Nyári anzix

0
668

A szimfonikus zenekarok idén nyáron is az aktív pihenést választották: szinte kivétel nélkül fesztivál meghívásoknak tettek eleget, szabadtéri koncerteket adtak, s mind többen használták fel ezt a rövidke periódust a kortárs műfajokkal való ismerkedésre. Nyári összefoglalónk – amelyben a zenekarok vezetői, karmesterei számolnak be az eseményekről ­– ezúttal a legújabb tapasztalatok és a legkiemelkedőbb fellépések kérdését járta körbe.

 

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar – Hollerung Gábor

 

Rengeteg fontos dolgot csináltunk a nyáron, minden tervünk megvalósult, és mind sikerrel is zárult, így a nemzetközi karmesterkurzusunk és a Miskolci Fesztiválon bemutatott Gyöngyösi operaelőadás is.

 

A Zempléni Fesztiválon is sikerrel szerepeltünk, ahol volt egy klasszikus koncertünk, illetőleg egy ABBA produkciónk is, ami nézőszámban regionális rekordot döntött: 2650 fő vett jegyet az előadásra, míg az átlagos hallgatóság ezen a rendezvényen koncertenként 5-600 ember. Emellett készítettünk a nyár folyamán egy Kékszakállú lemezfelvételt Cser Krisztiánnal és Meláth Andreával, amit nagyon fontos projektnek tartok, ugyanis ebből a műből olyannyira sok felvétel nem készült. Dubrovay mester most már mindhárom zongoraversenyét is felvettük, a hiányzó kettőt is, ami azért is létfontosságú, mert Bartók óta európai viszonylatban szinte nincs másik három zongoraversenyes szerző. Mindhárom műve nehéz és igényes alkotás, ami az 1980-as évektől napjainkig tartó időszak nagy változásait mutatja be, a kísérletező kedvtől a kétezres évek úgymond posztromantikus letisztulásáig, így egy különleges életművet reprezentál. Balázs Jánossal vettük fel, aki egy elképesztő felelősséggel és alázattal dolgozó muzsikus, miközben párját ritkító tehetség és fantasztikusan jó partner. Sokadik együttműködésünk volt ez vele, nagyon komoly értéknek tartom, hogy megszületett ez a felvétel. Ezenkívül kiemelném, hogy Csíkszereda főterén csináltunk augusztus végén egy csodálatos, különlegesen szép és meleg nyári napon egy fantasztikus szabadtéri előadást a székelyföldi kórustalálkozó keretében, ahol a kórusokkal együtt adtuk elő a Psalmus Hungaricust, illetve Tolcsvay Magyar miséjét öt-hétezres közönség előtt. Mind a szólisták, mind a hallgatók, mind pedig a zenekar számára is ez egy hatalmas élmény volt, azt éreztük, hogy egyfajta kötelességet teljesítünk, és annak ellenére, hogy borzasztóan nehéz financiális helyzetben hoztuk létre az előadást – még azért reméljük, hogy az elmaradt támogatást utólag megkapjuk -, úgy éreztem, hogy ezt meg kell csinálnunk. Jól döntöttünk, mert igazán könnyek nélkül nem tudtunk eljönni. Igaz volt ez minden zenekari muzsikusra, minden kóristára és rám is, ezt az erőt adó egy nemzetséghez tartozást ott érezte az ember a szívében és a lelkében.

Az idei nemzetközi karmesterkurzusunk igazi, örömteli tapasztalat volt. Zenekarunk számára nagyon fontos feladat, hogy az évtizedek során összegyűjtött tapasztalatainkat átadjuk az utánunk jövő generációknak, másrészt nagyon érdekes látni, hogy a fiatal karmestereknek mennyire szükségük van az ilyen kurzusokra. Egészen eksztatikus visszajelzések érkeztek a kurzus alatt és után is, a résztvevőknek rendkívüli élményt jelentett egy olyan zenekarral együtt dolgozni, ami valóban reagál. Ha jól vezényelnek, akkor ők valóban jobban játszanak, ha valamit pedig nem jól csinálnak, akkor szembesítik a problémáikkal a fiatal dirigenseket, akiknek így lehetőségük adódott arra is, hogy megérezzék a saját szakmájuk igazi kihívásait és mechanizmusait. Tizenegy résztvevőnk volt – minthogy tizenegy tételt lehetett vezényelni a programban -, 37 jelentkezőből választottuk ki őket, de idén először 4-5 passzív karmester is jelen volt megfigyelőként. Döntő többségében Európán kívülről érkeztek a résztvevők, Amerikából, Tajvanról, Japánból, de volt egy norvég kislány is, egy erdélyi magyar, egy Svájcban élő kolléga, illetve egy Magyarországon élő karmesterünk is. Erős volt a mezőny, és örömteli volt látnunk, hogy milyen fontos és mennyire nélkülözhetetlen a jövő szempontjából egy nemzetközi karmesterkurzus. Úgy gondolom, hogy egy ilyen együttesnek kötelessége, hogy lehetőséget adjon a fiatalok számára. A kurzus különlegességét többek között az adta, hogy a tíz nap alatt nyolc alkalommal is próbálhattak a zenekarral a fiatal tehetségek, ami a nemzetközi karmesterkurzusok viszonylatában kiemelkedően magas szám.

Nagyon komoly visszhangja volt a Mester és Margarita bemutatójának, ami egy korszakos alkotás, és jelentős szereplője lesz a következő esztendők magyar színpadi opera világának. A Miskolci Fesztivál vezetője, Kesselyák Gergely az előadást történelmi pillanatnak, egy új beat opera születésének nevezte.

 

A legnagyobb nehézséget talán az jelentette, hogy volt olyan tétel, amit a bemutató előtt mindössze két nappal kaptunk meg. Gyöngyösi Levente minden műve azonban nagyon komoly kihívás, nehéz műveket ír, technikailag nagyon igényes, a Mester és Margarita esetében ráadásul egy két és félórás darabról beszélünk, amiben szinte minden tétel egy kicsit más stílusú. Hihetetlen mennyiségű zenei nyelv és zenei kollektív emlékezet fogalmazódik meg benne egyrészt a mű különböző rétegei okán, másrészt az idősíkok, illetve a karakterizálás folytán is. Nyilvánvaló, hogy mindig nehéz egy olyan darabot összehozni, amiben klasszikus zene és rock elemek együtt vannak jelen. Ha egészen őszinték vagyunk, Gyöngyösi nyelvezete nem áll tőlünk távol, a darabban otthonosan mozogtunk, annál is inkább, mivel egy hónappal korábban eljátszottuk a Gólyakalifa című rockoperáját is, így jól tudtunk tájékozódni ebben a zenei nyelvben. Örömteli kihívás volt számunkra, pazar zene, amit remek szólistákkal valósíthattunk meg.

