Concerto Budapest – 2023. január 28. Zeneakadémia

0
80

Fittler Katalin

 

Az utóbbi években a Concerto Budapest programjában rendre megjelennek „tematikus napok”, amikor is hangverseny-folyamot kínálnak egy-egy szerző életművének értékes darabjait felidézve. Ráadásul gyakran nem különülnek el apparátus tekintetében a műsorok, tehát egymás szomszédságában hallhatunk kamaraműveket és zenekari kompozíciókat. Az ilyen vállalkozások jelentősége és haszna felmérhetetlen – vagy talán mégis inkább „felmérhető”?! Az együttes zenekari művészei szólistaként vagy kamaramuzsikusként olyan fellépési lehetőséghez jutnak, ahol felelősséggel irányíthatják a hallgatóság figyelmét a szerzőre, ugyanakkor szereplésükkel a maguk művészi rangját is erősítik. És ehhez jön a – mind a közreműködők, mind a közönség számára – élményt kínáló együttmuzsikálás vendégművészekkel.

A tematikus Schubert-napot eredetileg 2022. december 3-ra (a szerző névnapjára) tervezték. Az elmaradt program némiképp módosított változatának realizálására január 28-án került sor, az eredeti program 2. és 4. hangversenyét 17 óra 30 perces, valamint 19 óra 30 perces kezdettel hallhatták az érdeklődők, a délutáni hangversenyt követően, „ráadás”-ként a Kupolateremben várta további élmény azokat a szerencséseket, akik időben regisztráltak a gratis-rendezvényre.
Mint várható volt, sokan vállalkoztak a „Hallgassunk Schubertet!”-projektre. Az érdeklődés Schubert zenéjén túl az ismert előadóművészekre, valamint a „Virtuózok” TV-műsorban felfedezett ifjú tehetségeknek szólt, akik mindhárom alkalommal lehetőséget kaptak rangos partnerekkel való fellépésre.
Az esti hangversenyen mindenki találhatott „felfedeznivalót” magának. Brácsán csendült fel, zongorakísérettel az a-moll (Arpeggione) szonáta, amellyel lélegzetelállító élményt adott Maxim Rysanov. Elismerésre méltóan teljesített partnereként a fiatal Rozsonits Ildikó. Utána a műsor szerint hat (ráadással hét) dal következett, zenekari kísérettel (melynek szerzőjét sehol nem tüntették fel). Ezúttal Baráti Kristóf vezényelte a Concerto Budapestet, énekesként Juliane Bansét hallottuk. A német énekesnő nem ismeretlen a magyar hallgatóság számára, magyar vonatkozású felvételei közül a legjelentősebb Kurtág György műve, a Kafka-Fragmente, amelyen Keller András a partnere. A zenekari háttér nem könnyítette meg az énekesnő dolgát, a zongorakísérővel könnyebb együttműködni (együtt-lélegezni), a nagy apparátus, mint olyan, nyilvánvalóan kevésbé flexibilis. Tehát az interpretáció finom agogikáit kontrollálni kell, ráadásul a hangszerelésből adódó hangszín-arányokat is. Ilyenkor fokozott nehézséget jelent a rövid terjedelem, minden pillanatnak felfokozott a jelentősége, a folyamaton belül korrekcióra alig van lehetőség. Aligha kárhoztatható az, aki a többségükben ismert dalok esetében ezúttal a kíséret színes szőttesére fordított elsősorban figyelmet – miközben Banse minden igyekezetével azon volt, hogy közvetítse a szövegben-fogalmazottakat is.
Méltán keltett nagy várakozást a szünet után elhangzó „nagy” C-dúr szimfónia. E monumentális művet már hangfelvételen is rögzítette Keller András vezényletével a zenekar, tehát a koncepciót, a kidolgozottságot illetően aligha lehetett kétségünk. Elgondolkoztató volt viszont – mint napjainkban olyannyiszor – a tételek tempóválasztása. Hosszasan lehet ragozni az életritmus változását az idők folyamán, az ingerküszöb változását stb. – de tény, hogy az „átéléshez”, a közvetített érzelmi tartalmak megfogalmazásához és azok „felfogásához” idő kell. És nem hátrány, ha van idő a megéltek lecsengéséhez, hogy az új témák (karakterek stb.) ismét fogékony befogadóra találjanak. Ez az általánosnak mondható „probléma” kevésbé égető, amikor ismert(nek tekinthető) kompozícióról van szó, hiszen a meglévő hangzás-emlékek birtokában otthonosan tájékozódik a hallgató (ilyenkor viszont épp az egyedi interpretáció finomságainak észrevétele igényel „időt”). A tempósabb megfogalmazás segíti a folyamat-jelleg érvényesülését, néha éppenséggel segíti a nagyformák áttekintését. Ilyen többletként értékeltem a nyitótétel tempóválasztását – amelyet mintegy „logikusan” követett a „menős” II. tétel. A Scherzo viszont oly sziporkázóan gyors volt, hogy szinte egy nyelvtörő mondóka többlet-feladata elé állította az előadókat. Minden elismerés megilleti őket, amiért győzték ezt a kihívást (talán még lelkesítette is őket az efelett érzett sikerélmény). A zárótétel betetőző hatása visszamenőleg igazol(hat)ta ezt a felfokozott életérzést sugárzó interpretációt.

Ezúttal érdemes kitérni a műsorfüzetre is. A Concerto Budapest ötlete a rendhagyó műismertetéseket illetően ezúttal telitalálat. Dr. Székely György, a Magyar Rádió egykori „Dupla vagy semmi” Schubert-versenyének győztese úgy írt a programokon szereplő darabokról, hogy minden során átjött a személyes élmények sokasága, amelyek megszerzésében – mint kitekintő utalásaiból kiderült – a hangfelvétel-kínálat alapos ismerete is közrejátszott. Remélhetőleg sokan észrevették, hogy a némiképp rövidebb angol nyelvű kísérőszöveg korántsem fordítás – nyelvtudással rendelkezők számára tehát dupla haszonnal jár a füzetke végigolvasása. De hogy elégedettségünk ne legyen maradéktalan: sajnos, az előadókat illetően csupán fotókra hagyatkozhattunk…