Fittler Katalin
Interneten jött az értesítés: „2023. március 3-án, pénteken, az előzetesen meghirdetett Gyász és vigasz című koncert műsora gazdasági okok miatt ELMARAD”. Sajnálatos – ráadásul nem az első eset, hogy zenekar anyagi okok miatt kényszerül műsorváltozásra.
Az Erdélyi Miklós – bérlet 4. estjét a „korai és kései romantika” jegyében hirdették meg, műsorán Webertől A bűvös vadász nyitánya, valamint az I. felvonásból Max áriája szerepelt, majd Dohnányitól következett a Szimfonikus percek ciklusa, a szünet után pedig Mahler IV. szimfóniája csendült fel. Dirigensként az együttes (2021 szeptembere óta) vezető karmestere, Farkas Róbert lépett pódiumra, a szimfóniában az eredeti műsorban is meghirdetett közreműködőt, Pasztircsák Polinát hallhattuk, a Weber-áriát Nyári Zoltán énekelte.
A MÁV Szimfonikus Zenekar bérletes törzsközönsége az idős generációhoz tartozik, gyakori, hogy „apáról fiúra” száll a bérlet – nem meglepő, hogy a hallgatók egy része csupán a helyszínen értesült a műsorváltozásról. Némelyekből ez meglehetősen barátságtalan reakciót váltott ki – de a hangverseny végére eltűntek a zavaró felhangok, elégedett-hálás közönség vette búcsúját az épülettől.
A MÁV Szimfonikus Zenekar éves műsorprogramjában rendre a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezésre kerülő Szőke Tibor mesterbérlet kap kiemelt jelentőséget – a különleges élményhez a szólista-választás is hozzájárul. Ez a hangverseny, műsorát és a közreműködőket tekintve, megállta volna helyét abban a kínálatban is!
A Zeneakadémia pódiuma jóval kisebb a Nemzeti Hangversenytereménél – másként kell elhelyezkedni a játékosoknak. Sőt, alkalmanként a vonóskar létszámát is befolyásolhatja a rendelkezésre álló hely. Mindenesetre, arra nem lehet panasza egyetlen hangszeresnek sem, hogy „nem hallja” valamely másik hangszer jelentős szólamát. Ez a pontos összjáték szempontjából jelenthet könnyebbséget. Habár ilyesmire aligha van szükség: Farkas Róbert remekül tartja kézben együttesét, mozdulataival elősegítve, hogy olyan hangzó konstrukció alakuljon ki, amely híven adja vissza az adott kompozíció hangzásarányait.
Ezt a hangversenyt, előadás szempontjából, egy egyenletes crescendo-jellel lehetne szemléltetni. A bűvös vadász nyitánya közismertnek tekinthető. Mindazonáltal, vagy éppen azért, kritikus hallgatóság jut neki. Merthogy ki-ki a korábbi hangzásemlékeihez, hangzásélményeihez viszonyítja a felcsendülőt. És ilyenkor háttérbe szorul az „élő előadás élménye” szempont, a legkisebb pontatlanság, „lötyögés” is nemcsak hibának, de bűnnek számít. A hatásos formálás viszont feledtette a kisebb hiányosságokat. Max áriáját – értelemszerűen – az énekes tette élménnyé. Nyári Zoltán korántsem „elénekelte” szólamát, hanem mintegy „részletet adott elő” az operából, már-már színpadi atmoszférát varázsolva a pódiumra. A művész képes volt úgy visszaadni az operahős lelkiállapotát, mintha a cselekmény-folyamatnak lenne része. Német nyelvtudás nélkül is sejthette mindenki (az is, aki nem ismeri részletesen az opera tartalmát), hogy miről énekel – de a Müpában például bevett szokássá vált szöveg-vetítés által elkényeztetett hallgatók hiányolhatták ezt a tájékoztatást. Mivel a zenekar – minden gazdasági nehézséggel dacolva – valamennyi hangversenyhez ismertetőfüzetet biztosít, ilyenkor érdemes lenne a szövegeket (két nyelven, vagy legalább magyar fordításban) közzétenni. Annál is inkább, mert ráadásul a Zeneakadémián az időben érkező hallgató időben megkapja az olvasnivalót, tehát némileg tájékozódva tudja hallgatni a zenét.
A zenekarnak (mint bármely együttesnek, amely műsorra tűzi) kihívást jelenthetett a Dohnányi-miniatűrök előadása. Hasonló a helyzet ezekkel a tételekkel, mint a dalokkal: a rövid terjedelem jelenti a fő nehézséget, ugyanis már az első pillanatban meg kell teremteni az atmoszférát, és közben sincs lehetőség „lazításra”, „üresjáratokra”. Minden pillanat számít – és korrekcióra nincs lehetőség. A tagságában jelentősen változott, életkorában megfiatalodott együttes számára testhezállónak tűnt az igényes feladat. Más kérdés, hogy a viszonylag kislétszámú hegedűszólamok játékosaira fokozott felelősség hárult. (Kevesen aktívak már abból a vonós-közösségből, amely részese volt Takács-Nagy Gábor jelentős színvonal-növekedést eredményező műhelymunkájának. Így inkább ki-ki lelkiismereti feladatnak tekinthette a virtuóz szólamok perfekt tudását.)
A nagy élményt a Mahler-szimfónia jelentette, megkoronázásként a zárótétellel, amikor a szólista Pasztircsák Polina színrelépett. A mahleri mértékkel „kis apparátusú” szimfóniában sok zenekari játékos kap szólisztikus feladatot. Ezek többségét példásan kivitelezték, az apró gesztusokból-motívumokból hangszínekben gazdag hangzásképet hozva létre. Különösen elismerésre méltó az együttes egészének a teljesítménye, ha arra gondolunk: mindössze egyetlen előadás kedvéért tanulták meg a művet. Érdemes lenne úgy szervezni az éves programokat, hogy rentábilisabb legyen a befektetett munka, és többekhez jusson el az elismerésre méltó teljesítmény. A pénteket pirosbetűs ünneppé varázsoló zárótétel video-megörökítésre kívánkozott!
