Az életképesség legszigorúbb meósa maga az élet: 2020 augusztusában pozitív értékelést adott arról a kezdeményezésről, amely Kelemen Barnabás és Kokas Katalin nevéhez fűződik: szinte dacolva a járványügyi helyzettel, rugalmas változásokkal „minden igényt kielégítő” rendezvénysorozattal jelentett hangütést a kezdődő (és most már tudjuk: igencsak kérészéletű) új évadnak.
Az 5. sikeres rendezvénysorozatnak tehát már „története” van – amelyhez ki-ki előbb vagy utóbb kapcsolódhatott. A szűk szakmai réteget érintő foglalkozásoknál hasonlíthatatlanul nagyobb nyilvánosság jutott a nagyközönség számára tartott hangversenyeknek és olyan előadásoknak, ahol kitűnő muzsikusok avatták be műhelytitkokba az érdeklődőket. Akik lehettek szakmabeliek, amatőrök, vagy akár a kottaolvasást illetően – szégyen, de igaz: sokan vannak ilyenek Kodály nagy távlatú tervei és álmai ellenére – analfabéták.
A naprakész érdeklődés nem elsődleges jellemzője a gyakorló muzsikusoknak. Részben érthetően, hiszen például a zenekari játékosok idejének jelentős részét teszik ki a próbák és fellépések – és amellett nemritkán egyéb elfoglaltságok is. Tehát, ha úgy tetszik, távollétük gyakran „igazolt” a nézőtérről, ami viszont azzal jár, hogy nemritkán kevésbé vannak „képben” a lelkes zenerajongóknál.
A Fesztivál Akadémia Budapest azon rendezvények közé tartozott, amelyek megmozgatták a muzsikus-társadalmat is; a hangversenyek előtt és a szünetekben szakmai-baráti találkozásokra került sor, röviden: esemény, „ügy” lett belőle. De sok gyakorló zenész továbbra is kimaradt belőle…
Ennek pótlására van lehetőség, amióta megjelent a két DVD-t tartalmazó album. Ízléses címlappal, nélkülözve minden tekintetet-vonzó reklámfogást. Éppen ezért tartom rendkívül fontosnak, hogy ráirányítsam a figyelmet (a szakma figyelmét) erre a kétségkívül értékes kiadványra. Ilyenkor kényszerűen kell szembesülni azzal, hogy a reklámok és ajánlók által elkoptatott szavak, hiteltelenné vált jelzők nem könnyítik meg az igazi értékek hirdetőinek dolgát. Érdemes odafigyelni a kiadvány címoldalának betűméreteire: kiemelkedő méretű a FESTIVAL ACADEMY BUDAPEST, ezt követi a fontos információé: LIVE 2016, és a címkezdő, ezúttal valós tényt közlő „Best of” más betűtípussal még kisebb formátumú, aminél csak a „van mire szerénynek lenniük” közreműködők felsorolása történt apróbb betűkkel.
Vannak „érzelmi alapon” indokolt live-felvételek – amikor az adott rendezvény közönség úgy érzi, bárcsak ne szállnának el a csodálatos hangok, visszaidézhető legyen később is, számtalanszor az élmény. (Előfordulhat ez olyankor is, ha alkalmi gikszerek is becsúsztak – az összélmény hatására a hallás jótékonyan korrigál; aki nem volt részese az alapélménynek, annál nem biztos, hogy működik az ilyesfajta tolerancia, őt bosszantja, hogy előre tudja, mikor jön a baki… és jön, minden alkalommal.) A rendezvények felvétele mindenképp hasznos, már csak dokumentumértéke miatt is – ám különös rangra emelkedik, ha igényesen történt, a publikálás tervezett szándékával. Erre ad szép példát a HUNNIA RECORDS kiadványa (HRDVD1617). Aligha lenne szükséges ismerni a Fesztivál Akadémia Budapest első évadának valamennyi nyilvános programját annak megítéléséhez, hogy reális volt-e a „Best of” válogatás. A lelkes hallgató oly magas szintűnek tartja valamennyit, hogy kétség nem merülhet fel!
Az első korongon három hangversenyből kapunk ízelítőt. Az interpretáció minősége a vörös fonál, amely összeköti őket. És talán még örülünk is a különböző stílusoknak, műfajoknak – ilyenkor következhetne a „mindenki talál benne kedvére valót” – de többről van szó!
Először Kreisler zenéjében gyönyörködhetünk Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán előadásában (La Gitana, Liebeslied, Chinois Tamburin). Szűk negyedórányi életteli virtuozitás – látvánnyal együtt akkor is egyedülálló, ha tudjuk: a Hommage à Fritz Kreisler című album (BMC, 2017 január) Kocsis Zoltán utolsó felvétele… A látvány, a két muzsikus kamarazenei érzékenysége azokkal is megszeretteti ezt a zenét, akikhez más stílusok/műfajok állnak közel.
