Budafoki Dohnányi Zenekar – 2023. február 26. Zeneakadémia

0
74

Fittler Katalin

 

A „Párizs aranykora” című hangversennyel vette kezdetét az idei Cziffra György Fesztivál. Az örvendetes módon nemzetközi megmutatkozásig és elismertségig eljutott rendezvény(sorozat) életre hívásáért és többszintű irányításáért nem lehet eléggé hálás a zenebarát hallgatóság. De, ami legalább annyira fontos: közreműködésével művészileg is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megtartsa a régi hallgatókat és növelje az érdeklődők számát.

A nyitókoncert – immár hagyományosan – ünnepélyes alkalmat jelentett a Cziffra Fesztivál díjainak átadására. Gazdára talált az Ifjú tehetség-díj (Tőzsér Gergő – fuvola), a Kreatív művész díj (ifj. Balázs Elemér – zongora, Oláh Krisztián- jazz zongora) és a Tehetség-díj (Gertler Teo – hegedű, Magyar Valentin – zongora, Rajna Martin – karmester) mellett az Életmű-díj (Tóth Ibolya zenei rendező, Falvai Sándor zongoraművész, egyetemi tanár, Dubrovay László zeneszerző) is. Öröm, hogy ezt követően a díjazottak is végighallgatták a hangversenyt.

A rendezvényt talán érdemes lett volna a szokásos fél nyolc órai kezdéshez képest korábbra tenni, s akkor talán minden hallgató részesülhetett volna a meghirdetett műsort követő (eleve „borítékolható”, minden várakozást kielégítő) parádés ráadás-sorozat élményében is. Ekkor Balázs Jánosnak köszönhetően megtapasztalhattuk a virtuozitás fogalmának elementáris hatását, amely a romantika korában rendkívüli népszerűségnek örvendett.

A műsor a rendszeres hangversenylátogató számára is tartalmazott ínyencségeket. Az első részben Saint-Saëns közkedvelt műve, Az állatok farsangja rendhagyó módon került előadásra: Lackfi János erre az alkalomra valamennyi tételhez írott verseit olvasta fel, ami egyszeri élményt jelentett – nemcsak irodalomkedvelőknek! Ráadásul két tétel esetében (Kakukk, Zongoristák) nem csupán „bekonferálta” a hallgatnivalót, hanem – a 19. században népszerű melodráma műfaját is megidézve – obligát szólamként társult a muzsikához.

A zenekar ezúttal némiképp csökkentett létszámmal szerepelt (8-6-4-3-2), ami azt eredményezte, hogy még inkább felfigyelhettünk a két zongorista iránt magas igényeket támasztó szólamaikra. Balázs János és az olasz Sandro de Palma érezhető kedvvel vett részt ebben a játékban, és felkészültségtől tanúskodott valamennyi zenekari szólista. Legfeljebb a Zongoristák tétel egyedi megoldásában tűnt fel némi szokatlan vonás. E muzsika természetéből adódóan a finoman élcelődő zenei humor mintapéldája, amennyiben a mintegy „végtelenül” (ráadásul mechanikusan) gyakorló hangszereseket parodizálja. Nem téveszti hatását ez, ha mechanikus-pontos a két zongorista játéka. Ehhez képest többletet kívántak adni (vélhetőleg főként az olasz művész kezdeményezésére), amennyiben eljátszották, hogy „nem mindig sikerül” ez a mechanikus pontosság. Mai nyelven, talán kissé „túltolták” ezzel az eredetileg kétségkívül finomabb-érzékenyebb jellemzést, a karikatúra irányába. (A hatást tekintve, jól vizsgázott az ötlet.)
A második részben további vonósokkal bővült a gazdagabb hangszerelésű művek előadógárdája (10-8-6-6-4). Bizet C-dúr szimfóniája jutalomjáték volt az oboistá(k)nak! Az előadást illetően, a formai felépítés arányossága tűnt a legnagyobb erénynek – az összhangzás egészét talán az ünnepi alkalom felfokozott légköre tette némiképp túldimenzionálttá. Hatásos, de rikító színeivel figyelemfelkeltő plakátra emlékeztetett. Az viszont vitathatatlan, hogy megjegyezhető/megjegyzendő emléket adott a hallgatóságnak.

A maximális igénybevételt jelentő programokban gyakorlott Budafoki Dohnányi Zenekar jól bírta energiával a műsor egészét: jutott erő a fokozásra Franck Szimfonikus variációk címmel közzétett, érdemben zongoraverseny-rangú darabjához is. Itt mutatkozott meg leginkább Hollerung Gábor zenekarnevelő munkájának eredménye: az imitációk, fugato-jellegű szakaszok nemcsak pontosan, hanem jól formáltan és dinamikailag is kifogástalan megszólaltatásban csendültek fel. Balázs János fölényesen győzte a játszanivalót – s miközben virtuozitásának adóztunk nagy elismeréssel, meg kellett állapítani: érthető, hogy kevesen, ritkán tűzik műsorra hangversenyen ezt a zeneileg értékes darabot.
Sziporkák, szikrák – és fergeteges tűzijáték. Csillogás, virtuozitás. Vonzó kellékei a nagy nyilvánosság számára tervezett, további gazdag programnak, amely remélhetőleg – a korábbi gyakorlat folytatásaként – hasonló érdeklődésre tarthat számot.