Negyedszázad, félszáz beszélgetés
(Gramofon Könyvek, 2019)
Erről a könyvről az a gyermekkoromban olvasott (nyilvánvalóan tanító szándékkal írott) mese jutott eszembe, mely szerint egykor az orgona parányi virágai, amelyek hiába illatoztak, nem tudták felhívni magukra a figyelmet, ezért fürtökbe tömörültek – azóta népszerűségük töretlen, és sokan felfigyelnek értékükre, a kivételes illatra. A nemes cél érdekében történő tömörítés eredménye megannyi könyvtípus, az összkiadás-jellegű gyűjteményektől a gazdag válogatásokig. Ez utóbbira példa a számos, különböző jellegű sajtóorgánumnál publikáló Réfi Zsuzsanna eddigi gazdag publikációs terméséből összeállított, csaknem 4 00 oldalas kiadvány.
Réfi Zsuzsanna az 1990-es évek óta elkötelezett krónikása kulturális (elsősorban zenei) életünknek; aktív figyelemmel követve a mindennapok kisebb-nagyobb horderejű eseményeit, elsősorban interjúk, riportok keretében tájékoztatja az olvasókat a „történésekről”, amelyek kisebb-nagyobb közösségek életét avagy érdekes személyiségek pályáját befolyásolják. Utólag mindegy, a tyúk-vagy-tojás problematika mentén mi volt előbb: valamely újságtól a felkérés, amelynek eleget téve született meg az írás, avagy a tájékoztatás vágya találta meg a publikáció ideális fórumát. A sajtóorgánumok alapos ismeretében a szakíró számára már-már „ismertnek”, konkrétnak tekinthető a potenciális olvasóközönség, így soha nem fenyegette az a veszély, hogy interjúit-beszélgetéseit „átlapozzák”. A papír formátumú olvasnivalók háttérbe szorulása elsősorban az újságokat sújtja – a könyvek (amennyiben gazdára találnak) életbiztosítása összehasonlíthatatlanul magasabb. Ebben az esetben az is növeli a könyv értékét, hogy általa olyan rétegekhez is eljutnak az írások, amelyeknek egyik-másik folyóiratnak még csak a létéről sem volt tudomásuk. Tehát, a nem-muzsikusok „felfedezhetik maguknak” a Parlandót vagy a Zenekart, az elsősorban zenei szaklapok olvasóinak pedig például a Képes Anna jelenthet újdonságot. Az eredetileg internetes fórumokon megjelent írások főképp az idősebb generációkat örvendeztethetik meg, akik számára nem természetes elfoglaltság a neten való tallózás. És mindehhez járul az idő-tényező; a több mint két és fél évtized – ilyen meggondolásból pedig a fiatalok jutnak könnyen hozzáférhető érdekes-informatív olvasnivalóhoz.
Ötven beszélgetés, 45 partnerrel – közülük öt személlyel két-két interjú is olvasható (a „duplázások” egymást követően kaptak helyet, egy-egy tízes csoport fináléjaként). Az elrendezés személyes jellegű; Réfi Zsuzsanna figyelme olyasmire is kiterjedt, hogy változatos egymásutánban kövessék egymást az énekes-hangszeres-stb. beszélgetőpartnerek.
Villódzó kaleidoszkóp ez a könyv atekintetben is, hogy a beszélgetések nem időrendben következnek – érdemes tehát figyelmet szentelni az első megjelenés pontosan feltüntetett dátumának! Hasonló (kissé bonyolultabb) „időjáték” utánanyomozni az interjúalanyok életkorának – pontosabban, a születési dátumoknak, hogy tudjuk, ott-és-akkor hány évesen vallott a kérdezőnek a pályakezdő, a pályája zenitjén álló, avagy már a visszatekintés korszakába jutott művész. És az idősebbek bónusz-időjátékot is kapnak, amennyiben emlékezetük mélyéről ismét felszínre kerülnek már elfeledett élmények-események – és utólag többlet-tartalommal telnek meg korszakok, olyasmikről értesülve, amik egykor elkerülhették figyelmüket. Megélt napjaik kerülnek kissé más megvilágításba, a kulisszatitkoknak köszönhetően. Az egykori pályakezdők sorsa megannyi tanulságot rejt szakmai utódaiknak – s ezek a szempontok örök-aktualitást adnak a könyv egészének.