 

 

 

Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – Tóth László

 

164 éves zenekarunk új utakat keres a mai magyar kulturális életben. Hosszú évekig szinte kizárólag az Operaház adott helyet koncertjeinknek, de a jövőben új, izgalmas programokat készítünk elő Budapest legkülönbözőbb koncerthelyszínein. Az útkeresés során új partneri kapcsolatokat kötöttünk. Elkötelezett támogatói lettünk a Virtuózok kulturális kezdeményezésnek, mely megítélésünk szerint képes lehet új nézőközönséget hozni minden komolyzenei formációnak, és újra méltó helyére emelheti a zenetanulás fontosságát Kodály országában. Két koncerten kísértük a Virtuózok tehetségeit, az egyik fellépésünk a Visegrádi 4-ek ünnepi gálája volt Hámori Máté vezényletével a BMC-ben, a másik pedig augusztus 20-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon került megrendezésre többezres hallgatóság előtt. Fiatal tehetségeket kísérni minden muzsikus számára felemelő érzés, mert a jövő ígéretét látjuk bennük, és egyúttal a mi személyes múltunkat is. A siker fényének csillogása a szemükben, a tisztelet, az alázat a művek és az idősebb muzsikusok iránt számunkra is erőt ad a hétköznapokban.

 

Ugyanilyen felemelő érzés, ha világsztárokkal dolgozhatunk együtt, az ő őszinte köszönetük is igazolja a Filharmóniai Társaság létjogosultságát a mai zenei világban. Ebben is volt részünk idén, hiszen a Margitszigeten mi kísérhettük Aliyn Péter, Gabriele Viviani, Rame Lahaj énekesek gáláját Halász Péter vezényletével.

 

Zenekarunk szinte az egyetlen demokratikusan működő együttes, mindenről a demokratikusan választott elnökség dönt. Csak akkor tudjuk a tagok lelkesedését, elszántságát fenntartani, ha érzik, hogy a Filharmóniai Társaság tevékenysége az ő elgondolásuk szerint, szakmai fejlődésük érdekében zajlik, és a magyar kultúra jövője szempontjából is hasznos. Ezért kiemelten fontos számunkra, hogy tagjaink a saját művészi igényeiket is meg tudják valósítani. Minden közös zenélés alapja a  kamarazene, ami elengedhetetlen a zenekari muzsikusok életében. Tagjaink számára lehetőséget biztosítunk, hogy egyesületünk szervezésében és finanszírozásában önálló koncerteket szervezzenek. Ez számukra örömzenélés, ami után a közönség köszönetével feltöltődve ülnek vissza a zenekari pultok mögé. Az évad során közel tíz kamarakoncert valósul meg a számos kamarazenekari, illetve nagyzenekari koncert mellett, az első ilyen hangversenyre augusztus 26-án, a gödi József Attila Művelődési Házban került sor.

 

A fenti koncertek közül nem emelnék ki egyet sem, mert mindegyik más céllal, és más közönség számára jött létre. Ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket a kulturális életben, több irányba és minden újításra is nyitottnak kell lennünk. Úgy látjuk, hogy vannak olyan kisebb, de fontos projektek és kezdeményezések, amik mellé oda tudunk állni, ezek a nagyobb zenekarok számára nem megvalósíthatók. Különleges helyzetben vagyunk, mert a tagságunk szakmai felkészültsége professzionális, zenekarunk zenetörténeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen, és egyedi működési struktúránknak köszönhetően nem vagyunk rákényszerítve, hogy minden megkeresést elvállaljunk. Így csak a számunkra izgalmas koncertek valósulnak meg a saját, terveink szerinti, színes és izgalmas koncertstruktúránk mellett.

 

Duna Szimfonikus Zenekar – Szklenár Ferenc 

 

Júliusban és augusztusban is mozgalmas volt a Duna Szimfonikusok élete, nyári mérlegünk 12 hangverseny és 2 kurzus.

 

A legkülönlegesebb hangverseny helyszínünk Gyöngyössolymoson volt, ahol egy meseszép erdőben koncerteztünk a Muzsikál az Erdő sorozat keretében. Romantikus kisvasutazással közelítettük meg a helyszínt, ahol kirándulók népes táborának adtunk koncertet. A nem mindennapi hangverseny tökéletes zenés kirándulás volt, a koncert végéig minden rendben ment, jó hangulat, finom ételek vártak minket. Ezután történt a galiba, ami felborzolta a kedélyeket, mivel a szervezők megfeledkeztek a terepjáróval odaszállított hangszereinkről. Míg a zenekari tagok nyugodtan visszavonatoztak Gyöngyösre, addig hangszerszállító kollégáink kínos másfél órát voltak kénytelenek eltölteni az erdő közepén, ahol telefonhálózat hiányában nem tudtak segítséget kérni senkitől. Végül egy véletlenül arra járó, platós teherautó sofőrjének segítségével sikerült kollégáinknak a hangszerekkel együtt lejutniuk a hegyről. A történtek után annyi bizonyos, hogy az elkövetkezőkben körültekintőbben vállalkozunk majd hasonló kalandokra. A malőr után a biztonságos hangversenytermekben folytatódtak nyári eseményeink. A Concerto Masterclass kurzusunkat második alkalommal rendeztük meg, ahol hangszeres szólisták kaptak lehetőséget zenekaros versenyművek gyakorlására. A legjobbak egy remekül sikerült záró koncerten mutathatták be tudásukat.

 

A nyár folyamán, szombat esténkként Budapest Gála címmel léptünk fel a Vigadóban és a Duna Palotában. A több évtizedes múltra visszatekintő Duna Koncert soroztunk folytatása ez az átdolgozott és kibővített program. Az Operett színház legnevesebb énekes szólistái, tánckar, illetve egy virtuóz cigányzenei rész is (egy külön blokk erejéig) gazdagítja ezt a programot. Ezen, a leginkább a külföldi közönséget vonzó, fővárosi kulturális eseményen a hatalmas taps visszaigazolta számunkra, hogy igenis van igény zeneileg értékes, színvonalas műsorokra.

 

A nyár egyik legfontosabb eseményeként a nagy hagyományokra visszatekintő karmesterkurzust emelném ki, melyen immár harmadik éve Deák András vezetőkarmester segítette a karmester növendékeket a felkészülésben. A résztvevők évről-évre egyre magasabb szintű tudással érkeznek, sok remek, fiatal tehetség vetélkedett azért, hogy egyikük megkaphassa a fődíjat, egy koncertre szóló meghívást a Duna Szimfonikus Zenekar bérleti sorozatába.

 

Összességében a tervezett programjaink mind megvalósultak, és némi pihenés is jutott a kollégáknak. A nyár közepén felvetődött egy esetleges új próbaterem kialakításának előkészületi terve, de a közeljövőben mind a próbáink, mind a koncertjeink túlnyomó része változatlanul a Duna Palotában kap helyet.

 

 

 

Győri Filharmonikus Zenekar – Fűke Géza

 

A fesztiválok jegyében zajlott az idei nyár a Győri Filharmonikus Zenekar számára. A műfaji sokszínűség jellemezte ezt az időszakot, hiszen a klasszikus szimfonikus zenekari repertoáron kívül opera és operett előadásokon, sőt nemzetközi sportrendezvényen is találkozhatott a közönség együttesünkkel. Két fellépést emelnénk ki ebből az időszakból:

Július 23-29-ig Győr városa adott otthont Magyarország első olimpiai rendezvényének, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak. Az esemény nyitóünnepségén a város hivatásos művészeti intézményeinek művészei mutattak be műsort városunk sokszínű kulturális életéről, melyet a helyszínen és a tévéképernyők előtt is több ezer néző kísérhetett figyelemmel.

