Kodály Fiharmonikusok 2022 december 20. – Kölcsey Központ

0
15

Malina János

“Csajkovszkij Diótörő szvitjét élettelien, virtuózan, a zenélés elemi örömét sugározva szólaltatta meg a karmester és a zenekar.”

„Örökzöldek” címmel adott bérleti hangversenyt a Kodály Fiharmonikusok együttese december 20-án Debrecenben, az utolsót a 2022-es évben. Természetesen a közelgő karácsony jegyében, hiszen a koncert két műsorszáma is közvetlenül az ünnephez kötődött.

Az első félidő műsorának még más volt a szervezőelve, ez ugyanis egy közönségszavazatok alapján összeállított kívánságprogram volt. Ebben a részben Mendelssohn Hebridák nyitányát, Pachelbel D-dúr kánonját és Bach A-dúr zongoraversenyét hallhatta a közönség Somogyi-Tóth Dániel / Somogyi Tóth Dániel credit You Tube / főzeneigazgató vezényletével és zongorajátékával. A Mendelssohn-nyitány pregnáns ritmikája, bukolikus atmoszférája jól érvényesült ebben a precíz és áttetsző előadásban. A barokk művek között a szigorú szerkesztésű, de változatos és népszerű Pachelbel-darab a maga korrektségével együtt mintha egy csöppet fáradtan hatott volna. A Bach-koncertben elsősorban a szólista energikus játéka, magvas billentése ragadta meg figyelmünket – neki volt köszönhető a nyitótétel lendülete, s az ő éneklő zongorajátéka éltette a lassú tételt is. A zárótétel fő erénye a meggyőző, világos formálás volt, ami kifogástalan korrektséggel párosult.

A tulajdonképpeni karácsonyi program a hangverseny második felére maradt. Ez a műsorrész egy újabb barokk kompozícióval, Corelli op. 6 no. 8-as, g-moll, „Karácsonyi” concerto grossójával kezdődött. A két hegedűből és csellóból álló szólistacsoport, a concertino mindhárom tagja kitűnő szólójátékosnak bizonyult; különösen a csellista bűvölt el játékának magabiztosságával, hangi és technikai kvalitásaival. Egyébként a legtöbb tétel kissé talán rutinszerűen hatott, bár a pasztorális „Pifa” tétel azután érzékletesen zenei tablót varázsolt elénk.

Ha azonban a kitűnő részletek mellett időnként valamifajta – akár a Kölcsey Központ száraz akusztikájának is felróható – évad végi fáradtságot is éreztünk az addig elhangzottakban, a zárószámban ez az érzésünk egy csapásra elillant: Csajkovszkij Diótörő szvitjét élettelien, virtuózan, a zenélés elemi örömét sugározva szólaltatta meg a karmester és a zenekar. A nyitótétel, a Miniatűr nyitány szinte szikrákat szórva szólalt meg a többszörösen osztott vonósokon, s megtapasztalhattuk a brácsaszólam remek formáját és kamarazenészi koncentráltságát, pontos staccatóit is. A rend és a könnyedség azután a fúvósok csatlakozásával hallatlanul telítetté váló partitúra megszólaltatásának is jellemzője maradt. Az Induló egészen különleges karakterű tétel, amely már gyermekkoromban is megbabonázott: a katonás feszességet könnyedséggel és puhaléptűséggel egyesíti, lebegővé teszi. Van benne valami a mendelssohni tündértáncokból – s ezt a minőséget Somogyi-Tóthék előadása is félreismerhetetlenné tette.

A cukorkatündér tánca megint Csajkovszkij legbájosabb zenei teremtményeinek egyike. A cseleszta és a basszusklarinét finoman összezúgatott akkordjai meseszerű légkört teremtettek, a basszusklarinét pianissimói pedig valószerűtlen puhaságú „ágyat vetettek” a sziporkázó magas hangoknak. A Trepak stilizáltan hatott: a tánc eredendő vadságát észrevétlenül szelídítették hozzá a gyermeki világhoz. Az Arab tánc sejtelmességében, monotóniájában, titokzatos mély hangjaiban volt valami muszorgszkijos mélység, de ihlethette az előadókat Bartók Táncszvitjének arab tétele is.

A Kínai tánc groteszkségét talán még kézzelfoghatóbban húzták alá az előadók: a kitűnő pikkoló-fagott duó a cseleszta-basszusklarinét párosítás emlékét idézte föl, s ebben az esetben a keleties hangsorok és harmóniák, valamint a merev hatású pizzicatók járultak hozzá az egészen egyedi atmoszféra kialakításához. E ragyogó fuvolista-teljesítmények garantálták a Fuvolák táncának ellenállhatatlan hatását – ez is olyan tündéri tétele a szvitnek, amely minden gyermeki lelket elbűvöl a két fuvola jellegzetesen csajkovszkijos csevegésével-csörgedezésével. A váratlanul terjedelmes formává kibomló és a szvit lírai tetőpontját alkotó Virágkeringő pedig túláradó dallamossággal, szemérmesen kitárulkozó érzelmekkel zárta le a karácsonyi hangversenyt.

Megosztás