Réfi Zsuzsanna írásgyűjteményének nagy tanulsága, hogy a szakíró eredményességének (egyik) alapfeltétele a széleskörű tájékozottság. Mert túl a kérdező rátermettségén, az kamatozik, amikor elhitető erejű a beszélgetések légköre. Tehát, a kérdezőnek nincs szüksége arra, hogy felkészültségét bizonyítandó, „felmondja” életét-munkásságát a beszélgetőpartnerének (amivel ő, természetesen, mindenki másnál inkább tisztában van), és nem kell a túlsó végletbe sem esnie, amikor ártatlan-naivan rácsodálkozik bármire, amit megosztanak vele (a riporteri felkészületlenség gyakori tünete). Ténylegesen beszélgetőpartner! És mint olyan, megtalálja azokat a területeket, amelyekre szívesen kalauzolja az érdeklődőket a megkérdezett, aki hasonlóképp felszabadultan „beszélget”, hiszen tudja: azzal a lehetőséggel élhet, hogy azt mondja, ami neki is fontos. Éppen ezért megannyi lényeges olyan mondat is elhangzik, amely a kontextusból kiragadva is megszívlelendő.
Írással foglalkozóknak külön a figyelmébe ajánlott a szakmai igényesség és az emberi tapintat kettős (egymással jól megférő) szempontja, ami azt eredményezi, hogy a beszélgetések mindenkor eleget tesznek az írásbeliséggel szemben támasztott igényességnek, ugyanakkor nem fogalmazvány-jellegűek, vagyis beszéd-tempóban olvasva, szinte a nyilatkozók hangján halljuk (néha előfordulnak sajátos-jellegzetes szófordulatok is, ami szintén erősíti a személyesség hitelét).
Réfi Zsuzsanna nem tagadja meg opera-rajongását, nagy számban vonultat fel énekeseket, énekesnőket, és a kötet öt „fejezetének” belső elrendezésekor változatosságra törekszik a különböző hangszeresek és a karmesterek, továbbá a zeneszerzők szerepeltetésével. Az interjú-kettőzés ötlete telitalálat. Hogy a végkicsengés „nyitott formát” eredményez, szomorú-kényszerű megoldás (Kocsis Zoltánnal már nem kerülhetett sor a beszélgetés folytatására…).
A megszólítottak közül többen már örökre eltávoztak – tapintatra vall, hogy a tartalomjegyzékben nem került nevük gyászkeretbe. Hiszen amikor nyilatkoztak, ott-és-akkor aktuális témákat feszegettek, amelyek némelyike mindmáig megoldatlan problémát jelent.
A könyv olvasásához nem kell „használati utasítás”: egyszerűen olyan szellemi táplálék, amit nyugodtan lehet habzsolni, nem árt meg akkor sem, ha valaki egyvégtében fogyasztja, de lehet csemegézni is belőle, célirányosan avagy spontánul tallózva a beszélgetések között. Pillanatképek negyedszázad lenyomatából – s miként a borító fotóin, néhol közelebbről, néha távolabbról látjuk a művészt, többé vagy kevésbé személyes „pózban”.
Gazdag és értékes album – éppen ezért méltánytalan lenne bármiféle személyre szabott számonkérés. Akiknek nem jutott hely benne, azoknak megadatott az elégtétel: nem találnak olyat a kiválasztottak között, amelynek létjogosultsága megkérdőjelezhető. Ami közzétételre került, fontos. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne – akár hasonló mértékben – fontos további sok kötetre való beszélgetés. Íme, még egy érv Réfi Zsuzsanna lényeglátó és termékeny sajtós munkásságának értékelésére! (Fittler Katalin)