Először kaptunk meghívást az észak-magyarországi régió rangos nyári rendezvénysorozatára, a Zempléni Fesztiválra, melynek záróhangversenyén Haydn, Hummel és Dvořák jól ismert művei csendültek fel Berkes Kálmánnak, zenekarunk művészeti vezetőjének a vezényletével. Szólistaként zenekarunk fiatal trombitaművésze, Vörös Ádám lépett fel.

A többi nyári hangversenyünk is mind-mind különleges helyszínhez vagy rendezvényhez köthető. Június 5-én a Magyar Állami Operaház meghívására, a MagyarFeszt rendezvénysorozat keretében Selmeczi György Spiritiszták c. operájának előadásában működött közre zenekarunk. Június 7-én Klagenfurtba utaztunk, ahol a Wörthersee Classics Fesztivál nyitóhangversenyét játszottuk a fesztivál művészeti vezetőjének, Alexei Kornienkónak a vezényletével. Még ugyanebben a hónapban a kalocsai Kék Madár Fesztivál vendégei is voltunk. A hónap végén a hagyományos győri Szent László napok keretében Győr impozáns Dunakapu terén adtunk ünnepi hangversenyt Bogányi Gergely zongoraművésszel, az est karmestere Berkes Kálmán volt.

A 2017/18-as évadot Fertődön kezdtük, ahol az Eszterházy-kastély szabadtéri színpadán, az Eszterházi Vigasságok keretében lépett fel zenekarunk, műsorunkon a legismertebb német, szláv és magyar táncok szerepeltek Haydntól, Dvořákon át Kodályig. Az est karmestere a francia Olivier Ochanine, a 2015-ös I. Doráti Antal Nemzetközi Karmesterverseny győztese volt, aki első alkalommal vezényelte együttesünket.

Augusztus 11-én és 12-én a Budapesti Operettszínház meghívására a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban találkozhatott a közönség zenekarunkkal, ahol Szirmai Albert Mágnás Miska című operett előadásában működtünk közre.

A nyarat a hagyományos Pannonhalmi Klasszikus Esték nyáresti hangversenysorozatunk utolsó előadásával és a Plácido Domingo’s Operalia énekverseny díjazottjait felvonultató, szintén tradicionális Voices of! koncerttel zártuk Győr barokk főterén, a Széchenyi téren.

 

Kodály Filharmónia DebrecenSomogyi Tóth Dániel

 

A sokszínűség jegyében telt a nyár a Kodály Filharmónia Debrecen művészei számára, izgalmas helyszíneken, változatos műsorokkal vártuk a közönséget. Külön öröm számunkra, amikor olyan nézők előtt mutatkozhatunk be, akik eddig távolinak érezték maguktól a klasszikus zenét. A debreceni Campus Fesztivál látogatói között sok olyan fiatal volt, akik számára nagy meglepetést okozott fa- és rézfúvós kvintettünk szereplése. A szervezők jóvoltából a debreceni intézmények külön bemutatkozási helyet kaptak, így lehetőségünk nyílt a közönséggel való közvetlen találkozásra. Kötelességünknek érezzük a fiatalok folyamatos megszólítását, erre a célra kiváló helyszínnek bizonyult Magyarország egyik legnagyobb fesztiválja.

 

A nyáresti, populáris helyszínek után felemelő érzés volt a kecskeméti Kodály Művészeti Fesztivál záró programján játszanunk, ahol Kodály Zoltán Concerto és Szimfónia című műveit mutattuk be a kecskeméti Nagytemplomban Kovács László vezető karmesterünkkel.

 

Az ország egyik legnagyobb kulturális eseménye a Debreceni Virágkarnevál. Több tízezer turista érkezik ilyenkor a városba. Az egy héten át tartó rendezvénysorozaton minden évben, immár hagyományszerűen jelen vagyunk mi is egy-egy rendhagyó koncerttel. Idén Ünnepi nyitány című műsorunkkal vártuk a teltházas közönséget augusztus 19-én, nemzeti ünnepünk előestéjén a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, Somogyi-Tóth Dániel igazgató vezényletével.

 

A nyár végével folytattuk a Kodály-program keretein belül vállalt missziós tevékenységünket. Ungváron jártunk, ahol a Hungary Fest című rendezvényen játszottuk a legismertebb Kodály műveket, a Galántai táncok, a Psalmus Hungaricus és a Budavári Te Deum terveink szerint azonban fel fog még csendülni más alkalmakkor is a tél folyamán néhány magyar és európai nagyvárosban is.

 

  Magyar Rádió Zenei Együttesek (MRZE) – Kovács Géza

 

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara július 1-jén a Ravello Fesztiválon zárta az idei évadot. A Nápoly melletti, festői helyszínen zenekarunk Wagner-műsorral nyitotta meg a nagy hagyományú és magas presztízsű fesztivált. A Fischer Ádám vezényletével, Elisabet Strid, Daniel Brenna és Sebastian Pilgrim közreműködésével megvalósuló koncert elismerő kritikákat kapott, és újabb meghívások lehetőségét teremtette meg a zenekar számára.

 

Itthon a Rádiózenekar augusztus 29-én Pécsett, 30-án pedig Budapesten, a Müpában mutatta be Csak tiszta forrásból című műsorát, melyben a zenekar és a Magyar Rádió Énekkara mellett Pál István Szalonna népi zenekara, a Czifra Táncegyüttes, a Felszállott a páva tehetségkutató műsor győztesei, Sebő Ferenc, Balga Gabriella és Palerdi András is fellépett. A Madaras Gergely által vezényelt program, a népi dallamok és táncok Bartók és Kodály műveivel mindkét helyszínen teltházat vonzott és nagy sikert aratott.

 

MÁV Szimfonikus Zenekar – Lendvai György

 

Eseménydús nyarat tudhat maga mögött a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely a három nyári hónap alatt tizenkét kamara-, illetve nagyzenekari koncertet adott országszerte, ezen túl pedig megrendezte a Jorma Panula által tartott karmesterkurzust is.

