Egy város lelke

0
353

 

dr. Székely György:
A muzsika valódi hangja a fesztiválok fővárosában – Salzburg
Szerzői kiadás, 286 oldal, 9800.– Ft

Salzburg a zenetörténet kultikus helyszíneinek egyike: Mozart szülővárosa. Ahogyan a németek szívesen nevezik „Goethestadt”-nak, a költő városának Weimart (bár a Faust alkotója nem itt született: a türingiai város „csupán” működésének legfontosabb színhelye volt), ugyanúgy az osztrákok is gyakorta tisztelik meg országuk negyedik legnagyobb települését, a másfélszázezer lakosú tartományi székhelyet a „Mozartstadt” titulussal. Ám ahogy Eisenach vagy Zwickau sem vált varázsütésre művészeti központtá pusztán attól, hogy ott látta meg a napvilágot Bach, illetve Schumann, Salzburg esetében is el kellett telnie bizonyos időnek, amíg a város méltóvá vált hajdani nagy szülöttéhez. Akik ismerik Mozart életrajzát, tudják, hogy az érett zeneszerző szellemi és egzisztenciális értelemben egyaránt „kinőtte” szülővárosát, annak lehetőségeit immár provinciálisnak érezve, s aligha véletlen, hogy élete utolsó bő évtizedét a salzburgi hercegérseki szolgálat helyett immár független bécsi muzsikusként töltötte, itt érve el művészi kibontakozásának legfejlettebb fokát. Salzburg számláját terheli a méltatlan búcsú is: a sokat emlegetett rúgás, amellyel Colloredo hercegérsek képviseletében Arco gróf a renitens udvari muzsikust végleg útjára bocsátotta.

Salzburg „méltóvá válásának” első nagy lépése a Mozarteum létrejötte a 19. század folyamán. Ezt követi a Salzburgi Ünnepi Játékok, amely 2020-ban ünnepli centenáriumát: 1920-ban történt, hogy a századforduló és a századelő három jelentős szelleme, egy író-költő, egy rendező és egy zeneszerző, Hugo von Hofmannsthal, Max Reinhardt és Richard Strauss kezdeményezése nyomán létrejött a fesztivál, amelynek profiljában kezdettől szerepelt a mozarti örökség ápolása, de emellett már az alapításkor is sok egyéb, hiszen Salzburg már az első időkben is otthona volt a hangversenyek és az opera mellett a színháznak is. (Tudjuk: Salzburg legfőbb jelképe Hofmannsthal színdarabja, a Jedermann – Akárki – évről évre ismétlődő előadása.) Az Ünnepi Játékok műsorpolitikája az évtizedek során fokozatosan vált egyre befogadóbbá, komplexebbé, míg végül elérte mai sokszínűségét.

A magyar zenekedvelők társadalma által jól ismert dr. Székely György, a muzsikus orvos, belgyógyász, gasztroenterológus, klasszikus gitáros és hegedűs, a Semmelweis Vonósnégyes muzsikusorvosa , zenei írások szerzője, rádióműsorok készítője és egy Fischer Annie életművének szentelt könyv szerkesztője, különféle sajtóorgánumok megbízásából közel három évtizede, 1993 óta évről évre jelen van Salzburg eseményein: nemcsak a nyári Ünnepi Játékokon, hanem a Pünkösdi Fesztiválon és a Mozart Héten is. Az általa látogatott rendezvényekről rendszeresen tudósította a hazai sajtót, most pedig, a centenáriumhoz kapcsolódva könyvet állított össze Salzburg fesztiváljairól, a város és a művészet kapcsolatáról. Munkájának fontos részét alkotják az általa készített interjúk, emellett azonban pontos és a részletek iránt is figyelmes történetíróként végigkalauzolja olvasóját a fesztivál évtizedein, a kezdetektől napjainkig.

Az első nagy fejezet a fesztivál históriájának nagy léptékű összefoglalása, a kialakulás éveitől a hitleri korszak torzulásain és veszteségein át a második világháborút követő újjászületésig és a Herbert von Karajan művészeti vezetése által fémjelzett legnagyobb korszakig. A szerző világossá teszi, hogy Salzburg sokáig érvényes konzervativizmusa részben Karajan működéséhez köthető, ugyanakkor ezt a problémát is árnyaltan ábrázolja, érzékeltetve, hogy a szoborszerű imázst kialakító karmester-mágus nem volt kategorikusan konzervatív, csupán megvoltak nyitottságának és újító szellemének korlátai. Gottfried von Einem operáját, a Danton halálát például bemutatta Salzburgban – nagy sikerrel.