Bartók 1. vonósnégyesének kidolgozott előadását hallgatva egyszersmind alapos(abb) műismerettel is gazdagodunk, kiváltképp azok, akik hallották e rendezvénysorozat keretében Kocsis Zoltán előadását (a Kelemen Quartet „illusztrálásával”). Ezúttal Kelemen Barnabás és Kokas Katalin játszotta a hegedűszólamokat, a brácsás Homoki Gábor volt, a gordonkás Fenyő László.
Harmadikként Schumann Esz-dúr zongoraötöse került felidézésre, José Gallardo közreműködésével. Ezúttal Kokas Kataliné volt a brácsaszólam, Kelemen Barnabás hegedűs-partnere Homoki Gábor lett.
Vonósjátékosok számára különösen tanulságos megfigyelni, hogy a négy összeszokott kamaramuzsikus a középső szólamok személycseréjét milyen tökéllyel valósítja meg. A gyakori összenézések, szemkontaktusok látvány-effektus létjogosultságát (amelyek máskor talán eltúlzottnak, mesterkéltnek hatnak) ezúttal tökéletesen visszaigazolta a hangzás. Külön figyelemre érdemes a tempóválasztás is – a gyorsaság sohasem tűnt hajszoltnak, és nem ment a tökéletes kidolgozottság rovására sem.
Kiváló művészek előadói teljesítményét önfeledten dicsérni – nem igényel túl nagy bátorságot. Mindazonáltal, a kiadvány egyedülálló értékét a második korong jelenti, amely három előadást tartalmaz. Kocsis Zoltánéra a Zeneakadémia Nagytermében került sor – Bartók 1. és 2. vonósnégyese kapcsán a Bartók-kép egyszeri egyénített megvilágítását adta. Felvillanyozó lehet zenetörténészek, műismertetéssel foglalkozók számára is, és őrületes súllyal szembesített mindenkit az életmű minél alaposabb ismeretének szükségességére, hasznára. Szellemi kincseiből adott át egy csokorravalót – az egyik utolsót e minőségben. Ha a „kötelező”-nek nem lenne pejoratív felhangja, „kötelező megtanulnivalóként” minősíteném…
A Fesztivál Akadémia gazdag programja széleskörű áttekintést igényelt a műsorszervezők részéről a helyszínek és időpontok megválasztásához, egyeztetéséhez (hiszen az esti koncertekre próbálni kellett, és egy – több produkcióban érdekelt – művész egyszerre csak egy helyen tud jelen lenni…). A Solti Teremben (lánykori nevén, Kisteremben) került sor Kelemen Barnabás és Fenyő László „beavató” előadására. Kelemen Barnabás Bartók Hegedű szólószonátáját vette nagyító alá, Fenyő László Kodály Gordonkaszonátájának értékeire mutatott rá. Két kitűnő hangszeres művész (akiknek mind tanításban, mind mesterkurzusok tartásában van gyakorlatuk), egyéniségüknek megfelelően közelítettek a művekhez. Mindkettejüknél nagy súllyal esett latba a gyakori illusztráció – a kiragadott részletek a művek egészének a meghallgatásakor értő fülekre találtak, tehát a hallgató (akár ismerte korábban a kompozíciókat, akár csak „hallotta”) ettől kezdve mintegy személyes ismerőseként kezelhette azokat. A hallgatóság soraiban számosan képviselték a „szakmát” – nem véletlen tehát, hogy kifejezetten hangszeres „műhelytitkok” is elhangzottak, az értő kottaolvasásra vonatkozóan, avagy egy-egy technikailag kényes-problematikus hely ideális megoldását illetően. Mindkét alkalommal szaladt az idő! Aki jelen volt, emlékezhet, hogy leginkább a következő rendezvényre érkezők rendbontó „csörtetése” jelezte, hogy „idő van” – szerencsére ebből semmi nem észlelhető a felvételen.
Kiemelt köszönet jár a felvétel készítésében közreműködőknek; a kamerák érzékenyen követik a zenei történéseket (pontosabban, szinte együtt járnak velük), tehát értőn irányítják a néző tekintetét (akinek ily módon nem támad hiányérzete, amiért lehatárolt a lehetősége).
Minden tekintetben kitűnő produkciókat örökít meg, méltó módon a felvétel, ami immár hozzáférhető az érdeklődők széles táborának. Gyakorló muzsikusok, tanárok és zenetanulók számára kihagyhatatlan élmények és tanulságok kimeríthetetlen tárháza!
– Fittler Katalin –