 

Nehéz lenne egy hangversenyt kiemelni, hiszen különleges, sokszínű koncertjeink voltak, amelyek más-más stílust képviseltek az áriaesttől kezdve a kortárs esteken át az összművészeti előadásokig. Évek óta visszatérő vendégei vagyunk a Vajdahunyadvári Nyári Fesztiválnak, amelyen idén két alkalommal is fellépett a zenekar: Kertesi Ingrid énekművésszel operaáriákat adtunk elő, a másik koncertünkön pedig Szabadi Vilmos hegedűművész volt a vendégünk. A MÁV Zenekar meghívást kapott az idei Zsolnay Fényfesztiválra, amelynek nyitóelőadásán a pécsi Kodály Központban zenéltünk együtt Emikával, a brit zenész dj-vel. A koncert különlegességét növelte a Bordos.Artworks által készített vizuális látványvilág is. Összművészeti jellege miatt szintén kiemelkedő esemény volt a Kodály év kapcsán megrendezett Székelyfonó előadás. A daljátékot Pécsett, a Kodály Központban, illetve a Bakáts téri Fesztivál keretében Budapesten is előadtuk. Mindkét hangverseny óriási sikert aratott a nézők körében, a kiváló szólisták, a Honvéd Férfikar, a Misina Néptáncegyüttes remek teljesítményét Cakó Ferenc élőben készített homok animációs filmje tette igazán felejthetetlenné. A koncerteken túl a Zenekar 2 CD felvételt is elkészített a nyár folyamán.

 

Nem csak zenei események tarkították a nyarat Zenekarunk életében. Augusztus 20-án megtörtént Múzeum utcai próbatermünk épületének kulcsátadása a Konstantinápolyi Patriarchátus részére. Az ünnepélyes átadáson részt vett több egyházi vezető és magas rangú kormányképviselő is. Az egyházzal való megállapodás értelmében a zenekar elhelyezéséig egyelőre a Múzeum utcában marad a próbahelyünk.

 

Nemzetközi szinten kiemelkedő sikernek tartjuk, hogy a nyár folyamán folytatott tárgyalások eredményeképpen a Dél-Koreai Köztársaság vasúttársasága által fenntartott szimfonikus zenekar, a KORAIL Symphony Orchestra, valamint a MÁV Szimfonikus Zenekar között partneri kapcsolat jött létre. Ennek megpecsételéseként szeptember végén egy kisebb delegáció utazik Szöulba, illetve aláírásra kerül egy együttműködési megállapodás a két zenekar testvérkapcsolatáról. Külön öröm, hogy a zenekarok által a két nemzet vasúttársasága is felvette egymással a kapcsolatot, és megkezdődtek a tárgyalások egy jövőbeni együttműködésről is.

 

Miskolci Szimfonikus Zenekar – Szászné Pónuzs Krisztina

 

Talán a leglényegesebb tapasztalatunk az idei nyár folyamán az, hogy a közönség nagyon igényli a szuperprodukciókat, a könnyűzenei kitekintéseket. Ennek ékes példája, hogy a július 7-i Hooligans Symphonic hangversenyünkre alig egy hónap alatt 2200 jegyet adtunk el. Az ilyen jellegű koncertek összetett zenei és képi élményt nyújtanak a hallgatóságnak, profi hang- és fénytechnikával. Tekintettel a magas költségvetésre, sajnos nincs lehetőség rendszeresen ehhez hasonló programokat szervezni. A zenészek számára is más típusú élményt nyújtanak ezek a koncertek. Összességében nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, s bízunk benne, hogy a későbbiekben is lesz alkalmunk meglepni közönségünket ilyen és ehhez hasonló szuperprodukcióval. Terveink már vannak.

Még a nyár elején koncerteztünk Szlovákiában, a Kassai Zenei Tavasz rendezvénysorozat záró estjén. A Kassai Filharmonikusokkal régóta jó kapcsolatot ápolunk, ez a rendezvényen is érzékelhető volt, hiszen teltház mellett muzsikáltunk a Dom Umeniában.

Idén többször is szerepeltünk különleges vidéki helyszíneken, így a Mezőcsáti Zsinagógában adtunk koncertet, illetve június és augusztus folyamán két alkalommal koncerteztünk az edelényi L’Huillier-Coburg kastélyban. Emellett nagy sikerrel zárultak az évadzáró Promenád koncertjeink is a Miskolci Nemzeti Színházban.

Legkiemelkedőbb fellépéseink közül szintén a Hooligans Symphonicot említeném elsősorban, szervezésében, megvalósításában, és a közönség szempontjából is, ugyanakkor szakmai szempontból fontos kiemelnünk a Bartók Plusz Operafesztiválon történő szerepléseinket, ahol két kortárs darab előadásában működtünk közre: az Ifjabb Butterfly, illetve a Scaevola című operákban.

Azt hiszem, hogy Mátyássy Szabolcs Scaevolája esetében  szerencsés helyzetben voltunk, mivel elegendő próba állt mind a zenekar, mind a színpadi szereplők rendelkezésére. Ráadásul a zeneszerző a próbák kezdetétől asszisztált a munkafolyamathoz, minden segítséget megadott a produkció résztvevőinek (a szereplőgárdát a Zeneakadémia opera szakos hallgatói alkották). A nem túl hosszú, bő egy órás mű a közönség részéről is nagyon kedvező fogadtatásban részesült.

Az Ifjabb Butterfly már nehezebb diónak bizonyult. A japán Shigeaki Saegusa három felvonásban írta meg a Pillangókisasszony folytatását. Az előadás szünetekkel együtt háromórányira nyúlt, a zenekari anyag pedig helyenként rendkívül nehéz volt. Az eredetileg meghívott karmester részéről ráadásul történt egy lemondás, a beugró Vittorio Parisival az előadás előtti napon találkozott először a zenekar. A szép dallamok ellenére örültünk annak, hogy rendben lement az előadás. Mindent összevéve, a nehézségek ellenére ezek a különleges feladatok fontosak a szakmai igényesség, a zenekar látókörének kiszélesítése szempontjából. Utólag mind emlékezetes pillanatként marad meg a zenekar életében.

 

Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar – Hamar Zsolt és Somos Csaba

 

A Budapesti Müpa Wagner-napokon játszottuk Wagner Rienzi című operáját, az általam nagyon-nagyon jó karmesternek tartott Sebastian Weiglével, aki nem kizárólag a kollégám, hanem  mondhatom, hogy a barátom is. Szomszéd vármegyékben dolgoztunk, hiszen ő Frankfurtban volt főzeneigazgató, én pedig Wiesbadenben, ami hazai viszonylatban a Gödöllő-Budapest távolságnak felel meg.  A közelség okán gyakran jártunk át egymáshoz vezényelni, így tapasztalatból mondom, hogy ő egy egészen kiváló karmester. Emellett az idei nyáron is megtartottuk a hagyományos martonvásári Beethoven koncertünket, illetve új kezdeményezésként a Budavári Palotakoncertek keretében léptünk fel.

A Wagner-napokon való szereplésünkből levonható tapasztalat, hogy a zenekar nagyszerűen játszik operát. Ez egy nagy kincs, a Rienzi egy nehéz és hosszú opera, és mondhatni, hogy rekordgyorsasággal falta fel a zenekar, nem is beszélve az énekkarról. Minthogyha mindannyian éhesek lettek volna az operára. Ezzel tehát biztosan terveznünk kell, olyanfajta lehetőség rejlik benne, amit mindenképpen ki kell aknáznunk a jövőben.

