Idén is megrendezték a Zenész-Kupát

0
673

HAT ÉVVEL EZELŐTT RENDEZTÉK MEG AZ ELSŐ ZENÉSZ-KUPÁT, amely során itthon és alkalmanként határon túl évente két alkalommal jönnek össze a szimfonikus zenei élet szereplői, hogy egy barátságos mérkőzés keretein belül összemérjék tudásukat. Egyre több fiatal zenész található a csapatok összeállításában, ez is mutatja, mennyire népszerű lett ez a kezdeményezés. Az idei futballtalálkozóra február 18-án került sor a XI. kerületi Újbudai Sportcentrum fedett pályáján. Tíz csapat mérte össze tudását, jöttek Debrecenből, Győrből, Szombathelyről, Szolnokról, közös csapatot alkotott a MÁV és a Nemzeti Filharmonikusok, részt vettek a Magyar Rádió Zenei Együttesek, az Opera, a Zuglói Filharmónia, a Központi Fúvósegyüttes muzsikusai, valamint az énekművészek alkotta Kórus csapata is.

A két pályán, két játékvezetővel folytatott közel öt órás mérkőzés eredménye a következő lett. A Zenész Kupát az Opera Zenekara vehette birtokba, második helyezést ért el a Savaria Szimfonikus Zenekar, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Kodály Filharmónia Debrecen játékosai állhattak fel. A Gólkirály Könyves-Tóth Mihály, az Opera fiatal trombitaművésze lett. A legjobb kapus címet Szentgyörgyvári Tibor, a Savaria Szimfonikus Zenekar tuba művésze nyerte el. (Tóth Péter szervező)