MÁV Szimfonikus Zenekar – 2023. május 25.

0
73

Fittler Katalin

Festetics Palota

A „varietas delectat” mondás érvényességének újabb adaléka ez a koncert. A Zeneakadémia Nagyterméhez és a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterméhez szokott hallgató számára ínyencséget jelentett a régebbről már ismert, ám ritkán hallott terem-akusztika. Hasonlóképp az is, hogy kamarazenekar léptékben hallhatta a MÁV Szimfonikus Zenekart.

A 18 órai kezdésen túl a műsorösszeállítás is különlegességet jelentett. Mondhatni, bátorság meghirdetni a Kis éji zenét, és két Mozart-mű között előadásra tűzni a napjainkban ismeretlennek számító Joseph Reicha Esz-dúr versenyművét, két kürtre és zenekarra. Ami külön öröm: nem a ritkaság-értéke miatt maradt emlékezetes ez az előadás. Még csak azért sem, ami valóban szokatlan: a „Párban pár” címmel meghirdetett program keretében lánykérésre is sor került, a Kis éji zene nyitótételét követően.
A figyelmes hallgató felfedezhette: a hangulatkeltő (illetve –fokozó) tükrök akár kifejezetten zavaróak is lehetnek, kiváltképp a karmesterrel szemben elhelyezkedő. Míg egy ének-teremben kifejezetten hasznos a tükör, előadáskor egyértelműen zavaró lehet. Más kérdés, hogy kívül kerülhet a dirigens figyelmén, de még akkor is jelen van, állandó zavaró tényezőként. Merthogy tudatosan kerülni kell, miközben helyzetét tekintve nyilvánvaló a jelenléte.

A nézőtér azonos magasságát tekintve, ideális a megannyi „elterelő” szempont, lehet gyönyörködni a csillárban, a tükrök tér-módosító hatásában – tehát, aligha tűnik fel bárkinek is, hogy az előtte ülő háta behatárolná a látvány-teret. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy harmonikus atmoszférát észleljünk, azzal is fokozva az élményszerűséget.
Tovább oldotta a légkört a „leánykérés”, már-már személyessé téve mindenkinek a jelenlétét. A komolyzenei örökzöldet, a Kis éji zenét követően azonban hirtelen módosult az atmoszféra. A dirigensnek az egyes műsorszámok specifikumaira irányuló, rövid bevezetője nélkül talán kevésbé tűnt volna fel a versenymű magánszólamainak igényessége. Korántsem kellett fúvós játékosnak lenni ahhoz, hogy felmérjük, mennyire a korabeli lehetőségek határait feszegető kompozícióról van szó! Nem a karakterekre figyeltünk, hanem a hangkészletre, amely elképesztő kihívást jelent(het)ett a natúrkürt játékosai számára. Képíró Bálint és Tekula Endre modern hangszeren játszott, de ez nem akadályozta meg a hallgatót abban, hogy gondolatban „transzponálja” a hangszereket a historikus verzióra – és így sajátos élmény részese lehessen, mintegy felmérve, milyen kihívás volt annak idején egy ilyen versenymű. Amely, zeneiségével, mindmáig hatásos, és élményszerű. Talán nagyobb teremben is hasonló gondolatokat váltana ki a hallgatókból – érdemes lenne a továbbiakban is műsoron tartani ezt a kompozíciót.

Mozart 33. szimfóniája, a B-dúr mű, amelyben nem először és nem utoljára tematikus igénnyel felcsendül az úgynevezett Mozart-névjegy (a Jupiter-szimfóniában elhíresült d-r-f-m négyhangos fordulat), jólesően biztosította az otthonosság érzetét a viszonylag ritkán hallható Mozart-szimfóniában is. Különleges kastélybeli „házimuzsika” részesei lehettünk.
S mindeközben felfigyelhettünk arra, hogy mi a „titka” a zenekar 2021 szeptembere óta vezető karmesterének. Farkas Róbert nem hisz az „evidenciákban”. Nem számol azzal, hogy a muzsikusok jártasak a Mozart-zene világában (jóllehet, kétségkívül azok!), tehát olyan informatív koreográfiával irányítja a hangzást, amelyet akár feleslegesnek is tekinthetnénk – de hogy mégsem az, arról a hangzás tanúskodik. Mert a mikrostruktúrák rajzával sikerül elérnie, hogy valamennyi játékos valamennyi hangért felelősséget vállaljon, kisebb-nagyobb léptékű környezetbe ágyazva. S ez akkor is rendkívül hatásos, ha mindig van egy-két játékos, aki kivonja magát e zenevarázs hatása alól, és kreatív hangzó-életre-keltés helyett mindösszesen „munkára” vállalkozik (ezúttal a brácsaszólamban tűnt fel ilyen kívülálló).