A martonvásári koncertünk sajnos egy problematikusabb fellépés volt. Bár fantasztikus a helyszín, és megható, hogy a mai napig is estéről estére 1500-2000 ember is ellátogat a koncertekre, sok szempontból azonban, mind a műfajhoz, mind pedig a Nemzeti Filharmonikusokhoz méltatlanok a körülmények. Sajnálatosnak tartom, hogy egy ilyen történelmi és emblematikus, zenetörténetileg értékes helyszín, mely sokkalta több lehetőséget rejt magában, azért érinthetetlen, mert a területén génmanipulált kísérletek zajlanak. Martonvásáron egy igazán komoly, nemzetközi hírnévvel, vonzerővel rendelkező, nagy Beethoven fesztivált lehetne és kellene kiépíteni. Ehhez képest mi évente két-három alkalommal egy-egy este erejéig tölthetjük meg ezt a koncerthelyszínt, s még azt is el kell szenvednünk – hogy csak egy egészen apró példát említsek -, hogy mindig akkor jön a 100 méterre lévő vonat, amikor a koncert zajlik. Annak idején utasításba adták, hogy a hangversenyek ideje alatt nem lehet 30 km/óránál gyorsabban menniük és nem lehet sípolniuk a vonatoknak. Nagyon jó lenne ezzel az áldatlan állapottal valamit kezdeni, ám sajnos ez a mi erőnket és kompetenciánkat meghaladja.

Az idén immár fesztivállá avanzsált Budavári Palotakoncerteken való fellépésünket azért vállaltuk el, mert úgy gondoltuk, hogy az operettekhez szokott hallgatóságot is képesek vagyunk megérinteni és elcsábítani. Pechünkre óriási eső volt a koncert napján, így végül a Széchenyi Könyvtár aulájában tartottuk meg a hangversenyt. Fantasztikus volt a hallgatóság, amely kitartott mellettünk, és fantasztikus volt maga a zenekar is, amely így is tiszta szívvel játszotta végig az előadást. Ez a koncert, ha úgy tetszik, fiaskó, ami egyrészt az időjárásnak volt betudható, másrészről bebizonyosodott, hogy ma már nem kizárólag a termékre, hanem a termék eladására is ugyanolyan mértékben kell koncentrálni. Bár ebben a kérdéskörben vannak még restanciáink, borzasztóan örülök, hogy az intézményünk élén olyan igazgató áll, aki tökéletesen érti ezt a problémát és remek válaszokat ad rá.

A Nemzeti Énekkar legemlékezetesebb és egyben legnagyobb erőket csoportosító fellépése a Budapesti Wagner Napok alkalmából megszólaltatott Rienzi előadás volt. Az énekkar minimális kisegítő énekessel szólaltatta meg a terjedelmes, sokszor dupla, vagy tripla kórusra írt operát. A végig feszített hangi tartományokban mozgó, ritkán felcsendülő Wagner darab kórusainak előadása tehát óriási feladat, s egyben különleges élmény volt. Szintén életre szóló élményt nyújtott a külföldi énekesekkel dolgozni, akik kivétel nélkül mind nagy elismeréssel nyilatkoztak a kórus teljesítményéről.

Az énekkar a Nemzeti Filharmonikusok Zenekar partnereként július 29-én Beethoven Christus am Ölberge (Krisztus az olajfák alatt) című oratóriumában vett részt, majd szintén a zenekarral közösen a Beremenden megrendezett 10. jubileumi Ördögkatlan Fesztivál vendégeként lépett fel Verdi Requiemjével. Az est karmestere, Dinyés Dániel a következőket nyilatkozta a hangversenyt követően: „Az ünnepi 10. évad záróeseményét csaknem 4000 ember hallgatta, a tőlük visszajutó visszhangok elképzelhetetlenül örömteliek voltak.”

A Nemzeti Énekkar augusztus utolsó hete óta serényen dolgozik, hiszen 27-én a MTA Zenetudományi Intézetének udvarán adott koncertet. A helyszín nem ismeretlen, hiszen tavaly ugyanez a helyszín adott otthont a kórusnak. Ebben az évben a dupla évfordulós Kodály és a 70 éves Orbán György művei csendültek fel, a koncert dirigensei Kocsis-Holper Zoltán és Somos Csaba voltak. Az időjárás kegyes volt,  öröm volt látni, hogy a tavalyi év után sokkal nagyobb, teltházas közönség volt jelen.

 

Pannon Filharmonikusok – Horváth Zsolt 

 

A Pannon Filharmonikusok a tavalyi évadzáró bérletes koncertet követően a nyarat a több éves hagyományra visszatekintő Mesterek és tanítványaik hangversenyével kezdte. A zenekar regisztrált Tehetségpontként minden évadban pályázatot ír ki, hogy a Dél-Dunántúl tehetséges hangszeresei nagyzenekarral léphessenek fel a Kodály Központban. A meghallgatásra – melyet Vass András karmester vezetésével tartott a zenekar – több megyéből is érkeztek diákok. 2017-ben hét fiatal tehetség került kiválasztásra, akik közül hatan adtak életükben először szimfonikus zenekarral közös koncertet. Az esemény határkő minden fiatal életében, nagy sikerrel zajlik, s ebben nagy szerepet játszik Vass András és a muzsikus tagok együttműködő, mentoráló hozzáállása is. A szűk értelemben vett fesztiválszezon ezt követően érkezett el az együtteshez, melynek keretében a Pannon Filharmonikusok rangos felkéréseknek tett eleget. Első alkalommal rendezték meg Pécsett Plácido Domingo közreműködésével a nemzetközi Plácido Domingo Classics fesztivált, ahol két előadáson lépett fel együttesünk. A New Yorki Metropolitan Sztárjai című operagálán számos kiváló operaénekessel adott szabadtéri koncertet a zenekar, majd Verdi Traviata című operájának bemutatójára került sor Plácido Domingóval, melynek különlegességét az adta, hogy a nagyszerű operaénekes harminc év után lépett első alkalommal nem tenorként, hanem bariton szerepben színpadra. Mindkét produkció színvonalas és nagysikerű rendezvény volt.

 

A Pannon Filharmonikusok több éve fellép a BartókPlussz Operafesztiválon, melynek idei nyitóhangversenyét adta. A koncerten hangzott el Fekete Gyula Csellóversenyének ősbemutatója Baranyai Barnabás előadásában, és a zenekar vezető karmesterének, Bogányi Tibornak a vezényletével.

A nyár legkiemelkedőbb eseményét a zenekar számára az Armel Operafesztivál keretében színpadra állított Rufus Wainwright opera jelentette. A Pannon Filharmonikusok alapító partnere, s minden évben sikeres közreműködője a 10 éves Armel Operafesztiválnak, ám az idei volt az első alkalom, amikor a zenekar maga állított színpadra produkciót, s mellyel az operaversenybe is beszállt. Az előadás extra kihívásokat nem tartogatott a zenekar számára, mivel a mű a hagyományos szimfonikus zenekari hangszerelésben íródott, és a Pannon Filharmonikusok a kortárs operajátszásban már korábban több éves gyakorlatra tett szert. Az operát – melynek rendezője Alföldi Róbert volt, akivel számos kiváló közös munkán van már túl a zenekar – a francia ARTE televízió is közvetítette, és elnyerte a fesztivál közönségdíját.

