Ízelítő az erdélyi és a romániai zenei életből

0
14

Kiss Eszter Veronika

Interjú Hermann Szabolcs karmesterrel

Az erdélyi és a román zenei életről, illetve az ottani és a magyarországi különbségekről beszélgettünk Hermann Szabolcs karmesterrel, aki sajátos helyzete lévén mindkét ország szakmai munkájában jelen van: Szegeden, Aradon karmesterként és Temesváron a zeneművészeti egyetem operaosztályának vezetőjeként, szűkebb hazájában, Szatmárban pedig hiánypótló kezdeményezésekkel igyekszik megszervezni a helyi fiatalok zenei nevelését.

Mindkét területen aktívan jelen vagy, mit tapasztalsz, mi a különbség az erdélyi és magyar zenei élet között?

Elsősorban a működési mechanizmusokban látom a különbséget. Románia Magyarországnál jóval nagyobb ország, nagyobb távolságok vannak egy-egy zenekar székhelye között, helyenként egészen nagyok, ugyanis egy adott megyeszékhelyi zenekarnak a saját megyéjével együtt 3 megyét is el kell látnia, jobban mondva el kellene látnia. Ez nem történik meg, ugyanis zeneileg vannak kifejezetten „lakatlan” városok. Egyszóval országos szinten elszórva vannak Filharmóniák, számuk nagyjából húszra tehető és itt muszáj megemlítenem Bukarestet is, ugyanis a bukaresti zenei élet koncertszámban meg sem tudja közelíteni a budapestit, hiszen nekik nincs ilyen zenekari „oázisuk”. Ezeknek a Filharmóniáknak van egy fix programjuk, beosztásuk hétfőtől csütörtökig (helyenként péntekig) tart, ami minden héten és szezonban azonos, csütörtök este (vagy péntek este) pedig mindig koncertet adnak. A repertoárt illetően is sokkal szűkebb a mezsgye, nagy vonalakban a klasszicizmustól a romantikáig, esetleg posztromantikáig terjed a látásmód, kortárs zenét nagyon ritkán vesznek csak elő. Vannak persze kivételes helyek, mint Kolozsvár, itt a Zeneakadémia és a Filharmónia elindította a Cluj Modern fesztivált, ahol fiatal kortárs szerzők is lehetőséget kaptak, és erdélyi mesterek műveit is lehet hallani. A legnagyobb különbség talán ez: Magyarországon lényegesen több kortárs zenét játszanak, Romániában Kolozsvárt és Bukarestet leszámítva, ha egy évadban egy kortárs est van, az már ilyen szempontból jó évadnak számít. Viszont bérek szempontjából a román zenészek jobban állnak, 5-6 éve volt egy nagy béremelés, erre nagy igény volt. A béremelés nyomán a román zenészek ugyan jobb anyagi körülmények között élhetnek, azonban ennek ellenére a munkamorál nem feltétlenül változott mindenhol. S ha már zenekarról beszéltünk, muszáj nagy vonalakban a zeneoktatásról is szót ejtenem. Az, amit Kodály egykor megálmodott, hogy 2000-re minden gyerek kottát tud olvasni, Magyarországon sem valósult meg, sőt, éppen az ellenkező irányba tartunk, de tény, hogy Romániában még rosszabb a helyzet. Ha valamiben le van maradva Románia, az a zeneoktatás.

A kortárs zenéről beszéltél. Mi a helyzet a barokk zenével?

A járvány kapcsán a kisebb együttesek kerültek előtérbe, és ezáltal repertoárra kerültek szerencsére a barokk darabok, mert korábban ezek sem szerepeltek gyakran a műsorokban. A stílust illetően sajnos nem régizenei megközelítésre kell gondolni, sajnos Romániában a többség a romantikus repertoáron szocializálódik, és a barokkot is ehhez hasonlóan játssza. Ezt nem elmarasztalóan mondom, csak tényszerűen. Hallgattam Bécsben Harnoncourt zenekarával és az Arnold Schoenberg kórussal Haydntól A Teremtést, majd ugyanezt Kolozsváron, és óriási különbség volt. Bécsben megjelent az az igazi elegancia, ami Haydn zenéjéből fakad, Kolozsváron meg az volt az érzésem, hogy mindenki túlharsogja a másikat. Nem a tehetségben van különbség, hanem többek között a képzésben, Kolozsváron például a városi kórus az orosz hangképzést részesíti előnyben, azok a hagyományok jellemzőek az előadásmódjukra, és ettől nem tudnak elszakadni, stílusismeretben pedig kevésbé vannak otthon. A romániai vidéki zenekaroknál egyébként talán a szervezettség és a kihasználtság sem ugyanaz, mint Magyarországon. Ha van például egy tubás, akit a repertoárjukból fakadóan keveset foglalkoztatnak, nem jut a menedzsment eszébe, hogy a keveset játszó rezesekből hozzanak létre egy kvartettet, akik külön koncertekkel, műsorral járják a falvakat, iskolákat és legalább nagyjából közelítsék meg azt a szolgálatszámot, amelyet például egy hegedűs havi szinten teljesít. Ilyen téren még van mit fejlődni a román menedzsmentnek.

