, szereti az együttest.

– Viszont még mindig nagyon alacsonyak a bérek…
– Az átlagfizetés bruttó 230 ezer forint.

 Említette is egy interjúban, hogy amíg nincs kormányzati szándék a bérek rendezésére, addig nem nagyon tud mit tenni.
– Ez minden zenekarnál így van. Örülök, hogy az állami támogatás terén nem vagyunk lemaradva a többi együttestől, ha azonban azt nézzük, hogy ahhoz az összeghez mennyit tesz hozzá az önkormányzat, akkor kiderül, hogy kb.100 milliós lemaradásban vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel nehezebb fele akkora koncertteremmel ugyanakkora nézőszámot produkálni, mint például a fővárosban, vagy hogy nálunk mennyivel kevesebbért kelnek el a jegyek. Az alig 200 km távolság Budapesttől, néha egészen komoly nehézséget jelent, amire nem is gondolnánk. Egyszer, amikor támogatást kértünk a minisztériumtól a franciaországi turné repülőjegyeihez, megkérdezték, miért nem megyünk busszal, mint egy fővárosi együttes. Míg ők 20, 5 óra alatt eljutnak Párizsba, ez nekünk – mivel máshonnan indulunk – 23, 5 óra lenne, a sofőr pedig csak 21 órát vezethet, tehát meg kellene szállnunk valahol, és ezzel a költséggel már többe is kerül a busz, mint a repülő… Mások az adottságok és a lehetőségek, sokszor sokkal több munkát jelent ugyanazt az eredményt elérni. Közben pedig a zenekari teljesítményben látványos különbségek nincsenek.

– A TAO-pótló támogatásból megkapták a korábbi összeget?
– Reméltük, hogy kevesebb nem lesz, és most néhány millióval még nagyobb is lett ez az összeg, mint amennyi korábban. Ebből a forrásból egy másik pályázat keretében sikerült valóra váltani a zenekar régi álmát, vásároltunk egy új hangversenyzongorát. Most ebből a támogatásból templomi koncerteket adunk, erdélyi körútra megyünk, bár nem volt egyszerű a kész szezonba beilleszteni a plusz fellépéseket, hiszen a pénzt májusig fel kell használnunk. Számomra az is fontos volt, hogy lehetőleg ennek során is szimfonikus zenekarként jelenjünk meg. De azt is látom, hogy azok a zenekarok, amelyek nagyobb összeget kaptak, még több plusz feladatot vállaltak. Mi már a szolgálatszámok tekintetében így is a törvényi kereteket feszegetjük.

– Ezt a pénzt minden évben megkapják majd az együttesek?
– Erről egymásnak ellentmondó hírek keringenek. Jó lenne, ha számíthatnánk rá rendszeresen.

– Mi mindent tervez a következő öt esztendőre?
– Úgy vélem, az elmúlt időszakban sikerült nyugalmat teremteni, amikor átvettem az ügyvezető posztot, egyetlen út volt: felfelé. Az, hogy rendeződött a helyzet, azért is nagyon fontos, mert a városban a szimfonikus zenekar az egyik legnagyobb foglalkoztató. A mostani pályázatom értékelése során az ifjúsági koncertek, a sokszínű műsorkínálat mellett azt is kiemelték, hogy sokkal jobban benne vagyunk a köztudatban, mint korábban. Új helyekre is elmegyünk a régióban, és mindenütt nagy szeretettel fogadják a zenekart. A pályázatomban ki is térek rá, hogy amikor átvettem az együttest, akkor éppen csak megvolt a törvény által előírt, fizető nézőszám, az utóbbi öt esztendőben ezt sikerült 12 ezer fővel növelnünk. Évente akad olyan rendezvényünk, amellyel megtöltünk egy hatalmas csarnokot. Jó példa erre, hogy idén akkora volt az újévi koncertünk iráni érdeklődés, hogy a városban négy alkalommal telt meg a nagyszínház, s emellett még egy ötödiket is adtunk Emődön. Annak is örülök, hogy azok a gyerekek, akik részt vettek az ifjúsági programjainkon, elkezdtek rendszeresen járni a hangversenyeinkre.

– De gondolom, a következő öt évre már nem tud újabb 12 ezres nézőszám-növelést ígérni…
– Miskolcon elértük a lehetőségeink maximumát. Ebben a hangversenyteremben, ilyen jegyárakkal, ilyen terheltséggel nem tudunk ennél többet produkálni. Az jelenthet még előrelépést, hogyha Miskolc környékét bejárjuk. Borsodban nincsenek leküzdhetetlen távolságok, itt lehet még újabb közönségréteget megszólítani, hiszen rengeteg az ellátatlan terület.

– Külföldön is egyre gyakrabban szerepelnek.
– Volt korábban is sok turné, a 2008-as évek környékén akadt egy olyan időszak, amikor nem nagyon lépett ki a városból a zenekar. De 2016-tól már azt mondhatom, hogy évente egyszer – volt, hogy kétszer is – vendégszereplésre indultunk, s ezek között akadt kéthetes és egyhetes turné is. Örülök, hogy most a támogatásnak köszönhetően a határon túli magyar területekre is ellátogathatunk, mert ott még nem járt vendégszerepelni a zenekar.

– Úgy látom, a fővárosi bérletükre is elfogynak a jegyek, s még gyerekkoncertben is kínálnak újat, a Hangszerezőt.
– A vesszőparipám volt, hogy Budapesten is rendszeresen lépjünk fel, mert úgy látom, aki nem jelenik meg a fővárosban, az nem létezik. Az Olasz Intézetet vasárnap délutánonként megtöltjük. A Hangszerezőt pedig úgy találtuk ki, hogy a Tudomány és Technika Házában szerették volna színesíteni a programot, azt kérték, vigyünk valamit, így alkottuk meg ezt a sikerrel bemutatkozó produkciót, ami a tekintetben hiánypótló is, hogy az egészen kicsik és a nagyobbaknak szóló sorozatok után végre az óvodásokat, kisiskolásokat várja. Vittük már vidékre is, négyszáz gyerek nézte meg, nagy sikert aratott.

– Nagyon jónak tartom, hogy a pályázatában is a fenntartható fejlődést tartja szem előtt.
– Környezetvédelmi szakon végeztem, korábban az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány tudományos munkatársa voltam. A köztudatban általában ökológiai szempontok alapján értelmezik a fenntarthatóságot. Úgy vélem, a művészetben sem jó, hogyha feléljük az erőforrásainkat. Fontos, a fenntarthatóság szem előtt tartása mentén haladnunk.

– Mi a helyzet az új vezető karmesterrel?
– Jó dirigens kell, empatikus, határozott vezető, aki az emberekkel is tud bánni. Nem könnyű olyan karmesterre lelni, akinél minden kritérium teljesül. Antal Mátyás sok vendégdirigenst hívott és hív meg, egyre nagyobb teret enged a fiataloknak. Viszont ő szakmailag és emberileg is olyan személyiség, akkora a rálátása az együttesre, a hazai zenei életre, hogy abban állapodtunk meg, marad még két szezont, mert a zenekarnak is szüksége van a folytonosságra. Ennek az újabb két esztendőnek a végére már remélem, megtalálja az utódját.

– Ön mikor lesz elégedett 2024 őszén?
– Annak örülnék, ha ezt a pozíciót tudnánk tartani. A világot már nem akarom megváltani. Stabil, jól működő zenekart szeretnék, mind szakmailag, mind pénzügyileg, és azt, ha mindez sok évig így maradjon.

(R.Zs.)