 

 

Savaria Szimfonikus Zenekar – Kiss Barna

A Savaria Szimfonikus Zenekar a bérletes szezon zárása után is aktív maradt, hiszen 2017 nyarán a Szombathely zenei életét meghatározó hagyományos események ismét megvalósultak. Július első felében a több mint negyvenéves múltra visszatekintő Bartók Fesztivált, a hónap második felében pedig saját szervezésű sorozatunkat, az Iseumi Játékokat rendeztük meg, a 2011-ben történt újraindítás óta immár hetedik alkalommal.

A szezonzáró hangversenyt követő ausztriai fellépésünk után Kauten Andrea svájci-magyar zongoraművésznővel készítettünk lemezt a Sony cég felkérésére, melyen Brahms d-moll és Götz B-dúr versenyművét rögzítettük Medveczky Ádám vezényletével.

 

A Bartók Fesztivált követően már csak két szabadtéri előadás várt a társulat tagjaira. Az Iseumi Játékok nyitóelőadásán Hábetler András rendezésében Mozart Szöktetés a szerájból című operáját adtuk elő az Isis szentély előtt felépített színpadon. A rendezői koncepció miatt a szövegkönyv szinte teljesen átalakult, de a mozarti muzsika természetesen változatlanul szólalt meg. A kiváló énekesek és a Savaria Szimfonikus Zenekar művészei Szennai Kálmán vezényletével egy hangulatos, emlékezetes nyáresti előadást nyújtottak át a szép számú közönségnek.

 

Szintén az Iseumi Játékok keretében valósult meg a szimfonikus és a könnyűzene találkozására épült Rock-Symphony. A népszerű rock slágerek szimfonikus feldolgozásai, vagy a Monti csárdás rock verziója mellett valódi kölcsönhatás is megfigyelhető volt, hiszen Grieg Peer Gynt szvitjének zárótétele bravúros zeneszerzői eszközökkel alkotott egységet Michael Jackson egyik legnépszerűbb slágerével, a Smooth Criminallal. A hangversenyt Hermine Pack, osztrák vendégkarmester vezényelte, a rock együttes és a férfi énekes-gitáros, Helmut Tomschitz is Ausztriából érkezett, míg a hazai színeket zenekarunk mellett Nika, a magyar könnyűzenei élet egyik legkeresettebb énekesnője képviselte.

 

A Bartók Fesztivál, melynek Szombathelyre kerülése óta együttesünk a „rezidens” zenekara, idén is komoly kihívásokat támasztott az együttes elé, hiszen a Vajda Gergely által, kiemelkedő empátiával és lényegre törő instrukciókkal irányított karmesterkurzus műsorán két meghatározó jelentőségű balettzene szerepelt, Bartóktól A fából faragott királyfi, illetve Sztravinszkij Tavaszi áldozat című táncjátéka.  A két művet, a különleges hangszereket is felvonultató nagy létszámú előadói apparátus miatt ritkán sikerül Szombathelyen bemutatni, ezért mindannyiunk számára örömöt és egyben magas szintű szakmai feladatot is jelentett e művek megszólaltatása. Napi két próbával készültünk a koncertre, mely egyúttal a Bartók Fesztivál záró hangversenye is volt, ahol fiatal pályakezdő karmesterek vezényelték a zenekart: felkészülten, friss látásmóddal és lendülettel, ám néha rászorulva a muzsikusok támogató segítségére. Szerencsére ez a segítő funkció egyáltalán nem idegen a zenekartól, mert a Bartók Fesztivál karmesterkurzusain és a Grazi Zeneművészeti Egyetem karmestertagozatának rendszeresen Szombathelyen megrendezett gyakorlóórái során rengeteg ilyen irányú tapasztalatot szereztünk már.  A koncerten a zenei élményt vizuális hatások is gazdagították, hiszen Bartók művét homok animáció színesítette, Sztravinszkíj zenéjét pedig a Bozsik Yvette Társulat táncosai jelenítették meg.

 

Nyári tevékenységeink mindegyike kimozdított bennünket a hangversenyteremből: a zenei anyagok magas szintű ismerete és megszólaltatása mellett a lemezfelvétel maximált koncentrálást, a karmesterkurzus a színpadi történések kíséretével ötvözve, valamint az operaelőadás flexibilitást, s az általánosan megszokottól összetettebb együttműködést kívánt meg zenekarunktól. Úgy gondolom, és ezt a visszajelzések is megerősítik, hogy sikeresen valósítottuk meg a nyári szezonra vállalt feladatainkat.

 

Szegedi Szimfonikus Zenekar – Lukácsházi Győző és Gyüdi Sándor

 

Négy fesztiválon is muzsikált nyáron a Szegedi Szimfonikus Zenekar. A Szegedi Szabadtéri Játékok, a Budapesti Nyári Fesztivál, az Armel Opera Fesztivál és a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia programjának közreműködőiként léptek pódiumra. A társulat nyári programjait Gyüdi Sándor, a zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője foglalta össze: “A nyár első napjaiban kortárs kompozíciókkal folytatódtak koncertjeink. Az Egyházzenei Hónap záróhangversenyén, június 10-én Tóth Péter két esztendeje született oratóriumát, a Szent Gellértet dirigáltam az Alsóvárosi templomban, Szélpál Szilveszter és a Vaszy Kórus közreműködésével. Három nappal később pedig a Kortárs Korzó sorozatában, a Korzó Zeneházban vártuk az érdeklődőket beszélgetős, muzsikálós, ingyenes estre. Bánkövi Gyula, Sári József és Madarász Iván alkotásai hangzottak fel a vezényletemmel, Demeniv Mihály harmonikaművész, Ittzés Gergely fuvolaművész és Szélpál Szilveszter baritonista közreműködésével. A koncert műsorvezetője Lukácsházi Győző volt.  

Városunk hagyományos nyári programhelyszíne a Szegedi Szabadtéri Játékok, az idei programsorozat Tosca-produkcióját kísértük, melynek címszerepét Rost Andrea énekelte, rendezője Bocsárdi László volt, az együttest Pál Tamás vezényelte. Akadt azonban a Dóm téren egy másik fellépésünk is: tizenötödször hirdettük meg a fesztivállal közösen a zenekar ajándékkoncertjét. Idén mi is Kodály Zoltán előtt tisztelegtünk, az augusztus 24-i est első felében Pál Tamás dirigálta a komponista két zenekari darabját, a Galántai táncokat és a Fölszállott a pávát. Az előadás második fele túllépett a szokásos hangversenyi kereteken: a jubileumát ünneplő Szegedi Kortárs Balett táncosai léptek színpadra Juronics Tamás koreográfiájával, a Carmina Buranával. Orff művét Keszei Bori, Szerekován János, Szélpál Szilveszter és a szegedi Vaszy Viktor Kórus közreműködésével adtuk elő, vezényletemmel.

 

Zenekarunk a Szegedi Nemzeti Színház több produkciójával is vendégszerepelt itthon és külföldön egyaránt.