Nemrég egy konferencián elhangzott, hogy a román zenei élet erősen küzd az elvándorlással.

Ez attól is függ, melyik települést említjük. Ott van Kolozsvár, nyilván van lemorzsolódás, de a kolozsvári zenekar itt Budapesten is élvonalbeli lenne, ugyanúgy megemlíthetném a Temesvári Állami Opera Zenekarát vagy a Szebeni Filharmonikusokat. Az ilyen központibb helyeken nagy fegyelem van és példaértékű munka. A hegedűs és énekes képzés kiváló Romániában, és ne felejtsük el, hogy nagyszerű zeneszerzők is maradtak otthon. Vannak, akik úgy érzik, hogy Nyugaton több tudást tudnak magukba szívni, több megnyilvánulási lehetőségük van, és ezáltal többet tudnak az emberiségnek adni, vagy egyszerűen csak a megélhetésük a szempont, én ezt is el tudom fogadni. Ugyanakkor sokan azt is fontosnak tartják, hogy otthon helyt kell állni. Ha mindenki elmegy, akkor ki fogja képviselni otthon a magyarságot, a magyar kultúrát? Itt van például Csíky Boldizsár, aki egy fontos bástya Marosvásárhelyen, vagy a nemrég elhunyt Terényi Ede, aki ugyanezt a pozíciót töltötte be Kolozsváron, említhetném a fiatal zeneszerzők közül Török-Gyurkó Áront, de román oldalról is vannak nagyszerű zeneszerzők, például Cornel Țăranu. Nem mondanám azt, hogy otthon nincsenek tehetséges emberek, nincsenek nagyszerű koncertek, és mindenki elmegy. Temesvár most lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, nagy dolgokra készülnek. Mivel 2022 szeptemberétől a Temesvári Zeneegyetemen vezetem az operaosztályt, reményeink szerint a Kulturális Főváros cím az egyetem számára is új lehetőségeket fog megnyitni.

Most Romániában Temesváron és az Aradi Filharmóniánál dolgozol.

Igen, és mindenképp megemlíteném a 2015-ben alapított Hermann Musik Egyesületet (HME), amellyel az erőnkhöz mérten próbálunk hiánypótló zenei eseményeket szervezni, tevékenységet végezni. Klasszikus kétlaki vagyok, mondhatnám, hogy autóban élek. Tanulmányaim során elmentem Bécsig, mégis úgy éreztem, hogy nekem a sajátjaim között kell lennem. Bár bázisként Budapesten élek, rendszeresen hazajárok Szatmár megyébe, Aradra, ahol állandó vendégkarmesteri címet kaptam 2019-től, és Temesvárra, ahol a Zeneművészeti Egyetemen az operaosztályt vezetem. Többször dolgoztunk együtt az Aradi Filharmóniával, több közös operaelőadáson, opera- és operettgálán, valamint szimfonikus koncerten vagyunk túl. Szeretek velük muzsikálni, jó az együttműködés, és ebből kifolyólag terveink vannak a jövőre nézve.

Ugyanakkor a szűkebb szülőföldeden zenetábort, gyermekkari találkozót szerveztél, és egy nagyobb szabású egyházzenei gyűjtésbe is fogtál.

Engem a szüleim elsősorban közösségi embernek neveltek, édesapám kántor volt 36 évig, folyamatosan vagy a kórusban, vagy a plébánián valamelyiken közösségben voltam, mindig voltak hagyományok, amit ápoltunk, és volt egy közös cél, amiért dolgoztunk. A hagyományok átadása azért is fontos számomra, mert döbbenten nézem, hogy a mai fiatalok körében a legtöbb régi magyar szokás, a betlehemezés, az újévi köszöntés teljesen kikopott egy olyan kicsi faluban, ahol ez még javában élő kellene legyen. A HME alakulásról röviden elmesélném, mikor felkerültem Szatmárnémetibe, mekkora mérföldkőnek számított, amikor egyedül a saját döntésemből elmentem egy filharmóniai koncertre, majd hasonló élmény volt Kolozsváron az operával való találkozás. Nekem 19 éves koromig nem volt lehetőségem elmenni operába, hiszen a környéken semmi ilyen előadás nem volt, 200 kilométert kellett volna utazni. Akkor jöttem rá, hogy mennyi mindenre nem volt lehetőségem gyerekként. Így alakult a Hermann Musik Egyesület, amelynek révén, ahogy a szabadidőm engedi, zenetáborokat, zenei foglalkozásokat, koncertsorozatokat, orgonabemutatókat szervezünk fiataloknak. Nyaranta van zenei tábor, minden hónap harmadik vasárnapján tartunk koncertet, megalakítottuk a Szatmári Gyermekkart, amely egy iskoláktól, felekezetektől független gyermekkar, gyermekkari találkozót szerveztünk, gyermekfoglalkozásokat, beleértve a baba-mama, a zeneovi és az iskolai zenei foglakozásokat, illetve orgonabemutatókat is szervezek. Legnagyobb álmom egy operafesztivál Nagykárolyban, hiszen másképp a környékbeliek nem tudnak a műfajjal találkozni. Sajnos a világban folyó események és az ezek következtében előállt anyagi nehézségek miatt nem lehet most semmit biztosra ígérni, de mi mindent elkövetünk majd azért, hogy ez a fesztivál megvalósulhasson, és 2023 nyarán a nagykárolyi Károlyi-kastély kertjében egy operett és egy opera megszólalhasson. Azért gondoltunk operettre, mert a környékbeliek többsége nem igazán ismeri a zenés színházat, talán számukra első találkozásnak egy operett és egy könnyebben emészthető opera a jó választás.