A történeti áttekintés után túlnyomó részben két párhuzamos szálon bontakozik ki a kötet tartalma: egymást követő fejezetek foglalkoznak a Karajant követő művészeti vezetők korszakaival, koncepciójukkal, történetükkel, sorra véve Hans Landesmann és Gerard Mortier (1992–2001), Peter Ruzicka (2002–2006), Riccardo Muti és Jürgen Flimm (2007–2011), Alexander Pereira (2012–2014) munkásságát, a Pereirát követő átmeneti éveket (2015–2016), eljutva a közelmúltig és a jelenig: Cecilia Bartoli, Markus Hinterhäuser, Rolando Villazón meghatározó szerepéig. Ez a történetmondás egyik szála. Egy másik szál egy szubjektívabb vezérgondolat, amely kifejezetten a magyar olvasó érdeklődésére számít: interjúk olyan művészekkel, akik fontos, olykor kifejezetten meghatározó szerepet játszottak vagy játszanak ma is a Salzburgi Ünnepi Játékok történetében. Azok a magyar zenekedvelők, akik nem jártak a Salzburgi Ünnepi Játékok eseményein, talán nem tudják, hogy a magyar művészek Fricsay Ferenctől Anda Gézáig, Sass Sylviától a Tátrai Vonósnégyesig, Kasza Katalintól Polgár Lászlóig milyen jelentős szerepet vállaltak itt a legkülönfélébb eseményeken. Dr. Székely György figyelmeztet, hogy az 1978-as Beaumarchais-előadás, a Figaro házassága Grófját – Klaus-Maria Brandauer Figarója mellett – Darvas Iván alakította, s hogy a Jedermann egyik fontos szerepét éveken át Darvas Lili játszotta. Mellettük és rajtuk kívül magyar művészek serege lépett és lép fel Salzburgban. Közülük dr. Székely György az elmúlt évek során beszélgetést készített a korszakos jelentőségű hegedűssel és karmesterrel, Végh Sándorral, a nagy szopránnal, Marton Évával, fiatalabb világsztár pályatársával, Rost Andreával, a legendás karmesterrel, Solti Györggyel, a Bécsi Filharmonikusok szóló nagybőgősével, Rácz Ödönnel, Kálmán Péter operaénekessel, valamint két nagy zongoraművésszel, Schiff Andrással és Várjon Dénessel. Magyar zeneszerzők is nagy sikereket arattak Salzburgban: közülük Eötvös Péter szólal meg a könyv lapjain – ő nemcsak komponistaként, de karmesterként is otthonosan mozog Salzburg koncerthelyszínein.

A kötet fotóalbum formátumú, nem véletlenül, mert bár nem a képek, hanem az értékelő elbeszélés gondolatai játsszák a főszerepet, a képanyag mégis döntő fontosságú – egyszerre sokoldalúan tájékoztató és rendkívüli élvezet forrása. Az illusztrációknak mind mennyisége, mind minősége, mind pedig informatív sokszínűsége egyformán lebilincselő. Az olvasó a szöveget kísérő képanyagot szemlélve tisztán látja, hogy Salzburg egyrészt mindig is a csúcsteljesítmények fellegvára volt, másrészt e jó értelemben vett szellemi arisztokratizmushoz az évtizedek során bámulatra méltó nyitottság csatlakozott, amely már jó ideje mindent befogad, ami érték: kortárs zenét Pierre Bouleztől Kurtág Györgyön és Ligeti Györgyön át Jörg Widmannig, újító szellemű színpadi produkciókat olyan rendezőktől, mint Jean-Pierre Ponnelle, Patrice Chéreau vagy Peter Sellars, historikusan interpretált régizenét olyan előadókkal, mint Nikolaus Harnoncourt, William Christie, Roger Norrington, Jordi Savall vagy Marc Minkowski, nagy öregeket, mint Christoph von Dohnányi vagy Daniel Barenboim és máris jelentős eredményeket felmutató fiatalokat, mint Gustavo Dudamel vagy Káli Gábor. Prózai színházat és operát, szimfonikus zenét, versenyműveket és kamarazenét – mindent, ami tehetség, tudás, ihletettség, érték. A keményfedelű, elegáns védőborítóval is ellátott kötet pazar képanyaga minőségi papíron jelenik meg, igényes nyomással, illúziókeltő tónusokkal, a könyv végén pontos képjegyzéket találunk, s hasonlóképpen a kötet használati értékét fokozza a nélkülözhetetlen, de sajnos manapság sok hasonló kiadványból hiányzó névmutató. Dr. Székely György könyve egyszerre szemet gyönyörködtető ajándéktárgy és értékes összefoglalás: egy város „lelkének”, Európa talán legjelentősebb fesztiváljának százéves története, a tárgyhoz illő igényességgel elbeszélve.
(Csengery Kristóf)