 

A Budapesti Nyári Fesztivál sorozatában tavaly nagy sikert aratott Andrew Lloyd Webber musicalja, az Evita, ezért idén augusztus 11-én és 13-án ismét előadtuk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Juronics Tamás rendezte darabot, amelynek főszerepeit Radnay Csilla, Sándor Péter és Egyházi Géza énekelte, a karmester pedig Koczka Ferenc volt.

 

Budapesten kívül Bécsben is vendégszerepeltünk, hiszen az Armel Nemzetközi Operafesztivált idén június 28-a és július 4-e között a két fővárosban rendezték meg.  A sorozat július 1-jei bécsi előadását, Donizetti Farsangi kalamajka, avagy A torkos csütörtök című vígoperáját dirigáltam a MuTh Színházban. Az Armel Fesztivál különleges, új kezdeményezésében is részt vettünk, ami Jersey szigetén valósult meg Operasziget elnevezéssel: Gounod Faust című operáját adtuk elő augusztus 20-án, a brit koronához tartozó, Franciaország partjainál fekvő sziget fővárosában, Saint Helierben. A szigetet azon a hétvégén a mi programjaink töltötték be, a nagy produkciók mellett ugyanis színpadra állítottuk a 2015-ös Armel Fesztiválon díjazott, Alföldi Róbert rendezte Varázsfuvolánk keresztmetszetét is. Több szabadtéri helyszínen is zenéltünk, ráadásul mókás flash-mobokkal is megleptük a közönséget.

 

Nyári elfoglaltságaink sorát augusztus 29-i koncertünk zárta a Dómban, ahol a Szegedi Biblikus Konferencia ünnepi hangversenyén vezényeltem a zenekart a Vaszy Viktor Kórus közreműködésével.

Az idei nyárhoz fűződik egy további jeles művészi teljesítményünk is: hangfelvételt készítettünk Tóth Péter Szent Gellért Oratóriumából, melyet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával igényes köntösbe burkolva a szegedi Szent Gellért Fesztivál sajtótájékoztatóján mutattunk be a nagyközönségnek. A lemezt – a Szeged-Csanádi Egyházmegye hatékony segítsége révén –  országos és külföldi terjesztésre szánjuk.

 

Szolnoki Szimfonikus Zenekar – Ignácz Ervin 

 

Térségünk kulturális ellátottságát tekintve a kevésbé ellátott kategóriába sorolható, s bár történtek előrelépések, hiszen az utóbbi időben a közösségi rendezvények száma megnövekedett, ezek jellemzően a gasztronómiával  kapcsolatosak. Ettől függetlenül tovább erősödött bennünk az a gondolat, hogy a Zagyva-Tisza torkolatának térségében végzett kulturális misszió közelebb hozza egymáshoz az embereket. Mi mindig is hittünk abban, hogy a minőségi zene és szórakoztatás magában is megállja a helyét, és megtalálja közönségét. Idén hatodik alkalommal rendeztük meg a PARTI-TÚRA Szolnoki Szimfonikus Nyár elnevezésű fesztivált, melynek keretében – beleértve az agglomerációban tartott rendezvényeket is – összesen kilenc fellépésünk volt. Öt koncertet tartottunk a megyeszékhely öt különböző terén, melyek látogatottsága előadásonként 1000-3000 fő közé tehető. Változatos repertoárunknak és vendégművészeinknek köszönhetően lényegesen több embert tudtunk megszólítani, mint amennyi a bázisközönségünket alkotja. Sikeres koncertjeink voltak a megyeszékhelyen kívül Jászberényben, Törökszentmiklóson, Nyírbátoron és Mezőtúron is.

 

A fesztivállátogatók kétségkívül gazdag kínálatból válogathattak az idén, mivel a komolyzene mellett a könnyedebb műfajok, így a filmzene, a táncos operett, a bécsi keringők vagy polkák is helyet kaptak a projektben. Közönségünk tanúja lehetett a klezmer és a szimfonikus zene találkozásának is, hiszen második koncertünkön a Budapest Klezmer Band volt a vendégünk. Idén új szín tűnt fel a PARTI-TÚRA palettáján, Gershwin Kék rapszódiájával, Fujii Aki japán zongoraművész előadásában az amerikai dzsessz is belopózott a repertoárba. A fesztivál egy fergeteges bécsi esttel zárult, ahol még a közönség is táncra perdült a híres Kék Duna keringő hallatán.

 

A Szimfonikus Nyár nemcsak a szimfonikus zenekar koncertjeiről szólt, a hangversenyeket társrendezvények kísérték, melyekre egyrészt a fesztiválkategóriába történő besorolás szempontjából volt szükség, másrészt a zenekar munkájának bemutatását is célozta. Ilyen volt például a „Hangszersimogató”, ahol a zenekar hangszereivel ismerkedhettek a gyerekek, vagy a filmzenekoncert kapcsán rendezett „Kedvenc mozi hősöm” című rajzkiállítás, de nagy érdeklődés kísérte a Szolnok Masterclass fotókiállítást is, melynek segítségével a júniusban rendezett mesterkurzus műhelymunkáiba tekinthettek be a látogatók.

 

Büszkén mondhatjuk, hogy beérett és kiteljesedni látszik a fesztiválról alkotott koncepciónk, ami egyértelműen érzékelhető a fenntartó, fokozódó és megtisztelő érdeklődésekből. A látogatók egyre növekvő létszáma és a koncertek sikere arra bátorít bennünket, hogy erősítsük tovább a fesztivált, és az elkövetkezendő években mérlegeljük a nemzetközi kitekintés lehetőségeit is.

 

Régi álmunk valósult meg, amikor június 6. és 18. között első alkalommal rendezhettük meg a Nemzetközi Karmester és Karnagy-mesterkurzus és Koncertturné programot Martfűn. A karnagy szekciónak Izaki Maszahiro, Szolnok város fő-zeneigazgatója, a karmester szekciónak pedig Alpaslan Ertüngealp volt a művészeti vezetője, a képzés magas színvonalának egyértelmű biztosítékaként. A kurzus eredeti célja az volt, hogy a jelentkező karmesterek és karnagyok akadémiai szintű képzése révén a régió kulturális élete is gazdagodjon egy magas színvonalú koncertturnéval. Emellett a felsőfokú képzés megvalósítása fontos feltétele annak, hogy a zenekar megkapja a nemzeti minősítést. A tizenhat országból érkezett hallgató a hatnapos oktatási időszak alatt alapos elméleti és gyakorlati képzést kapott. Zenekarunk jóvoltából három magyar karnagy ösztöndíjjal vehetett részt a kurzuson, ezzel is támogatva a magyar hallgatókat szakmai előrelépésükben. Mind a kórus, mind a zenekar tagjainak komoly fizikai kihívást jelentett a napi hat óra folyamatos éneklés és zenélés. Éppen ezért egy gulyás-parti keretében lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a hallgatók kötetlen formában találkozhassanak mestereikkel, valamint a zenekar és a kórus tagjaival. A csapatépítő parti kiválónak bizonyult, minden résztvevőre pozitív hatással volt, és a szakmai kapcsolaton túl hozzájárult a hosszú távú emberi kapcsolatok kialakításához is.