Mik a tervek a közeljövőre?

2020 szeptemberétől Szegedre kerültem az operához Dinyés Dániellel, akkor a járvány már tombolt, úgyhogy egy barokk operával kezdtünk, a Dido és Aeneasszal, melyet a Bohémélet, a Don Giovanni, és A bűvös vadász követett. A zeneakadémiai tanulóévek után nagy segítség volt számomra, hogy az Operettszínházba kerültem, mert itt sok gyakorlati kérdésre választ kaphattam. Ezekről nem volt szó a képzés során. Ilyen kérdés például, hogy milyen egy koreográfussal dolgozni, vagy egy zeneszerzővel, aki épp most írja a darabot, és egyeztetni kell vele, hogy mit húzzon ki, mit hangszereljen dúsabbra. Nagyon sokat tanultam az Operettszínházban, viszont nagyon jó volt ezzel a háttértudással az opera műfajához átlépni. Ezt a megszerzett gyakorlatot próbálom Szegeden kamatoztatni és továbbfejleszteni, ahol nagyszerű társulattal dolgozhatok, nagyon jól érzem ott magam. Aradon és Temesváron, sőt a pitesti-i és a marosvásárhelyi filharmóniákkal is lesz együttműködésem még az évadban, elegendő munkám lesz, a jövő miatt nem aggódom, inkább időből kellene több. Az egyik legfontosabb ügynek mégis a nagykárolyi operafesztivált tartom, és a szatmári ifjúsági eseményeket, amiket összefoglaló néven Zenélő Ifjúságnak neveztünk el: a nevében is benne van, hogy mit szeretnénk elérni.

Hiánypótló egyházzenei gyűjtésbe is fogtál, amely egy Orgonakönyvben meg is jelent.

A mi térségünkben vegyes falvak vannak, magyarok, románok, svábok, romák élnek együtt. Habár a templomban főképp a Szent vagy, Uram! énekeit énekeljük, vannak olyan énekek, amelyek nem szerepeltek egyetlen kötetben sem. Falusiként azt láttam, hogy sokszor éppen ezek az énekek a legnagyobb „slágerek”, a legfontosabb részei az ünnepeknek. Nagy kérdés volt bennem, hogy mi a fontosabb: egyházzenei szempontból megfelelni az előírásoknak, elvárásoknak, vagy pedig kiszolgálni a közösséget, amelyik éppen ezekkel az énekekkel tudja a leginkább megélni az ünnep misztériumát. Kántor édesapám hívta fel a figyelmet ezekre az énekre, gyerekkorom óta gyűjtögettem őket, később, amikor már összhangzattudásom is volt hozzá, orgonakíséretet is írtam ezekhez. 2017-ben jelent meg ez a gyűjtemény. Ma már nem biztos, hogy pont ezeket az énekeket raknám bele, legalábbis lenne olyan, amit a mai tudásommal kivennék. Valóban van benne olyan, ami szövegileg vagy dallamilag kifogásolható, de ezeknek mindenképpen helye van a közösség repertoárján, hiszen nem elképzelhetőek a nagy ünnepek, különösen a karácsony nélkülük. Most ezeket az orgonakísérettel kiadott énekeket szeretném átdolgozni kórusra, ezzel is segítve a helyi közösségeket.

Hermann Szabolcs 1990-ben született Szatmárnémetiben kántor-tanító családban.
A kolozsvári, budapesti és bécsi zenetanulmányai után 2016-2022 között a Budapesti Operettszínház karmestereként és korrepetitoraként dolgozott, 2020 szeptemberétől pedig a Szegedi Nemzeti Színház karmestere lett.
2019-től az Aradi Állami Filharmónia állandó vendégkarmesteri címét kapta meg, 2022 októberétől pedig a Temesvári Zeneegyetem operaosztályának karmestere is.
A szatmári székhelyű Hermann Musik Egyesülettel elindította a Zenélő Ifjúság Mozgalmat, melynek során hiánypótló zenei rendezvényeket, képzéseket szerveznek a fiatalok számára.

Megosztás