 

A Nemzetközi Karmester és Karnagy-mesterkurzus és Koncertturné keretein belül a reformáció 500 éves jubileuma alkalmából szervezett, kilenc hangversenyt tartalmazó koncertturnén a karmesterek és karnagyok közönség előtt mutathatták be a kurzus alatt tanultakat. Előadásokat tartottunk Marfűn, Törökszentmiklóson, ill. a nemrégiben felújított Tisza-tavi templomokban – Tiszaigaron, Tiszaderzsen, Tiszaszőlősön, Tiszaszentimrén és a Kunmadarasi 2000 férőhelyes templomban is. A június 17-én, Szolnokon tartott Jótékonysági Gálakoncerten befolyt összeget a Tiszavárkonyban leégett alkotóház újjáépítésére ajánlottuk fel. A záró gálakoncertnek június 18-án a budapesti MOM Kulturális Központ adott helyet, ahol a zenekar és a kórus közös koncertje zárta a kurzust.

 

A legfontosabb tanulság talán az volt számunkra, hogy a vidéki kis települések templomaiban adott koncertjeink fogadtatása, hangulata és sikere megerősítette bennünk azt a megfellebbezhetetlen tényt, hogy a művészet és a zene nem lehet öncélú. E települések némelyikében a fehér hollónál is ritkább az élő zene, főleg a szimfonikus koncert, a közönséget megérintette az élő zene, a zenekart pedig a befogadó közönség őszintesége. Ez a bensőséges, közös élmény megerősítette a zenészek küldetéstudatát, emlékeztette őket hivatásuk szépségére. A kurzusról és a koncertturnéról készült werkfilm bemutatását a helyi csatornákon kívül az MTV5 csatornán is tervezzük.  A projekt jól példázza a szervezők azon törekvését, hogy a régió kulturális ellátottságának növekedése az edukáció mentén, egymást erősítve jelenjen meg.

 

Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekar – Hortobágyi István

 

A Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekar immár évek óta meghívott vendége a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválnak, idén július 3-án este lépett színpadra a rendezvény nyitókoncertjén. Carl Orff méltán népszerű művét, a Carmina Burana teljes előadását tűzték műsorra, melynek monumentális akkordjai teljesen betöltötték a Várat.

 

Évad közben szinte kizárólag zárt koncerttermekben zajlanak az előadások, ezért is üdítő színfolt nyár elején megtapasztalni a szabadtéri szimfonikus zene különleges atmoszféráját mind a zenészeknek, mind a közönségnek. A turisztikai szempontból is vonzó helyszín olyan hallgatókat is odacsalogatott a koncertre, akik még nem ismerik a zenekart, de keresik az igényes nyáresti kikapcsolódást.

 

A hangverseny sokféle színt tartogatott a közönségnek: nagyszerű érzés volt a jól ismert dallamok, kiváltképp a kezdő tétel O Fortuna energikus harmóniáiban megmártózni (a Szent István Király Oratóriumkórus és a Liszt Ferenc Zenei Általános Iskola Gyermekkarának előadásában), de a kevésbé ismert részek is tartogattak virtuóz, néhol zavarba ejtő pillanatokat. Az énekesek, Szemere Zita, Varga Donát és Haja Zsolt magas művészi színvonalon és bátran vállalt egyéni stílussal szólaltatták meg a rájuk bízott, egyáltalán nem egyszerű dallamokat. Az eredeti szöveg néha egészen szókimondó, nyers, ezeket a kifejezéseket az énekesek egyáltalán nem rejtették el a közönség elől, sőt, látható élvezettel lubickoltak a változatos témák bemutatásában. A zenekar érzékenyen követte Záborszky Kálmán karmester mozdulatait, ugyanakkor a szólista művészekhez hasonlóan mindenki hozzátette a hangszerére jellemző egyéni ízt, melyek összegződtek a közös megszólalásban.

A tartalmas és néha bizony igen fárasztó évad után felszabadító érzés a nyáresti örömzenélés, ezért is szeret a zenekar évről évre részt venni ezen a programsorozaton, mely minden évben méltó zárása a sok-sok koncerttel megtűzdelt időszaknak.

 

Egri Szimfonikus Zenekar – Szabó Sipos Máté 

 

A nyár a Zenekar számára a szabadtéri hangversenyeket jelenti. Több mint húszéves hagyománya van a július első vasárnapján, Közép-Európa talán egyik legszebb terén, az egri Kis Dobó téren megrendezésre kerülő Strauss-estnek. Idén a Strauss család muzsikája mellett operák és operettek részletei, illetve nápolyi dalok hangzottak el Vörös Edit és Turpinszky-Gippert Béla előadásában. Csodálatos látni, hogy a rendezvénynek húsz év alatt sem csökkent a népszerűsége, a szimfonikus zene egyre több embert vonz előadásainkra, s ezt a pozitív tendenciát segítjük mi is azáltal, hogy kimegyünk muzsikálni az utcákra és a terekre. Az idei, szintén hagyománnyá vált Tér-zene elnevezésű koncertünk az egri Bazilika és az Eszterházy Károly Líceum közti park árnyas fái alatt zajlott, ahol az érdeklődőkből egy több száz fős közönség verbuválódott.  Nagyon közvetlen hangulatban és akusztikailag is kifejezetten kellemes környezetben szólalt meg  Rossini A tolvaj szarka nyitánya, Vivaldi Pacsirta című fuvolaversenye, Bizet Az Arles-i lány szvitjének részletei és több szimfonikus tánctétel. A fák közt a füvön muzsikálás nem idegen a zenekartól, hiszen már tizennegyedik éve veszünk részt rendszeresen a Muzsikál az erdő mátrai fesztiválján is, ahol idén Mátraverebélyen a  szentkúti Szűz Mária kegyhelyen játszottunk. Évről-évre sok százan csak ezért a rendezvényért túráznak fel a Mátra tetejére. Nagyszerű ötlet összekapcsolni a természetszeretetet a zeneszeretettel.

 

Az augusztus 20-i ünnep estéjén immár harmadik alkalommal rendeztük meg a Szimfoniklájk koncertet az egri Dobó téren felállított nagyszínpadon. A jazz és a könnyűzene szimfonikus zenekari átiratai népszerű előadók közreműködésével szólaltak meg többezres közönség előtt. Idén Malek Andrea, Moór Bernadett, Karácsony János, és egy fiatal egri tehetség, Panyi Evelyn voltak vendégeink.

A tűzijátékkal tagolt, két részes koncert óriási sikert aratott.

 

Egyáltalán nem lebecsülendő az úgynevezett populáris koncerteknek az értéke, hiszen ezreket vonz és nyer meg magának általa a zenekar, akik közül sokan egyéb koncertjeinkre is ellátogatnak a későbbiekben. Sokan így találkoznak először élő szimfonikus zenekari hangzással. Természetesen igyekszünk ebben a műfajban is jó zenét játszani és mind a meghívottak, mind a hangzás és kidolgozottság tekintetében magas minőséget nyújtani.  Szerencsére nemcsak a közönség, de az időjárás is kegyes volt hozzánk ezen a nyáron.